AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Könyvtártörténet - Pálvölgyi Endre: A Csontosi János elleni fegyelmi vizsgálat és annak politikai háttere

hogy már megint ládaszámra szállítják vissza a Könyvtárba a lopott kincseket, akkor a Fejérpataky ellen hangoztatott korábbi vádakat ismét felelevenítették volna. így már érthető, miért örült annyira, hogy Losoncziné „önként" hajlandó volt visszaadni az ellopott értékeket. És érthető az is, hogy a Könyvszemle miért csak néhány soros kis közleményben emlékezett meg a dologról. Természetesen teljesen és véglegesen nem lehetett titokban tartani az ellopott értékek megkerülését. Az esemény híre eljutott Csontosihoz, aki úgy gondolta, ezzel elérkezett rehabilitációjának ideje. Jóval később — ebben szerepet játszhatott a közben kitört első világháború — a sajtó is foglalkozni kezdett a kérdéssel. 1915- október 7-én érdekes cikk jelent meg Az Est c. napilapban „Egy erkölcsileg kivégzett magyar akadémikus rehabilitálása. A Nemzeti Múzeum elveszett Korvináinak áldozata" címmel, Ruttkay György aláírásával.

133 A cikk szerint 23 évvel korábban báró Szalay Imre miniszteri tanácsos belépett a Széchényi Könyvtár egyik termébe és így szólt Csontosihoz: „Adja elő GaleottitV [sic!]. Csontosi kereste a kért kódexet, de nem találta. Ezután maga kérte a fegyelmi vizsgálatot. A vizsgálat hamarosan megállapította, hogy „Csontosi kezén két középkori könyv . . . eltűnt". Ezért büntetésként a miniszter Csontosit a budapesti tankerületi főigazgatóság segédhivatalába helyezte. Csontosi szerint fiatalabb tisztviselőtársai vádolták meg irigységből. Most, 1915-ben tudomására jutott, hogy az elveszett könyvek előkerültek. Fejérpataky László, a Könyvtár vezetője az őt felkereső újságíróknak azt mondotta, hogy Csontosit nem a könyvek eltűnése miatt bocsátották el, így a könyvek megkerülése nem teszi szükségessé rehabilitálását. Szalay Imre nem volt hajlandó bővebben nyilatkozni, nem mondta meg, ki lopta el a könyveket, „Megtaláltuk egy tisztviselőnknél^ csak ennyit felelt, és hozzátette, hogy Csontosit hanyagságok miatt mozdították el. Az Alkotmány с lap másnapi száma szintén beszámolt az esetről.

134 A cikkíró furcsának találta, hogy bár az elveszett kincsek megkerülését a Magyar Könyvszemle már két évvel korábban bejelentette, azóta sem történt Csontosi ügyében semmi. A Magyarország november 14-i számában Kovács Lydia írt fellengzős cikket „A megölt élet. Egy magyar tudós rehabilitációs ügye" címmel.

135 Az eseményeket a korábbi cikkekkel egybehangzóan ismerteti, a részleteket illetően minden szakértelem nélkül. A Csontosi elleni vád az volt, hogy a kézirattáros „kezei alatt" eltűnt két nagyértékű kódex: Thuróczi krónikája [!] és Galeotto műve. A vizsgálat megállapította, hogy a kódexek „az ö kezein tűntek el". Kovács Lydia megszólaltatta Csontosit is, aki többek között így nyilatkozott: „Rámfogták, persze indirekte, mivelhogy a vizsgálat világosan nem bírta megállapítani. »Csontosi kezei között tűnt el« — mondta Szalay ..." Csontosi nyilatkozatában azt sejtteti, hogy szándékos rosszindulatról volt szó, de az igazságot jól tudták azok, „akik esetleg maguk is így akarták sorsomat. . . Akkoriban az én csillagom emelkedőben volt . . . Előléptetés előtt állottam, talán volt, aki úgy érezte, hogy útjában állok ..." A cikkíró ezután Szalay Imre bárót kereste fel, aki „meglehetősen méltatlankodva" fogadta. „Egy szót sem nyilatkozom. Felesleges jobban fellármázni a dolgot . . . Csontosi jobb ha hallgat. Mit akar ezzel a lármával?\ Csak neki lesz rosszabb, mert felszínre kerül a 23 év előtti ügye. Hanyag volt, olyan hanyag, hogy ki se lehet mondani. . . A botránykor nem hallgattuk el érdemeit..." Fejérpatakyhoz hiába ment a riporter, az udvari tanácsos nem fogadta. Csontosi az elveszett kéziratok megkerüléséről értesülve kérvényt adott 133 2. p. 134 1915. okt. 8. 280. sz. 10. p.: ,,A Nemzeti múzeumi kódex-ügy. Az elveszett és megkerült kódexek". »5 13. p. 190