Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)

1964-02-01 / 10. szám

különösen nekünk, a hanyatló, hűtlen és hálátlan Nyugat által a sir szélére a szlávoknak koncul odadobott magyaroknak.

Ma mi lettünk a világ földönfutói. Kifosztott vándorként járjuk a világ országutjait. Koldustarisznyánkban honfoglaló őseink átkán kivü! egyebünk sincs.

Bennünket — egykoron Európaverő büszke őseink méltatlan unokáit ■— a Nyugat a koldusnak kijáró alamizsnán és szánalmon kívül egyébre sem méltat.

Hazánkat a pánszlávizmus tartja vörös markában, hogy elpusztítsa népünket, mint az északi és déli szlávok egyesülésének egyetlen akadályát Középeurópában.

Csak úgy maradhatunk fenn ebben a szörnyű vörös viharban, ha izzó fanatizmussal tanítjuk és ápoljuk a nyomunkba lépő fiaink és unokáink lelkében a magyar hivatástudatot és a magyar faji öntudatot.

Imáinkkal forduljunk turáni testvéreink felé, keressük meg az ő kezüket, s ne engedjük el soha többé, mert csak a távolkeleten felkelő nap, a mi verhetetlen és legyőzhetetlen turáni testvéreink adhatják vissza magyar életünket, szabadságunkat, elvesztett történelmi hazánkat, a földkerekség egyik legszebb országát.

... A halott magyar hősök lelkei menetelnek a sötét éjszakában és riogatnak, hogy az ősi föld veszélyben ...

Látod! Ott menetelnek az élen, lengő kakastollal a mi hőseink is, a mi mártírjaink is! . . .

.. . Kint az éjszakában megszakadnak a felhők, s ha felnézel a tejutra és bűnbánóan, csendben imádkozva magadba szállsz, meghallod az ő égi üzenetüket:

"Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő,

Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,

Magyar! Legyen hited, s Tied a jövendő!”

5