Eger - hetente négyszer, 1944
1944-07-29 / 119. szám
1 EGER 1944. júliús 29 KÉT KIRÁNDULÁS A tárkányi tótól a Barát-rét 5 percre sincsr, ha az ember szaporán pedálozik. Én azonban alighogy befordultam a kies völgybe a Kőköz sziklakapuján, menten lelassítottam s csendben, szinte ünnepélyesen érkeztem a néma barátok egykori kolostorának romjaihoz. A gépet átemeltem a kis patakon, belöktem az erdőszél sűrűjébe s utána pár pillanatra megállva arra kértem a hegyoldalba temetkezett barátok szqnt lelkeit, hogy fogadják be csak egy órára is űzött lelkemet ebbe az áhitatos csendbe, mely őket is idehozta élni és meghalni. De hiába szerettem volna eggyé lenni a szent hely és emlékek fenséges nyugalmával, a csend kivetett magából. Tavaly is jártam itt pedig. Végig tapogattam a folyosó, a félkör- alakú szentély s a vélt reféktórium köveit. Találgattam, melyik oldalba vágták a temetőt. Milyen különös is lesz majd, ha a feltámadás hangjaira oldott nyelvvel jönnek elé a néma karthausi barátok s a változékony tájnak figurái közt a mozdíthatatlan Kőkapu és Bujdosó-bérc fixpontjainál kezdik a visszaemlékezést és tájékozódást. Most mintha nem is én lettem volna az a tavalyi csendes álmodó. A romok is roskadtabbnak látszottak s mint őrült motolla kezdett a fejemben forogni a gondolat: látod, az Isten erőszakosan letörölte a török által a magyar középkort s amerre a spongyiája elhaladt, égett, ropogott, vérzett minden s tán itt is égve szakadt a tető az utolsó barátra, mint sokhelyütt máshol. Próbáltam elkergetni magamtól ezt a képet, de mint valami keserű jóslat szegődött mellém. Megpróbáltam idézni a néma barátok szent lelkeit. Ők bizonyára Istenben látják a jövőt, nos mit tükröz az arcuk? De hiába, hiába, nem tudott vízióvá élesedni a kép bennem, mert a városból magammal hozott szorongás elvette tőlem az erőt. Hanyattfeküdtem a fűben, s elkezdtem nézni az eget, hátha az elnyugtat. De a zafirkék kristálytükör nem volt tiszta, nagy darab barna felhők lógtak bele és éppen észak felé úsztak lefelé. Az eszmetársítás újabb sötét gondolatokat lökött elém s el kellett fordulnom, mert nem bírtam velük. Akkor a minden élőlényekhez fordultam. Hallgatni kezdtem a mesét, amit a kispatak, a rét hosszában a virágoknak elsusog. Madarak, bogarak, lombok és fák, veletek mondom a Benedicite zsoltárt, s ha feloldjátok a lelkemet, akár haza se megyek innét. De hiába füleltem: se mese, se zsoltár. A patak egy-egy kiálló kőnél sírni kezdett, hogy* a vízcsep- pek unják már az örökös futást, odébb egy vízimalom, bele kell szakadni. A lombok, §i erdő fái, meg a hegyormok épenúgy nyögtek, mint Szent Pál: „Minden teremtmény együttesen sóhajtozik és vajúdik... hiszen alávettetett a romlottság szolgaságának ... és sóvárog az Isten fiainak szabadulása után . . .“ Róm. 8. Hogy találjak hát megbékélésre közietek, Istennek boldogtalan teremtményei, hiszen ti is kínban éltek, s tavasztól őszig a fajtaszaporítás gyötrelmein, s a hervadás és meghalás rothadásain át lihegve rohantok versenyt az idővel, s folyton azt kérditek, meddig lesz még ember a földön, meddig szolgálunk még neki, mikor jön már a világvégi egyetemes talpra- állítás, s mikor lesz megint Isten mindenekben minden? S rájöttem, hogy se a Kőkapunak, se a Bujdosó bércnek nem kellek, ők is várnak valamire. Rajtam csak átnéznek. Előttünk nagy homokóra, s abban elmúló, lehulló népek, s újonnan feltöltött érkezők mérik a mindenség idejét. A tavasz és tél nekik csak egy másodperc s az én népem vágyódása a történelem új évezrede után csak kín és halasztása annak, amire ridegen, konokul várnak a hegyek és völgyek. Nem birfam maradni tovább. El se köszöntem a barátoktól, úgy rohantam haza. A csend kivetett magából. A másik kirándulást már csak vázlatosan vetem papírra. Kis család kint a szőlőben, azután meg Pestről összeszaladt rokonság. A népszámlálás kezdődik egy aranyos nagymamával, aki éppen 66 éves. Lopva nézem az arcát: valamikor nagyon szép volt s mosolyogva égett el. Szeme mögül a lélek már mélyre húzódott vissza, de a két ablakon az egykori tűz szép halvány zománcot hagyott. Tavasztól őszig kint lakik a két kis unokával. Az egyik gyógyul, a másik szépül mellette. . Azután van egy apa, aki a,családjának és a munkának él. Édesanya, ő meg .imádság, hűség és szolgálat. Azután jönnek a fiúk, lányok, ki vendég, ki családtag. Valamennyien előző becsületes nemzedékek és tiszta ősök örökségét hordják testükben, lelkűkben. Tanulnak, készülnek a jövőre s érthetetlen, különös vágyak hieroglifáit, talányait fejtegetik az Isten tiz parancsának a kulcsszövegével. Az emberrélevés és öneszmélés válságos óráiban támadt furcsa port mindig az Isten nyeri meg náluk. A szögletből nézem őket, egyszerre látok mindenkit. S eszembe jut a múltkori kirándulás. Lám, emberek között hamarább megnyugszom. Igen, mert arra gondolok, hogy Istenem, te is látod őket. Tudod, hogy a tiéid ők. Ahogy nőnek, terveznek, ahogy a tiszta vágyak uralmát naponta kivívják magukban, ahogy szeretnek s válogatás nélkül vállalják jövendő életük áldozatait, voltaképpen a Te szent terveidhez kínálkoznak fel. S ilyenek vannak százak, ezrek, sőt azontúl és bennük él a nemzet, a keresztény magyarság. Ennek a képnek a láttán kiirtatásunkat nem rendelheted el. S felkinálkozásun- kat elfogadod. S eszembe jutott Voltaire: Ahogy a világ folyik c. kisregénye is. Egy angyal elküldi Baboucot, tegyen jelentést, vájjon el kell-e pusztítani Persepolis városát? Babouc elmegy s elszörnyed a bűnök láttán, de idővel kezdi megszeretni a várost, melynek lakói udvariasak, kedvesek és jótékonyak is voltak. Mivel félt a beszámolástól, egy kis szobrot készíttetett a város legjobb öntőmesterével különböző ércekből, agyagból és kövekből s ezt vitte el az angyalhoz, össze akarnád-e zúzni — mondotta — ezt a csinos szobrot, amiért teljes egészében nem aranyból és gyémántból készült? Az angyal nem gondolt többé Persepolis elpusztítására. De ennél is jobban megvigasztalt a konkolyos búzaföld története. Az isteni Magvető nem engedte kiszaggatni a konkolyt a felnőtt búza közül, nehogy a tiszta búza gyökerét is eltépjék. Azt mondta, várjatok, én válogatni, szétválasztani akarok. Van még időm. S azt is jelezte egyszer az Isten Fia az ítélet súlyos napjairól, hogy az igazak kedvéért megrövidíttetnek azok. Istenem, hát úgy rövidíthetsz legegyszerűbben, ha minél később kezded el. Addig is időt hagysz a javulásra, megtérésre. Néked igazán van időd, hisz kifogyhatatlan vagy. Vonaton jöttem hazafelé tőlük. Most már nyugodt voltam és bizakodó. A kerekek zakatolása közben még egy gyenge támadás érte bennem a reményt: Azt hiszed, hogy a könyörtelen ítéletre dobott népek családjai közt nem akadt igaz és ártatlan? De könnyen leráztam magamról. Nékem jeleim vannak s e jelek nem szólnak olaszoknak, németeknek, lengyeleknek, hanem csak nekem. Nékik voltak-e jeleik s azokat hogyan fejtették meg, nem tudom. De hogy az enyéim a reménységről szólnak, azt biztosan tudom. A reményhez való erő és intés pedig Istentől jön, az Ő kedves ajándéka. Úgy is őrzöm s mindenfelé viszem magammal. Dr. Kiss István. Itt adjuk a Mosoly országa szelvényét Eger, július 29. Az EGER estek sorában Lehár halhatatlan szépségű nagyoperettje, a Mosoly országa következik. — A darabot hétfőn este adják elő az operettegyüttes legjobb erői, akiknek játékában és énekében oly szívesen gyönyörködik esténként az egri közönség. Az előadásnak harminc százalékos ÜZENNI A legutóbbi tábori postával sok levél és lap futott be szerkesztőségünkbe a küzdő keleti arcvonalról. — A gazdag postából közöljük az alábbiakat: »Reménységháza!« Kemény aknatüzqt zúdított ma reggel állásainkra Iván. Esztelenül lövöldözött ismét. .. Súlyosan megsebesült egyik bajtársunk. A sebesültszállító autóval megyünk teljes sebességgel, már amennyire sebesen lehet haladni a hepe-hupás rossz galiciai úton. Útközben pro- videálom a derék balatoni legényt. A betegnek minden perc egy örökkévalóság! Mikor leszünk a kórházban ? .. . Istenem .. . nem bírom. Sóhajt fel a beteg ... Álljunk meg! Jaj a gyomrom . . . Megint csend. Elalélt... Csak idejében odaérnénk, száll a sóhaj lelkem mélyéből. Oda, ahol az életet mentik. Egy órai út után feltűnik a vörös téglás ház ... A sebesültek „Reménységháza. “ Begördül autónk az udvarba. Az ajtóban vár bennünket a jóságos Pista Bácsi, az egészségügyi oszlop atyja és annyi bajtárs életmentője. Elsőnek siet a beteghez. Egy-két kérdést intéz hozzám. Mikor sebesült ? Kapott-e injekciót ? stb. A beteg'testén több aknaszilánktól eredő seb van. Látszatra nem komoly a baj. Az ügyes orvosi szem azonban mást lát. Nehéz lesz ... De megpróbáljuk. Isten segítségével megmentjük az életnek. Hangyabolyhoz hasonló sürgés- forgás . . . Betegünk már a műtő- * asztalon fekszik. Amíg a műtéti előkészület tart, addig szétnézek a „Reménységházában.“ Veres téglából épült ház. Kultúrháznak szánták valamikor. Most az élet háza. Három nagy szobából áll. Mindenütt példás tisztaság és rend! Az egészségügyi oszkedvezményre jogosító szelvényét az alábbiakban adjuk: Utalvány. A MOSOLY ORSZÁGA július 31-i előadására 1 drb. ________________ FRONT lop egyik embere a kísérőm. Ő ad felvilágosítást kérdéseimre. Hogy tudták ilyen csinossá átalakítani az épületet, mert mielőtt a kórház beköltözött volna, láttam, de belépni a szenny miatt nem mertem. Tetszik tudni — válaszolt emberem — ideköltözésünkkor a százados úr szorgos utánajárás után ezt a házat találta a legmegfelelőbbnek. Piszok, szenny volt mindenfelé . .. Sebaj, fiúk... mondotta, kis kastélyt varázsolunk ebből még ma. Hozzá is fogott a takarításhoz. Átmeszeltük & falakat, fertőtlenítettük a padlókat ... vakoltunk .. . Estére nem is lehetett ráismerni, annyira kicsinosítottuk ... Benyitunk az első szobába. Itt fekszenek a könnyű sebesültek ... Szalmazsákon, fehér ágylepedón sorjában fekszenek a betegek. Láb- lövéses . . . aknáralépett... A hangulat emelkedett. Nemsokára tovább szállítják őket a kórházba. A másik szobában a súlyosan operáltak vannak. Gyomorlövéssel fekszik az egyik ágyon egy losonci és fejlövéssel fekszik a másikon egy utász. Operáció után egy-két napig itt tartjuk őket, csak azután szállíthatók tovább, adja tudtomra az egészségügyi. Milyen a koszt, kérdem a betegtől ? .Otthon a jegyző ur nem él úgy, mint mi itt. Válaszol az egyik jó kedvű palóc fiú. Mára mi volt a reggeli? Kávé és vajas kenyér, jelenteni alássan. Délre mi lesz a menü ? Húsleves, főzelék hússal és sütemény, siet a válasszal az egyik fennjáró füzesabonyi* honvéd, aki már utánanézett a dolognak. 0 a kukta és egyben a bemondó. A súlyos betegek diétáskosztot kapnak Pista Bácsi gondoskodása révén.
