Eger - hetente négyszer, 1944

1944-03-14 / 42. szám

Aba 12 FILLÉR

Egei', L V. évfolyam, 42. szám. % Kedd ♦ Trianon 25,1944. március 14.

ELŐFIZETÉSI DÍJ» agg hőnapra 2 pengő, V« évre ő P 60 fillér. — Egges szám árai hétköznap 12 fillér, vasárnap 16 fillér.

SZERKESZTŐSÉG: Líceum, fsz. 3. Tel: 11. KIÄD0HIVÄTHL: Eg$jhm Szent Jánot- Ngomda. Telefon 176. Csekkszámla 54.668»

A szovjet véres veszteségek után abbahagyta Tarnopol ostromát

Berliniből jelentik a keleti arc- Tonal helyzetéről: A Krivoj-Rogtól délre fekvő betörési szakaszon, ahol a szovjet csipátok Nikolajev- nél igyekeztek előretörni a vasútvonal mentén, váratlanul erős német ellentámadással találkoztak. A németek a szovjet csapatokat teljesen szétszórták. Meghiúsult & szovjet átkelési kísérlete a Búgon, elKállay Miklós miniszterelnök egri látogatásának rendjén vasárnap délután a városháza nagytermében fogadta az egri és Eger környéki kisipar képviselőit. A miniszterelnököt 2?agy Péter építész üdvözölte az Eger és Vidéke Ipartestület nevében s az üdvözlésre Kállay Miklós megbecsülő szavakkal válaszolt:

— A mai időkben — mondotta — a magyar iparosság, elsősorban a kézmű iparosság, a háború okozta nehézségekkel küzd. Mi odafenn közelebbről látjuk a világnak és ebben az országnak a helyzetét, de valahogy iáelentről azt hiszik az emberek, hogy nem látjuk az egyesek baját. Tényleg nem látjuk Á-nak vagy B nek a baját, de látjuk az emberkategóriáknak, az embertípusoknak, annak a rendszernek a bajait, amelyekbe a magyar emberek milliói sorakoznak. Ezek között a kisiparosság bajait is ismerjük, tisztában] vagyunk a kisiparosság helyzetével.

— Sajnos a háborű gazdaságilag az önálló iparosnak nem a legkönnyebbé teszi a helyzetét. Valahogy azt mondhatnám, békében, háború alatt és háború után az a fontos, hogy valamilyen társadalmi, termelési, vagy gazdasági osztály milyen embert, milyen magyart, milyen hasznos polgárt termel ki magából. A nagyipar termelhet több javat, de emberben a legkülöDbet mégis az önálló iparosság termeli ki magából. Az országnak emberanyagot az a kézműiparosság ad, amely Magyarországon — hála Istennek — a vezető társadalomnak egy igen széles rétegét teszi ki és ezért a kézműiparosság sorsával törődni

keseredett harcokra került sor a Proszkurov és Tarnopol közötti területen. T&rnopoltól keletre a szovjet nyomás kissé visszaszorította ugyan a német védelmet, de Prosz- kurovnál teljes volt az elhárító siker. A szovjet rendkívül véres veszteségek után lemondott Tarnopol további ostromáról.

nem gazdasági kérdés, hanem egyetemes nemzeti probléma.

— Mélióztassék úgy tekinteni a dolgot, hogy egy nemzet sok mindenből tevődik össze. Összetevődik hadseregből, katonaságból, mindenféle rendjéből és módjából a termelésnek, összetevődik szellemi és anyagi javakból, mégis csak leginkább összetevődik önálló exíszten- ciákból, családokból, portákból, otthonokból. Egy nemzet, amely nem tudja megmenteni azokat az otthonokat, amelyekben a legkülöab emberanyagot ki tudja termelni, rossz politikát csinál.

— Akármilyen termelési rendszer lesz úrrá a világos, nem szabad szem elől téveszteni, hogy az önálló magyar iparosság egyik alap- feltétele az önálló magyar nemzeti létnek. Ne vegyétek ezt csak az iparosságról szóló tételnek, ez az én politikámnak alaptétele. A teóriák, az elméletek, amelyek végig- száguldanak a világon, túl nagyok, nagyszerűek, túl csodálatosak. Az amerikai kapitalizmus, az oroszországi kolhoszrendszer, amelyek nagy erőösszefogásba állítanak be mindent, lehet, hogy az országokat egyik napról a másikra, egy-egy időre alkalmassá és erősebbekké teszik, de ha elpusztul az ember ezekben a gazdasági, szociális vagy társadalmi rendben, akkor nem marad nemzet, nem marad Európa, nem marad világ.

— Ezért kell az önálló exiszten- ciák létét a háború alatt is biztosítani, ezért nemzeti feladat az önálló kézműiparossággal törődni és foglalkozni, mert ez adja meg az alapját annak, hogy önállók maradjunk. Mert mi konkurrálni a nagy- termelések vonalán, versenyre szállni a produkciók vonalán nem tudunk a hatalmasokkal. Mi nem konkurálhatunk nemzetekkel, amelyek parancsszóra dolgoztatják az embereket, mert magyarok vagyunk és mert önálló nemzet akarunk lenni, amelynek alapja az önálló exisztencia, az önálló lét és az önálló felfogás. Ez adja meg Magyar- országnak az alapját s épen így vezetem le a kézműiparosság, a régi szóval élve a kisiparosság fogalomkörében : Magyarország úgy áll az országok között, mint ahogy a kézműiparos áll a nagy tömeg- termelés között. Küzdelmes a léte, de nem szabad feladnia, mert elpusztul alapja, különállása, egyénisége, a maga sajátossága.

— Ezért nemzeti feladat a kézműiparosságot támogatni. Háborúban ez igen nehéz. Ami anyag van, ha bemegy egy gyárba, többet tudunk belőle kihozni, olcsóbban tudunk belőle termelni, mert oda t:állíthatjuk s munkásokat, mint hadi üzemekbe s könnyebb vezetni is nagy cipőgyárat, mint tízezer kis cipészműhelyt, ezt megérti mindenki. Olcsóbban is termel a gyár, mert kevesebb embernek kell belőle megélnie, az eszközök jobban rendelkezésére állnak mégis s itt jutunk a legnagyobb kérdéshez, az anyagellátás vonalán, nem szabad engedni, hogy a kisipar bármit is veszítsen pozíciójából.

— Nem tudom ígérni, hogy a konjunktúrából — minden háborúnak van konjunktúrája — a kézművesipar részt tudjon kapni. Ez nem is állami feladat, nem is nemzeti célkitűzés, de hogy el ne pusztuljon, megmaradjon, az jog és nemzeti cél is. Nemcsak azért,, hogy a magyar otthonok házai és önálló magyar egyedek, családok el ne pusztuljanak, da azért is, mert bizony, bizony nem tudom, ha megindulunk újra a feltámadás útján, nem fordítva lesz-e a helyzet, hogy az országot újra felruházzuk, újra ellássak csizmával, ellássak a kézműipar minden cikkével, lem köny- nyebben fogjuk-e ellátni a kézműiparosságon keresztül, mint esetleg nagy üzemeken keresztül, amelyeket szétrombolhatnak bombák, amelyeknek gazdasági lehetetlenségei vannak, amelyeknek sztrájkjai lehetnek, amiket minden más nehézség esetleg megállíthat.

— Tehát nemcsak azért, mert választókerületem iparos társadalmával állok szemközt, hanem, mert ezt egyetemes nemzeti célnak tekintem, igyekeztem feltárni, hogy miként állítom be a magam gondolatvilágába és ezzel a nemzeti kötelezettségek sorozatába a magyar kézműiparosságot. Megkértem az iparügyi miniszter urat, jöjjön ide a választókerületembe, nézze meg közelebbről az itt lévő bajokat, hogy hol tudunk az adott lehetőségeken belül segíteni és kérem őt, mikor ezt a munkát végzi, azon a kötelességen túlmenően, amit végeznie kell, hogy minden erőt állítson be az országban a legnagyobb termelésre, nézze meg az emberanyagot, amelyet az Úristen erre kijelölt, nézze meg a magyar iparosságot. Ehhez az iparos társadalomhoz nekem még szabolcsi főispán koromból a legkedvesebb emlékeim fűződnek, hiszen a keresztény iparosok egyletének elsó elnöke voltam Nyíregyházán, üray János barátommal együtt s bizony a legszebb fiatalkori emlékeim közé tartozik az a két iparosbál, amelyeken résztvettünk akkor, amelyek közül az egyik a fiatalok, a másik az öregek bálja volt. A fiatalon részt- vettem, mert fiatal voltam, az öregen, mert főispán voltam. Ma már semmiféle bálon nem veszek részt, mert ott vagyok, ahol azt a nagy- nagy tombolását, égését kell néznem a világnak. Látom azt, hogy e tombolásban itt állunk egy kis nemzettel, amelyikről talán nem is látjátok, hogy háborognak körülötte e korszak hullámai, amelyekben azonban megállunk, nem azért, mert annyi temérdek katonánk van, mint az orosznak, és nem azért, mert olyan jelszavakat tudunk mondani, mint egyik, vagy másik irányzat, egyik, vagy másik frazeológia és eszme, nem azért, mert így, vagy úgy tudunk gyűlöletet csiholni, gyűlöletet és hangalatot az országban, hanem azért tudjuk helyünket megállni és akkor tudjak helyünket megállni, amíg mi magyarok egy kötelességet érzünk, hogy magunkat, portánkat, iparunkat, mesterségünket, városunkat, megyénket, hazánkat, a tisztesség, a becsület, a munka jegyében őrizzük meg. Ha ez az ország megmarad ezen a vonalon, akkor megállja helyét és nem fogja megmenteni őt semmi idegen ország katonája, semmi idegen jelszó, jelmondat, világáramlat, vagy akármi; csak az mentheti meg, ha önmagához hű marad, magyar marad, önérzetes marad és kitart

Kállay Miklós a kézműves Ipar háborús és háború utáni helyzetéről