Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1966 (17-20. szám)
1966-06-01 / 17-18. szám
gyetek hirdetői, ennek a vallásnak legyetek prófétái és keresztes vitézei, ebbe a biztonságba építsétek bele minden erőtöket és egész jövőtöket! Mert a testvéri összefogás ideje eljött, hogy ezzel a néppel felépítsük a magyar szociális igazságot, a magyar jólétet, a magyar kultúra és a magyar alkotás uj katedrálisát! A nemzeti érzésű magyar lapok úgyszólván kivétel nélkül megemlékeztek a mi ünnepünkről, a Testület alapításának 85. évfordulójáról. Ezek közül különösebben ki kell emelni a Katolikus Magyarok Vasárnapját, amelyik február 12-i számában közel két hasábon hozta le elnökünknek a csendőrnapra irt cikkét. Ennek külön is érdekességet ad az, hogy abban a volt Legfelsőbb Hadurunk hozzá intézett 1945. dec. 5-i leveléből idéz részleteket, aki a reménykedés időszakában a csendőrség visszaállítására vonatkozó tervezet előkészítését hagyta meg. — Ez el is készült, amit azután ő 1946 febr. 14-én — az emigrációban töltött első csendőrnapon — el is fogadott. — Ennek során csak egy irányelvet adott: “Mentsétek át a múltból mindazt, ami erkölcsi érték, a szervezetet pedig igazítsátok hozzá a változott idők követelményeihez.” Későbbi levelében ezeket írja. “Meggyőződésem szerint a csendőrség volt Magyarország legjobb intézménye ... ha visszatérünk hazánkba, a csendőrség megszervezése lesz a legsürgősebb feladatunk . . .” Egy másik alkalommal ugyanilyen elragadtatással ir az általa köztudomásúan nagyrabecsült testületről: “A magyar csendőrség volt — meggyőződésem szerint — a legjobb és legmegbízhatóbb biztonsági alakulat a világon és ha megsegít az Isten és hazamehetünk, nagy szükség lesz rá. Azért tartsatok össze, hogy tudósításaitok mindenkihez gyorsan eljuthasson.” Ugyanilyen megható az a szeretet és melegség, ahogy József kir. herceg emlékezik meg egyik levelében a testületről. “Mikor 12 éves koromban a kakastollasok megjelentek — írja — kis öcsémmel elhatároztuk, hogy mi is kakastollasok leszünk, mert annyira tetszett nekünk .. . Atyám mindannyiszor melegen dicsérte őket, ami még közelebb hozott hozzájuk . .. Múltak az évek, én is katona lettem és mint ilyen, mindjobban volt alkalmam őket szolgálatukban látni, megfigyelni .. . Láttam őket hóviharban, csontfagyasztó hidegben . . . mégis büszkén, emelt fővel. .. nyári felhőszakadásban, az áramló vízben menteni azokat, akiket mások már elveszettnek tartottak. Mindég ott voltak, ahová sötét órák nehéz helyzete hívta őket. Hivatásuk hősei voltak! így tanultam meg őket őszintén tisztelni! A világháborúban soknak sajátkezüleg tűzhettem mellére a vitézségi érmeket a bronztól az aranyig, megannyi ragyogó hőstettért. Szeretettel gondolok a még élőkre és áldom az elesettek nevét és emlékét! Az Isten áldása kisérje őket minden léptükön és adjon erős hitet, 10
