Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1968 (25-26. szám)
1968-06-01 / 25-26. szám
oláh csendőr, mert itt az igazság, a rend megszemélyesítője, a magyar csendőr! Olyan szépek voltak, amint büszkén meneteltek és kakastolluk fénylőn lobogott. Akkor még nem gondoltuk, hogy 4 év múlva már hősi tetteikről, sokak haláláról hoz hírt a hadi-jelentés. A magyar csendőr megállta a helyét a Kárpátokban, az erdélyi havasokban, az Ojtozi szorosnál, a Vereckei szorosnál, a Duna-Tisza táján, Budapest ostrománál és mindenütt a reménytelen harcok áldozatos küzdelmében. Talán azok közül is sokan, akik akkor velünk együtt örültek, Erdély visszacsatolásakor. Védte a hazát, az ezeréves határt, s hősi vére öntözte a drága haza földjét, mert többre tartották a magyar becsületet, mint az ingadozást! De egy velem és barátnőmmel történt vidám esetet is elmondok róluk. A visszacsatolás után Teleki, az akkori miniszterelnök megjelent a mi városunkban is. A tömeget csendőr-gyűrű vette körül, amikor a vármegyeházán tárgyalt. Egy barátnőmmel együtt székely ruhában jelen voltunk a fogadáson, most meg a tömegben elvegyülve mi is vártuk, hogy a vármegyeháza erkélyén megjelenjen és beszéljen. Jókedvűek voltunk és a fivérem megállapítása szerint úgy néztünk ki, mint a falusi székely lányok. Nevettünk a fiatalság önbizalmával és a szebb jövőbe vetett hittel, hisz’ Erdély űjra a miénk volt és reméltük, hogy a miénk is marad. Erzsóka •— egy ügyvédnek a lánya — valóban falusi lánynak nézett ki a copfos hajával, piros arcával. Előttünk állt egy szép szál fiatal csendőr, aki csak nem nyughatott a mi nagy jókedvünktől és társalogni kezdett velünk. S hogy még fokozza a jó hangulatunkat, egy mulatságos magyar filmről kezdett beszélni nekünk, sőt egyre követelőbben a nevünket és címünket tudakolta. De ezt már, hogy igy ,,komolyra’’ fordult a dolog, igazán nem vállaltuk és kacagva elszaladtunk. Ez a kis epizód talán csak nekünk volt mulatságos, hiszen fiatalok voltunk. A fájó, szomorú emlékeim közt egy kis derű. Amikor el kellett hagyjuk szülővárosomat mert jöttek az oroszok, a városban azt beszélték, hogy a laktanyában nincs már katonaság, csak 10 csendőr maradt a vártán. Mi elmenekültünk és csak évek múlva tudtuk meg, hogy mind a 10-en hősi halált haltak, mert kitartottak híven, becsülettel. Aztán menekültünk még tovább. El az országból, s valahol Gráz közelében találkoztam velük újra. Gyalog meneteltek, illetve éppen akkor pihenőt tartottak. Komoly volt az arcuk, tudták, hogy a nagy világ nem jelent nekik hazát. Otthon a bosszú és börtön várna rájuk, mert híven, becsülettel teljesítették kötelességüket. 1919-től nem tudtak a kommunisták felszintre törni a csendőrség ébersége folytán és ezért háborús bűnösök lettek és a M. Kir. Csendőrséget feloszlatták, a tagjait elfogták vagy kivégezték, kire mit tudtak rábizonyítani. 3
