Eger - hetente négyszer, 1944

1944-07-21 / 114. szám

a EGER 1944. júliús 21. Ugyancsak a hivatalos lap szer­dai száma közölte, hogy a belügy­miniszter dr. Csiffáry Gyula I. o. aljegyző, magyarkanizsai lakost, Eger megyei városhoz II. o. al­jegyzővé nevezte ki. Az év folyamán nyolg millió pengő adó folyt be Heves vármegyében Az eredmény négy millióval több, mint az elmúlt év hat hónapjában Szalay Pál pénzügyigazgató he­lyettes a közigazgatási bizottság­ban a következőkben ismertette a vármegye adófizetési helyzetét: a múlt évről fennmaradt hátralék 1.513,619 pengő, a folyó évi he­lyesbített előírás 3.016,988 pengő, az együttes összeg tehát 4.530,607 pengő, ebből júaius végéig 13.022,113 pengő vált esedékessé. Június vé­géig az említett tartozásra befolyt 8.361,521 pengő, ami az elmúlt év hasonló időszakához képest 4.047,519 pengővel többet jelent. Júniusban 1.727,845 pengő folyt be, 1.065,604 pengővel több, mint az elmúlt év júniusában. A dohánygyártmányok -eladásá­ból júniusban 684,100 pengő volt a bevétel, ami a múlt év ugyanezen hónapjával szemben 122,134 pengő többletet jelent. »MDMWXIIIXIIIKIIIKIlIXtlIKIMKimilllXUMIIIKIIIKHIKIIIKIWKIIIKIIIXWKIIMIIMIIXIIWIIXIIMIIM» A vármegye alispánja jelfüggesztette a vasárnapi munkaszünetet az augusztus közepéig terjedő időszakra Eger, július 21. Dr. Szabó Gyula alispán az aratási munkák sürgősségére való tekintettel a vármegyei gazdasági felügyelőség előterjesztésére fel­függesztette a vasárnapi és ünnep­napi munkaszünetet a július 23, 30, augusztus 6, 13, 15 és 20 ra eső vasárnapokra, illetve ünnepekre. A rendelkezés kiadására föltét­lenül szükség volt. A munkaerő kevesebb a háborús helyzet miatt, az időjárás következtében össze­torlódik a munka s a tűzveszély is minden perc kihasználása mellett szól. Kitűnő előadással, nagy sikerrel kezdte meg egri idényét a debreceni színtársulat Szerdán este nagy érdeklődés mellett kezdte meg egri előadásait Beleznai Unger István debreceni színtársulata. Az idény a lehető leg­kedvezőbb előjelekkel indult meg, zsúfolt ház tapsolta végig az egri közönségtől szokatlan lelkességgel a Tábornokáé ünnepi szereposztású és kiállítású előadását. Az ünnepi előadást a Himnusz hangjai nyitották meg, majd Beleznai Unger Islván igazgató lépett a füg­göny elé, hogy üdvözölje a közön­séget. Meleg szavakkal emlékezett meg a második egri mozi engedé­lyeseiről, akik a színházat belső terében megújították s akik meg­értették azt a helyzetet, amelybe a társulat Debrecen bombázása után került és készséggel engedték át a játszás jogát a színtársulatnak. — Kérem Eger város közönségét — mondotta az igazgató, hogy támo­gatásukat a filmszínházra is ter­jesszék ki és szeptember 22-én ugyanilyen zsúfolt ház és lelkes nézőtér ünnepelje az új filmszínház megnyitását. — Háborúban vagyunk — foly­tatta Unger István. — Odakint katonáink küzdenek és harcolnak értünk, hazájukért és családjukért. Idebent pedig mi, keresztény ma­gyar színészek a magyar lelket védjük. Védjük az elcsüggedéstől, az elfáradástól, felfrissítjük és derút sugárzunk rá, hogy megújuljon és teljesíteni tudja a belső front nagy feladatait. Ezzel megmondottuk azt is, hogy néhány irodalmi súlyú darab bemutatása mellett elsősor­ban szórakoztatni akarunk, mosolyt akarunk varázsolni a küzdelmes élet napjaiban a magyar ajkakra. Ehhez a munkához kérjük az Isten áldását és a közönség támogatását. A bevezető beszéd után a társulat Vándor Kálmán és Buday Dénes Tábornokné c. operettjét adta elő komoly sikerrel. Tllok kiárusítani a békebeli minőségű textilárut az ú)ból megnyitott zsldéttzletekbél A kereskedelmi miniszter leiratot intézett a városok polgármesterei­hez és a járások fószolgabiráihoz és elrendelte, hogy tilos a vállalat vezetők kirendelésével újból meg­nyitott zsidó üzletek árukészletei­ből kiárusítani a békebeli minőségű textilárukat. A miniszter központi kiküldöttek útján ellenőriztette a zsidó keres­& kedők üzletéhez tartozó árukészle­tek zár alá vételéről szóló rendelet helyes végrehajtását és a kiküldöt­tek jelentéséből megállapította, hogy az újból megnyitott zsidó üzletek árukészletéből az úgynevezett béke­beli minőségű, vagyis olcsó eladási áru, textiláruk kiárusítását is meg­kezdték. Tekintettel arra, hogy a miniszter a békebeli minőségű tex­tiláru szétosztásáról később kíván intézkedni, úgy rendelkezett, hogy a kirendelt vállalatvezetők minden­fajta békebeli minőségű textil, ru­házati cikk árusítását azonnal füg­gesszék fel. A vállalati vezetők kirendelésénél különben a miniszter rendelkezése értelmében meghallgatják az érde­kelt szakmát is. Fokozott gondot kell fordítani a mezőgazdasági felszerelések, gépek karbantartására Eger, július 21. A háborús szükségletek miatt nemcsak a mezőgazdasági gépek és eszközök, hanem az ezekhez szük­séges pótalkatrészek és anyag elő­állítása is csak szűk keretek kö­zött történhetik meg. Erre való te­kintettel minden gazda és gépke­zelő fokozott gondot fordítson a tulajdonában, illetve kezelésében álló mezőgazdasági gépek és esz­közök lelkiismeretes karbantartá­sára, a zavartalan üzem állandó figyelemmel kisérésére és a legki­sebb hibák azonnali kijavítására, nehogy ezek elmulasztása miatt üzemzavart is jelentő [hibák állja­nak elő. A gazdák és gépkezelők fokozott gondossága nemcsak a közönség szá­mára jelent megtakarítást pótalkat­részekben és anyagban, hanem az érdekelt gazdákat is mentesíti az üzemzavar által okozott időveszte­ségektől és a pótlásokra fordított kiadásoktól. Rendelet a kettős zsemlye fargalombahozataláról és a szalma- beszolgáltatásról MTI jelenti: A Budapesti Köz­löny július 19 iki, szerdai számában jelent meg a m. kir. közellátásügyi miniszter rendelete a kettős zsemlye forgalombahozatalának engedélye­zése tárgyában. A rendelet szerint azokban a községekben és városok­ban, ahol a közellátásügyi miniszter a vizes zsemlye, vizes kifli, császár zsemlye előállítását és kiszolgálta­tását megengedte, a jelen rendelet hatálybalépésének napjától kezdve 2 drb kenyérváltójegy ellenében egy darab legalább 8 8 dkg és leg­feljebb 9 dkg súlyú, úgynevezett kettős zsemlyét is szabad forgalomba hozni. A széna és szalma beszolgáltatá­sára vonatkozó rendelkezéseket a közellátásügyi miniszter kiegészí­tette. Eszerint a honvédelmi szük­ségletek fedezése céljából az a gazda, akinek a szántóterülete a 20 kát. holdat meghaladja, a szántó- területe után megállapított husbe- szolgáltatási kötelességének teljesí­tésére — a meghatározott állatbe­szolgáltatáson kívül — köteles az 1944. évben learatott kenyérgabona vetésterülete után a rendeletben felsorolt törvényhatóságok területén * kataszteri holdankint 120 vagy 100, illetve 70 kilogram szalmát beszol­gáltatni. A honvédség a gazdától közvet­lenül megvásárolt szalma vételét az átvétel alkalmával a gazda gaz­dakönyvébe bejegyzi. A gazdát a honvédség vagy & jogosított kereskedő bármikor fel­hívhatja, hogy a kötelezően beszol­gáltatandó szalmát vagy aanak egy részét szolgáltassa be. Ha a gazda a felhívásnak a kitűzött időben nem tesz eleget, a honvédség a szalma beszolgáltatását karhatalommal fo­ganatosítja, a jogosított kereskedő pedig a főszolgabírónak jelentést tesz, aki a szükséghez képest intéz­kedik a karhatalom kirendeléséről. A rendelet 'értelmében Heves vár­megye területén az 1944 ben le­aratott kenyérgabona vetésterület (búza, rozs, kétszeres) után kát. holdanként 70 kg. szalmát kell be szolgáltatni. Mi a helyzet a közalkalmazottak politikai tevékenységével kapcsolatban A belpolitikai élet mozgalmassá­gára tekintettel többen fordultak hozzám azzal a kérdéssel: Mi a helyzet a közalkalmazottak politikai szereplésével kapcsolatban. A vonatkozó jogforrások ezt a kérdést világosan megmagyarázzák. „A közalkalmazottak politikai pártokhoz való kapcsolatát az 1938. évi 3400. M. E. sz. rendelet szabá­lyozza. Ez a rendelet a közalkal­mazottakat olyan egyesületek vagy más megjelölésű szervezetek tagsá­gától tiltja el, amelyekben való részvételük vagy tagságuk ellen­tétbe állíthatja őket az állam tör­vényes rendjének követelményeivel, vagy ha nem is, de ilyesminek a

Next

/
Oldalképek
Tartalom