Eger - hetente négyszer, 1942/1

1942-03-07 / 38. szám

2 HÖBE 1942 március 7. ségben kibontanunk. Talán nem végzek teljesen ille­téktelen és fölösleges munkát, ami­kor az Eger nagy nyilvánossága előtt azzal a tiszteletteljes indí*- vánityal bátorkodom itt illetékese­inkhez fordulni, hogy a még meg­lévő műemlékeinket mind, amíg ez nem késő, fel kell kutatni és szá­mon kell tartani; a tulajdonosok és a lakosság érdeklődésének felkelté­sével is nyilvános védelemben kell azokat részesíteni. De hogy ha már kész az a nyilvántartás, annak csak mindenki örülhet. Műemlékeink meg­védését már az iskolákban a helyi földrajz, történelem és hittan taní­tásánál kellene megkezdenünk és azt gyermekeink szeretetébe is be­lenevelnünk. Azért is, hogy ne is­métlődhessék meg többé olyan saj­nálatos eset, mint a Pást-utca 3. számú házzal. Ezt az ősi szép magyar paraszt­házat, gyermekkorom óta sok-sok évi bámulatom tárgyát, amelyet meg­nézni messzinnen is eljöttek, sze­münk láttára hagyta tönkremoder­nizálni a fenti nyilvántartás teljes hiánya. Da építővállalkozóinknak is kell manapság már annyi szakmabeli intelligenciával bírniok, hogy egy- egy kődarabon is meglássák vala­minek a műfemek voltát, és olyan értékes régi házat, amilyen ez volt, ne hagytak volna veszendőbe menni! Hogy a Törökfő annakidején mi­lyen magános vásári csárda lehe­tett ott kint a város szélén, és ho­gyan épült ki aztán mellette a mai Vörösmarty-utca házsora, ahhoz én keveset tudok. Azt csak hadd mondja el énhelyettem városunk illusztris történetírójának könyve. A Törökfő hátsó udvarával ha­táros kőkerítésen szép kőfaragású ajtónyilás van, befalazva. Az ajtó szemöldökén a Jezsuiták keresztes i IHS címere. Szerfölött megbotránkoztatott, a- mikor oftjártamkor azt kellett lát­nom, hogy az udvari hátsó helyi­séget éppen ennek a szép ajtónak a keretébe állította bele a korcsma és vásári beálló akkori idegen bér lője. Illetékeseknél siettem ezt is szóvá tenni. S így ez az állapot bi­zonyára ma már nem áll fenn. De hogyha mégis ügy maradt volna, a jelenlegi derék magyar tulajdonoson a sor a szégyenkezésre késztető ezt az állapotot megszűntetni. Műemlékeinket mindenkinek több és megértőbb figyelmébe és gond­jába ajánlom. Bakonyi László ked­ves barátomnak is, aki ezek iránt olyan ügyszeretettel viseltetik. Aki már többször is fölhívott, hogy feze­ket vele közöljem. Eanek, ime, most ezennel nyilvánosan is eleget teszek. Legközelebb Szerkesztő Úr szíves hozzájárulásával és hogyha körül­ményeim is engedik, a fölkelő nap képével ékített kapuinkról szeret­nék, többek közt, röviden szólani. Jónéháuya valóságos műremek. A Fölkelő Nsp ma időszerű is lett. S különösen nekünk magya­roknak. Teljes tisztelettel Farkas Ferenc. Közel kétszázezer Honuéó indul a frontra Egerből A neggedmesternék több, mint 20 ezer cigarettát és 3700 pengőt gyűjtöttek a keleti front egri katonáinak Eger, március 7. Az egri negyedmesterné barátné asszohyok cigarettagyüjtési mozgal­ma nagy sikerrel fejeződött be. A Barátné Asszonyok Testületé egé­szen rövid munkásságra tekinthet vissza, de első nyilvános szereplése és munkavállalása olyan ragyogó teljesítményt jelent, amelyre büszke lehet az ősi negyedmesteri intéz­mény, de büszke lehet a város kö­zönsége is. Eger polgársága maga is az áldozatkészség szép példáját adta a gyűjtéssel kapcsolatos maga­tartásával. A negyedmesternék lel­kes munkája és fáradhatatlan lelkü- lete a közös és szép célban össze­találkozott a nép széles rétegeinek testvéri jő szivével és ez a két té­nyező hozta létre a kiváló ered­ményt. A közeli napokban kétszázezer Honvéd indul ki a fronton küzdő egri katonákhoz, vagy ha nem is lesz mind Honvéd cigaretta az ajándék, mert valószínű, hogy ebből a ciga­rettafajtából ilyen mennyiséget le­het „mozgósítani,“ a gyűjtő szerve­zet gondoskodik arról, hogy jó mi­nőségű szivnivaló kerüljön a küzdő katonákhoz. A zord tavaszelői na­pokban hazai meleget, otthoni gon­doskodást jelentenek a szétosztásra kerülő cigaretta és dohánycsomagok és a fegyvereken meggémberedett kéz különös jó érzéssel olvad majd fel a messzi üzenetként érkezett kis parázs melegénél. A gyűjtés összesítő eredménye szerint befolyt készpénzben 3784 pengő 78 fillér, ezenkívül gyűjtöt­tek 39.899 cigarettát, 207 szivart, 220 csomag dohányt, 5 doboz ciga­rettahüvelyt, 24 csomag papírt és 136 doboz gyufát. A gyűjtésből ki­emelkedik az egri leventék adomá­nya, akik tízezer cigarettát adtak a gyűjtéshez. A gyűjtés rendezősége a készpénzből 94.500 Leventét és 3150 csomag dohányt vásárol. így végeredményben 134.399 cigaretta és 3370 csomag dohány indul út­nak Egerből Kelet felé, az egri bakáknak. A részletes eredmények a következők: Dr. Hedry Lőrincné 82 P, 1601 cigaretta, 22 cs. doháDy, 1 d. hü­vely, 10 papír; Okolicsányi Imréné 96-16 P, 271 cig., 4 cs. dohány, 1 dob. gyufa; Juhász Ferencné 132 P, 958 cig., 5 cs. dohány, 3 papír, 3 dob. gyufa; Szigeti.Józsefcé 221 P, 365 cig., 2 cs. doh., 4 dob gyufa; dr. vitéz Polánkay Lászlóné 218 P, 2238 cig., 10 szivar, 1 cs. dohány; dr. vitéz Magyar Árpádné 144 27 P, 473 cig., 12 cs. dohány; dr. ÁC3 Józsefné 23 P; ifj. Brindza Béiáné 45-50 P, 497 cig., 4 cs. doh., 1 dob. hüvely, 1 papír; Szalóky Edéné 82 70 P, 834 cig., 7 cs. dohány, 2 dob. hüvely; Sumi Jakabné 3218 P, 676 cig., 6 cs. dohány, 5 dob. gyufa; Viimeg Ferencné 136 40 P, 414 cig., 4 szivar, 1 dob. gyufa; vitéz Bajnok Kálmánné 54 P, 320 cig., 2 dob. gyufa; dr. Besznyák Istvánné 87 30 P, 819 cig., 1 cs. dohány, 1 pspír; Tomidálszky Sándorné 37’34 P, 600 cig., 40 szivar; Szilágyi Vilmosné 32 P, 235 cig., 2 szivar, 3 cs. doh.; Nyúl Ignácné és Pók Ferencné 17770 P, 680 cig., 10 cs. doh., 9 gyufa; dr. ADgyal Lajosné 75 P, 752 cig., 12 szivar, 4 cs. doh.; Szemerédi Jánosné 145 54 P, 1604 cig., 19 cs. doh., 24 gyufa; Pasz- terik Gyuláné és Sütő Gáborné 236'44 P, 2128 cig., 65 szivar, 20 cs. doh., 10 gyufa; Ceglédi Ignác­né 37 P, 70 cig., 13 cs. doh.; dr. Szikl&y Árpádüé 60'50 P, 440 cig., 5 szivar, 4 cs. doh.; Asztalos Ist- vánné 69-40 P, 260 cig.; Riugel- hann Béiáné 117 P, 688 cig., 16 dob. gyufa; Nsgy Béiáné 44 39 P, 322 cig., 10 dob. gyufa; Rási Ko­vács Jánosné 72 50 P, 500 cig., 2 cs. doh., 6 csomsg papír, 1 dob. gyufa; Papp Lajosné 56 P 07 fül.; dr. Schubert Vilmosné 138 P, 1600 cig., 8 cs. dohány; Kovács András­né 45'80 P, 280 cig., les. dohány; Sütő Józsefné 63 P, 40 cig.; Bak Jánosné 55 20 P, 190 cig., 4 cs. dohány, 1 dob. gyufa; Cseh Ber- nátné és Szajlai Józsefné 25 66 P, 56 cig., 3 cs. dohány; Rózsa Ber- nátné 32‘60 P; Tóth Józsefné 50-20 P, 310 cig., 11 cs. dohány; Göröm- bölyi Józsefoé 16"60 P; Bóta Jó­zsefné 48-88 P, 832 cig., 4 cs. do­hány, 1 p*pir, 3 dob. gyufa; Kirá­lyi Józsefné és Kollmann Jánosné 6T50 P, 1025 cig., 5 szivar, 4 cs. dohány, 1 dob. hüvely, 1 dob. gy.; Antal Imréné 4713 P, 250 cig., 4 cs. do.; Gulyás Pálué 10 38 P, 60 c., 3 cs. d ; Ö-zi Józsefné 29‘60 P, 50 cig., 2 cs. doh; Pongrác Jánosné 123 26P, 100 köDyv, 514 cig., 6 cs. doh., 5 dob. gyufa; Erdélyi Józsefné 75’— P, 355 cig., 5 cs. doh., 2 cs. papír, 12 dob. gyufa; Kelemen Sándorné 121"82 P, 560 cig., 30 szivar, 5 cs. doh., 1 szipka, 1 dob. gyufa; Göncy Sándorné 51 10 P, 257 cig., 4 cs. doh.; Antal Istvánné 35-70 P, 295 cig., 5 szivar, 3 dob. gyufa; Varga Kálmánné 19 62 P, 108 cig., 1 cs. doh.; Böck Sándorné 43-12 P, 278 cig., 1 cs. doh.; Szoó Kálmánné 31-66 P, 43 cig., 5 cs. doh»; Nagy Jánosné 36 20 P, 45 cig.; Jakab Jánosné 17*34 P, 347 cig., 20 szi­var ; Károly városi iskola 2250 cig., 3 szivar, 2 cs. doh.; Pspp Ferenc­né 90 04 P, 733 cig, 6 szivar, 8 cs. doh, 24 dob. gyufa. Összesen; 3784 pengő 78 fillér, 28.223 ciga­retta, 207 szivar, 220 csomag do­hány, 5 csomsg papír, 24 csomag hüvely, 136 doboz gyufa. A Kolping-lányok adománya 580 cigaretta, a levente-lányoké 546 cigaretta, a leventéké 10.000 ciga­retta, a cifratéri áll. elemi iskola tanulóinak gyűjtése 450 cigaretta. Szervezkednünk kell! Az új Európában a régi liberális gazdasági rend helyét, az egyéni kezdeményezés és a szervezettség előnyeit magában foglaló új gazda­sági rend foglalja el. Hogy az új rendben biztosíthassuk helyünket, már jóelőre keresnünk kell azokat a formákat, amelyekben az erőket egyesítve, sikerrel oldhatjuk meg feladatainkat. Európa ellátásában elsőrendű szerep jut az agrárnépek­nek. Vezető helyet kell itt kiküz- denünk! Ez azonban csak akkor lesz lehetséges, ha termelésünkben a mennyiségi elv mellett, a minő­ségi elvet sem hanyagoljuk el és figyelembe vesszük a minden euró­pai nemzet előtt megnyíló kontinen­tális piacok szükségleteit is és ter­melésünket ennek megfelelően sza­bályozzuk. A magyar kormányzat hatalmas erőfeszítéseket tesz ebben az irány­ban, de minden kérdés megoldását nem szabad a hatóságoktól várnunk, hanem a közös célkitűzésben való összefogással, teljes erővel támo­gatnunk kell az új feladatok meg­oldásában. Önként felvetődik az a kérdés, hogy melyik az a forma, amelynek segítségével termelésünk átállítása, de legfőképp rugalmassága biztosít­ható lenne! ? Ez a forma a terme­lők szövetkezésének formája! A „Termelők Szövetkezete“ az egyéni kezdeményezés érintetlenül hagyása mellett, azoknak az erőknek a bir­tokában is van, amelyek minden szervezettség jellemzői és a minden­kori szükségletnek megfelelően a termelést rugalmasan állíthatja át, ami végeredményben a siker záloga. Ilyen szövetkezetek létrehozása tehát a legfőbb feladat! Az ilyen irányú szervezések meg­indításánál az országot körzetekre kellene osztani, hogy a helyi lehe­tőségek figyelembevétele mellett az elérhető legtökéletesebb megoldás adódjon, amellyel azután szervesen és építő módon lehetne az egyetemes

Next

/
Oldalképek
Tartalom