Eger - hetente négyszer, 1942/2
1942-12-18 / 200. szám
Eger, Lili, évfolyam, 200 mám. h a i 8 fux£b Péntek Trianon 23,1942, december 18, üOFIZETÉSI DÍJ i i§g hónapra 1 pengő SS f, V* évre 4 P, félévre 8 P. Egges számi hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. SZERKESZTŐSÉI: Líceum fsz. 3. Tel.: 11. KIADÓHIVATAL Szent János-Ngomda. Telefoni 176. szám Csekkszámla i 54.558. A ciszterci Rend jubileuma az alispáui jelentésben Heves vármegye törvényhatóságának közigazgatási bizottsága kedden tartotta rendes havi ülését dr. Hedry Lőinc főispán elnökletével. A bizottság ülésén dr. Szabó Gyula vármegyei főjegyző olvasta fel az alispáni jelentést. — Magyarságunk történelmének kialakításában — mondotta —, a dicsőséges napok örömeiben éppúgy, mint a megpróbáltatások nehéz szomorúságában szívvel és lélekkel élt velünk a ciszterciták tanító rendje. A rend Magyarországra való letelepedésének 800 éves jubileumát országszerte tartott ünnepségek kívánták megörökíteni. A magyar művelődés ünnepéből vármegyénk székhelye is méltóan kívánta részét kivenni, ahol a rend 166 esztendő óta fejti ki áldásos tevékenységét. A jubileumi ünnepség sorozatát a Díszterei Diákszövetség Egri Osztálya a rend magasszínvonalú kül- t úrtevékenységéhez méltóan folytatta le. Amikor a közelmúltban lefolyt ezen léleknemesítő ünnepségekről megemlékezem, e helyről is szükségét érzem annak, hogy a nagymultú rendet jubileuma alkalmából üdvözöljem. A ciszterciták szorosan bekapcsolódtak vármegyénk történetébe s kultúrszínvonalunk emeléséhez kimagaslóan jáiultak hozzá áldásos tevékenységükkel. E megemlékezéssel hálás szeretetünk és köszönetünket kívánom leróni a jubiláló rend értékes tajai iránt, akiknek köszönöm a vármegyénkben eltöltött értékes múltat és akiknek értünk és gyermekeinkért fáradozó jövő munkásságát kísérje a Mindenható bőséges áldása. Illingi László alispáni kinevezése. A belügyminiszter úr a végeken lévő egyik nehéz őrhelyre vármegyénk tisztikarából küldött ki választottat, amennyiben dr. ILlinyi László tb. vármegyei főjegyzőt, a hevesi járás főszolgabíráját Mára- maros vármegye alispánjává nevezte ki. Amily vesztesége vármegyénk közigazgatásának az ő távozása, éppoly öröm tölt el bennünket, mert a kinevezés rátermett egyéniséget és kiváló képzettségű közigazgatási szakembert ért. Uj működési helyére vármegyénk féltő szeretete kiséri, azzal a hő óbajjal, hogy nemes szándékoktól vezérelt munkásságát új állomáshelyén minél több siker koronázza. A gabona feleslegek számbavétele. — Jelentem, hogy az ellátatlan lakosság lisztszükségletének biztosítása céljából a főispán úr, mint közellátási kormánybiztos november hó 25-ére értekezletre hívta össze az illetékes hatóságok vezetőit és a Hombár bizományosokat. Az értekezlet tárgya a vonatkozó kormány- rendelet részletes ismertetése és a végrehajtás egyöntetű szabályozása volt. A vonatkozó rendelet értelmében beszolgáltatandó a termelő részéről az a gabonamennyiség, amely családi, vagy gazdálkodási viszonyaink megváUozása, a cséplési elszámolásnál ejtett hiba, mulasztás, elvonás, vagy bármely más ok következtében a rendeltetesszerűen fel nem használt vetőmagból a háztartási és gazdasági szükségletet meghaladja. Azok ellen, akik be- szolgáltatási kötelezettségüknek eleget tesznek, korábbi esel leges mulasztásaikért büntető eljárást indítani nem lehet. A kenyérgabona feleslegek számbavétele és beszolgáltatása az elszámoló bizottságok előtt jelenleg folyamatban van. — A hadisegélyezés a 6800/1942. M. E. számú rendelettel újabb szabályozást nyert. A HALÓT népfőiskola. — Vármegyénk székhelye egy új iskolatípussal gazdagodott. A Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületé ugyanis december 4-én Egeiben megnyitotta népfőiskoláját. Az újtípusú intézmény 50 hallgatóval a magyar nép öntudatának fejlesztése és szellemi színvonalának emelése céljából a népi vezetők kitermelését és azok kiképzését tűzte ki feladatául. — A földművelési miniszter úr Aldebrő, Feldebrő és Tófalu községek határainak tagosítása tárgyában tartandó előzetes helyszíni tárgyalást elrendelte s az november 24-én megtartatott. Fél órával hosszabb a hivatalos óra. — A közszolgálatban a háború folytán előállott személyzeti hiány pótlása, valamint a háborús külön munkaátilány rendszeresítése és a családi pótlék újabb megállapítása következtében a belügyminiszter úr rendelete alapján a háború okozta fokozottabb hivatali követelmények ellátásának biztositása és a hivatali személyzeti létszámban mutatkozó hiányok pótlása érdekében a hivatalos órák napi fél órával való meghoszabbitását rendelte el. A hivatalos órák meghosszabbítása egyaránt vonatkozik a vármegyei, városi és községi közigazgatási hivatalokra. Személyi ügyek. — A főispán úr dr. Sereg József A ma háborújában mindenki részt, vesz, mindenki katona: a honvéd és a polgár, a harctéren küzdő és az itthon dolgozó, a férfi és a nő egyaránt. A fél fi fegyverrel kezében küzd a haza határaiért, de a nőre is nagy és komoly feladat hárul: helyettesíteni kell azokat a férfiakat, akiket a műhelyekből, a gyárakból és az irodákból elszólított a munkánál is nagyobb kötelesség. A honvédelmi törvény lehetőséget ad arra, hogy elrendeljék a nők kötelező honvédelmi munkaszolgálatát és így töltsék be az üresen maradt munkahelyeket. Eddig azonban nem került sor a kötelező női honvédelmi munkaszolgálat bevezetésére, hanem önkéntes jelentkezés alapján kezdődött meg a női munkaerők toborzása, nyilvántartásba vétele és részbeni munkába állítása. Az önkéntes női munkaerők toborzása egyre szélesebb körben indult meg országszerte. A Női Önkéntes Honvédelmi Munkaszervezet propaganda osztályának országos vezetője, báró Karg Györgyné a napokban sajtófogadáson ismertette a most Budapesten meginduló to- borzó munkát és Sturm Dénes m. kir. ezredes, országos felügyelő küA Magyar Távirati Iroda jelenti: A karácsonyi vasúti utazások szabályozása ügyében illetékes helyről a következőket közölték: Az államvasutak a háború következtében fennálló forgalmi nehézGyöngyös megyei város fogalmazót, dr. Boschánszky Lajos tiszafüredi közigazgatási jegyzőt és dr. Ráduly Barnabás egri lakost dijas közigazgatási gyakornokokká nevezte ki. Dr. Sereg központi előadói és főis- páni titkári, dr. Boschánszky a tiszafüredi járási főszolgabírói hivatalhoz nyert beosztást, dr. Ráduly jelenleg katonai szolgálatot teljesít, így beosztható nem volt. Dr. Várady Zoltán közig, gyakornok tb. szolgabíróvá neveztetett ki. A bizottság ezután a napirenden lévő kérdéseket tárgyalta le. lön hangsúlyozta azokat a körülményeket, amelyeket a toborzást végző hölgyeknek munkájuk során figyelembe kell venniök. Sturm Dénes m. kir. ezredes, a NOHM. országos felügyelője különben hétfőn este 7 óra 30 perckor rádióbeszédet intézett a magyar nőkhöz, amelyben hangsúlyozta azokat a nagyfontosságú hazafias feladatokat, amelyek a most dúló háború folyamán rájuk várnak. — A hazának a polgári munka arc- vonalán sok női munkaerőre van szüksége — mondotta többek között az országos felügyelő —, mert a férfi munkaerőt helyettesíteni kell. A háború kedvező befejezésének a termelés zavartalan folytonossága, ugyanolyan előfeltétele, mint a fegyveres döntés. A magyar honvédelmi törvény felhatalmazza a kormányt, hogy háború idején minden 14—70 év közötti férfit vagy nőt munkaszolgálatra kötelezzen. A nőket kötelezhetik tehát a honvédelmi munkára, azonban erre mindeddig nem került sor, hanem sajátos magyar elgondolás és szervezési elvek szerint kezdődött meg a női munkaerők toborzása! ségek miatt ezidén nem tudják a karácsonyi utazások lebonyolítására a más években szokásos mentesítő vonatokat forgalomba helyezni. így az ilyenkor mutatkozó utastömegek elszállítására a Máv ebben az évOrszágszerte szélesebb körben idult meg a női munkaerők toborozása Csak uonathaszntílaíi jeggyel lehet utazni Budapestről karácsony táján Budapest felé nem kell vonathasználati jegyet váltani