Eger - hetente négyszer, 1944

1944-05-08 / 72. szám

1944. máin« 8 E G E H 3 & tudomány és művészet tehette volna. Jövendő nagyságát is ebben kereshetjük, mert hiszen sem vasa, sem olaja nincs, ami az anyagi mű­velődést megalapozhatná. A szellemi Eger megteremtése, amely méltó lehet majd a magyar Athén kedves jelzőjére, attól függ, hogy meg­tudja e becsülni a város szellemi értékeit, és magához tudja-e kötni őket. Ha igen, bizonyosak lehetünk abban, hogy a Breznay Imrék tudós búvárkodása és a Hamza Tiborok művészete nem elszigetelt magános kilobbanása lesz az alkotó lélek­nek, hanem iránymutatói a még megszületésre váró egri szellemi életnek. Somos Lajos dr; fiz egri baóikórháznak a polgári iskolában ápolt sebesültjei több, mint 300 pengőt juttattak a bombakárosultaknak Elemi iskolai tanulók előadást rendeztek a jótékony célra Hatalmas nézőközönség élvezte végig a MESE országos úszóversenyét a vendég versenyzőknek szokatlan volt a meleg víz — ezért nem úsztak nagy eredményeket A bombakárosultak javára indnlt gyűjtésben külön említést érdemel két adomány, amelyet legutóbb hoz­tak szerkesztőségünkbe. Az egri hadikórház polgári isko­lai részlege, polgári nyelven a pol­gári iskolában ápolt sebesültek és ápolóik Kecsmár Piroska gyűjtésé­ben 334 pengó 98 fillért küldtek a szerkesztőségbe. A napi 40 fillér zsold áldozati éneke ez az adomány, a sebesült hősök apró filléreiből gyűlt össze ez a támogatás s külön ragyog az adomáiyok sorában. Még egy érdekes és megkapó fel­ajánlás érkezett ma, Tóth Ancika, Szűrös Juliska és Nagy Erzsiké elemi iskolai harmadik osztályú ta­nulóktól. Mindhárman a Makiári úti elemi iskola tanulói. Gondoltak egyet és a környék számára elő­adást rendeztek. így szól a pénz Adomány a bányák mélyéből Hirt kell adnunk még egy rend kivül értékes adományról. Bányász, verejték az az ezres, amit az eger­esein kószénbánya munkásai adtak fel csekklapon a bombakárosultak számlájára. Dnbovszky Elemér bá­nyaigazgató rendezte a gyűjtést, s Felemelték az ipari alkalmazottak túlóra értékhatárát mellé tett írás. Hogy ez az előadás milyen számokból állt, nem tndjnk, de hogy a beléptidíjak a zsebkendő csücskéből kerültek elő, onnan gon- golbató, hogy javarészük 20, 10 és 2 filléresekből áll. Volt vele egy kis dolog, mi tagadás a hajszolt szerkesztóségi élet közepette, dehát azért megszámoltuk rendesen, És itt kérünk mindenkit, gondoljon szeretettel a három kislányra, mert megérdemlik. Ezeken az adományokon kivül még a következő felajánlások ér­keztek: Az Angolkisasszonyok in­tézete 100 pengó. A ferencesek éló Rózsafüzér Társulata betétkönyvét küldte be a társulat kedves ferences vezetője útján. A betétkönyvben 52 P 37 fillér a betét, ezenkívül a ferences atya 9 P 70 fillér készpénzt is csatolt a betétkönyvhöz. a tárna mélyén dolgozó magyarok odaadták áldozatuk filléreit a sze­rencsétlenül járt testvéreknek. A bányaüzem tisztviselői és altisztjei külön 810 pengőt adtak a gyűjtés összegéhez, így a bánya alkalma­zottainak adománya 1908 pengó. Eger, május 8. Tegnap, vasárnap délután Eger közönsége zsúfolásig megtöltötte a versenyuszodát, hogy az országos nevű úszók bevonásával megrende­zett verseny szép sportjában gyö­nyörködjék. Az egyes úszószámok­ban kiemelkedő eredmény akadt egy-kettő, a vendégeknek azonban szokatlan volt a meleg víz és ezért nem tudtak országos viszonylatban is elsőrangú időket úszni. A verseny részletes eredményei: 50 méteres gyermek gyorsúszás: 1. Semperger MESE 35.6, 2. Mátrai OVTK 36 0, 3. Gyulai MESE 37.0. 200 méteres hölgy meghívási mell­úszás: 1. Somhegyi Zsuzsa 3.28,8. 2. Stefán Judit 3 45. Somhegyi Zsuzsa ideje — tekin­tettel a délelőtti fárasztó utazásra és a szokatlan meleg vízre — jó eredmény. 100 méteres ifj. mellúszás: 1. Pók Pál MESE 1.25.6, 2. Karika OVTK 1.30.8, 3. Bóta MESE 1.35.2. 100 méteres hölgy meghívási hát­úszás; 1. Novák Ilonka MUE 1.21.6, 2. Gerle Mária GAMMA 1.34.2, 3. Stefán Judit 1.40.8. Novák Ilonka ebben a jó mezőny­ben is fölényesen győzött. 50 méteres gyermek mellúszás: 1. Tátrai OVTK, 2. Csépányi MESE, 3. Szerelni MESE. 100 méteres meghívási hátúszás: 1. Valent Gyula MESE 1.13.4, 2. Szívós Zoltán MAG 1.17.8, 3. La­katos Zoltán MESE 1.20.2. A versenyre meghívást kapott Galambos is, a jelenlegi magyar bajnok, aki az uszodában meg is .jelent, de már úszni nem volt haj­landó. Hja, persze — ő egy „sztár.“ Válent szombaton esett át az érett­ségi izgalmain és ennek ellenére igen jó idővel, biztos fölénnyel verte meg ellenfeleit. 100 méteres ifj. gyorsúszás; 1. Bakos Béla VMTK 1.06.6, 2. Gyar­mati István Gamma 1.09.2, 3. Oltay József MESE 1.11. 200 méteres meghívási mellúszás: 1. Németh Sándor Gamma 2.52.4, 2 Hámory MAFC 3.00.8. 3. Suba VMTK 3.04.6. A magyar bajnok Németh bizto­san verte ellenfeleit, de a második és harmadik helyezett ideje is jó. 50 méteres fiú gyorsúszás: 1. Pók Pál MESE 31, 2. Ligeti OVTK 32*4, 3. Utassy MESE 35 4. 100 méteres hölgy ifj. mellúszás: Stefán Judit WMTK 1.45.6, 2. Deb­receni OVTK 149, 3. Unterreiner Éva MESE 1.50.8. 50 méteres gyermek hátúszás: 1. Hágen István MESE, 2. Surá- nyi—Svéda MESE, 3. Kis Béla MESE. 50 méteres kezdő leány mellúszás két futamban: I. futam: 1. Jolsvai Ilona, 2. Duch Ilona, Gyulai Jndit. II. fntam : 1. Dombrádi Éva, 2. Kánya Edit, 3. Kövess Ibolya. 100 méteres hölgy meghívási gyorsúszás: 1, Novák Ilonka 1.17.8, 2. Gerle Mária Gamma 1.22.8, 3. Kiss Ág­nes 1.27.6. Feltűnő a harmadik Kiss Ágnes MESE ideje. Komoly úszóremény­ség. A kisgyermekverseny eredményeit elmosta az eső. A gyorsan pergő úszószámok után a Gamma vízilabda csapata mérkőzött a MESE első csapatával. A mérkőzés 6:6 arányban eldöntet­lenül végződött. A MESE kezdő kapusától elte. kiütve sokkal jobb volt ellenfelénél. Az élvezetes mérkőzés után két kombinált csapat játszott. A mér­kőzés érdekessége volt, hogy Bozsi, a többszörös magyar válogatott já­tékos is játszott és több gólt do bott. A jól sikerült verseny után még nagyobb lendülettel készül a MESE a május 29-iki úszó versenyre. A MTI jelenti: A hivatalos lap szombati száma közölte az iparügyi miniszternek az iparban (kereskedelemben) vala­mint a bányászatban és kohászat­ban alkalmazottakra vonatkozó egyes rendelkezések átmeneti mó­dosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletét. A rendelet a túlmunka- dijra és fizetéses szabadságra jo­gosultság szempontjából az eddig irányadó — rendeletek szerint járó HÍREK Társadalmi naptár Április 30-tól május 15-ig. Hamza Tibor festőművész kiállí­tása a Kaszinó nagytermében egri tárgyú képekból. — ÄZ egri ggóggszertárnk éjjeli szolgálata májas hó 6-án estétől május hó 13-án reggelig Beniczky gyógyszertára, Lenkey-n. (Széchenyi utca sarok). * Halálozás. Elek Árpád cuk­rászmester május hó 8-án reggel 4 órakor súlyos betegség után elhunyt. Temetése 9-én délután 5 órakor lesz a Kisasszony-temetőben. bérpótlék nélkül számított — 6000 pengős illetmény értékhatárt 7800 pengőre emeli fel és az eddigi helyzettel szemben úgy rendelkezik, hogy az alkalmazottak fizetéses sza­badságát közérdekből is legfeljebb csak két egymást követő évben szabad mellőzni. Az említetteken felül & rendelet szabályozza a hon­védelmi munkára igénybevett al­kalmazottak fizetéses szabadságá­nak kérdését is. — A tegnapi csapadék némi lehűlést hozott. A tegnapi eső­zés nem nagy mennyiséget jelent, mindössze 2'9 millimétert, a hő­mérséklet néhány fokkal süllyedt. Az idöjárástani intézet egri kiren­deltsége az alábbi adatokat közölte az időjárási változásokról. Tegnap, vasárnap a hőmérséklet maximuma 17 3 Celsius, a minimum 12'0; a talaj mentén 1D7 Celsius fokot mértek. Ma reggel a maximum 12 fok, a minimum 11 fok, a talaj mentén 9'9 fok. — Elveszett a Kaszinó étte­rem előtti lócán egy női kézitáska. Fontos iratok miatt kérik a becsü­letes megtalálót, adja le az Eger szerkesztőségébe. Járd körül lakásod minden este, nem szűrödik-e lény valakonnau. Minden lény kalálos veszély!

Next

/
Oldalképek
Tartalom