Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)

1963-05-01 / 7. szám

azt nem nehéz kitalálni, de most itt élet és halál korlátlan ura. Nő? .. . Anya? . . . Feleség? . . . Otthonában oldódó női ideál? . .. Oh nem! A francia forradalom halált kiáltó némbereinek vonása torzítja ellenszenvessé arcát. — Szadista?. .. Talán igen, talán nem, még nem tudom, de mindig Petőfi ,jUram ne ily halált adj énnekem” sorai jutnak eszembe, valahányszor ezt a nőt meglátom.

Egyik nap odajön hozzám.

— Tisztában van maga azzal, — kezdte gyilkosán gúnyos fölényességgel — hogy maga egyedül nekem köszönheti, hogy még nem rúgták ki innen a múltja miatt?...

— Nem tudtam — feleltem közömbösen.

— Hát igen — folytatta most már elejtve a gúnyt — én akadályoztam meg eddig is, de — meg kell mondjam magának — én örülök annak, hogy maga itt van ...

— Mi különös haszna van magának abból, hogy itt vagyok, én a ,.csendőr” — kérdeztem valóban meglepődve.

— Nézze — folytatta — maga nagyon jól tudja, hogy én semmit sem értek az autóalkatrészekhez és egyáltalán ezekhez a dolgokhoz. Bevallom a csendőrségről sem tudok sokat, csak azt, hogy valamennyiüket fel kéne akasztani. De viszont ha a pártban hűségről, megbízhatóságról és becsületességről van szó, akkor mindig a csendőröket hozzák fel mintaképül. így hát meg vagyok győződve arról, hogy amíg maga itt van, addig ebből a raktárból egy tü nem sok, de annyi sem fog hiányozni. Ezért nem engedem tehát én, hogy magát kirúgják innen . ..

— Köszönöm — feleltem — és elsősorban azért, mert bár mi volt csendőrök mind-mind akasztófára valók vagyunk, mégis maga — a meggyőződéses kommunista — a legszebb bizonyítványt állította ki most nekem a csendőrségről...

— Ami igaz, az igaz — felelte — de a politika, az már más! .. .

„Hűség, megbízhatóság, becsületesség” .. .

Csakazértis szép dolog volt csendőrnek lenni...

1957. január

Nincs tovább! ... Elárulták a nép fiát! ... Eladták 30 ezüst pénzért.. .

Isten! . ..

Kikindára menekültem át a bosszú és az akasztófa elöl. Rég elfelejtett rokonok és magyarok jóvoltából sikerült elkerülnöm a „tábort”. Szabadon mozoghattam.

A városkában — hiába féltem, hogy kitudódik — hamar elterjedt a hir, hogy egy menekült volt magyar csendőrtiszt tartózkodik közöttük. Nem úgy, hogy egy magyar menekült és nem is úgy, hogy ennek és annak a távoli rokona, atyafia, vagy barátja, hanem hogy egy magyar csendőr. Én nem magamat féltettem, hanem őket, de ők nem féltek senkitől és sem-14