Eger - hetente négyszer, 1944

1944-07-22 / 115. szám

2 EGER 1944. jüliús 22. igénylések továbbra is a szokásos módon az óvóhelyépítés min. bizto­sához, Budapestre, közvetlenül kül­dendők. A kiutalt építő anyag egri kis­kereskedőknél a megállapított maxi­mális áron, készpénzfizetés, ellené­ben azonnal megkapható. Falak építésénél — az igényelhető kis téglám.enyiség miatt — használjunk lehetőleg egri tufakövet. A faanyag jelenleg zárolva nincsen, azt a szál­lítási helyzetnek megfelelően fake­reskedésben kell beszerezni. Szöget Eger és vidéke Ipartestületnél — mér­nöki hivatali igazolásra — a mun­kákat végző iparos igényelhet. Itt jegyezzük meg, hogy az óvó­helyépítés min. biztosa Eger város területére óvóhely tervezőként kije­lölte v. Kánya Nándor építőmestert, v. Márkus Béla mérnököt, Nagy Péter építőmestert és Wágner Jó­zsef ép. mérnököt. Nevezettekhez évóhelytervezési ügyekben az épít­tetők közvetlenül forduljanak. Miután így az óvóhelyek létesí­tésével kapcsolatos eddigi akadá­lyozó körülmények megszűntek, a városi légo. ügyosztály nyomatéko­san felhívja a kötelezetteket, hogy az elrendelt óvóhelyépítéseket sür­gősen foganatosítsák, egyrészt mert az kötelesség is embertársainkkal és saját magunkkal szemben, más­részt mert az építkezések el nem végzése esetén a kötelezett súlyos büntetésnek teszi ki magát . H. S. AKVÁRIUM Egy régi férfi szobájában, nehéz bűtorokkal, halvány metszetekkel, régi álmokkal, emlékezéssel és a múlttal élt csendes, meghitt barát-1» Ságban az az akvárium, mely olyan szép volt, hogy nehéz felednie an­nak, aki csak egyszer is látta. — Alacsony, széles p&lis&nder-oszlopon állt egy földig érő, óriási és mindig napverte ablak előtt, mellette ké­nyelmes bórkarosszék, ez a jelleg­zetesen polgári bútordarab: tűnő Réseim helye, szokta volt mondani a házigazda szelíd mosollyal, ináén lehet legjobban, legmélyebben ta­nul a?áuyozni a kis medence életét és a vén fák esti lobogását ott kinn a szélben és innen tudok legmesz- szebbre menni a gondolat, a tűnődés, merengés és emlékezet őszi ösvényein visszafelé az időben; mert én már csak a múltban érzem jól magam, s inkább a tegnapelőtt embere va­gyok, mint a tegnapé. Mint valami élő, zöld ékszer vil­logott hosszú éveken át ez akvárium fehor, fémkeretű üvegjével, friss, tiszta vizével, s az oxigénszóró vil­lanó buborékjaival, homokjával és kavicsaival, ápolt növényzetével, csigáival, s apró szivárványszínű halaival s tűi ezeken: furcsa, le­fojtott csendjével, lakóinak kimért, meggondolt, tűnődő mozdulataival. Zár»., hallgatag, külön világ élt itt elvesző utak vonalaival, úszva és lebegve, szakadatlan — és néha úgy tetszett — kemény, barátságtalan, elszánt, szomorú és magános kerin­géssel, valami nesztelen és állandó fátyoltáncot lejtve idegen és titok­zatos dallamokra. Mindig új és meg­lepő volt ez az állandó, nyugtalan keringés ... pedig ez sem volt más, mint egyik csendes csodája az örökkön zúgó, hires, nagy parancs­nak: élj, lebegj és keringj, ez a dolgod ... S most: egy gyászjelentés és egy rövid levél lilatintás sorai elmond­ták, hogy mindez nincs többé. Az akváriumnak darabja sincs már, a vén fák a parkban tövestól ki­csavarva és messzire szórva, a sötét­zöld, nagy füves síkok felszántva... Mindezt néhány bomba tette. A ször­nyű szívás és robbanás tett pontot a szelíd, halk, őszbeíorduló idill után. A házigazda — mint szerette magát nevezni —a régi férfi, egyedül volt a villában, s az omlás eltemette. Sohase ment óvóhelyre, csak övéi­től követelte meg szigorúan, hogy mentsék életüket. A levél elmondja, hogy — mint minden nap — a pasz- túlás reggelén is: misén volt, áldo­zott. Derűs, tiszta lélekkel lépett utolsó útjára.Lélekben már készült, nem is volt igazán övéi között és az utolsó estén nehéz, sötét szivar­tűz mellett a távoli villámlások felé figyelve, arról beszélt, hogy úgy érzi, mintha már kevesebb lenne óráiban a pare, mint volt valaha, de így vau ez rendjén — mondotta — csende­sen és feltűnés nélkül el kell annak mennie, aki már eleget élt. — És el is ment. Búcsúzás, könnyek, pózok és kendőlobogtatás nélkül, némán és egyszerűen, egész életével figyel­ve arrafelé, amerröl az utolsó pa­rancs felhangzott. A régi, mély féi fiák közül való volt. Milyen cso­dálatos : minden követte ót, ami itt kedves volt neki, mint az szokásos Kelet nagyurainál is. Fogható dol­gai közül alig maradi itt valami. Csak néhány szava, s az emlék azok szivében, akiket egyéniségével megérintett. Igen, tehát az akvárium sincs többé, mely előtt régen, messzetűnt napokban annyit ültünk, már semmi ről sem beszélve, jól hallgatva min­denről ami fontos és lényeges. Egy­szer mégis meglebbent a férfititok szemérmes fátyla, s szó se esett arról, hogy jó volna az akvárium zöld, néma békéjében élni. Egyfajta vágy volt ez, a sokat látott férfi nosztalgiája. Magános, beszűkített világ az ak­várium élete. .Keveset tudunk lakói­nak átlátszó életéről, szerelmükről, némaságuk titkairól. De nekik sincs értesülésük a külső világról. Sem mit sem tudnak testvéreiknek, az iszaphalak táncáról, a Whangpoó- ban, a pisztrángok gyors, hűvös vil­lanásairól a hideg patakokban, a heringek nagy, szabad vonulásairól, s itt nálunk a falukutató újság­írókról és az almafákról, a Sza­turnusz gyűrűiről, s a politikusok­ról, a holdról, a szélről és a meg­gazdagodott, dölyfös sajtkereske- dókról; nem arról, hogy egységes nagy álmok rohannak és kergetik egymást idekint, s hogy véres, vad ciklon kering a földek, vizek .és az élet felett. Nem is «ejtik a ma fé­lelmes titkait; a laboratóriumi fe­hér köpeny, a mérnöki körző, s a kémikus vastsgkeretü szemüvegének győzelmét a régi, jó, magyar pár- duckacagány, kard és buzogány felett. Nam tudják azt sem, mi a „.V 1“, s hogy kékaeél cirkálók és búvárnaszádok járják az ó elemü­ket, a kék tengereket, s hogy ezek mind-mind szomorú és időszerű ada­lékok egy eljövendő legendához. Hát valóban jó volna ebben a világban élni ? Nem ! Ha ott élnénk a védett, temperált világban, hol mindig 18® Celsiuson tartják a hő­mérsékletet, mert máskülönben el­pusztulnak a halak; az emberszí­vek legtisztábbjainak mindig erre kellene gondolniok: odakint más­ként van, óriási embertöraegektól sohase kérdezte senki, milyen hő­mérséklet alatt vagy felett pusz­tainak el. A mi elemünk és felada­tunk az élet, szerepünk a hőmér­sékleti ingadozás hősi vállalása, a szabadság védelme, emberi és ma­gyar munkánk könyörtelen és pon­tos elvégzése. Igaz: az akvárium, s a szellemi és társadalmi elefánt csonttorony valóban tiszta hely — igényesebb és magasabbrendű egy pártirodánál is — mégse a magyar helye. A tömegek között ma a helyünk hitet sugározva Európa és a ma­gyarság harcának értelmében, a szeretet, segítés, áldozat és szolgá­lat a feladatunk. Érdemes? A rügy sem kérdi, mi vár rá, érdemes-e virágba bomlani«, csak kicsap a barna fákból, ha eljön ideje. Ezért túl tudunk nézni kiábrándult ál­próféták baljós suttogásain, kik a félelmeket helyettünk is már mind elféiték és most álmainkat akarják előlünk elálmodni — ha hagynánk p — ezek igazabbjait, ha majd meg­látják az elkövetkező nagy ke­resztény, magyar ébredéshez úgyis fel fogja ébreszteni sötét és méltat­lan almaikból. Nincs remegés szí­vünkben, mikor a csendben két légi riadó között, ilyen megállapítá­sokat kapunk: öldöklünk, vérzünk, csatázunk, nincs ugyan miért, de kell . . . s még: roppant hálóban hányódunk, s éjfélre tán étel le­szünk egy hatalmas halász aszta­lán. .. Aki ma megáll egyszerűen, ószin­tén, de egész szívével az akváriu­mok és elefántesonttornyok romjai fölött, s már önmagában is kétel­kedői kezdő értelmével a mai élet és világ örvényei fölé hajlik, az már nem fog tudni többé büntetle­nül világias lenni, az bölcsen ép- magától értődőén fog tadni élni a régi akváriumi védettség és jólét, a légfűtéses kényelem arányai nél­kül is; és pedig nem akármilyen, de kiegyensúlyozott, tiszta, mély és szépségektől sem steril emberi életet. Az — és csakis az világosan át fogja látni, hogy lényeges és gyöke­res változásnak kellett jönnie min­den vonalon, mert —enyhén szólva — elképzelésünk az életről kissű vidékies volt; már teljen csak vas­betonban, üzleti lehetőségekben, tokaji aszúban, automobilokban, happy-endekben, körjegyzőkben és moziszínésznőkben tudtunk és kí­vántunk gondolkodni. $ ez nagy hiba volt. Súlyos, mély ragály. Végső veszedelem. Most majd — a jelek arra mutatnak — kezdünk a gyó­gyulás útjára térni, s ez: minden áldozatot megér, azt is megéri, — úgylátszik — ha egy időre pusz* túlniok kell az akváriumoknak, s a csendes, szelíd, őszi emberek idill- jeinek. Arnőti Mihály. Itt az idei első színházi szelvény Harminc százalékos kedvezménnyel tekinthetik meg az Eger olvasol Gilbert gyönyörű nagyoperettjét Beleznai Unger István színigazgató ismét felújítja a múlt örvendetes tapasztalatai alapján az EGER- esteket. Ezeken az estéken lapunk olvasó közönsége kedvezményes jeggyel tekintheti meg a színházi előadást a lapban található szel­vény felhasználásával. A szelvényt az EGÉR-ből ki kell vágni és be kell mutatni a pénztárnál. Az idei évadra a színigazgató harminc szá­zalékos kedvezményt biztosított a napi jegyből a szelvény felmutatói­nak. Hétfőn lesz az első EGER-est, amelyen Gilbert gyönyörű muzsi­kájú nagyoperettjét matatja be a színtársulat. A Marinka a táncosnő a társulat legjavát sorakoztatja fel és bizonyos, hogy a közönség az olcsó előadást tömegesen fogja meg­tekinteni. Alább adjuk a kedvezményes jegy megváltására jogosító szelvényt. Utalváni|. A MARINKA A TÁCOSNŐ július 24-i előadására 1 drb. __________________ Ü nnepi vitézi értekezlet a vitézi székházban Heves vármegye vitézei vitéz Gömöri Havas Péter ny. ezredes, székkapitány 70 éves születésnapja alkalmából rendkívüli értekezletre gyűltek össze egri székházakban. A pompás . dísztermet zsúfolásig megtöltötték a nemzetes asszonyok,, urak és várományosok. Az ünnepelt iránt érzett szeretetből megjelent vitéz Lipcsey Márton ny. vezér­őrnagy, törzsaapitány is a megye vitézeinek sorában. Az értekezleten vitéz Subik Ká­roly prelátuskanonok t. szekkapi- tány elnökölt. Dr. vitéz Polánkay László a társ. bizottság elnöke meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket, kü­lönösen kiemelve a messze vidékről érkezett vitézek lelkes áldozatvál­lalását. Az ünnepi köszöntőben dr. vitéz Somlay Mihály üdvözölte a jubiláló székkapitányt. A vitézi törzskapitány az elisme­rés, a köszönet és a hála hangján méltatta az ünnepelt érdemeit. Vitéz Havas Peter székkapitány meghatottan mondott köszönetét a szeretet spontán megnyilatkozásá­ért. A meghitt családi ünnepély a Himnusz szavaival ért véget. — A Magyar Megújulás Pártja Heves vármegyei és egri szervezeté­nek új párthelyisége a Káptalan utca 7. szám alatt nyílt meg. (A vár- megyeháza mellett.) Tagfelvételre jelentkezni lehet minden nap d. e. fél 11—12 ig, d. u. 4—6 ig. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom