Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1966 (17-20. szám)
1966-06-01 / 17-18. szám
És mint annyiszor a vesztett háborúk utáni vérzivataros történelmünk folyamán újra és újra felmerül a kérdés: “Hát érdemes volt... ??” “Hát miért?’’ "Ki a felelős?” Erre a kérdésre részleteiben majd egyszer, nyugodtabb körülmények között a jövő oknyomozó történetírója lesz hivatva felelni. Ez a történetíró bizonyára meg fogja majd állapítani, hogy a germán, szláv és latin hatalmi törekvések ütközőpontjában élő maroknyi magyarság a ránkszakadt Infernóban most sem kerülhette el végzetszerü sorsát! Éppen ezért most, amikor a magyar hősökről emlékezem, akkor nem csupán a egyenruhás honvédet értem, hanem az egész, az életét védő, katonává lett nemzetet, ha a szó katonai értelmében nem is nevezheten katonának azt a 15 éves legénykét, akit a Kárpátok előterében folyó harcokban őrvezetővé léptetett elő a zászlóalj parancsnoka és kitüntettek a bronz vitézségi éremmel. — De nem voltak katonák az Ojtozt védő és a feleki tetőt rohamozó leventék, Budapest polgársága, a csepeli munkások és a többiek, nem voltak katonák a budapesti srácok sem, akik 10 évvel ezelőtt bámulatba ejtették az egész világot! De ha 1956 november 2-án titokzatos kezek nem küldöttek volna egy táviratot, mely szerint “The Government of the United States does not look with favor upon governments unfriendly to the Soviet Union on the Borders of the Soviet Union .. akkor talán ma már nem lenne vasfüggöny és vietnami kérdés! A vesztett háború után éveken át úgy az ellenséges külföld, mint sok honfitársunk részéről csak megalázás és gyalázat jutott osztályrészünkül. Ebből is fokozottan kijutott az egyenruhás katonának. Nem a mi feladatunk azt kutatni, hogy voltak-e hibák a politikai vezetésben vagy sem!? A parlament, a felelős kormány és az államfő a háború mellett döntöttek és a katona csak a parancsot teljesítette. Arról, hogy ebben az egyenlőtlen küzdelemben alul maradt, nem tehet. A katona az országtól és a népétől melyből vétetett, el nem választható és ha valaki a katonát gyalázza, ezzel meggyalázza saját népet, hazáját és annak tradícióit is. Lassankint most már napfényre kerülnek az eddig ismeretlen adatok is és ezek azt mutatják, hogy ha a 2. világháborús magyar katonai teljesítményeket a sokkal szerencsésebb körülmények között született és megerősödött volt szövetségesekével összehasonlítjuk, akkor a mi teljesítményeink semmiben sem maradnak azok mögött! Lassanként az is Kiderül, hogy ha a magyar Legfelsőbb Katonai Vezetés idejében tett javaslatai illetékes német helyen meghallgatásra találtak volna, akkor sok minden, sőt talán az egész háború is másképp alakult volna. 4
