Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1965 (15-16. szám)
1965-12-01 / 15-16. szám
ben? Mert a vadváltókat azok is jól ismerik. Később két szajkó szálldosott előttünk fáról fára kellemetlen rikácsolással. Ezzel adnak hirt az erdejükbe "betolakodott” idegenekről a vadaknak. - A tócsákon vékony jégréteg mutatta, hogy az idő hidegre fordult. Hópihék szállingóztak. - Fehér karácsonyunk lesz, - mondta a járőrtársam. Csak legyen is, mert az a szép és hasznos. Kell a jó vastag hótakaró a vetéseknek, az alatt jól kitelelnek. De nekünk is könnyebb fagyban portyázni, mint a süppedő latyakban. Hiába, nehéz a gumicsizma, mert szokatlan. Nem észleltünk semmi büntetendőt, s panasza sem volt senkinek senki ellen, talán mert még a szokásos rendbontók, törvényt nem tisztelők is át vannak hatva a közelgő nagy ünnep hangulatától. A hátralévő ut már könnyen ment. Pontosan fogunk bevonulni! Az esthajnalcsillag már feljött, ott tündökölt a magasságban. Mutatta az örök igazság felé vezető utat, anli gazdagot, szegényt egyaránt a titokzatos isteni közelség létével, erejével hat át. Mire az őrsre bevonultunk, elérkezett a szent karácsony estje. Volt egy,a hozzánk mindig szives örsparancsnokné jóvoltából apró édességekkel feldíszített - kis karácsonyfánk, s ha más ajándékot nem is kaptunk, éreztük lelkűnkben a baj társak egymás iránti szeretetét, a lakosság bizalmát, megbecsülését és ebben a meleg hangulatban közösen, áhítattal énekeltünk. Bajtársaim! Gyurka, Zoltán, Jóska, - akikkel ott ünnepeltünk - mi van veletek? Egyiktek hazament Pockingból, vállalva a biztos megaláztatást, de fiatal felesége utáni vágya elmosott minden aggodalmat. A másik hazament, hogy öreg szüleinek segítségére lehessen a gazdaságban; a vidám, szőke "fegyvermestert” pedig a kötelességtel jesités “jutalmaként” a karavánok országutján láttam utoljára. Eltűnt a nagyvilág forgatagában.. - Merre vagytok baj társak? Itt, - messze a szeretett kis örsi együttestől, az annyiszor leportyázott tereptárgyaktól, azok lakóitól és a szép, mindég sejtelmes magyar erdőktől, - szent karácsony estjén, a csillogó, díszes fenyőfa fénye alatt gondoljunk majd vissza az otthoni portyázásainkra, szolgálatunkra, amelyik sokszor fáradságos volt, de amelyik azért mindég örömmel, bizakodással volt tele. hiszen szép, magasztos volt a mi hivatásunk, amit valamennyien önként vállaltunk, s amelyik egész embert követelt. - De egyben érezzük át a világhatalmasságok által cserbenhagyott otthoni szegényeink karácsonyát is, akik csak fájó szívvel gondolhatnak az isteni Megváltó születésére. Ritkulnak soraink, de akik még megvagyunk, szabad földön élünk, szabadon nyilatkozhatunk és cselekedhetünk, álljunk egymás mellé és gyújtsuk fel szivünkben a bajtársi szeretet gyertyáját, hogy a sok apró, de közös lángocska nagyobb fényt áraszthasson a sötét éjtszakában. “Mennyből az angyal.........” 22
