Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1967 (21-24. szám)
1967-12-01 / 23-24. szám
50 évvel ezelőtt, 1917. okt. 25-én (az orosz naptár szerint nov. 7-én) vette át Oroszországban a Lenin vezetése alatt álló bolseviki párt az uralmat. Ez a hatalom átvétel azonban puccsszerű volt, mert az elnyomó cári uralom alatt szenvedő és a számára értelmetlen — sőt elvesztett — háborúban kifáradt orosz nép — minden különösebb vezetés nélkül és országszerte — már az év febr-jában lefolytatta a maga érthető és mérsékeltebb célkitűzésű forradalmát, melynek a későbbiekben a jelenleg 86 éves korában New Yorkban élő Kerenszki Sándor ügyvéd lett a miniszterelnöke. Az okt. 25-iki uralom átvétel tehát ily körülmények között erőszakosan történt, ami Lenin utasítására a Kerenszki kormány székhelyéül szolgáló szentpétervári cári téli-palota megrohanásában és elfoglalásában nyilvánult meg. Úgy az orosz nép, mint az emberiség történelmének máig is tartó legsötétebb és legkritikusabb korszaka vette ezzel kezdetét, ami már magában Oroszországban is milliók kiirtását, vért, könnyüt, szenvedést és oly elnyomatást, s gazdasági nyomort jelentett, melyek még a cári uralom alatti állapotokat is messze túlszárnyalták. A jézus-krisztusi 2000 éves keresztény erkölcsű törvényeknek minden vonatkozásban történt lábbal tiprása és fejtetőre állítása jellemzi ezt a korszakot, kezdve a világmindenséget teremtő Isten és a rosszat fékező vallás megtagadásától, az erényeket bűnné, a bűnöket pedig erénnyé nyilvánításon át, egészen a legelemibb emberi jogoktól való megfosztásig és az emberi mivolt teljes megcsúfolásáig. A Marx és Engels tanaira épült bolsevizmus azonban nem maradhatott csak Oroszország határain belül, hanem kezdettől fogva nemzetköziséget hirdetve, más országok feletti uralomra, sőt világuralomra tört és törekszik. Az elmúlt 50 év alatt történtekért és az igy létrejött tragikus világhelyzetért azonban nem lehet pusztán csak a Kreml urait és diktátorait felelőssé tenni, hanem részt kell juttatni ebből azoknak a nyugati nagyhatalmaknak is, melyek szüklátkörüséggel és tájékozatlansággal párosult pillanatnyi érdekektől vezettetve, nemcsak passzív, hanem aktivan is támogató magatartásukkal a bolsevizmus előretörését és világveszedelemmé válását nemcsak eltűrték, hanem éppen nagy fokban elősegítették. Ennek a passziv-aktiv elősegítésnek főbb megnyilvánulásai már kezdetben megmutatkoztak akkor, mikor a bolsevizmust Oroszország „belügyének” nyilvánítva, azt elismerték és a Kolcsak-Denikin féle ellenforradalmi erők támogatását megszüntették, majd a 2. v. háború során a németek által megtámadott Oroszországot “természetes” szövetségesüknek tekintették, s Berlin elfoglalását “udvariasan” nekik átengedték. Mindjárt ezután az atombomba egyedüli birtokába kerülvén, annak Japánon kipróbált félelmetes erejét nem használták fel arra, hogy az ilyennel még nem rendelkező orosz bolsevizmust legalább határai mögé kényszerítsék vissza, holott ez akkor még egy egyszerű jegyzékkel is elérhető lett volna. Ehelyett inkább az azzal való együttműködést választották, s mikor 1956-ban a magyar szabadságharc győzött, s az orosz csapatok a beavatkozástól és 20
