Eger - hetente négyszer, 1944
1944-07-10 / 108. szám
Eger, L V. évfolyam, 108. szám. Trianon 25, 1944. július 10, AHA 20 FILLÉB ♦ Hétfő * ELŐFIZETÉSI DÍJg «IB hónapra 3 P 40 fillér, V« évre 10 P, — Egges szám árai Hétköznap 20 fillér, vasárnap 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Líceum, fsz. 3. Teli 11. ki ADÓHIVATAL: Egghm. Szent János- Ngomda. Telefon 170. Csekkszámla: 54.60Si Horváth Árpád dr. főispán végiglátogatta a vármegyét Ezen a héten Eger intézményei kerülnek sorra A nép jó, okos és józan — mondotta tapasztala« tálról a vármegye főispánja Horváth Árpád főispán már székfoglalójában úgy nyilatkozott, hogy meg kívánja ismerni minél közelebbről és minél szélesebb rétegekben a vármegye népét. A székfoglaló szelleméből [következett, hogy az nj főispán a közvetlen érintkezésben nem pusztán az .ismerkedésre gondol, hanem mélyebbre hatoló szemmel akar a személyeken túl a magyar élet közvetlenül [ható kérdéseibe merülni, másfelől meg akarja valósítani azt a kézfogást, amely a munka megbecsülése alapján álló vezetőt és a munkás vidéki magyart összeköti s ezzel egy uj becüsletesebb, egymás mellett valóbb magyar életet alakit ki. Dr. Horváth Árpád az elmúlt hetekben sorra járta a járásokat és mindenütt értekezleteket hivott ösz- sze. Ezeken a vidék intézményeit és társadalmi egyesületeit fogadta és hosszasan elbeszélgetett tagjaikkal. Ezekben a beszélgetésekben vá- zolódott fel a főispán előtt az egyes járások lakosságának összetétele, valamint sorsuk menete és a vidék sok részletproblémája. A vármegyejárásról dr. Horváth Árpád főispán a következőkben nyilatkozott munkatársunknak: — Nagy örömet szerzett nekem Eger, július 10. Szombaton délután |a város képviselőtestülete rendkívüli közgyűlést tartott dr. Pál Endre polgármesterhelyettes elnökletével. A gyűlésnek egyetlen pontja volt Frank Tivadar főjegyző nyugdíjazása. Az ügyet Jankovics Dezső tiszti főügyész ismertette. Frank Tivadar májusban kérelmet terjesztett a képviselőtestülethez és abban hat havi betegszabadságot kért. Frank., Tivadar most ezt a kérést visszavonta és julius 4-én nyugalombahelyezé- sét kérte. Kérelméhez orvosi bizonyítványt csatolt, mely szerint kérelme egészségi okokból indokolt. ez a körút. Nagy örömet azért, mert láttam, hogy a vármegye népe jó, okos és józan. Mindenütt alkalmam volt a nép legszélesebb rétegeivel közvetlen kapcsolatot találni, és jólesett látni munkájukat, a magyar élet kéidései iránt tanúsított megértésüket. Megismerkedtem közvetlen munkatársaimmal, a főszolgabírókkal, a községi jegyzőkkel is és igyekeztem a felmerült kérdéseket közelebb segíteni a megoldáshoz. Sok szépet láttam mindenütt, de különösen meglepett a gyöngyösi iparosság és szőlősgazdatársadalom korszerű és okos magatartása, amely gazdasági fejlettségük szép eredményeiben is megnyilatkozik. Hatvanban a munkásság képviselőivel szorítottam kezet és örömmel láttam szép, tiszta, becsületes magyarságukat. Erre a látogatásra különben nagy súlyt vetettem, mert kifejezett célom a munkásság összefogása s a velük való legkomolyabb törődés. Mint értesülünk, dr. Horváth Árpád főispán ezen a héten Eger városban fejezi be ismeretszerző körútját. Sorra látogatja a város intézményeit, hatóságait és ellátogat a társadalmi egyesületekbe és olvasókörökbe is. Az állandó választmány javaslata az, hogy a képviselőtestület Frank Tivadart 34 évi szolgálat és háborús év leteltével teljes szolgálati ideje alapján nyugdíjazza és részére a megállapított nyugellátást folyósítsa, számára a még fel nem vett helyettes polgármesteri reprezentációs költséget és gyógykezeltetése céljából szavazzon meg kétezer pengő betegségi segélyt. Amennyiben pedig a fürdő igazgatója marad, az ott élvezett tiszteletdijat ne a közpénztárból, hanem a fürdő pénztárából kapja meg. A kérdéshez elsőnek dr. Lipcsey Péter szólt, aki meleg hangon emlékezett meg Frank Tivadar munkásságáról és érdemeiről. — Gondoljunk hős honvédőinkre. — mondotta többek között. — A magyar nemzet mindig hálás'volt hős fiai iránt. Mi hálánkat azzal fejezzük ki, ha gondoskodunk hősi halottaink árváiról, özvegyeiről és hős sebesültjeinket a legnagyobb ápolásban, szeretetben és segélyben részesítjük. — Ez még nem elég, a belső frontot kell megalkotnunk. Ez legyen minden igyekezetünk. Dolgozzék és imádkozzék minden magyar és ne csináljon senki se vásárt a háborúból. Ha visszanézünk a múltba, akkor a Haza földjét elfoglaló gepidák, gótok, avarok és a hatalmas hun- birodalom pusztulását látjuk, de elpusztult a világhódító római birodalom is. Jöttek a mi őseink, azok elfoglalták a mi hazánkat és meg is tartották ezer éve. A Mindenható nagy Isten nem ejtette ki tenyeréből a magyart. Mindig megsegítette. Jött a tatár pusztítás, török dúlás, osztrák rabiga, kommunizmus. A nagy Isten mindig adott a magyarnak vezéreket, ő adta az országnak Szent Istvánt, Szent Lászlót, Nagy Lajost, Mátyás királyt, Hunyady Jánost, Kossuth Lajost kormányzónak. A kommunizmust letörte az otrantói hős tengernagy, Horthy Miklós, a mi kormányzó urunk. Elmondhatjuk, hogy a nagy Isten segítette a magyart mindig. A magyar védte a nyugati nagy nemzetek kultúráját. És azok magára hagyták a magyart. A török duláskor egyedül a római pápa küldött sereget és pénzt. — És most nem elég a hősi harc. Most legyen a belső front a legerősebb. Egy kiáltásunk legyen csak: magyarok voltunk, [magyarok vagyunk és magyarok maradunk. — Bánk tört az angolszász, Amerika és az orosz. Bombázó repülőgépein a bombavetők el akarják pusztítani az egész országot, kiirtani minden magyart. És mi nem ijedünk meg, de az angolszászok félnek. A német V. 1. megtorlásként bombázza Anglia déli részét és ennek folytatása lesz. Amerika is meg fog ijedni, ha New-Yorkot bombázza a német a V. 2. és a többivel. — Mi nem ijedünk meg, csak védekezünk. Pár nappal ezelőtt Budapestet bombázták. És ott is a magyár repülők és német szövetségesek repülői elzavarták őket. És a magyar fiatalság, a leventék és az itthon élők korosabbjai a legnagyobb veszedelemnek tették ki magukat. Segítettek mindenütt. Küzdöttek a magyar életért és sikerrel. És most az angolszászok a szentszékhez íordúlnak, hogy tiltsa el a Y. 1 et és a folytatását. Minden magyar erőre szükség van most. És szükség van egy nagy összefogásra. Ne legyen közöttünk társadalmi különbség. Magyar testvérünk mindenki, aki szereti Hazáját. Ezt a magyar erőt a tántoríthatatlan hit adja meg. Hiszünk Magyarország feltámadásában. És ilyen nehéz helyzetben megy nyugalomba a mi szeretett főjegyzőnk, Frank Tivadar, aki hűséggel, nagy koncepciójú terveivel és azok megvalósításával szolgálta városunkat évtizedeken át. — Az első világháborúban részt vett- és évekig orosz fogságot szenvedett és amikor hazajött, helyre hozta a süllyedésbe kerülő fürdő ügyét. Megépítette a fürdőt, az uszodát. Nagy terve volt az idegen forgalom növelése, ebbén is nagy sikere volt. Dolgozott és folyton dolgozott. Nem nézett semmire másra, csak arra, hogy sikeresen bevégezze munkáját. Ez sajnos megrongálta szervezetét és nem csoda, ha nyugalomra vágyik. A képviselőtestület mindig mellé állt. Mi most is hiszünk a teljes felgyógyulásában. A tisztviselői kar nevében dr. Jankovics Dezső főügyész mondott méltató szavakat a nyugalomba vonuló főjegyzóről. — Frank Tivadar — mondotta — 1914. év óta, mint fogalmazó, 1915- évtől, mint tanácsnok és végül 1935- tői, mint főjegyző és polgármester helyettes állott városunk szolgálatában. — A több, mint három évtizedet kitevő munkálkodását kiváló képessége, nagy 'közigazgatási tudása, hatalmas kezdeményezési erő és szervezési képesség jellemzi. — Egy évtizeden keresztül állott az általa megszervezett; adóhivatal élén és működésével a felsőbb hatóságok és az adófizető polgárok legteljesebb mértékben meg voltak elégedve. — Városuhk fejlődése és haladásából derekas munkával vette ki részét, az ő nevéhez fűződik a fürdők fejlesztése, új medencék építése. Síkfőkút megvétele és az ottani üdülő létesítése s végül az idegenforgalom nagymértékű megnövekedése. fl város képviselőtestülete nyugalomba helyezte Frank Tiuaöar udrosi főjegyzőt »