Eger - hetente négyszer, 1943/2
1943-12-10 / 195. szám
2 ismernünk céljainkat, ki kell küszöbölni az egymás iránti bizalmatlanságot magunkból. Erre legalkalmasabb a Munkaközösség, amely az egyesületek egymás melletti szabad társulása. — A munkaközösség tagjai tartsanak fenn állandó érintkezést egymással és a központtal. A közös munka módszereit illetőleg jól beváltak a körlevelek, amelyek a közös mozgalmakról tájékoztatják a tagokat, a sajtószemle, amely beszámol az egyesületek működéséről. Ezekben az írásokban sok indítványt találnak a társadalmi egyesületek vezetői, az elhangzott beszédek kivonatában sok gondolatot, amelyet felhasználhatnak tagjaik serkentésére s egyesületükben és így egyesületükön keresztül a társadalomban az egységes.közvélemény kialakítására. Végezetül kérte a főtitkár az egyesületi vezetőket, keltsék életre az esetleg nem dolgozó, vagy haldokló egyesületeket, toborozzanak minél több embert a művelődés és magyar lelkiség elmélyítésének munkájához. A nagyhatású szavak után dr. Lator Géza, a nemzetvédelmi minisztérium kikülldöttje szólalt fel. Csodálatának adott kifejezést, a hevesmegyei munka láttán. Azt hitte, hogy itt a szervező munka még kezdetleges állapotban van, s örömmel látja, hogy szinte páratlan és egyedülálló tevékenység és lelkesség hatja át a hevesmegyei társadalmi egyesületeket. A magyarság társadalmi szervezése felülről nagyon nehéz feladat, mert a magyar köztudat még mindig szembenáll az államhatalommal. A Habsburg ház elleni háromszáz éves küzdelem utóhatása ez. A faji alapon való összekapcsolódás sem lehet eredményes, hiszen az évezredes történelem népi olvasztótégelyében a magyarság igen sok keveredésen ment már keresztül és így az úgynevezett faji öntudat, amely minden körülmények között megtalálja az eligazítást, a helyes álláspont kialakítását, hiányzik a magyarság széles rétegeiből. A társadalmi egyesületeken keresztül a nemzeti gondolatban való találkozás azonban a hevesmegyei példa szerint rendkívül alkalmasnak látszik a társadalmi erők ösz- szefogására. Ez az összefogás már eddig 22 törvényhatóságban megtörtént, s további 20 törvényhatóságban most van folyamatban. Bende István tartott ezután érdekes előadást a háborús közgazdasági életről. A szakszerű, de könnyen érthető előadás különösen a feketepiac és a pénz értéke körül kialakult felfogásokkal foglalkozott. A fekete piac egyik jellegzetes tünete a fekete munkapiac, amely- lyel a munkásság emeli a béreket. A bérek emelésével azonban drágább lesz a termelés és megdrágul E 0 E R 1943. december 10. Dr. Gzapib Gyula egri érseb nyitja meg a ciszterci gimnázium karácsonyi könyvvásárát maga az áru, a fekete munkapiac tehát a munkások kárát okozza. A fekete árupiacot maga a közönség idézi elő és teremti meg azzal, hogy minden összeget megad egyes cikkekért. Hozhat bárminő erélyes rendelkezéseket a kormány, ha a közönség mohósága és lemondásokra nem edzett étvágya tulkinálja az árakat, sohasem lehet a feketepiacot letörni. Ez a kérdés pedig rendkívül fontos, mert komoly veszélye a belső frontnak. Ha a munkásember s általában a szerényebb jövedelmű. polgár látja, hogy egyesek minden jóban duslakodnak a feketepiac jóvoltából, a társadalom nyugalma felborulhat. — Ami a pénzt illeti, a magyar pénz értéke szilárd. Még békében sem fordult elő, hogy az állam csak 30 százalékos hitellel dolgozzék, a költségvetés többi kiadásait pedig közszolgáltatásokból fedezze, mint az most a háborús idők felduzzasztott ' költségvetésénél történik. [A pénz értéke egyébként a pénz és áru mennyiségének viszonyától függ. Ha a pénzt eldugják és nem bocsátják a gazdasági életbe, akkor a pénzügyminiszter kénytelen több pénzt készíttetni. így a közönség saját maga csökkenti a zsebében lévő pénz értékét s a meglévő árukészletért magasabb árakat fizet. Az előadó arra figyelmeztette nyomatékosan a társadalmat, hogy ne tegyen összehasonlításokat a régi békebeli viszonyokkal. Háborúban élünk s meg kell mondani, hogy a háború méreteihez és pusztításaihoz képest igen nyugodtan és viszonylag jól élünk. Tegyünk inkább összehasonlításokat a háború borzalmaival sújtott vidékek lakosságának életével és akkor szerénység és megelégedés támad az összehasonlítás nyomán. Az értekezleten még több felszólalás hangzott el a társadalmi egyesületek vezetői részéről. A felszólalók központi előadók kiküldését, egyesületi helyiségek megteremtését és általában az egyesületi élet elevenítésére vonatkozó tennivalók megkezdését sürgették. — A magyar fiúk népszerű repülőlapjának, az „Ifjú Repülnek legújabb száma most hagyta el a sajtót. Néhány időszerű modell, így egy világrekorder amerikai zárttéri model tervrajzát is közli a lap, ezenkívül érdekes részleteket közöl a repülés történelméből, a modele- zés és a vitorlázórepülés élményeiből. Az egyre fejlődő modalezés és országszerte dolgozó levelezőinek jelentését közli az „Ifjú Repülő" legújabb száma, mely nem csupán a repülő, hanem mindenki számára érdekes, akit megfogott századnak nagy gondolata és vívmánya; a repülés. Az „Ifjú repülő" legújabb számának ára 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivataltól (Király-u. 93.) kérjünk. Az Egri Ciszterci Gimnázium Mária Kongregációja december 12— 13 án a gimnázium tornacsarnoka bán Karácsonyi Köayvvásárt rendez. A megnyitás ünnepsége december 12-éa, vasárnap délelőtt V2H órakor lesz a gimnázium tornacsarnokában, Egy éve lesz már, hogy dúlt a szörnyűséges nagy csata, ott mész- sze a Don folyó partján. Minden erejével, a hadosztályok százával, tankok ezreivel zúdult a szovjet fegyveres tömege a vitéz honvéd 2. hidssregre. Kemény küzdelem, véres, halálos tnsák után a szovjet túlereje betört vonalainkba. Azóta már ismerjük a pontos részleteket, s tudjuk, hogy a magyar honvéd állott helyt legtovább és mikor már nem maradt semmi reméuy, a vérzó magyar honvéd vált le utolsónak a Don védelmi vonaláról.. . Meg kellett tanulnunk újra, hogy a hósi kiállás, a végsőiig kitartó védelem áldozatokat követelt a magyar 2. hadsereg soraiból is. Áldozatokat halottakban, sebesültekben, eltűntekben. Aggódva, szívszorongva várjuk egy esztendeje a hírt eltűnt hőseink sorsáról. Miskolc, december 10. A miskolci roadórség bravúros nyomozással ártalmatlanná tett december 3 án egy héttagú bűnszövetkezetet. A bűnszövetkezet tagjai a hetivásárra jöttek be Miskolcra, hogy a vásári forgalmat kihasználva, sorozatos lopásokat kövessenek el. A kiválasztott üzletekben azután megjelentek és mig kelten hárman alkudoztak, ketten „hordták" fáz árut kifelé. A rendőrség tettenérte a bűn- szövetkezet tagjait, névszerint Tóth Lajos 31 éves fuvaros, barcik&i lakost és feleségét, Tóth Lsjosnét, A vasárnapi ádventi délutánon az A. C. országos főtitkára tart előadástAz Actio Catholica, a Credo és az Emericaua közős rendezésében ádventi előadássorozatának második ádventi délutánján, vasárnap délután 6 órakor a Lyceuro zenetermében Nagy Miklós, az Actio Catholica a kiállítást dr. Czapik Gyula egri érsek, m. kir. titkos tanácsos nyitja meg. A kiállítás megtekinthető: vasárnap, 12-én délelőtt V2II —1 ig, vasárnap és hétfőn délután 3—7-ig. Belépés díjtalan. Most végre, éppen Miklós napján, a Magyar Vöröskereszt útján megérkeztek az első levelek, az első hírek az eltűntnek nyilvánított magyar hősökről. Valahonnan a Szovjetunió hadifogolytáborából megérkeett az első vöröskeresztes levelezőlap a hősi halottnak hitt Juhász János egri főhadnagytól is. Édesapjának, Juhász Pál egri vendéglősnek írt a 160. számú orosz hadifogolytáborból Egerbe, a Deák Ferenc utca 76. szám alá. írja, hogy egészséges, jól van, tiszti táborban él. Vele vannak: Kamarás Dezső ostorosi tanító, Szoő Gaza egri zászlós és Maik Lajos makiári honvéd. Kéri, értesítsék ezeknek hozzátartozóit. N így örömet szerzett az első vö- röskeresztes levél és új remény tü - zét élesztette fői mindenütt, ahol az ellűat hősök sorsáról híreket várnak. Forrai Béla 27 éves bányászt, továbbá özv. Petri Károlyné, ifj. Hu- lyák IstvánDé, Córé Jánosné és Tóth Jánosné putnoki lakosokat, amint éppen az egyik „üzletben dolgoztak". Valamennyien büntetett előéletnek, a hatóság régi ismerősei. — Nemcsak Miskolcon, hanem Egerben és Budapesten is követtek el lopásokat. A nyomozás során a kár nagy része megtérült, pedig a kár közel 6000 pengő volt.—A tetteseket előzetes letartóztatásba helyezte a rerdórkapitáoyság és átkísértette őket az ügyészség fogházába. országos főtitkára, tart előadást Irodalom és világnézet“ címen. — A város katolikus férfitársadalma, amely nagy élvezettel hallgatta az Actio Catholica országos igazgatójának, MihalovicsZsigmond prelátus- nak, a magyar jövő építéséről elmondott bevezető előadását, nagy érdeklődéssel tekint az Actio Catholica országos főtitkárának előadása elé, aki a magyar jövő újjáépítésének Újabb értesítések érkeztek Egerbe orosz hadifogságból Egerben is követett el lopásokat a héttagú tolvaj banda, amelyet most kerített kézre a miskolci rendőrség