AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Könyvtártörténet - Pálvölgyi Endre: A Csontosi János elleni fegyelmi vizsgálat és annak politikai háttere

ról, kompromittálásáról, erkölcsi megsemmisítéséről. Ez megmutatkozott már abban is, hogy az országgyűlés előtt tett kijelentése ellenére nem írta alá a vizsgálóbizottság jelentését! Először formai okokra hivatkozott, később azonban újabb, bár burkoltabb rágalmakat hangoztatott. Az igazgatók — fejtegette — nem bűnösek, de mindkét intézménynél kezelési rendelenességeket tapasztalt. Vádjainak jórésze ma egyszerűen nevetségesnek tűnik. A Múzeum ásványtárában azt találta „nagyfokú rendellenességnek", hogy egy már eredetileg is három darabra tört aragonit kristályt ládában őriztek és nem ragasztottak össze, a régiségtárban pedig azt, hogy néhány tárgyat galvanoplasztikái másolás céljából átküldték az Iparművészeti Múzeumba, és helyére nem tettek cédulát. A Képtárban azt kifogásolta, hogy rendezik; hogy a harmadik emelet el van zárva a közönség elől; hogy a képeket restaurálják, egyes későbben átfestett műveket eredeti állapotukban hoznak helyre; hogy néhány festményt Münchenbe küldtek restaurálásra. Talán maga is érezte, hogy mindez nevetséges, és ezért végül azt vágta oda, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt a vizsgálat nem lehetett elég alapos. Ebben implicite az is benne van, hogy alaposabb vizsgálat nyilván olyan tényeket is feltárhatott volna, melyek a vádakat megerősítik.

59 Polónyi interpellációjának egyébként a képviselőházon kívül is volt következménye, rágalmai miatt Pulszky Károly párbajra hívta. A párbaj 1889- február 21-én folyt le, súlyosabb következmények nélkül.

60 V. Az 1892. évi támadás minden szempontból hátrányosabb helyzetben érte az érdekelteket, mint az 1887. évi. Nemcsak Pulszky Ferenc számára volt kellemetlen, hogy a Könyvtárban visszaélések, lopások derültek ki, de a kormányt is meggyengült pozícióban találta az eset. Tisza Kálmán bukása 1890-ben alapjaiban ingatta meg az uralmon levő szabadelvű pártot, szétfoszlott a rendíthetetlenségéről elterjedt legenda, megbomlott a dualista rendszer addigi szilárdsága. Mindez az ellenzéket erősítette, még vérszomjasabb támadásokra ösztönözte. A kilencvenes években az ellenzék harca egyre fokozódott. A szabadelvű párt parlamenti többsége az elszenvedett vereség következtében jelentősen megcsappant, az 1892. februári választások idején elvesztette bázisának szilárdságát. A függetlenségi párt 37 helyett 102 képviselőt küldött a képviselőházba, az Apponyi vezette nemzeti párt pedig 60 mandátumot szerzett. Tisza utóda gróf Szapáry Gyula lett, aki taktikai okokból (az ellenzék megosztása, komolyabb bel- és külpolitikai kérdések elodázása, végeredményben a kiegyezés közjogi kérdései feszegetésének háttérbeszorítása, a kormány befolyásának, tekintélyének gyarapítása érdekében) felvetette az egyházpolitikai reformok, az állam és egyház közötti viszony rendezésének kérdését. A vegyesházasságból született gyermekek „elkeresztelésével" kapcsolatban tört ki a „kultúrharc". A katolikus egyház nyílt kihívásnak tekintette Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter elkeresztelési rendeletét, és összpontosított támadást indított a kormány ellen. 1892 őszére a politikai helyzet feszültté vált. Az egyházpolitikai küzdelmek ugyanis nemcsak az ellenzéket osztották meg, hanem a kormánypártot és magát 59 Napló 1887—1892. 1. köt. 403—408. p. 60 Országgyűlési nyomtatványok. Az országgyűlés képviselőházának irományai 1887—1892, 16. köt. 489. sz. 161. p. (A továbbiakban „Irományok"). 174