Eger - hetente négyszer, 1943/2
1943-12-11 / 196. szám
Eger, L1V. évfolyam, 196\ szám, Aha 16 FILLÉR Szombat * Trianon 24, 1943, december 11 ELŐFIZETÉSI DÍ Ji egg hónapra 2 pengő, V« évre 5 P 69 fillér. — Egyes szám árai hétköznap 12 fillér, vasárnap 16 fillér. POLITIKAI LAP, MEGJELENIK HETENKÉNT NÉGYSZER SZERKESZTŐSÉG: Líceum, fsz. 3. Teli 11. KIADÓHIVATAL: Egghm. Szent János- Nyomda. Telefon 176. Csekkszámla 54.568* Vasárnap tartja költségvetési közgyűlését az egyházközségi képviselőtestület Az egri római katolikus fgyház- A gyűlés tárgysorozatának l?g- községi képviselőtestület december fontosabb pontja az 1944. évi 12-é«, vasárnap, délelőtt 11 órakor, templomi, iskolai, téma:ők és ki- az érseki tanítóképző zenetermében sebb alapok költségvetéseinek tárgyülést tart. 0 gyalása. fi szerdai tombolánál befejeződött a szegénygonöozó karácsonyi vásárja Dr. Czapik Gyula egri érsek is megtekintette a vásárt A szegénygondozó vásárja, amelyet az elmúlt szombaton nagy érdeklődés mellett a szív szereteté- nek szavaival nyi;ott meg Kriston Eodre m. kir. titkos tanácsos, felszentelt püspök, két nap alatt a legteljesebb eredményt érte el. Minden áru elfogyott s így a vásárt be kellett zárni. Hétfőn a vásárt megtekintette dr. Czapik Gyula m. kir. -titkos tanácsos, érsek is, akit a eagyteremben Kriston Endre püspök, a szegénygondozó bizottság ehöke fogadott és végigkalauzolt a vásár Látnivalóin. Eger érseke a kiál'itás tárgyaiból tekintélyes vásárlást eszközölt. A vásárt szerdán a szokásos tombola fejezte be, amely ismét zsúfolt házat vonzott. Vasárnap less a Baross Szövetség egri csoportjának repftlögép- avató Snnepsége Mint megírtuk, a Baross Szövetség egri csoportja az egri ifjúság számára vitorlázó repülőgépet vásárolt és azt vasárnap ünnepélyes keretek közt avatja fel. Az avató ünnepség délelőtt fél 12 órakor kezdődik a következő műsorral: Himnusz. Énekli az Érseki Tanítóképző Intézet énekkara. Bevezetőt mond Antoni Jenő, a Csoport elnöke. A repülőgépet megkereszteli és átadja Frindt Jenő apátkanonok. Az orosz harctéren hősi halált halt vitéz Szentgyörgyi Tibor m. kir." honvéd százados özvegye elhelyezi szalagját a repülőgépen. Ünnepi beszéd. Mondja dr. Ember Sándor országgyűlési képviselő, a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap elnöke. Szózat. Énekli az Érseki Tanitó- képzőintézet énekkara. Milyen géppel ajándékozta meg a Baross Szövetség az egri repülő ifjúságot? Minden sportág és eszköz fejlődésének természetes folyománya az eszköz átalakulása, műszaki tökéletesedése, mely nélkül a haladás nem biztosítható. Az általános tétel alól csak egy-egy találmány kivétel, mely létrejöttekor megelőzi korát s olyan tökéletes alakban szolgálja célját, hogy egyszerűen nem képezi módosítás kívánalmának tárgyát. Aviatikánkban a Zögling, a német Lippisch valóban örökéletünek vélt alkotása mutatkozott ilyen kimagaslónak és megdönthetetlennek. Bár módosításokat mindenki próbált ezen a gépen végrehajtani, lényegében változatlan maradt. Míg végre a magyar Rubik Ernő, a gépet előállitó Aero Ever Kft. segítségével ledöntötte trónjáról pompás alkotásával, a Tücsökkel. Aránytalanul elmésebb, egyszerűbb szerkezeti megoldásaival, köny- nyü és gyors szerelhetőségével, kiváló repülő-tulajdonságaival annyi előnyt mutat a német géppel szemben, hogy ha elmellőznénk is természetes érzelmeinket, választásunk csak a magyar Tücsökre, a „magyar Zöglingre“ esketik. Nagy értéke vitorlázó repülésünknek a Tücsök. Csak kevesen tudják, hogy sorozatosan produkált 5- órás repüléseket, hogy bukófordulót, Immelmant, ámenként végeztek vele, hogy lebegőrepülésben kitűnően kormányozható, hogy lengésben is teljes stabilitása van, hogy csővázas példányának szilárdsága a minden igénybevételre méretezett Zöglingét is felülmuja. A Tücsök adatai: üres súly 90 kg, terhelés 80 kg, rep. súly 170 kg, felület 135 m2, oldalviszony 1 : 8, siklószám 1:12, merülősebesség 1, 1 m/sec. Ezt a gépet avatják fel és adja át a Baross Szövetség Egri Csoportja az egri repülő-ifjúságnak. „Kálmán“ névre kereszteli, hogy néhai szeretett elnökének, — dr. Petro Kálmánnak — nevével induljon útjára az egri fiatalság repülő gárdája és soha ne feledje, hogy oly magyar munkát kell végeznie, amilyet ennek a névnek viselője végzett. Törökország egymillió embert hív be katonai szolgálatra R. Dardanellák mindkét partján őt kilométer széles katonai zéróövet létesítettek Zürich, december 10. A „D;e Tai“ ankarai jelentése szerint Törökországban még december hó folyamán 9 korosztályt — összesen egymillió embert — hívnak be katonai szolgálatra. A török hatóságok azonkívül igen asesszemeaő katonai biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, és pedig különösen a Dardanellák mindkét partján öt kilométer széles katonai záróövet létesítettek, a- melybe való belépés csupán ku önleges igazolvánnyal lehetséges. A rézgálicellátásról és a kötözőanyagokról tárgyalt legutóbb a vármegyéi hegyközségi tanács közgyűlése Eger, december 11. Heves vármegye hegyközségi tanácsának legutóbb Okolicsdnyi Imre elnöklete alatt megtartott rendes évi közgyűlésén megállapították -a hegyközségi tanács 1944. évi költségvetését. A költségtervezetet dr. Gedeon Mihály tanácsi titkár ismertette és előterjesztése alapján a tanács az 1944. évi költségvetést: 21060 pengő bevételi és 21060 pengő kiadási összegben állapította meg. A közgyűlés további folyamán a tanács a Szőlősgazdák és Hegyközségek Országos Egyesületének választmányába egyhangúlag Oswald Géza gazdaköri igazgatót küldte ki. Benei János arra kérte a tanácsot, tegyen felterjesztést illetékes helyre oly értelemben, hogy a réz- gálic-jegyeknél kisebb, 50 és 10 dekás címleteket is készítsenek, mert nagyon nehéz a nagy címletekkel a pontos elosztást elvégezni. Mészáros Mihály a bakkancs ellátás kérdésében fordult felvilágosításért a tanácshoz. A tanácsi titkár ismertette a közellátásügyi miniszter leiratát, mely szerint a hegyőrök bakkancs ellátása csak a rendes polgári ellátás keretén belül biztosítható. Balogh Sándor: A kötözőanyagokról való gondoskodásra hívta fel a tanács figyelmét. Ezzel kapcsolatban Dőry Gyula alelnök igen érdekes megoldásra hívta fel a szőlősgazdák figyelmét. Hangsúlyozta, hogy igyekezzék mindenki a földművelésügyi miniszter leiratának szellemében magáról gondoskodni és azt ajánlotta, — amit már több év óta csinál eredménnyel — hogy a szőlősgazdák kötözzenek rozsszárral. Ezt a kötöző anyagot úgy kell elkészíteni, hogy a rozsot virágjábán kell levágni és árnyékos helyen megszárítani. Ebből a rozsszárból már egyetlen szállal is eredményesen köthető fel a szőlő. Ő maga 117 hold szőlőt 1800 négyszögölön termett rozzsal kötözött fel. Szabó Béla szőlészeti és borászati felügyelő: A szőlő területek pontos bejelentésének fontosságára hív* ta fel a figyelmet, mert ha ezt nem a legnagyobb lelkiismeretességgel végzik el az elöljáróságok, akkor a múlt évihez hasonlóan zavarok állnak elő.