Eger - hetente négyszer, 1942/1
1942-04-13 / 59. szám
4 EGEK 1942. április 13. — Jogerősen fe’mentették ifj. Láng András egri bőrkereskedőt. Ismeretes, hogy 1940 áprilisában egy névtelen feljelentés alapján bűnvádi eljárás indult ifj. Láng András egri bőrkereskedő ellen. Az ügy most, április 11-én fejeződött be, amikor az egri kir. törvényszék felmentő ítéletet hozott. A felmentő ítéletet a kir. ügyészség is megnyugvással tudomásul vette s igy az nyomban jogerőre emelkedett. Ezzel ifj. Láng András teljes elégtételt kapott a hosszú idő óta húzódó ügyben. — Az állati erővel folytatott fuvarozás legmagasabb fuvardíjai. A közellátásügyi miniszter megállapította az állati erővel folytatott teherfuvarozásban a legmagasabb fuvardíjakat. Az erről szóló rendelet a Budapesti Közlöny vasárnapi számában jelenik meg. SPORT A MESE II. csapata nyerte a II. osztály rangadóját Diósgyőrben. MESE II.-D1MÁVAG III 2:1 (1 :0) Diósgyőr, II. oszt. bajnoki, vezette: Sípos. Nem várt értékes — és a bajnokságot is jelenthető — győzelmet aratott a MESE II. csapata a bajnokságban eddig vezető helyen lévő diósgyőriek ellen. A csapat minden részében jobb volt ellenfelénél. A gólokat a jó erőben lévő Juhász szerezte. Jók voltak: Grecz, Tóth, Juhász és Rózsa. MESE—Jogakadémia 3 : 3 (3:2). Eger, barátságos, vezette: Harsányi. A mérkőzés I. félidejében a MESE, fordulás után a jogászok támadtak többet. Góllövők: Gyöngy és Horváth (2), illetve Jánosi, Nagy II. és Sztrapkovics. Jók : Kovács Kálmán, illetve Sztrapkovics, Korcs- máros és Harsfalvi. A jogakadémia csapatának ez volt az előkészítő mézkózése a főiskolai bajnokságra. KISOK bajnoki mérkőzés: Tinítóképző—Ciszt. Gimnázium 4:1 (1:1) Eger, vezette: Bakos. Az I. félidőben a gimnázium többgólos vezetést szerezhetett volna, ha csatárai egy kicsit szerencsésebbek. A vezetőgólt Pajor lőtte, amire L énárt válaszolt. Fordulás után Drencsényi és Pajor szabadrúgásából esik gól, majd Drencsényi beállítja a végeredményt. Jók: K&j- tor, Drencsényi illetve a jobbfedezet és a jobbszélső a Gimnáziumból. Az NB III. Mátra csoport eredményei Wekerle—Csepeli MOVE 2:0 (2:0); Rákosszentmihály— Balassagyarmat 1.0 (0:0); Herminamező—Rákosliget 4:0 (2:0); Szentlőrinc—Lehel 3:1 (0:0); Losonc—Rákoskeresztúr 2:0 (0:0); GyAK-Kőbánya 2 1 (1:0); HVSE—Csillaghegyi MOVE 3:2(1:1). A MESE a jövő vasárnap Szentlő- rincre utazik. Ormospuszta—ETK 3:0 (2:0) Eger, II. oszt. bajnoki, vezette: Bakos. Rendkívül kemény mérkőzés, a vendégek megérdemelt győzelmével. Az egri csapatnak még sokat kell dolgozni, hogy a bajnoki mérkőzések iramát bírja erőnléttel. A zsidó-feleségű vezetőket is kizárták az MLSz-ből Az MLSz vasárnap délelőtt tartotta meg alapszabálymódosító közgyűlését, Gidófalvy Pál dr. elnökletével. A közgyűlés megállapította az új törvényes rendelkezéseknek megfelelően új működési szabályzatát. Ennek megfelelően egyhangú határozattal kimondta a közgyűlés, hogy nem lehet sem szövetségi, sem egyesületi, sem játékvezető, sem pedig edző az, aki nem tudja igazolni azt, hogy mind a négy nagyszülője kereszténynek született és ezenfelül — ha nős — azt is, hogy felesége az 1941. évi XV. te. 9. §-a (fajvédelmi törvény) alapján is kereszténynek tekintendő. IZjfilIlIZ Uránia. Hétfőn és kedden: Ne- vadai hajtóvadászat a szezon legjobb, izgalmas cow boy filmje. — Szerdán és csütörtökön: Csak név- Ieg és Ufa-híradó. Előadások kezdete egynegyed 7 és fél 9 órakor. KÖZGAZDASÁG Javaslat madárvédelmi mintatelepek szervezésére. A miskolci Gazdakamara madárvédelmi mintatelepek felállítását kéri Miskolc székhellyel, mert a madárvédelmi munka nagy nemzet- gazdsági hasznát eredményesen csak szemléltetve lehet népszerűsíteni. A kért madárvédelmi mintatelepeken a Kamara által létesített Tisza- jobbparti Madárvédelmi Egyesület a nyári időszakban 6—8 napos madárvédelmi tanfolyamokat tartana lelkészek, kerttulajdonosok és érdeklődők részére s lehetővé tenné a Kamara nagysikerű gyümölcs- kertmunkásképző ingyenes téli tanfolyamai hallgatóinak gyakorlati madárvédelmi kiképzését is. A kért madárvédelmi telep hazánkban a legelső lenne és ilyenek szervezésében Európában is csak Németország előzte meg hazánkat. — Az Új élet regéngtárának hetenként megjelenő 10 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajtószövet kezet könyvkereskedésében.. Budapesti rádió-műsor Hétfő, április 13. 3.20: Művészlemezek. 4.15: Diákfélóra. 4.45: Időjelzés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Mindnyájunk gondjai. A Közellátási Szolgálat közleménye. 5.30: Tánczene. 6.10» Európa és az orosz kérdés. Horváth Jenő dr. előadása. 6.25: Beszkárt-zenekar. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.35: Gyímestől Kőszegig. Magyar szóval, verssel, dallal az országon át. 8.35: Köszöntjük a Délvidéket! Hangképek a Délvidék hazatérésének első évfordulóján. 9.40: Hírek. 10-10: Szórakoztató zene. 10.40: Oláh Kálmán cigányzene- kara muzsikál. Ili Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelven. 12 : Hírek. 0.15 : Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. Kedd, április 14. 6.40: Ébresztő. — Torna. 7: Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10: Hírek. 10.15: Hanglemezek. 11.10: Nemzetközi víz- jelzőszolgálat. 11.20: Dánielné Magyar Ilona énekel. 11.40: Divattudósítás (Felolvasás). 12: Harangszó. — Fohász. — Himnusz. 12.10: A Folyamerők fúvószenekara. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés és vízállásjelentés. 1.30: Honvédőink üzennek. A Vöröskereszt bajtársi rádió szolgálata. 2: Stbymmel Miklós tánczenekara. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3 20: Rácz József cigányzenekara. 4.10: Gyermekdélután. 4.45: Időjelzés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Japán dal és zene. 5.50: Városrendezési helyzetkép a visszacsatolt területeken. Vitéz Nemes Árpád előadása. 6.20: A búvár- szolgálat. Unger Károly előadása. 6.35: Ditrói Csiby József Brahms- műveket zongorázik. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Simkó János tangóharmónika-szá- mai. 7.35: Szívdobogás. Utazás a szív körül versben, prózában és dalban. Szilágyi Ödön előadása. 8.40: Bura Sándor cigányzenekara. 9.10: A rokonság. Tamási Áron elbeszélése. 9.30: Liszt: II. rapszódia. 9.40: Hírek. 10.10: Tánczene. 10.35: Melles Béla-zenekar. 11: Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelven. 12: Hírek. 0.15: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. Laptulaj cíono* EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEMÉR. Felelős kiadó: RADIL KAROLT Igazgató, Hz Egri Érs. Uradalom ErdőfelQggelősége, Felnémet. Hirdetmény. Hz 1935. évi IV. te. 25. §-a és ugyanezen törvénycikk végrehajtása tárgyában kiadott 35.000/1938. F. M. sz. rendelet 65. és 66. §-aira való hivatkozással, tekintettel a gyakori tavaszi erdőtüzekre, az érseki erdófelüggelőség idegeneknek a nyilvános utakon kívül az érseki erdőkben való tartózkodást szigorúan megtiltja és a tavaszi száraz idő tartamára kirándulási engedélyt senkinek sem ad. 'Felnémet, 1942. március 31-én. Egri Érseki Uradalom Erdőfelfigyelősége. Az egri kir. jbíróság, mint tkvi hatóság. 116/1912. tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat* Egyházmegyei Takarékpénztár vég- rehajtatónak Kelemen Sándor és neje Árvái Teréz végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 350 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az Eger m. városban fekvő, s az egri 11.433. sz. tkvi betétben A. I. 1—2. sor, 14.628/1. és 14.629/1. hrsz. a. foglalt, — legelő és szántó a Mészhegy-dülőben — végrehajtást szenvedők nevén álló ingatlanokra 2400 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1942. évi május hő 11. napján d. e. 9 órakor a telekkönyvi hatóság helyiségében (Werbcczy-utca 2. sz., 11. ajtó) fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10°/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanany- nyi %-ára kell kiegészíteni. Eger, 1942. évi január hő 15. napján. Greskoviís Ernő s. k., kir. jb. al- elnök. A kiadmány hiteléül: Nagy, kiadó. Hirdessen az „EGER“-ben Az egri kir. jbíróság, mint tkvi hatóság. 16.101/1942. tk. szám. Árverési hirdetmény hlvonat. Dr. Erdélyi Mihály egri ügyvéd által képviselt Veres István és nejeVass Eszter végrebajtatóknak Nagy János és neje Vikay Rózái végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 123 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az Eger m. városban fekvő, s az egri 667. ez. tkvi betétben A. -f- 1. sorsz., 1884. hrsz. alatt foglalt végrehajtást szenvedő nevén álló ház ‘22. sz. alatt, gazdasági épület és udvar a Gerinc-utcában ingatlanra vonatkozóan 3800 P kikiáltási árban elrendeli. Az árverést 1942. évi május hó 6. napján d. e. 9 órakor a telekkönyvi hatóság helyiségében (Verbőczy-u. 2. sz., 11. ajtó) fogják megtartani. 1. Az árverés alá kerülő ingatlant, ha az árverés megtartását a végrehajtatok közül Braun Menyhért csatlakozott kéri a kikiáltási ár felénél, ha Dr. Erdélyi Mihály végrb. képviselője kéri, ugyancsak a kikiáltási fir felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. M. E. sz. rend. 21. §.) Bánatpénz a kikiáltási ár 10 %-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi %-ára kell kiegészíteni. Eger, 1942. évi január hó 10. napján. Greskovics s. k., kir. jb. alelnök. A kiadmány hiteléül: Steklács sk., kiadó.-s KISHIRDETÉS =Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fill, vasárnap szavanként 10 fill. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva.) A hirdetéseket kérjük naponta dél- előtt 10 óráig leadni, 3—4 szobából álló egyszerű lakást keresek a belváros területén, lehetőleg különálló kisebb házat. Írásbeli ajánlatokat az ár megjelölésével a kiadóhivatalba kérem. ____________________________________ V EGYES GYÜMÖLCSÍZ kapható kgr- ként 3 pengőért az egri érseki uradalom kertészetében, Fürdő utca 4. sz. alatt, GÉPIRHSBHN jártas férfi alkalmazott azonnal felvétetik. Cím a kiadóban., ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY, fl tiszafüredi járásbíróság 913/1941. számú végzése folytán 1942. április hó 25-én délelőtt 10 órakor Tiszafüredhez tartozó pustakócsi tanyán elárverezek taligát, szénát és lovat. Pap, végrehajtó. GÉPÍRÓNÓT, nagy gyakorlattal délután1 munkára keresek. Cím a Kegytárgyüzletben. (59) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent jánoi-nyomda, Eger. — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.