Eger - hetente négyszer, 1944
1944-03-20 / 45. szám
1944, március 20. E G E H 3 Írország nem enged az angolszász nyomásnak Az Uüited Press ntwyorki jelentése szerint, Robert Brennan washingtoni ír követ, Írország helyzetéül a következő kijelentést tette: Írország népe nem érzi magát kötelezve arra, hogy háborút folytasson a szövetségesek oldalán. Az ország készen semleges marad. Brennan kijelentette még, hogy Írország nem gondol arra, hogy jelenlegi helyzetét bármiképpen is megváltoztassa. Két buvárbajó els&lyesztásét Jelenti az amerikai tengerészeti minisztérium Az Egyesült Állsmok haditengerészeti minisztériumának jelentése szerint két amerikai büvárhajó visz- szaérkezése esedékes már hosszabb ideje és így elveszettnek tekinthetőit — közli a brit hírszolgálati iroda. A jelentés szerint a hajók a Csendes-óceánon sülyedhettek el. Kitört a Vezúv. A Vezúv kráteréből szombat este őta két hatalmas lávafolyam indult meg a hegy nyugati lejtőjén. A két hatalmas folyam az ut egyharma- dát már megtette. A hegy csúcsa fölött vörös párák láthatók. A tűzhányók kitörése veszélyes méreteket ölthet —közli a Német Távirati Iroda az angol hírszolgálat jelentését. — Ilyen hatalmas kitörésre 1906 őta nem volt példa. A tűzhányó kitörési folyamata még csak az elején tart. NW»«»»»»«»—»WMI«^»ll>«l»»^«ll^»»—»»»»»*»H««H»»l»»»H^»H»»»H^M—»»»^»W»»M—<l»>»»H»»lia»<H—« Halálos szerencsétlenség a füzesabonyi állomáson A mozgó tehervonatra akart ugrani, megcsúszott, a vonatkerekek mindkét lábát lemetszették Súlyos szerencsétlenség történt a füzesabonyi állomáson. Kozma János, aki Diósgyőrött volt gyári munkás, március 19-én haza igyekezett Kálba szüleihez. A munkás- vonat csak Füzesabonyig viszi utasait és Füzesabonyban sokáig kell várni.* A szerencsétlenül járt Kozma úgy akarta megtakarítani a várakozást, hogy az épen Kál falé haladó tehervonatra ugrott fel. A szerelvény mozgásban volt. Kozma lába lecsúszott a lépcsőről és a kerekek alá esett olyan szerencsétlenül, hogy a bal lábát tőből, jobb lábát pedig térde alatt metszették el a kerekek. A mentők azonnal kivonultak a szerencsétlenség színhelyére és az egri Irgalma8ok kórházába szállították Kozma Jánost, aki este 9 óra körül operáció közben meghalt. — A vizsgálat megindult a szerencsétlenség körülményeinek kiderítésére. HÍREK , Társadalmi naptár Március 15—április 8-ig: A legényegyleti Vöröskeresztes Hadiüdülő badisérültjeinek és rokkant- jainak foglalkoztotójnkban készült munkáiból rendezett kiállítása és vására. — Az egri ggőggszertárak éjjeli szolgálata március hó 18 án estétől március hó 34 én reggelig Beniczky gyógyszertára, Lenksy-u. 2. sz., Széchenyi-u. sarok. — A szervitarendi plébánia és a Cifraneggedl Hóm. Kát Olvasókör vasárnap délután tartott knltardélutánján nagy közönség volt jrlen. Előadásokat tartottak P. Csete Ágoston házfónök, plébános és dr. Szabó Vilmos v&rm. árvaszéki ülnök, olvasóköri díszelnök és igazgató. A tanulságos előadások lekötötték a hallgatók figyelmét. Az előadóknak az elnök mondott köszönetét a szép előadásért. A Cifra- negyedi Olvasókör lelkigyakorlatai március 22., 23. és 24. napjain leszI nek, ezen csak férfiak vesznek részt, még pedig nemcsak az Olvasókör tagjai, hanem a szervitarendi plé- bániáaoz tartozó férfiak is. A nők lelkigyakorlatai nagyhét három első napján lesznek. Minikét lelkigyakorlat este félhét órakor kezdődik az Olvasókör termében és azt P. Csete Ágoston házfőnök, plébános vezeti. — A Credo *z egri férfiak részére március 22—23—24 én délután 6 órakor az Angolkisasszonyok kápolnájában lelkigyakorlatot tart. Közös szentáldozás 25 én 8 órakor a Líceum kápolnájában lesz. A beszédeket P. Rozmáu János jézus társasági atya tartja. — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó uram, testvérünk, apánk halála alkalmá ból megjelenésükkel és részvétük nyilvánításával fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetét. A Juhász család. EMERICA.NA Az Eaericana világnézeti előadássorozata, a vonatkozó belügyminiszteri rendelet hatálya miatt, elmarad. — Nagy részvét mellett temették el Juhász Ferenc vendéglőst, az egri vendéglősipari szakosztály elnökét. Szombaton délután a város közönségének nagy részvéte kísérte utolsó útjára Juhász Ferenc vendéglőst, az Egerben közismert és tisztelt Franci bácsit, akit az egri vendéglősök bizalma szakosztályuk és érdekképviseletük élére emelt. Az életerős kedély embere volt Franci bácsi, aki a nagytályai községi birói hivatalt cserélte fel a vendéglősiparral, de élete végéig bírói tekintélyt élvezett. Vendéglője a hevesmegyei népi politikai mozgalmak megbeszélő helye volt egy-egy választás előtt, törvényhatósági és városi közéleti esemény e'őtt a Vörösrák vendéglőben alakultak ki vélemények és állásfoglalások. Juhász Ferenc virilis jogon nyolc évig volt tagja a vármegye tör vény hatósági bizottságának s általában a szakmájának hivatalos és társadalmi életének megbecsült irányítójaként szerepelt. Szombaton délután Vizy Miklós prépost, kanonok temette papi segédlettel a Hatvani temető halottasházából; a vendéglősipari szakosztály nevében Lukács Sándor vendéglős mondott megkapó búcsúbeszédet, amelyben méltatta az elhunyt egyéniségének népszerűségét, elismeréssel adózott munkájának s különösen emberséges jó szívéről emlékezett meg. — Tizenháromfokos hőmérsékletingadozás József napján. A néphit szerint Sándor, József is Benedek azok, akik a melegebb időt állandósítják. Ok sem voltak azonban mentesek a rendkívüli viszonyoktól. Szombaton és vasárnap korareggel zsákban hozták a havat meleg helyett, hogy utána a déli órákban újból tavasziassá változzék a hőmérséklet. Részletes adatok: az Időjárásiam Intézet egri kirendeltsége szerint: Vasárnap a legmagasabb hőmérséklet 9 5 fok volt, a legalacsonyabb —1.6 fok, a talajmentén pedig —3 5 fokra szállott a hőmérséklet. Ma éjjel 2 5 fokot, reggel pedig 52 fokot mértek. — A miskolci Gazdakamara javaslata a kovácsok szénnel és koksszal ellátására. A kovácsiparosok kovácsszénnel és koksz- szál ellátása rendszertelenül történik és kénytelenek ezirányú szükségletükről a zugfurgalom útján s rendszerinti apró tételekben is, külön favarok felhasználásával gondoskodni. Ennek nagy költségeit & gazdaközönségre hárítják át, melynek következtében számos panasz tárgya, hogy a kovácsok gyakran hihetetlen magas árakat számítanak még akkor is, amidőn a vasat a gazda adja. A miskolci Gazdakamara most felterjesztésben kérte a szükséges kovácsszén és koksz rendszeres kihalásának megszervezését és gyakorlati javaslattal jelölte meg azt a módot, ahogy a kiutalásban részesült kovácsok ellenőrzése legcélszerűbben biztosítható. »—ll>—IH—ll>—M—»I»—ll>—ll>—IH—»»»—II»—I— — Elveszett vasárnap a színházban az ökölvivómérközés tartama alatt egy fekete K A. monogrammos pénztárca. Bocsületes megtaláló megfelelő jutalomban részesül, a tárcát adja be a Káptalan-n. 13. sz. alá a táborparancsnokságnál. — Angaköngvi hírek. Újszülöttek : Nagy Bernát fm. Terézia, Bnkncs Ferenc szabó s. Edit, dr. Gaál Sándor kgi vezető jegyző (Bükkszék) Antal, Pál Tivadar szigorló orvos (Losonc) Ernő, Barta Erzsébet htb. Lajos, Gáspár Zoltán cigányzenész Piroska, Pálinkás László fm. László, Parlay István m. kir. vezérkari alezredes Márton, Nagy Boldizsár urad. cseléd (Tisza- szőllós) Mária, Majoros Ferenc fm. György, Kristóf Sándor gépüzemi pénzbeszedó István, Bóta Bernát fm. Terézia nevű gyermeke. — Jegyesek: Molnár György tisztviselő egri és Nagy Éva kisnánai lakosok. — Házasságot kötöttek: Patay András m. kir. százados perecsenyi és Petheő Irén egri, Czégény Gáspár n»psz. egercsehii és Balogh Eszter egercsehii, dr. Kovács László m. kir. tart. zászlós egri és Németh Rozália bekölcei, dr. Engländer Imre és Novák Magdolna, Kovács József ny. Máv. altiszt és Birinyi Róza, Lich- ner József cipész s. és Borbély Erzsébet, Czvitkovics Ferenc napsz. és Bőgős Ilona, Báli Mihály szabó sj és Sági Anna egri lakosok. Február hóban házasságot kötött 23 pár. — Meghaltak: özv. Gulyás Lakatos Józseféé Szegedi Terézia htb. 78 éves, Nagy Jánosné An* gyalosi Maria htb. 65 éves, özv. Etek Jánosné Beftha Anna htb. 73 éves, Páldi Boldizsár (Besenyőtelek) 8 éves, özv. Pálok Jánosné Szentpéteri Mária 78 éves, Eichbiun László kefekötó m. 62 éves, Nagy Sándor fa. 31 éves, Urbán Márton fm. 76 éves, Tüdős Sándor fm. (Tiszaszőllós) 40 éves, özv. Tóth Bernátné Bíró Rozália 78 éves, Markovits György (Arad) 80 éves, Lipták József fm. (Sátoraljaújhely) 52 éves, Ungvári Sandorué Árvái Rózsa (Poprád) 57 éves, özv. dr. Menyhárt Dezsóné Babócsay Jolán 65 eves, Lovász Margit hib. 17 éves korában. Február hóban elhalt 62 egyén.