Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)
1963-12-01 / 9. szám
nem 1 szobát, hanem az egész községházát átengedte azzal, hogy az esetleges betegeket ő saját 3 szobás szállásán is el tudja látni. Örömmel siettem vissza a jó hírrel, amit azonban a gyógyszerészné legnagyobb meglepetésemre már nem ugyanígy fogadott. — Roppant restelen, hogy hiába fárasztottam, de amig odajárt, meggondoltam magam .. . Mert nézze, ahogy elmentek innen azok, kik maguk előtt voltak, úgy el fognak menni hamarosan maguk is, de maguk után már az oroszok jönnek, kik nem fognak minket benthagyni a községházán, hanem kitesznek az utcára, vagy az ut árkába. De az istállóban talán benthagynak. Jobb tehát, ha ott maradunk ... — De Asszonyom — mondottam kezeimet összecsapva, de azért halkan, hogy a szoba másik sarkában Zs. szds-sal beszélgető leányka ne hallja — taláncsak nem akarja az oroszokat itt bevárni, s különösen egy ilyen gyönyörű gyermekkel? . . . Hát nem tudja mi történt Gyimesen és a többi csángó falvakban, de bizonnyára máshol mindenütt is? ... Én megértem, ha valaki a 2 rossz közül akár az otthonmaradást, akár a menekülők országutját választotta, de hogy mindkettőbe beleesve, otthonát is elhagyja, s orosz kézre is kerüljön, azt már sehogyse tudom megérteni. Ezt tehát nem szabad tenniük Asszonyom. .— Feleségem és lányom már hetek óta Dunántúl vannak, igy ha szintén odamennének, bennük mindenben támogatásra találnának. Jöjjenek tehát velünk addig, hol még vonatközlekedést találunk, s menjenek egyenest oda. — Tudom — felelte arcát kezeibe temetve — hogy minden úgy van, ahogy mondja. S mi ketten márcsak azért is szeretnénk továbbmenni, mert fiam katona. Karpaszományos őrmester a 27-eseknél, s mióta eljöttünk, semmi hírünk róla, hiszen ő sem tudja, hogy mi merre járunk. Nincs egy perc nyugton miatta, de mit tegyünk, ha az uram nem akar tovább menni? — Itt van a férje is Asszonyom? ... Dehát ő hol van?... — Látja azt a hegyet ott szemben — mondta kimutatva az ablakon — annak teteje felé van egy pásztorkunyhó, s ő ott van. Értelmetlenül néztem rá, mire megmagyarázta: — Szept. 2-án indultunk el Csikfalváról, mikor az oroszok már Szereda előtt álltak. Valahogy kaptunk még egy waggont, s abba beraktuk azt, mit az előbb látott. Vonatunk azonban minden nagyobb állomáson — Dédán, Szeretfalván — napokon át állott, de különösen Désen, hol ezalatt 2 rettenetes bombatámadást kaptunk. Rengett a föld, s még a sértetlen waggonok is kiugrottak a sínekből, vagy éppen felborultak. Az 1-ső támadást a kocsi sarkában vészeltük át, mig a 2-ikat az állomás pincéjében. De fejünk felett rombadölt az épület, s mi alig tudtunk kijönni onnan. így mikor ezek után végre tovább indultunk, férjem kijelentette, hogy ő nem jön tovább. Hiába kérleltük, hiába vigasztaltuk, hogy hátrább majd jobb lesz, mert ö mind csak azt mondta erre, hogy a bombázók nem orosz, hanem nyugati gépek 11
