Eger - hetente négyszer, 1944

1944-10-06 / 157. szám

s E G B E 1944, október 6, ezután boldogan távozott, úgyis mint tíz hold főid boldogságának, hasznának és gondjainak hordozója. Ment hazafelé, hogy elmondja a jó hírt & két gyereknek, akik szorong­va várják, mit ir, mit üzen apaka messziró), a muszkával való nagy csatákból. Gondviselő gazdaságvezetőket rendelnek ki A hivatalos lap közli a kormány rendeletét a háború következtében ügyeik ellátásában akadályozott személyek gazdasági részére gond­viselő gazdaságvezetó kirendelését. A rendelet lehetővé teszi, hogy a katonai, vagy munkaszolgálatot tel­jesítő, hadifogságba esett, azok a személyek, akik az általuk vezetett gazdaság ügyeinek ellátásában aka­dályozottak, megfelelő gondviselő gazdaságvezetó kirendelésével he­lyettesíthetők legyenek. A háborús viszonyok miatt gyak­ran előfordul, hogy a katonai szol­gálatra, vagy munkaszolgálatra be­hívott középbirtokosok és kisebb birtokosok itthonmaradt családtagjai a gazdálkodást folytatják ugyan, de a gazdaság vezetéséhez megfelelő szakértelemmel nem rendelkeznek. Ilyen esetben a most kiadott kor­mányrendelet alapján a hátramaradt személy, családtag, vagy a birtok tulajdonosa gondviselő gazdaság­vezetó kirendelését kérheti az ille­tékes főszolgabírótól, illetőleg pol­gármestertől. Gondviselő gazdaságvezetőt lehe­tőleg a mezőgazdasági ingatlan kő zelében lakó okleveles, vagy kellő gyakorlattal bíró gazdák közül a járási (városi) m. kir. gazdasági felügyeló meghallgatása után, még­pedig a katonai szolgálatra alkal­matlan, vagy polgári foglalkozásá­ban meghagyott, illetve 48 éven felüli személyek közül kell kiren­delni. A gondviselő gazdaságvezetó két­féle hatáskörben működhet. Az egyik esetben csak szaktanáccsal látja el a gazdálkodást folytató személyt és a munkafegyelem fenntartásában támogatja. Ebben az esetben szá­mára csak a szükséges favart, eset­leg az ellátást kell biztosítani é3 a felmerült készkiadásait kell megté­ríteni. Amennyiben azonban szük­séges, a gondviselő gazdaságvezetó a gazdaságban az igazgatási, keze­lési él ellenőrzési teendőket is kö-. teles ellátni — ez esetben tehát gazdatiszti hatáskört, tölt be — ilyenkor részére a helyi szokások­nak megfelelő javadalmazás jár. A rendelet részletesen előírja, hogy a főszolgabíró (polgármester) kiket rendelhet ki gondviselő gaz- daságvezetöül. —- Ha a gondviselő gazdaságvezető kötelességének nem tesz eleget, kihágást követ el. A termelés zavartalanságának biztosítása érdekében az ügyeik vi­telében akadályozott személyek e rendelet alapján kérjék gondviselő gazdaságvezető kirendelését. nagyban folynak a Itínos uitéz előkészületei a Kaszinó nagytermében Eger, október 6. A debreceni—egri színtársulat holnap, szombaton este fél 6 óra­kor tartja megnyitó előadását a Kaszinó nagytermében. A János vi­téz színpadi előkészületei és a pró­bák nagyban folynak, hogy a szo­katlan kamara környezetben olyan előadást nyújtson a kitűnő együt­tes, amely teljes illúziót ad a kö­zönségnek. A János vitéz szereposztása a kö­vetkező: Iluska Oltai Baba, Kuko­rica Jancsi Dalmady Géza, francia király-kisasszony Németh Ilonka, francia király Szabó Samu, strázsa- mester Deák Sándor, Bagó Deésy Jenő, csősz Hortobágyi Artúr. Jegyeket elővételben holnap, szom­baton déli egy óráig a Kaszinó ét­teremben lehet kapni. Helyárak 3—6 pengőig. Hatvan millió pengőre emelték a keresztény kereskedelmi hitel­akció keretét A magyar gazdasági élet előtt jól ismeretes az a hitelakció, ame­lyet 1941. novemberében a tőke­szegény kereskedelem megerősítése és fejlesztése érdekében hivtak életre. Az öt legnagyobb budapesti pénzintézettel kötött megállapodás keretén belül a pénzintézetek saját pénzeszközeiknek rendelkezésre bo­csátását vállalták. Az akció kez­detben 20 millió pengős keretben biztosította a keresztény kereske­delem hitelellátását. A bekapcsolt pénzintézetekhez forduló hiteligény­lók nagy száma szükségessé tette, hogy ezt a 20 millió pengős kere­tet 40 millió pengőre emeljék, ugyanekkor pedig a keresztény ke­reskedelem mellett az akció illeté- * kességét az eddig ebben a hitelel­látásban nem részesülő középipari vállalatokra is kiterjesztették. A kereskedelmi üzletek és középipari vállalatok részére ily módon 1941. novemberétől 1944. júliusig kerek számban 34 millió pengő hitelt en­gedélyezett a hiteligények felett döntő kereskedelmi hitelek bizott­sága. Augusztus végén a keresztény hitelakció továbbfejlesztését hatá­rozták el. Ez a fejlődés egyrészt az akció keretében rendelkezésre álló hitelkeret növelésében, más­részt pedig újabb hiteligénylő ré­tegnek, a kisiparosságnak, a ke­resztény hitelakció hatáskörébe való bevonásában jelentkezik. Az akció kereteinek 60 millió pengőre emelésével egyidejűleg ki­látás van arra is, hogy szükség esetében ez a keret felemeltessék. A tőkeszegény kisipar hiteligé­nyének a keresztény hitelakcióban hitelben részesülő kereskedőkkel és középiparosokkal egyenlő feltételek melletti kielégítését akként sikerült biztosítani, hogy a Budapesti Kis­ipari Hitelintézetet és az IOKSz-ot az akcióba már eddig is bekapcsolt öt nagy pénzintézeten keresztül eb­be a hitelellátásba bekapcsolták. Ilyen módon tehát a kisipar a spe­ciálisan kisipari hiteligények kielé­gítésére hivatott fenti két intéz­ménynek közvetítésével ugyanolyan feltételek mellett veheti igénybe az akcióhitelt, mint a kereskedők és középiparosok. Az akcióba bevont kisiparosok- ilyen igényeiket ugyanazoknál a pénzintézeteknél terjeszthetik elő, ahol eddig a kereskedők hiteligé­nyeiket előterjesztették. Természe­tesen a kisiparosok közvetlenül az IOKSz és a Kisipari Hitelintézethez is fordulhatnak. A magyar gazda­sági élet nagy örömmel és megelé­gedéssel látja a keresztény hitel­akció kereteinek növelését és a kisiparosság hitelellátásának az ak­ció keretei közé történő bevonását. Három napig tartotta magát 24 székely levente az orosz túlerővel szemben Miskolcról írják: | Lángbaborult a délerdélyi határ. Menekültek ezrei indultak útnak, gyermekek, anyák hagyják el az otthonaikat, dä a fegyvert fogható férfiak »ind kint állnak az erdélyi hegyek ormán, hngy megvédelmez­zék az ázsiai ellenséggel szemben a haza szent földjét. Új legendák születnek, új hősök, akik méltón sorakoznak a magyar múlt többi nagy alakjához. A miskolci hadikórházb&n három fiatal székely leventét ápolnak, akik önként fegyvert fogtak, mert szívükben érezték a haza hívását. Hősies harcot vívtak a túlerővel, és meg is sebesültek az egyenlőt­len harcban. Három tafis székely fiú Munkatársunk meglátogatta a három bős székely leventét, hogy beszámoljanak csodával határos, gyönyörű teljesítményükről. A legfiatalabbat, Fábián István 16 éves leventét kérdezzük meg először, aki két térdén aknaszilánk­tól sebesült meg, de sebe már gyó- gyttlóban van. — Csak annyit csináltam én is, — mondja, — mint a többi székely fiúk. Mivel az oktató úr bevonult katonának, apáinkkal együtt össze­álltunk, ahányan voltunk a község­ben leventék és FÉG céllövő pus­kával felfegyverkezve elébe indul­tunk az ellenségnek. Később aztán kaptánk kézigránátokat is. — Úgy-a milyen jó volt, hogy a levente foglalkozásokon ezt már tanultátok? — vágunk a szavába. — Hála az Istennek, ment is minden, mint a karikacsapás. Ahogy kijntunk az erdő szélére, látjuk, hogy bundás alakok közelednek fe­lénk és románul kiabálnak. Bevár­juk 80—100 méterre őket, azután megeresztettük a tüzet. Amint az egyik elesett, kivillant bundája alól a román egyenruha. Már tisztában voltunk az egésszel. Azután meleg­séget éreztem mindkét térd sínben. Többre nem emlékszem. „Csak a leventesapkám sajnálom!..“ — Nem maradtam adós, — csil­lant fel a szeme, — mert négy lö­véssel két romáit biztosan a más­világra küldtem. Szőkehajú, fiatal arcú, honvéd egyenruhát viselő sebesült levente veszi át ezután a szót. A jobb ke- zefeje hiányzik. Amputálni kellett. BernáthJózsef még csak 17 éves, de amit véghezvitt, az méltán válik fajának becsületére. — Édesanyám küldött, de ha nem is küldött volna, akkor is mentem volna harcolni, hiszen már egy puskalövésnyire voltak tőlünk az oroszok. Községünkben mindössze 24-en voltnak leventék, összeálltunk mi is. A csendőröktől kaptunk kézi­gránátot, fegyverünk azonban csak á leventepuska volt. Bevettük ma­gánkat az erdőbe és három napig 'harcoltunk, tartottak magunkat. — Még most se tudom megér­teni, miért nem kerítettek be ben­nünket az oroszok. Apám, aki 80 százalékos hadirokkant, szintén fegyvert fogott, szüléink a legna­gyobb pu3katűzben hordták ki ne­künk az erdőbe az élelmet. Három nap után az oroszok aknatűzzel árasztottak el bennünket, nem tu­dom, hogy szüleimmel, baj társaim­mal mi történt, engem szekéren hoztak hátra a kötözőhelyre. — Csak azt sajnálom, hogy ott­maradt a levearesapkám! — mondja. — As Új élet tegéngt&ránsfe kefénként megjelenő 40 fillére« ft- cetei kaphatók a Kar. Safiónőwti- kitti kűnythmrttktditfbtH.

Next

/
Oldalképek
Tartalom