AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)

Egyéb tanulmányok - Lengyel Béla: Timár Szaniszló. (A marxista szemlélet korai megjelenése a magyar regényirodalomban)

Timár a korszak nyavalyájáról beszél, és az írek nyomorát hozza fel példának maró gúnnyal utalva a malthusiánus eszmékre, melyek a szaporodás meggátlásával akarnak segíteni a társadalom baján. Engels A munkásosztály helyzete Angliában c. művében szintén „a társadalmi szervezet betegségéröV szól, és ugyanott rámutat az ír-bevándorlás következményeire, melyeket ez az angol munkásosztály helyzetében előidézett.

16 Nem sokkal később Engels is beszámol — a központi gyári bizottság jelentése alapján — a 14—16 órai munkaidőről és a felügyelőknek a munkások ellen elkövetett kegyetlenkedéseiről.

17 Ilyen helyeket természetesen A tőkéhen is találhatott Timár, akinek egyik alakja Marxot a legnagyobb szocialistának nevezi a regényben.

18 „A munkásoknak nincs hazájuk" — a Kommunista Kiáltvány ismert gondolata visszhangzik ugyanitt Timárnál, aki az éhező írek szájába adja a kérdést: „De elvégre is, mi a miénk ebben a hazában? Egy bolond szocialista azt mondta egyszer, hogy semmi; mert akárhová megyek: kidobnak. A haza angol hitbizományosoké: van vagy két-háromezer. Ezeké minden.''''

19 István rámutat, hogy a divatos polgári életfilozófia ugyanakkor az öröm vallását, az élet mértéktelen élvezetét hirdeti. Szenvedéllyel, látomásszerűen beszél új ismerősének a társadalom mélyén megindult forradalomról. „A társadalom ,fényes'' oldalán, ahová napsugár süt, és hódolnak az öröm vallásának, szigorú erény uralkodik. Ott párbajoznak, nem tűrnek foltot a becsületen, éltetik a királyt, és sohasem ütköznek össze a büntető törvénykönyvvel. Az erény mögött őrt áll a pénz. Ki fog lopni, ha gazdag, hacsak nem kleptomániákus ? Ki fog rabolni, ha a szükség nem kényszeríti rá? Aki lop, aki rabol, aki gyilkol, gyújtogat és robbant, az a szegény, a kitaszított, a támasz nélkül álló, elhagyatott ember. Annak az erényét nem őrzik a kényelem és a puhaság. És ezeknek a száma folyton növekedik, uram. Napról-napra, óráról-órára többen vannak. S ha nem is lopnak és erőszakoskodnak, de a szívok tele van reménnyel, hogy közel kell lennie a századok századának, amelyet annyira óhajtanak. Mi lesz ennek a vége? Ha a sok-sok remény gyúanyaga mind összegyűlik, és egyszerre szikra esik a lőpor-aknába, amelyet az idők mineurjei ástak és a remény mind tűzzé és lánggá változik át ? Nem gondolja, hogy ebben a roppant retortában van annyi feszítő erő, hogy explodálva, darabokra töri az edényt, amely eddig zárva tartotta? És vele együtt darabokra törik a régi rend szervezete és minden társadalmi intézmény ? És gondolja meg, hogy nemcsak ilyen szociális álmok kavarognak a levegőben. Vannak egészen másnemű álmodozók is, akik a gyomor kiáltozásain kívül a lélek kiáltozásait tartják jogosultnak. Ezek azt mondják, hogy a léleknek minden irányban szabadnak kell lennie. Sem az államnak, sem a hatóságnak, sem semmiféle társadalmi intézménynek nincs beleszólása az ö erkölcsi rendszerökbe, a módba, amellyel az emberekkel egyesülnek vagy érintkeznek. Ezek nem akarnak tekinteteket Ösmerni, amelyek szabadságukban korlátozzák, és nem ösmerik el az állam jogosultságát, amely nézetök szerint vérre, erőszakra és zsarnokságra van fölépítve. Ez már a lelkek forradalmát jelenti. Rabok és lázadók vagyunk, uram, tele homályos ösztönökkel, zavaros törekvésekkel, ködös álmokkal és szomorú törékenységgel. A forradalmi láz csontjainkban van, és nem tudjuk, hová vezet majd ez a- nyugtalanság, amelynek nincs levezető csatornája. A hatalmasok ott fönn, a magasban, ahol— mint ők mondják — a sasok fészkelnek, látják a korszaknak ezt a betegségét, és amikor a megnevezhetetlen villamosság, amely ezt a mozgalmat átjárja, föllángol, azt mondják, hogy lelketlen izgatók vezetik félre a népeket. Vannak izgatók, az igaz, de azt hiszem, hiába izgatnának, ha az eszme nem a népek köztudatában csíráznék. Ok csak visszhangjai annak a kiáltásnak, amely az emberiség keblében van, de még nem tört ki egészen, hanem majd ki fog törni. íme, uram, ilyen és ehhez hasonló, nem egészen világos, de elég erőteljes eszmék cikáznak a kor levegőjében s beteggé teszik a kedélyeket. Ennek a betege vagyok én is."

20 205