Eger - hetente négyszer, 1944

1944-07-15 / 111. szám

4 EGER 1944. július 15. \ a minden igényt kielégítő fölfőfoll Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. HÍREI — Az egri ggőggszertárak éjjeli szolgálata július hó 15-én estétói július hó 12-én reggelig Dr. Hibay örökösök gyógyszertára, Kossuth-ter. — Szentmise' Fráter László százados lelkifidvéért. A keleti harctéren hősi halált halt Fráter László százados lelkiüdvéért július 18-án reggel 8 órakor a ciszterciek templomában szentmisét fognak be­mutatni. — Megváltozott az evangé­likus istentiszteletek időpont­ja. A gyakori légi veszélyre való tekintettel az eddig vasárnap d. e. 10 órai kezdetű istebsztelet ezen­túl d. e. 9 órakor fog kezdődni az evangélikus templomban. Amennyi­ben légi veszély miatt nem lehetne megtartani, vagy félbe kellene sza­kítani, délután 6 órakor lesz litur­giával egybekötött istentisztelet. * Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak a kedves rokonoknak, jó- barátoknak, ismerősöknek, kik fe­lejthetetlen emlékű, szeretett Mik­lósunk elhunyta alkalmából együtt­érzésüknek ..bármi úton kifejezést adtak, ezúton mond őszinte hálás köszönetét Kalo Miklós és neje Burik Erzsébet. — A Magy ar Megújulás Párt­ja új párthelyiségbe költözött. A Magyar Megújulás Pártja új he­lyiségét Káptalan u. 7. sz. alatt megnyitotta. Hivatalos órák dél­előtt 10 órától 11-ig, délután 5-tól 7 óráig. Dr. Magyar Árpád párt­vezető. — 3500 éves férfikalap. (MNK) A németországi Harlislee mellett egy bronzkori sírból jó állapotban lévő férfikalap került elő. A kb. 3500 éves föveg, gömbölyded alakú s különféle taxtilanyagok filc-szerű szövedékéből készült. Vastagsága 1 cm. Ez a szövet másfajta készítési módról tanúskodik, mint a korábbi leletek, úgyhogy arra lehet követ­keztetni, hogy ezek a kalapok nem egyetlen műhely, hanem egy fejlett kalapipar művészi termékei. A har- lisleei kalap nyilvánvalóan különle­ges hadifóveg, amely anyagának vastagsága, ellenállóképessége ré­vén kitűnő védelmet nyújtott a fejnek. . SPORT Labdarúgás Az egri Levente Egylet labda­rúgói vasárnap, július 16-án a le­vente mise után fontos gyűlést tar­tanak. Mindazok a leventék, akik a jövő évadban a labdát rúgni akar­ják, a gyűlésen okvetlenül jelenje­nek meg. — Az Űj élet regéngtáráuai káténként megjelenő 40 fillére« ft» setei kaphatók a Kar. Safiőnőtti lenti h6nvvktr*tktdfofb«m. ___fiiul.__ * Uránia. Szombaton, vasárnap és hétfón: Mesék a szerelemről magyar film és híradó. — Kedden és szerdán: Eladó lányok, vidám történet öt eladó lányról és Ufa- híradó. — Csütörtökön és pénteken: Nagy út német film. — Előadások kezdete hétköznapokon — kivéve szombatot — fél 5 és fél 7, — szombaton és vasárnap fél 3, fél 5 és fél 7 órakor. . Magyarország Légo térképe (berakós zászlócskákkal.) Ära: P 3-60; Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Budapesti rádió-műsor Szombat, július 18. 2.30: Hirek. 2.451 Minden­ből egy keveset. 4: Panteleoi. Papp Dániel elbeszélése. 4 !25: Halk me­lódiák. 4.45: Időjelzés, hírek. 4.55: Mit üzen a rádióénekes? Némery ' András énekel, kíséri Horváth Jenő táncegyüttese. 5! 151 Hangképek innen-onnan. 5.40: Dohnányi Ernő zongorázik. 6: Páros élet a legszebbb a világon. Párop felelgetők. Közre­működik Nagy Izabella és Cselényi József. Kísér Farkas Béla cigány- zenekara. 6.40: Külügyi tájékoz­tató. 6.60: Hirek. 7: Nemei hall­gatóinknak. Für unsere deutschen hören. 7.351 Erdei áhitat. Versek és muzsika az erdőről. 8.10: A magyar sport értékei. Dr. Sárosi György előadása. 8.25: Dalok szár­nyán. Közreműködik Nemes Rózsa, Angyal-Nagy Gyula és a Budapest honvéd ófzászlóalj zenekara. 9-15: Műsorunk következő száma : Kele­men Éva és Csortos Gyula. 9.25: Táncoló billentyűk. 9.40: Hirek. 10.10 : Hírek német nyelven. 10.20: Ki mit szeret. 11.45: Hirek. Vasárnap, július 16i 71 Fohász. — Szózat. — ^Reggeli zene. 7.25: Hírek. 1,35: Őszinte beszéd. 8: Szórakoztató muzsika. 10: Egyházi ének és szentbeszéd a Huba-utcai Karmeliták templo­mából. 11.15: Evangélikus isten- tisztelet a Bécsikapu téri templom­ból. 12.15: Budapesti Hangverseny- zenekar. Közben li Világnézeti akadémia. 1.45: Időjelzés, hírek. 2: Művészlemezek. 3: A földnfű- velésügyi minisztérium rádióeló­adássorozata. 3.45: Nótafáink vi­rágai. Szimyné Dely Margit és Far­kas László magyar nótákat énekel, kíséri Rácz Zsiga cigányzenekara. 4.30: A barokk költó. Zrínyi Mik­lós. Koltay-Kasztner Jenó dr. elő­adása. .4.55: Hirek. 5: Mezei bok­réta. Összeállította Endrödi Béla. 6: Könnyű zene — könnyű percek. 6.60: Hírek. 7i Magyar zeneszer­zők félórája. 7130: Közvetítés a Márkus Park Színházból. 9.401 Hi­rek, sport- és lóversenyeredmények. 10.10:Hirek német nyelven. 10.20: Nagy mesterek — örök művek. 11.45: Hírek. Hétfő, július 17. 61 .Üzen az otthon.“ A Vöröske­reszt bajtársi rádiószolgálata. 6'25: Ébresztő. — Torna. 6.45: Reggeli zene. Közben 7: Hírek. Közlemé­nyek. 81 Hírek német, román, szlo­vák, ruszin és szerb nyelven. 8.30: Rendórzenekar. 9.40: Schumann: Gyermekjelenetek (zongora: Dohná­nyi Ernő). IOi Hírek. 10*10: Dél­előtti muzsika. 11.40: Ünnepei a levelezőlap. Bozó Gyula előadása. 121 Harangszó. — Himnusz. — Fo­hász. Utána: A Rádiózenekar mű- sorábóW 12.40: Hírek. 1.25: Időjelzés. 130: „Honvédeink üzen­nek.“ A Vöröskereszt bajtársi rá­diószolgálata. 2: Művészlemezek. 2.30 : Hírek. 2.45: Kovács Ödön tánczenekara. 3.30: A gyorsfegy­vernem kis katonái között. Közve­títés a Csaba királyfi hadapród­iskolából. 4.20: Háromnegyedóra — háromnegyedütemben. 4.45: Idő­jelzés, hirek. 4.551 Az 1944—45. évi gazdakönyvek kiállítása. Dr. Jánky Gyula előadása. 5.10: Ma­gyar zeneszerzők félórája. 5.40: így történt... Szórakoznak a ke­leti front katonái. Füry Lajos elő­adása. 5.50: Chabrier Habanera. Lamourenx koncertzenekar. 5.95: Az új német líra. Összeállította Thurzó Gábor. 6.20: Először a mikrofón előtt. Szécsi-zongoratriő. 6.501 Hírek. 7: A Honvédelmi Minisztérium Légoltalmi Csoport- főnökségének közleményei. 7.15: A könnyű zene mesterei. 8.10: Magyar keresztnevek. Páter Amb­rus Máté előadása. 8.25: A bel canto hőse. Emlékezés Benjamino Giglire. 9*401 Hírek. IO.IOi Hírek német nyelven. 10.20: Kinek a nó­tája, kinek a prímása. Farkas Béla, Oláh Kálmán, Pertis Pali és Veres Károly cigányzenekara muzsikál. 11.20: Halk melódiák. 11.45: Hírek. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEMEK Felelős kiadó: RAKOLCAI GÁBOR. Eger m. város polgármesterétől. 15.403/1944. sz. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a m. kir. 20. honvéd rohamtüzérosztaly egri alaku­latai 1944. évi július hő 18., 25. és aug. 1., 8.. 16., 22., 29. napjain a Töviskes- völgyi lőtéren reggel 7 órától 17 óráig (délután 5-ig) élestölténnyel lögyakor- latot tartanak. Veszélyeztetett terület: Pirittyő, Szar­vaskő, Ny.-i kijárattól Felsőgilitkán át a Gyöngyvirághegy, Baktai hegy Pi­rittyő vonalon belüli terület. Ezen területre lépők esetleges sze­rencsétlenségéért semmiféle felelősség nem terheli a katonai kincstárt. Eger, 1944. július 11. Dr. Pál Endre sk. h. polgármester. Irodai gyakorlattal bíró alkalmazna az UFA FILM VÁLLALAT állandó alkal­mazásra jelenleg Nősz vaj községben. — Teljes ellátás­ról a vállalat gondoskodik. ~ A j ánl at ok: Ufa fii m Eger, Postafiók 2. sz. küldendők. ^KlSHlRPETÉSs­Kishirdetés (apróhirdetés) díja hét­köznap szavanként 20 fill., vasárnap 25 fül. — Vastag betűvel szedett szóért kétszeres dij fizetendő. A hirdetéseket kérjük naponta dél- e= előtt 10 óráig leadni. =n FÓZÖMINDENEST keres, lehetőleg azon­nali belépésre Czakó Kálmán malomtu­lajdonos, Besenyőtelek. TANULÓT felveszek. Tassa István fűszer- és csemegeüzlete, Szent János-u. PINCÉT vagg pinceágat keresek megvé­telre, lehetőleg a Szépasszongvölgg vagg a Kisvölgy környékén. Címet Busák Imre üzletébe kérem leadni, Kaszinó-utca. BÚTOROZOTT szobát keresek konyha- használattaJ. Pacsirta-u. 35. SZIKVÍZGYÁRTAST, valamint a gépek kezeléséhez értő, több évi gyakorlattal bíró vezetőmunkást állandó munkára felveszünk. Jelentkezés Szvorényi-u. 49. szám alatt. A legújabban megjelent magyar és kül­földi Írók műveit olvashatja Herczeg Judit kölcsönkönyvtárában. Példányon­ként vagy havi bérletben. Érsek-u. 13. MAGÁNYOS nőnek lakást adnék taka­rításért. Kisvölgy-u. 21. MÉHEK, rajok, modern képtárak eladók. Érdeklődni lehet Deák Ferenc-u. 1. sz. alatt. __________________________ E GY darab 6 hónapos ártány malac eladó. Nyár-utca 11. NAGYOBBACSKA gyermekeknek olcsón adok német órákat. Hősök-utca 22. sz. KERÉKGYÁRTÓT koszttal azonnal fel­fogadok. Szvorényi-u. 1. ÜZLETSZERZŐ tisztviselő Exfizetésscf és jutalékkal felvétetik. Triesti Bizt. int. egri Főügynökségénél, Eger, Kállay Zol- tan-u. 9, sz. VILLANYSZERELŐ tanulót felveszek. Kripkó József Eger, Csokonai-u. 25. KÉTÁGYAS kényelmes szobát fürdőszo­bával keres szeptember közepéig lehe­tőleg kertes villában ezredes feleségével. Korona szálló 11. KÖNYVELÉSI munkálatokat vállalok. — Cím a kiadóhivatalban. Bejáró vagg bentlakó nőt, mindenes háztartási alkalmazottnak keresek. — Deák Ferenc-utca 1. sz. BÉKEBELI 4+1-es super rádió eladó. Kellemes hangsain és nagy hangerő! Fadrusz-u. 3. Ügynökök felvétetnek 10—12-ig, nők is. Hitler-tér 2. FESTÉKKERESKEDŐ tanulónak négy középiskolát végzett fiút felvesz Korény festékkereskedő. HARMADIKOS gimnazista részére jobb helyen teljes ellátást keresünk. Ajánlato­kat a fizetési igény megjelölésével a kiadóba kérünk. Jelige «csendes fiú». (111) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent ]dnoi-nyomda, Eger. — Felelős: Murin István művezető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom