Eger - hetente négyszer, 1944
1944-02-23 / 30. szám
4 EGER 1944. február 23. Az Egri Érseki Uradalom r gazdasági udvarában alma kicsinyben és nagyban eladó SPORT Közgyűlést tartott a MESE úszószakosztálya A MESE-nek az elmúlt évben oly szép eredményekkel működött úszó- szakosztálya elmúlt vasárnap tar tóttá dr. Ringelhann György elnöklétével szakosztály-gyűlését. Az elnök bevezetőben kegyeleten szavakkal emlékezett meg a MESE elhunyt elnökéről, Okolicsányi Imréről, aki mindvégig lelkes szeretettel támogatta az egyesület törekvéseit. Emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg. Ugyancsak megemlékeztek Massány Ernő órnsgy, Molnár László és Loaonczy Béla zászlósok hősi haláláról is, akik hűek maradván a MOVE szelleméhez, életüket áldozták a hazáért. Méray János a MUSz főtitkára tolmácsolta ezután a Központ sze- retetét és elismerését a szakosztály minden egyes tagjának lelkes, eredményes munkájáért. Biztosította az egyesületet támogatásukról, kérte, hogy az egri úszók országos jóbír- nevét továbbra is őrizzék meg. Veres Ernő főtitkár terjesztette ezután elő részletes jelentését, amelyben taglalta az elmúlt év jelentősebb eseményejt. Ezután került sor az új tisztikar megválasztására, kik mellett egy hangulag nyilvánult meg a bizalom Elnök lett: dr. Ringelhann György, alelnökök Farkas Bila, dr. Keller László, v Lukács Sándor, Szigritz Géza. Szakosztályvezető Veres Ernó, úszókapitány Bakó Jenó, vízilabda- kapitány Acsay Pál, sajtóelóadó Okolicsányi István, pénztáros ifj. Hollár Béla, ellenőrök Békés István, Csá8zi Béla, jegyzők Láng László, Péteri István, titkárok Kádas Géza és Válent Gyula, szertáros Kis Béla, tanácstagok Bácskai László, Bereczky Lóráud, Oltai Rudolf, Rédey Rezső, Négyesy Árpád, Vida Gyula, Kiss Kálmán, Soós János, Kemény Margit. Az egri honvédtisztek győztek a városok közötti vívó versenyen Vasárnap Eger közönségének nagy érdeklődése mellett tartották meg Miskolc, Eger és Diósgyőr vívócsa- patainak barátságos mérkőzését a ciszterci gimnázium tornatermében. A versenyen igen jó formában mutatkoztak be a csapatok s délelőtt és délután újult erővel tartottak a menetek az egri HTVK, az MVSC, a Jogakadémia és a DiMÁVAG versenyzői között. A HTVK színeit Hnseár József őrnagy, Kézdi Lakács Sándor főhadnagy és Endrey Gyula százados képviselték, a Jogakadémia színeiben László Ferenc, Gsatth Imre és Arnótfalvy István álltak ki. A közönségnek igen szép és gyors akciók látványában volt része. A verseny eredményeként a következő helyezés alakult ki: Első az egri Honvédtiszti Vívó Klub 3 győzelemmel, második a Miskolci Vasntas Sport Club 1 győzelemmel, harmadik a Jogakadémia 1 győzelemmel, negyedik a piMÁVAG A mérkőzés ismét jótékony hatással volt a sok nehézséggel küzdő egri vivőéletre. Március 19-én kezdődik a labdarugóidény. A kerületi főtitkár értesítése szerint az egyesületeknél a tavaszi b»jnoki idrtay 1944. március 19 én kezdődik. FII Lilin. * Uránia. Szerdán és csütörtökön: A leány intézet hősei és Ufa-híradó. — Pénteken: Maki magyar vígjáték és híradó, mely négy napig marad músoron. — Előadások kezdete fél 5 és fél 7 órakor. Hirdetésével célt ér, ha az EGEB-ben hirdet KÖZGAZDASÁG Borpiac. A borpiac a múlt héten nem változott. A termelőket kétségtelenül befolyásolja a tavaszi munkaszerződések megkötése. Előreláthatólag a kereskedelem a kínálat további növekedésére számít. Csongrád. A piros borokért(12— 13 #/o'08) fokonkint 31—32 fillért fizetnek a kocsmárosok, de a gazdák még ezen az áron sem adják. Villány. A kérésiét vörösborokban igen lanyha, ennek következtében a kínálat megélénkült, az árak is estek valamivel: 4 pengő oCevé Ipapír különlegességek kaphatók az Egri Keresztény Sqjtészóvetkezet könyvkereskedéséből. körül kérnek 10% on felüli, szép, sötét vörösborokért. Mór. A borok igen kellemesek, jó Ízűek. A 12 fok körüli borokért 440—450 f-t, a 12'5 fok körüliért 460—480 f-t, a 13 fok körüliért 5 pengőt kérnek 1-kiut. Jő óborok ára 20—30 fillérrel drágább. A borüzlet élénk, hetrnkint több vagon bort szállítanak el, és újabb tété lek után is élénk a kereslet. Bicske. A szólók Lmét hótakaró alatt vannak. Trágyakihordáson kívül ui? den munka szünetel. Kis bb mennyiségben gyengébb f=hér asz tali bor 3 50 P-ért cserélt gazdát. A jobb minőségekért 4 50-t ígérnek, de kötés nem jön létre. Heves. A bor ára változatlanul szilárd; 33—35 fillér fokonkint. Nem sok eladás történik, mert a gazdák tartózkodók, jobb árakat várnak; a kereslet is óvatos s ígyy lanyha a borüzlet. Abasár. A borárak az elmúlt héten: óbor 600 fill., újbor 500 fid. 1-bint nagyban. A kereslet élénk, a kínálat nem nagy, mivel a gazdák csakis a szükségletre valót adják el. Tokajhegyalja. Az új borok fejtése tovább fart. A borpiac kissé megélénkült és az árak továbbra is tartottak. Budapesti rádió-műsor Szerda, február 23. 3i A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. — Közben 3.30: Hall a gyermek, mégsem beszél. Szentgyörgyi Gusztáv pedagógiai előadása. 4.16: Muzsikáló zenei i x kon. Összeállította Böbm László. 4.46: Időjelzés, hírek, ő: Mascagni: Exotikus tánc. 5.10: A szabványok haszna (Elóadás)< 6.25: Pezsgő ritmusok — forró me melódiák. 6.60: Honvédek műsora. 6.40: Világpolitikai kérdések. 6.50: Hírek. 7: Hamvazószerda. Tóth László előadás*. 7*151 Kóréh Endre ária- és dalestjének közvetítése a Vigadó nagyterméből. 8: Az ismeretlen költő. Tersátszky József Je nő csevegése. 8.30: A német birodalmi rádió műsorából. 9: Magyar hárfa, magyar lant. 9.30 : Keringek szárnyán. 9.40: Hírek. 10.10: Hírek német, angol és francia nyelven. 10 409 Hegedülnek, szépen muzsikálnak. 11.45: Hírek. Csfltörtök, február 24. 6i .Üzen az otthon.“ A Vőrösk*- reszt bajtársi rádiószolgálata. 6126: Ébresztő. — Torna. 6.45: Reggeli zene. Közben 71 Hírek. Közlemények. 81 Hírek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 8.33: Kamarazene. 10: Hírek. 10*16: Beszkárt zenekar. Il;i0i Nemzetközi vízjelzószolgálat. 21.161 Budapesti szalonzenekar. 11.40i Külföldi híradó. Felolv. 12: Harangsző. — Himnusz. Utána: Szórakoztató muzsika. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés és vízállásjelentés. 1.301 „Honvédőink üzennek.“ A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 2: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekar műsorából. 2.301 Hírek és mú.-or-ismertetés. 3: A rádió diák‘íréi. 3.10: Horváth Dudás József cigányzenekara. 3 30: A tanyatőrvéuy. Gasztelyi N<gy László dr. előadása. 4.20: Iluiezby László szalonzenék ara. 4 46 : Időjelzés, hírek. 5: Ridiózeaek&r. 5.451 A fóldaiivelésögyi minisztérium rádió- előadassorozata. 6.10: A magyar műdal mesterei. Közreműködik Ke- r-szttsi Hédi és Váradi Férése, zongorán kisér Deusz Ferenc. 6 35: A 106. születésnap Közvetítés a Nemzeti Színházból. Komécfia há-» rom falvo»ásb*n. Az I. felv. után: Hírek. A II. felv után: A honvédelmi minisztérium Légoltalmi Csoportfőnökségének közleménye. 9.10: Mindenből mindenkinek. Vidék József cigányzenekara muzsikál, a női szslónzenekar játszik és Halmos István énekel. 9^40 Hírek. 10.10: Hírek német, angol és francia nyelven. 20.401 Olasz és francia opereitrészletek. IS.45: Hírek. Laptulajdonos: EGHI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEMES Felelős kiadó: HADIL KAROLT Igazgató. A mélyen tisztelt vevőink szíves figyelmét fölhívjuk arra, hogy a jövőben tlota árut csak a régi üvegek beszolgáltatása ellenében tudunk kiszolgáltatni. könyvkereskedése. ■eKISHIRDETESs Klühlrdetet (apróhirdetés) hétkő * nap aaavanként 16 Ilii, vasárnap az* vauként 20 fill. (Vastag betűvel szedett ázó kétszeresen lesz számit? * j A hirdetéseket kérjük naponta dé? nZ előtt 10 óráig leadni. BEJÁRÓNŐ, megbízható, főznitudó, március 1-re felvétetik. Schulcz Ferenc, Zalát u. 7. FELDOLGOZÁSRA alkalmas új vagy használt vasat megvételre keres Jakab mérlegüzem, Eger, Dobó u 5, TANULÓK felvétetnek. Tonka autó- karosszéria-üzem, Szent Imre-tér 3. JÓKARBBN levő szüretelőkádat, 25- 30 hl-t és golgósprést 5—6 hl-t megvételre keresek. Cím a kiadóhivatalban. HARISNYASZEMSZEDÉST tökéletesen végez géppel Bártfai Pál harlsnyaszak- Dzlete, Eger, Széchenyi u. 72. HASZNÁLT grammofonlemezekért magas árakat fizet a Hangszertelep. Kaszinó u. 4, ÍRÓGÉPÉT vennék. Cím a kiadóban. ÜGYES mindenest keresünk Kassára. Györgyényi u. 6. MINDENES be)árónőt keresek március 1-re vagy 15 re. Györgyényi u. 6. KOCSIST bentkosztra felfogadok. Láng Nándor. 56 éves, komoly, intelligens, megbízható, katonaviselt, kaucióképes ember raktár- noki vagy hasonló állást vállalna, szolid igényekkel. Cím: Knézich u. 24. Adam- csek Kálmán. 130) Nyomtatta a* Egyházmegyei Szent jásos-zgemda, Eger. — Felelős nyomdaigazgató • Radii Károly ;