Eger - hetente négyszer, 1942/2

1942-08-22 / 132. szám

& S E 12 FILLÉR JSger, LI1L évfolyam, 132. szám « Szombat Trianon 23 1942. augusztus 22, ELŐFIZETÉSI DÍJi •gg hónapra 1 pengő §Q f, V« évre 4 P, fél­évre 8 P. Egges számi hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. POLITIKAI LAP, MEGJELENIK HETENKÉNT NÉGYSZER SZERKESZTŐSÉG: Líceum fsz. 3. Tel.: 11. KIADÓHIVATAL: Szent János-Ngomda. Telefoni 176. szám. Csekkszámla: 54.558. Nehéz parancs teljesítése közben halt hősi halált Magyarország kormányzóhelyettese A MTI jelenti: Vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes űr óíóméltósága hősi halála akkor következett be, mikor az ellenség feletti vadászrepülés után kapott parancsához képest repülőszolgála­tát ideiglenesen megszakított, hogy az arcvonalon küzdő csapatok láto­gatását kezdje nfcg. Utolsó felszál­lása során érte ót repülöhalála. A keleti hadszíntéren küzdő honvéd hadsereg parancsnokságától a kö­vetkező távirati jelentés érkezett Magyarország Kormányzójához: „A Kormányzóhelyettes Úr Őfő- méltósága. augusztus 20-án öt óra­kor felszállott azzal a feladattal, hogy egy közelfelderítésre rendelt gépet oltalmazzon egy alája rendelt másik vadászgéppel együtt. A kö­A kint harcoló hadsereg távirata Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes a parancsnoksága alatt harcoló had­sereg nevében az alábbi táviratot intézte Magyarország Kormányzója főhadsegédéhez, v. Keresztes Fischer Lajos vezérezredes úr őnagyméltó- ságához: „Midőn a hadsereg minden tiszt­jének és katonájának és a magam mélységes megrendülését és gyászát jelentem a Kormányzóhelyettes Úr Őfőméltóságának hősi halála felett, A kormányzó válasza Magyarország Kormányzója a ke­leti hadszíntéren küzdő hadsereg parancsnokához az alábbiakban vála­szolt : „Nagyméltóságű Jány Gusztáv úrnak, m. kir. titkos tanácsos, ve­zérezredes. Melegen köszönöm mér­hetetlen bánatomban úgy Nagymél­Az országos gyász rendelkezéseinek módesitása Egerben augusztus 30-án és 31-én lesz a téli ruhagyűjtés a harctéren küzdő honvédek számára A leventék és cserkészek minden házat fel­keresnek — A természetbeni adakozás a fontos Megalakult az egri gyüjtőbizottság és megtartotta első gyűlését A MTI jelenti: A m. kir. belügy­miniszter a nemzeti gyásszal kap­csolatosan kiadott rendelkezéseit az alábbiakban módosította: Augusztus hó 23-tól, vasárnaptól kezdve a rendeletnek korlátozó rendelkezései közül csupán a gyűlésekre, felvonu­lásokra, a vendéglőkben és kávé­házakban való zenélésre és térzenére vonatkozók maradnak érvényben. Az eredetileg két napra, azaz szombat­zelfelderítőnek az volt a kívánsága, hogy alacsony magasságban közel legyen hozzá a védő vadászgép. — Őfőméltósága feladatát példás lelki­ismeretességgel hajtotta végre, amelyből mindnyájan tanulhatunk. Ez alkalommal is a kívánság sze­rint alacsonyan lassan tartott. A lassú felderítőgépek visszafordultá- val azonban a gépe a kanyarban esni kezdett. Az esésből vízszintes­be visszatérni azonban csak akkor sikerülhetett volna, ha nagyobb ma­gasságban van. A gépét felvinni már nem tudta s 5 óra két perekor lezuhant, motorja ekkor megállt. Őfőméltóságát a hősi halál harci feladatának hűséges teljesítése köz­ben érte. ra és vasárnapra, augusztus 22-ére és 23-ára tervezett nemzetközi ver­senyek és országos sport kongresz- szusok, valamint országos atlétikai bajnokságok kivételesen már szom­bat délután is megtarthatók. — A belügyminiszter a temetés nap­jára és az azt megelőző napra ké­sőbb kiadandó rendelettel a teljes korlátozást ismét vissza fogja állí­tani. A küzdő magyar testvéreinkért hevülő szeretet s az irántuk való aggódó gondoskodás életrehívta a téli ruhagyűjtés gondolatát. Az or­szág nagyasszonya, Horthy Miklósné szózata nyitotta meg a gondosko­dás folyamatát s ma már az or­szág minden részében szervezik a a gyűjtés munkáját. Testvéreink élete, egészsége függ ennek a gyűjtésnek a sikerétől. Mindenki legszemélyesebb ügye kell, hogy legyen az adakozás. Gondol­jak az orosz tél borzalmas ke­ménységére, gondoljon mindenki a fagy szörnyű sebeire, gondoljon min­denki Napoleon megdermedt sere­gére s gondoljon arra, hogy ezt a harcot meg kell nyernünk. Nem­csak hadianyaggal, nemcsak mun­kával, hanem meleg ruhával, csa­pataink egészségével, állóképessé­gével. A gyűjtés egri idejének és mó­dozatainak megbeszélése céljából Eger város leventeparancsnoksága gyűlésre hívta egybe a város tár­sadalmi egyesületeinek és közéleté­nek vezető tényezőit péntek dél­előtt 11 órára, a városháza nagy­termébe. A gyűlés lebonyolításával ugyan­is az országos szervezés a városi és járási leventeparancsnokságokat bízta meg, a gyűjtés idejét pedig augusztus 25. és szeptember 5. kö­zötti időben jelölte meg. A péntek délelőtti gyűlésen nagy számban jelentek meg a meghívott vezető tényezők a városháza nagy­termében. Indrikovits Sándor ez­redes, a város legmagasabb kato­nai parancsokának helyettese nyi­totta meg a megbeszélést és utalt arra, hogy a segítés nemes gondo­latát vitéz nagybányai Horthy Mik­lósné buzdító szavai indították út­nak. — Nagyon kérem önöket, hogy mindenki a tőle telhető legjobb és leglelkesebb munkát fejtse ki a gyűjtés sikere érdekében, hogy a gyűjtés eredménye méltó legyen ah­hoz az áldozathoz, amit magyar testvéreink odakint hoznak meg az országért és minden magyarért, — fejezte be szavait az elnöklő ez­redes. Taray János főhadnagy a gyűj­tés általános szervezési kérdéseit ismertette. A gyűjtés vezetésével és irányításával a leveute egyesü­let elnöke, dr. Lénárt János keresk. középiskolai igazgató van megbízva, magát a gyűjtést a leventék, cser­készek és a társadalmi egyesületek tagjai végzik. Kérte a megjelente­ket, hogy alakítsák meg a városi gyűjtő bizottságot és alapos s lel­kes munkával hassanak oda, hogy minél több téli ruhanemű gyűljön össze a honvédek számára. Lénárt János dr. a bizottság megalakítására tett előterjesztést, a bizottság elnökévé a gyűlés dr. Hedry Lőrinc főispánt választotta meg, helyetteséül pedig Okolicsányi Imre alispánt. A bizottság vezetőiül dr. Kálnoky István polgármestert, dr. Petró József prépost, kanonok, plébánost, dr. Petro Kálmán ország­gyűlési képviselőt és dr. Angyal Lajos keresk. középiskolai igazga­tót, a negyedmesteri testület elnö­két kérték fel, míg tagokul a ne­gyedmesteri testület tagjait, a sze­génygondozó bizottság tagjait, a szegénygondozó nővéreket, a közép­iskolák igazgatóit, a leányleventék elnöknőjét, a sajtó képviselőjét, a leventeparancsnokokat és a cser­készcsapatok parancsnokait. A bizottság elhatározta, hogy a gyűjtés időpontjául augusztus 30-át, vasárnapot tűzi ki, azokat pedig, akik a vasárnap miatt nem tartóz­kodnak itthon, másnap keresik fel a gyűjtők. A gyűjtést a leventék és cserké­szek végzik, mintegy hatszázan s minden házba bekopogtatnak. Velük megy a társadalmi egyesületeknek, főként a negyedmesteri testületnek egy-egy tagja és nyugtatja az ado­mányokat. A gyűlésen kifejezetten hangsú­lyozták, hogy nem pénzre van szűk. ki kell emelnem azt a példásan felülemelkedően kimagasló hű köte­lességteljesítést, amellyel Őfőméltó­sága az elsők felé akart és tudott emelkedni. A hadsereg hősi halálá­val elvesztette azt a kiemelkedő tagját, aki mindenki előtt felma­gasztosul, mint a harci szellem, a kemény akarás, a vitézség, a be­csület és kötelességteljesités meg­testesítője. Vitéz Jány vezérezredes, hadseregparancsnok“. tóságodnak, mint a hadsereg min­den tisztjének és legénységének jóleső részvétét. Drága fiam veletek érzett, gondolkodott és harcolt, baj­társatok volt. Elvesztése az atyai szeretetnek még erősebb szálával fűz engem hozzátok“.

Next

/
Oldalképek
Tartalom