Eger - hetente négyszer, 1944
1944-10-21 / 165. szám
4 E 6 E H 1944. októoer 21. könyv a legjobb barátunk d{a tőle el nem pártolunk; Xi gyermekét szereti, Szép könyveket ad neki. Kaphatók az könyvkereskedésében. Eger m. város Közellátási hivatalától. 21/1944. Ke. Hirdetmény. Eger m. város közönsége részére 1944. augusztus és szeptember hónapokra a következő lábbeli utalványokat osztom ki: 222 pár mértékutáni cipő, 664 pár fejelést és 664 pár féltalpat. A női mértékutáni cipőket a terhesanyák, valamint az anyakönyvi hivatal által igazolt esküvő előtt állók kapják meg. A férfi cipőket azok az ipari nehéz testi munkások, akik legfeljebb egy- Bzer kaptak lábbelit 1941—1942. évben. A fejelést — talpalást azok részére juttatom, akik ez évben utalványt még nem kaptak. A mértékutáni gyermekcipőket, valamint a 27—36. számú tisztviselői gyermekutalványokat azon szegény gyermekeknek is kiadom, akik 1941— 1942. évben kaptak lábbeli utalványt. Eger, 1944 oktéber 19. Dr. Pál Endre s. k. polgármester. Használt tárgyakat veszek és eladok. Régiséget, bátort, szőnyeget, képet, órát, porcellánt, fehérneműt, hangszert. Bármiféle más tárgyak üzletemben bizmányba is elhelyezhetők eladás céljából. Eger, Kállay Z.-u. 4. Eger aa. város Közellátási hivatala. 21/1944. Ke. Hirdetmény. r Felhívom mindazokat, akik fautalvánnyal rendelkeznek, hogy az utalványokat legkésőbben 8 nap alatt váltsák be és a fát arra szerezzék be, mivel ezen határidő ntán az utalvány érvényessége lejár. Az Acsay Ferenc tűzifakereskedőhöz adott utalványok 3 napon belül bevál- tandók. Eger, 1944. október hó 20-án. Dr: Pál Endre sk. polgármester. — Egg százszázalékos pécsi hadirokkant vitéz adománga á haza oltárára. Megható jelenet folyt le a pécsi városházán a polgármester hivatalos helyiségében. Vitéz Ikvai József százszázalékos hadirokkant, aki az első világháborúban mindkét szemevilágát elvesztette, édesanyja kíséretében megjelent Esztergár Lajos polgár- mester előtt. Elmondotta, hogy szerény tehetségéhez képest áldozatot kíván hozni a haza oltárára. Le is tett nyomban 5 darab Szent István jubileumi 5 pengőst, amelyeknek ma már numizmatikai értékük van, letett azután egy 50 pengős papir-pénzt, saját pecsétes aranygyűrűjét és egy pár használt férficipőt. Arra kérte a polgármestert, saját belátása szerint fordítsa azt jótélypuy célra. A Palota Filmszínház műsora i Október 20—23 ig, 4 napig Muráti Lili és Páger Antal ragyogó vígjátéka: — Fertőző betegségek Heves vármeggében. Heves vármegyében szeptember második felében az alábbi fertőző betegségek kerültek hatósági észlelés alá: diphteria: Gyöngyös 1, Gyöngyös- solymos 1, Tiszaörs 1; — fertőző gümőkór: Gyöngyös 1, egri járás 2, hatvani járás 1, hevesi járás 3; — vérhas: Eger 5, Felsótárkány 1, Átány 1, Pótervására 1, Tiszafüred 1; — hasi hagymáz: Eger 3, Dór- mánd 1, Felsótárkány 1; — járványos agy- és gerincagyhártyalob: Adács 1, Poroszló 2; — hökhnrut: Gyöngyös 3, Rózsaszentmárton 1; — Vörheny: Eger 4, Nagytilya 2, Eál 2, Tiszafüred 1; — gyermekágyi láz: Eger 2, Pótervására 1; — gyermekbénulás: Tiszafüred: 1. Budapesti rádió-műsor Szombat, október 21. 2.30: Hírek. 2.15: Mindenből egy keveset. 1: Ecsetje csillag, palettája az ember. Paszta Sándor dr. előadása Munkácsy Mihályról. 4.20: Magyar zene. 4.45: Hírek. 1.551 Brahms: Változatok egy Haydn- témára — hanglemez. 5.15: Német hallgatóinknak. 5.50 : Lnhár: Mosoly országa — nyitány. Hanglemez. 6: Hírek német nyelven. Utána: Német katonaóra. 7: Schubert: B-dtfr szimfónia. Hanglemez. 7.25 i Film- muzsika. 8.20: Hírek. 8.401 Szombatesti muzsika. 9.50: Liszt: Ideálok. ^0.20: Hírek. 10,301 Német hírek. IO.IOi Olasz hírek. 10.45: Ki mit szeret. 11.45: Hírek. Vasárnap, október 22/ 81 Fohász. — Szózat. — Reggeli zene. 8.50; Hírek. 9.30: Egészségügyi Kalendárinm. 10: Egyházi ének és szentbeszéd a budai Szent Ferenc plébániatemplomból. ll.lOi Evangélikus istentisztelet. 12.151 f Az Operaház Zenekarának műsorából. Közben Is Előadás. 1.45: Hírek. 2s Művészlemezek. 3< A Földművelésügyi Minisztérinm rádióelőadássorozata. 3.451 Ottó FerencFantázia régi magyar egyházi énekekre. 4i M»gyár német katonaóra. 4.55: Főszerepben: Muráti, Páger, Biliesi, Mály Gerő, Somlay Artúr, Pethes. — Előadásuk kezdete: köznap, szombat kivételével 4 és 6 órakor, szombaton, vasárnap és ünnepnap 2, 4 és 6 órakör. Hírek. 51 A rádió hangverseny- dobogóján. 6i Hírek német nyelven. 6.10» Egy óra könnyű zene. 7.10: Pest—Bnda—Velence. Regényes utazás a postakocsik korában. 8.051 Grieg: Ősszel — szvit. 8.20: Hírek. 8 40: Liszt: II. Rapszódia — nyitány. 8.50: Hervad már ligetünk . . . Őszi versek hárfakísérettel. 9.10: Mérföldkövek. 10.20: Hírek. 10.30: Hírek német nyelven. 10.40: Olasz 10.46 : Tündérkirálynó, légy a párom. Rádióegyveleg. 12.45: Hirek. Hétfő, október 23. 61301 Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiőszolgálata. 71 Hírek. Közlemények. Utána: Reggeli zene. 81 Hirek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 8.361 A Rádiózenekar műsorából. 101 Hirek. 10<10: Egy óra könnyű zene. 11.10: Kamarazene. 11.40: Múzeumi séták. A váci múzenmot ismerteti Bán Márton. 121 Harangszó. Fohász. Himnusz. Utána : Nagy mesterek — örök müvek. 12.401 Hirek. 12.50 : Kedvelt szalónzene- karok. 1.251 Időjelzés. 1.301 „Hon- védeink üzennek." A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 2 : Hanglemezek. 2.301 Hírek. 2.54: Délutáni muzsika. 4: Az avar fegyverek és azok * fejlődése. Csal lány Dezső előadása. 4.15: Magyar zeneszerzők félórája. 4.45: Időjelzés, hírek. 4.55: Száll az ének szájról* szájra, egyveleg. 6: Hírek német nyelven. Utána: német katonaóra. 7: Klasszikus oparettrészletek. 8.20» Hirek. 8.40: Mozart Es-dnr zongora- verseny. 9.10: Magyar magánosok. Ujházy György beszél Bethlen Miklósról. 9.30: Szórakoztató zene. 9.50: Zenekari művek hanglemezről 10.20: Hírek. 10.30: Hírek német nyelven. 10.40: Hírek olasz nyelven. 10.45: Halhatatlan muzsika, a Német Birodalmi Rádió műsorából. 11.45: Hirek. Laptulajdonos: EGH1 LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEMER Felelős kiadó: RAKOLCAI GÁBOR. F. évi október hó 12-ib napján az Eger és Kistálya közötti legelőről eltűnt a tulajdonomat képező sárga (zsemlye) tarka fiatal tehén. A telién fején a szarvak között lánc volt, azonkívül a nyaka a járomtól feltörve s feldörzsölve volt. A tehén megtalálója 300 pengő pénzjutalomban részesül. Az ügyben az érdeklődést kéri: ' JUHÁSZ BÁLINT, Eger, Újsorutca 35. sz. alatt.—Telefon: 526. Eger m. város Közellátási Hivatala. 21/1944. Ke. Hirdetmény 1944. október hó 18-től a kenyér fejadag naponként és személyenként 2Ú dekagramm. A ken^érváltójegy egy szelvényére 5 dekagramm kenyér adható ki. A kenyérjegy egy érvényes szelvényére 8 kenyérváltöjegy szelvény adható ki. Az 1944. október 18-ig beváltott kenyérszelvényekkel és váltőj egy szel vényekkel október hó 21-ig kell elszámolni. Eger, 1944. október hó 19-én. Dr. Pál Endre sk. polgármester.-= KISHIRDETÉS ~ Klshirdetés (apróhirdetés) dija hétköznap szavanként 20 fill., vasárnap 25 fill. — Vastag betűvel szedett szóért kétszeres dl] fizetendő. A hirdetéseket kérjük naponta dél- c= előtt 10 óráig leadni. =a Székéig menekült 15 év körüli rom. kath. vallású, ügyes és megbíznató le- génykéaek otthont‘adok. Cím a kiadóhivatalban. 55 Négy közép-, vagy nyolc elemi iskolát végzett fiút TANULÓNAK ALKALMAZ | az Egri Keresztény Sajtószövetkezet, j HERENDI gyártmányú új cserépkályha eladó Szinyey Dezső Kályhás mesternél Vécsey-u. 28. 105 BENTLAKÓ mindenes főzőnőt keresek azonnalra is. Jó fejős tehén eladó. A szálában pincét bérbevennék. Práff- malom. 96 ALSÓS gimnázista, polg. tanítását és kötést vállalok. Pacsirta-u. 1. 10? FAJTISZTA angóranyulak és ngúlketre- cek eladók. Baktai-u. 2. 68 BÚTOROZOTT szoba előszobával kiadó. Liszt F.-u. 5. (Kanada). 114 EGER belsőrészén 861 négyszögöles telken épült részben adómentes bérbáz 1x5, 2x3 szobás-fürdőszobás, 1x2, 5x1 szobás lakásokkal, nagy kerttel és cca. 500 méter bosszú pinceágakkal eladó, illetve más ingatlanra cserélhető. Választ ad: Sziívássy Ferenc raktárfőnök, Borsodnádasd-Lemezggár. 113 Nyugdíjas idős úrinő élete végéig teljes ellátásba menne intelligens családhoz. Bővebbet Pallos-u 2. 112 HADBÄVONULT borbély felesége keres jő munkás segédet. Lehet menekült is. Kápolna, Kossuth L.-u. 247. 115. TELJESEN új, hosszú férfi bőrkabát középtermetre eladó. Orgonás-tér 4. szám, emelet. 116 ALIG használt fekete férfi télikabát eladó. Csákány-u. 1. 117 TÖBB évi gyakorlattal kiszolgálónőnek vagy pénztárosnőnek elmennék. Széchenyi- u. 62. 118 Hirdetéseivel célt ér el, ha az EGER-ben hirdet. AZ EGRI ÉRSEKI URADALOM GAZDASÁGI UDVARÁBAN ŐSZI ALMA KAPHATÓ! „VÉGE E“ Törkölyt, borseprőt, bnllott gyümölcsöt, szilvát (cefrének) legmagasabb napiáron veszek. 3T KÍVÁNSÁGRA ÉRTE MEGYEK. Schnitz Ferenc gőzüzemű bor- és gyümölcs-s*e<zfózcféje. — Telep: Mária-u. 34. Városi iroda: Zalár József-u. 7. Telefon: 496. (165) Nyomtatta as Egyházmegyei Sseat jinos-ayomda, Eger. — Felelős: Murin István művezető.