Eger - hetente négyszer, 1942/1
1942-03-23 / 47. szám
4 E G E R 1942. március 23. * a FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ * 9 • szövetségi biró, mind az ózdi közönség elismerő dicséretét és tetszését érdemelték ki. A versenyen résztvettek a rendező egyesületen kivül Miskolc, Salgótarján, Tatabánya és Eger levente válogatottjai. A nyolc súlycsoportból álló bajnoki mérkőzésen Eger leventéi közül a bantamsúly- bán Numan Sándor, könnyűsúly- csoportban Besznyák József, középsúlyban vitéz Tóth Csepreghy András ózd város bajnokságát nyerték. — A bajnokságon kívül Mezei Lajos a váltósúlyban II. helyezést, Kis Sándor a bantum-súlyban, Szilágy1 József a pehelysúlyban, Bállá László a középsúlyban, Kalocsai Miklós a kis nehéz-súlyban III. helyezést nyertek. Az összes 10 induló közül csupán 2 végzett helyezetlenül. Pont eredmény szerint I. Eger város csapata 15 ponttal, II. Tatabánya 10 ponttal, III. Miskolc 10 ponttal. Minden versenyzőt a legteljesebb dicséret és elismerés illet meg. Hogy mégis kiszemelünk közülük egyeseket, azt csak a teljesített munkájuknak példaadásaként, buzdítás okából tesszük. így ki kell emelnünk a versenyzők közül Mezei Lajos leventeköteles edző munkáját. Mezei, — aki egyébként súlycsoportjában Magyarország vidéki bajnoka, — már több mint egy éve vezeti a levente egyesület ökölvívóinak edzését. Komoly, sportszerű, lovagias múnkája és egyéni példája az összes leventék előtt mint követendő példa ragyog. Sportszerűen tudta elviselni mostani küzdelménél is legyőzőjétől azt a vereséget, melyet valójában nem szenvedett el. E mérkőzésnek úgy legyőzője, mint a közönség szemében is ő volt a győztese. Numan Sándor mindössze 3 hónapja sportol mint ökölvívó. Március 8-án a budapesti főiskolások versenyén szerepelt először nyilvánosan. Súlyos akkori veresége Után önmagára talált és e férfias küzdő sporthoz szivet kapott. Győzni akarásával, kemény férfias munkájával megérdemelten győzött. Itt jegyezzük még meg, hogy ökölvívóink nem ismerik a babérokon való pihenést. Egyre erősebb és erősebb ellenfelet keresnek. Március 29-én a B. T.K. fővárosi csapatot hivták meg, amelyben az ország első ökölvívója, Torma II. is szerepel. Szent László-kupa Kereskedelmi—Tanítóképző 2:1 (2:1) Eger, vezette: Bakos. A Kereskedelmi az I. félidőben határozottabb csatársorával megérdemelten győzött. Az első félórában nagy volt az iram, a II. félidőre kifulladtak a csapatok, de a Kereskedelmiben volt még annyi erő, hogy az eredményt tartani tudta. Az I. félidő 22. percében Pillér szögletrúgásból fejelte a Kereskedelmi vezető gólját. A 28. percben Drencsényi közelről egyenlített. A 35. percben Földi ugyancsak szög- etrúgásból fejelte a győzelmet és továbbjutást jelentő gólt. Jók a Kereskedelmiből : a közvetlen védelem é3 a fedezetsor (tulajdonképen ez nyerte meg a mérkőzést) és Földi, illetve a tanítóképzőből: Pestuka és Drencsényi. Előmérkőzésen a MESE II. 3:1 arányban győzött egy katonacsapat ellen. A MESE góljait Gyöngy, Estefán és Potyesz lőtték. Simán kikapott a MESE Jászberényben Lehel—MESE 3:0 (2:0) Jászberény, NB. III. mérkőzés, vezette: Pintér. (Budapest) Különösebb zökkenő nélkül, simán kiporolták a MESE csapatát a Lehelpályán. A beszámolóban tulajdonképen ilyeneket lehetne Írni: a bíró pártoskodott a Lehelnek, a pálya talaja rossz volt, a közönség életveszélyesen fenyegette a MESE csatárait, akik megfélemlítve tartózkodtak a góllövéstől, a labda nehéz volt, az éghajlatot a szelíd hegyi klímához szokott egriek nem bírták, az utazás hosszú és fárasztó volt, ellenszél fújt, stb. Ehelyett csak annyit írunk, hogy a MESE től idegenben semmit, még döntetlent sem várhatunk. A csapatot úgy látszik a kishitűség és a lelketlenség hatja át a győzni akarás helyett, ha a honi pályát nem érezheti a talpa alatt. A MESE góljait a következő csatársor nem rúgta: Nagy I., Vízi, Horváth, Molnár, Rózsa. A gólokat a következő jó védelem nyelte le: Hidasi, Vass, Korcsmáros. Nem baj MESE, egy vigaszunk van, legközelebb sem sikerül. Enyhítő körülmény : a 3 gólból egy 11-esből esett. Jók voltak még: azok az itthonmaradt MESE hívők, akik bíztak a csapatban. Egyéb eredmények: Wekerle— Rákosszentmihály 3:0 (0:0) : KTK —Balassagyarmat 0:0; Rákosliget —Cs. MOYE 2:1 (2:0); Hermina— HVSE 6:2 (1:0) ; Rákoskeresztúr— GyAK 4:2 (3:1). A jászberényi mérkőzésről nyilatkozik Szokolovszky Béla a MESE futballszakosztályának ügyvezető alelnőke Mi az oka a MESE vereségének ? — Gyenge volt a MESE, és öreg, a Lehel pedig fiatal, és erős. — Lehel egészen más csapat, mint ősszel volt: fiatalokból áll. A Ferencváros kapusa Ábrahám véd, a játékosok mind gyors, és eredményes futballt játszanak. — A IjlESE csatársora pepecselő, tologató játékával teljesen alárendelt szerepet játszott. — Horváth a mély sárban gyorsaságát is elvesztette, így a rá felépített rendszer is teljesen csődöt mondott. — Fedezetsor és közvetlen védelem igen nagy munkát végzett, de ezeknél a csapatrészeknél sem fog ártani a fiatalítás. — Általában a fiatalítástól nem kell félni, hiszen a Lehel kis hatodikos gimnazistát és II. éves tanító- képzőst állított sorompóba, akik a legjobban állották meg helyüket. — Még azt is meg kell jegyezni, hogy Hidasi szerződést kötött a szerencsével, mert ritkán lehet látni egy mérkőzésen ennyi kapufa lövést. — Az igazságos eredmény 6: 1 lett volna. Szabálymagyarázó vitaelőadás a Dobóban. A Dobó Egri Sportegyesület (a volt E. T. K.) hétfőn este félhétkor a Keresztény Iparoskor helyiségében labdarúgó szabálymagyarázó vitaelőadást tart. Az érdeklődő sportközönséget és a játékosokat szive- sen látják. Budapesti rádió-mfisor Hétfő, március 23. 4.15: Székely fiúkból nevelik a fiatal magyar csendőröket. Közvetítés az ungvári csendőriskolából. 4.45: Időjelzés, hírek. 5Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Mindnyájunk gondjai. A Közellátási Szolgálat közleménye. 5.30: Rádiózenekar. 6-35: Magyar költők szépprózája. Németh László előadása. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: A német birodalmi rádió műsorából : Tánczene Berlinből. 7.55: Halálos ellenségek. Hunyadi Sándor elbeszélése. 8.15: Mozart zongoraversenyei. Dohnányi Ernő, Böszörményi Nagy Béla és Faragó György. 9.40: Hírek. 10.10: Oláh Kálmán cigányzenekara. 10.35: Pátria tánclemezek. 11: Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelven. 11.25: Kiss Ferenc sza- lónzenekara. 12: Hírek. 0.15: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. Kedd, március 24. 6.40: Ébresztő. — Torna. 7: Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10: Hírek. 10.15: Szórakoztató zene. 11.10: Nemzetközi víz- jelzőszolgálat. 11.20: Operarészletek. 11.40: Divattudósitás (Felolvasás). 12: Harangszó. — Fohász. — Himnusz. 12.10: Melles Béla- zenekar. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés és vízállásjelentés. 1.30: Honvédeink üzennek. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 2: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Ujfalussyné Mándy Margit énekel. 3.40: Miért fontos a reggeli torna. Kerezsi Endre előadása. 3.50: Jan- zer György hegedül. 4.10: Bábjáték. Előad Lakatos Emília. 4.45: időjelzés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Tánczene. Buttola Ede tánczenekara játszik. 5.45: Spanyol mesterek a Szép- művészeti Múzeumban. Csánky Dénes előadása. 6.10: Dr. Paksy Jenő és dr. Gáli Imre kétzongorás magyar- uóta műsora. 6.30: Tarka színész- világ. Túri Elemér csevegése. 6.45t Felten-dalkör. 7: Hírek magyar», német és román nyelven. 7.20: Pacsirta és a csalogány. Lukács Margit szerelmes verseket mond. 7.40 Mai operettzene. 8.40: A holícsi Cupido. Vígjáték egy felvonásban.. 9.25: Kelet és Nyugat között. Ravasz László dr. előadása. 9.40: Hírek. 10.10: A Mezőgazdasági és Tenyészállatvásár hírei és eredményei. 10.25: Madrigálok és torony- zene. Előadja Forrai Miklós kamarakórusa és fúvósegyüttes. 11: Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelven. 11.25: Sárközi Gyula cigányzenekara. 12: Hírek. 0.15: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEMÉR Felelős kiadó: BADIL KáBOLY Igazgató, A pétervásárai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 8^/1942 tk szám. árverési hirdetmény kivonat. Kovács Józsefné sz. Borotvái Fáni végrehajtatnak Nagy jankó József végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1140 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az Erdőkövesd községben fekvő s az erdőkövesdi 106. sz. tkvl betétben A I 1—3, 6 sorszám. 344. 347. 1947 és 2079 hrszámok alatt felvett R 7 szerint Nagy jankó Józsefet illető 1/4 rész 277 pengő kikiáltási árban. Az erdőkövesdi 284 sz. tkvi betétben A I 1—2 sorszám. 402, 403/1 hrszámok alatt felvett B 23 sorszám szerinti Nagy jankó Józsefet illető 1/6 rész 600 pengő kikiáltási árban, Az erdőkövesdi 477 sz. betétben A I 1—3 sorszám. 2189, 2190/2, 2221 hrszámok alatt felvett B 1 szerinti 2/8 részben Nagy jankó József nevén álló illetőségre 100 P kikiáltási árban. Az erdőkövesdi 494 sz. betétben A I 1 sorsz. 2077 hrszám alatt felvett B 1 sorszám szerinti Nagy jankó József nevén álló 3/12-ed rész illetőségre 200 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1942. évi április hó 18. napján délután 5 órakor Erdőkövesd községházánál fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 %-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi %-ára kell kiegészíteni. Pétervására, 1942. évi január hő 14. napján. Dr. Osank István sk. kir. jb. A kiadmány hiteléül: vitéz Füredy Ferenc sk. ir. tiszt.-eKISHIRDETÉSsKlshlrdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fül, vasárnap szavanként 10 fül. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva.) A hirdetéseket kérjük naponta dél- ^ előtt 10 óráig leadni, EZ 3—4 szobából álló egyszerű lakást keresek a belváros területén, lehetőleg különálló kisebb házat. Írásbeli ajánlatokat az ár megjelölésével a kiadóhivatalba kérem. VEGYES GYÜMÖLCSÍZ kapható kgr- ként 3 pengőért az egri érseki uradalom kertészetében, Fürdő utca 4. sz. alatt. AGÁRDIN 8 hold szántó és rét, Czeglé- den 1600 öl szőlő eladó. Kováts ingatlaniroda, Érsek u. 14 BELVÁROSBAN nagyobb forgalmú fűszer- és csemegeüzlet eladó. Kováts ingatlaniroda, Eger, Érsek u. 14. (47) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent ]ános-nyomda, Eger. — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.