Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)

1963-12-01 / 9. szám

— Köszönöm a jóakaratát uram, de kár itt minden szóért, s ugyanígy bármily cselekedetért is. Mert meg vagyon írva a a Bibliában, hogy mi ezt a háborút el fogjuk veszíteni. Amiből nagy technikai fejlődés és sok helyt nagy gazdasági jólét fog származni az emberiségre, de a győztesek összevesznek a koncon, s 20-25 év múlva oly fegyverekkel támadnak egymásra, melyek el fogják pusztítani az egész világot.

— Csak kevesen, nagyon kevesen fognak megmaradni, csak azok kik Isten parancsolatai szerint éltek. Ezek uj életet kezdenek a romokon, s annak egyszerűségében is boldogok lesznek. Mert ha az első nemzedék még emlékezni is fog arra a világra, melyből megmaradtak, tudni fogják, hogy annak éppen a tulfejlettség, az emberek Istentől való eltávolodása, s az Ő titkaiba való beleselkedés okozta vesztét.

— Mindez igy lesz uram, s ez elől nem lehet kitérni.

Szemében nem égett az apostolok lángja, sem az exaltált emberek zavarossága. Csak csendesen, egyszerűen mondotta mindezt, s mégis oly lenyűgözően, hogy én egy szót sem tudtam rá szólni. Csak felesége súgta oda később:

— Látja, nem lehet vele beszélni.

A községháza előtt aztán elköszöntem tőlük, hol a gyógyszerész mondta, hogy ő még sötétedés előtt megy vissza a kunyhóba. Én pedig szállásomra mentem, hol házigazdámnak elmondva a történteket, megkérdeztem tőle, hogy valóban igy van-e ez a Bibliában megírva?

— Hát éppen igy szószerint nincs, s olyan nem is lehet benne, hogy mi ezt, vagy azt a háborút el fogjuk veszíteni, hiszen amit mi elveszítünk, azt mások megnyerik, s a Biblia nem tesz különséget az egyes népek között. Az azonban igenis benne van, hogy az utolsó ítélet el fog jönni egyszer, s hogy a világot másodszor nem viz, hanem tűz fogja elpusztítani.

S hozta a Bibliát, s felolvasta belőle az erre vonatkozó részleteket.

Este aztán megjött a továbbindulási parancs Szatmáron át Mátészalkára.

— Vájjon lesz-e ott megint csata, s Nyiradonyban mégis fegyverletétel? — kérdeztem magamban, fel az Égre nézve.

Másnap del. 11-kor volt az indulás. A táb. cső. szakasz 1 órai lemaradással most az utóvéd feladatát kapta, s azt, hogy ezalatt kutassa át a falu házait, hogy nem maradt-e azokban hadianyag hátra. Én ezalatt házigazdáméktól vettem búcsút, majd a községházára mentem, hol a táb. cső. szakasz tehergépkocsija már utrakészen állott, s néhány perc múlva el is indult.

Zs. szds-sal éppen útban voltunk az istálló felé, hogy a gyógyszerésznétől és lányától elbúcsúzzunk, mikor ők maguk jöttek ki szembe onnan.

— Meggondoltam magam — mondta izgatottan a gyógyszerészné -— igy mégis magukkal megyünk.

14