Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)
1964-02-01 / 10. szám
! EGY HŐS BAJTÁRSUNK EMLÉKÉRE Ősz volt... A földi valóság vigasztalan esőjével egybeolvadt a lélek reménytelen szürkesége. Végigbizsergette hátamat a harc feszültsége. 1944 ősze volt... Zsombékos, nádas foltjaival feküdt előttem a Tisza árterülete. Keményen meghúztam sisakom szijját. Kezem géppisztolyomat markolta. Egy szénakazalba belefuródva szemlélődtem. A látóhatár végén lágy szürkeségben olvadtak össze a füzesek. Mögöttünk folyt a legmagyarabb folyó szőke vize. Hangtalan sóhaj kelt az ajkamon. Ráeszméltem, hogy én már a Magyar Föld utolsó rögén állok, hiszen ami elterül előttem, a nádasok, füzesek és a kis fehérházas falu, az már nem a miénk többé. Ott már idegen az ur. Vad tekintetű félelmetes horda áll a Tisza túlsó partján, melynek állati özönlésével szemben mi vagyunk a gát. Melegség futott át rajtam. Végig simogattam távcsövemmel a fiukat. A csendőr köpenyek sötétlettek a sártól és víztől. A lövészgödrök alján meggyűlt a viz. Fénylettek az acélsisakok. Közbiztonsági szolgálatra rendszeresített öreg karabélyok hűséges megbízhatósággal simultak gazdáik oldalához. A fasortól a kukoricásig fekszik az első raj. Látom őket. Csege Pista most gyújt rá, mélyen lehajolva, hogy elölről meg ne lássák. A kis füstfelhőket már szája szélén széttépi a fütyülő szél. Az én szalmakazlam a második raj területén áll. Búzás cső. a rajparancsnok. Talán jó 10 méterre fekszik tőlem. Lapul csendesen. Azt hinné az ember, hogy alszik, de a szempillája meg-megrezzen. Figyel, kémlel. Lejjebb a harmadik raj húzódik, balszárnya már a Tisza kanyarra támaszkodik. Esteledik. Egyre áthatolhatatianabb a szürkeség. Csendes a vidék. Az eső zizegése aláfesti a Szolnok felől érkező távoli hernyótalpak csörömpölését. A község felől el-elszórt artikulálatlan kiáltások hallszanak. Ahogy mélyül a sötét, úgy fokozódik a feszült figyelem. Minden levélrezdülés, kukoricaszár zörgés gyanús. Esténkint mindig van járőrtevékenység, — figyelni kell.. . Dörrenés... Sustorgás... Lapulás ... Reccsenés ... Akna!!! — Megkezdődött a szerenád — szól fel hozzám folytott hangon Búzás. Mindenki mélyebben fészkeli be magát a sárba, s már jönnek is szép szabályos időközökben a "csomagok”. A boglya megzizzen alattam, ahogy az alacsonyan szóró szilánkok átfúrják. Egyszerre csak az országút felől is fellobban a torkolattüz. A mi gépágyúink szórják végig a falu szélét. De még a dörgésen át is kihallom pár óvatos lépés közeledtét. A géppisztolyt halk kattanással kibiztositom. — A századparancsnok ur hivatja a hadnagy urat — hallom Kötési t. örm. hangját. 10
