Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1974 (51-52. szám)

1974-12-01 / 51-52. szám

az oroszok. Meleg, nyári csendes nap. De du. úgy 3 óra tájban, buri-buri ordítással íűszerezett pokoli puskaropo­gás kezdődött az oroszoknál, ami úgy Dél, mint Észak felé kilométer bosszúságra kiterjedt. Alárom! ,—- verték meg a figyelők a gongokat. Tűzkészüliség, zárótűzre előkészülni” r— adtam le a riadót az osztályom ütegeinek. De támadás­nak semmi jele, s a lövések sem felettünk fütyörésztek. Majd megszólalt a tüzérségük is és srapnel sortüzek robban­tak messze magasan a fejünk felett, apró febér pamacsokkal tarkítva a kék eget. De egyetlen muszkát sem láttunk, így nem tudtuk, mit jelentsen ez, s így a bátsó parságaink sűrű érdeklődésére sem tudtunk mit jelenteni. Végre i—< jó 1-2 óra múlva tőlük kaptuk meg a magyarázatot, ... az oláhok betörtek Erdélybe! Ennek örömére volt tebát az ujjongás és tűzijáték. A 82-eseknél értbető izgalom. Azonnal összeállítottak egy tiszti-altiszti küldöttséget, amelyik a bao. parságboz ment, kérve, bogy őket innen azonnal vonják ki és szállítsák az erdélyi frontra, szűkebb hazájuk védelmére. Indokolt kérésük már másnap teljesült és mámoros barci kedvben adták át az állásukat a felváltóknak és vonultak el Erdély­be, abol jó hírnevükre feltették a koronát. Néhány bét múlva a mi bonv. hadosztályunkat is ki­vonták és Erdélybe irányítottak. Fájlaltuk, hogy az első összecsapásokból kimaradtunk, így már Szászrégenben va­­goníroztunk ki. Innen kincses Erdély azon részén nyomultunk előre, érintve Marosvécs, Magyaró, Disznajó, Marosbévíz, majd egy hatalmas hegygerinc után Borszéket, amely vidék Wass Albert közismert híres regényében, A funtinelli boszorkány -ban is oly lenyűgözően szerepel csodálatos szépségével. Innen Hollósarka, majd egy szűk völgyön ke­resztül az 1604 m-es Harlagi alatt É ra, Bélborig nyomul­tunk előre. Onnan vissza Holíósarkára, s a Tölgyesi völgy­ben Alsó és Felsőholló községek elfoglalása után bosszú időre megállt a front. Az utolsó községből, Gyergyótölgyes­­ből már nem sikerült kifüstölni a mócokat. Állásaink egy hegygerincen voltak, melynek kimagasló pontja az 1385- m-es Piatra Rose volt, egy nagy sziklacsúcs. Szemben velünk a másik gerincen ekkor már részben <—< oroszok. Az övék volt a messze kilátást nyújtó, a fenyőerdő-22

Next

/
Oldalképek
Tartalom