Eger - hetente négyszer, 1942/1

1942-03-06 / 37. szám

2 E G 1 H 1942, március 6. Az ellenség makacs ellenállása után vették be a japán csapatok Jáva fővárosát A japánok tegnap este féltizkor elfoglalták Batáviát, jelenti a hiva­talos francia hírszolgálati iroda. Az ellenség makacs ellenállást fejtett ki, de a brit csapatok iegelkesere- dettebb védekezése sem tudta fel­tartóztatni a japánok rohamát. A japánok nehéz harckocsikat is szállítottak partra Jáva szigetén és ezekkel támadtak. Jáva szigetén megismétlődött Szingapúr tragédiá­ja, Írják a harci jelentések. Burmában is gyorsan tárnok előre a ispánok Hivatalos közlések szériát Bur­mában gyorsan törtek előre a japán csapatok, hogy az angolok még a repülőtereiket sem tudták kiürí­teni és az ott álló repülőgépek ép állapotban jutottak a japánok ke­zére. Megállapították, kinek biztatására követte el a merényletet Papén merénylője A Papén merénylője elleni vizs­gálatról lapzártakor a következőket közük: Megállapították, hogy a me­rénylő az üszkübi körzetben szü­letett 1914-ben, tehát jugoszláv. 1940 októberében került Ankarába és megszerezte a török állampol­gárságot. Barátai ugyancsak jugo­szláv születésűek, de szintén meg­szerezték a török állampolgárságot. Bizonyos ankarai és istambuli sze­mélyek, — akiknek kilétét sike­rült megállapítani — biztatták ar­ra, hogy két idegen hatalom két képviselője ellen merényletet köves­sen el. Az angol hajózási társaságok ba|6álIomásysk isiét elvesztették (MN) A nagy angol hajózási tár­saságok nemrég megtartott évi köz­gyűlésén panaszok hangzottak el, hogy egyes társaságok már 1941. tavaszáig hajóállományuk 25—50 százalékát elvesztették. Időközben, amint a befolyó jövedelmekben mu­tatkozó visszaesésből is kiderül, az angol hajóállomány zsugorodása to­vább folytatódott. A helyzet nehéz­ségeit növeli, hogy ugyancsak a közgyűlésen elhangzott nyilatkoza­tok szerint a hajóépítési költségek a múlt óv óta körülbelül megkét­szereződtek, úgyhogy a jövőben is szükség lesz az állami hozzájárulá­sok rendszerének fenntartására. Ausztrália beszünteti az aranytermelést (MN) Londonban nagy feltűnést keltett az a Canberrái hír, mely szerint Asztráliában komoly formá­ban felmerült az arany termelés be­szüntetésének terve. Az egyelőre még mérlegelés alatt álló tervcélja az aranybányászatban foglalkozta­tott munkaerőknek más, háborús gazdasági szempontból fontosabb bányászati ágak számára való fel­szabadítása. A Maláj-félsziget megszállása és Thaiföld Japánhoz való csatolása Ausztrália saját bányaiparának a lehető legnagyobb mértékben való foglalkoztatását és kiépítését teszi szükségessé. A veszélyeztetett ausztráliai aranytermelés 1940-ben 645 milli­árd uncia aranyat eredményezett. György király felemelte a katonai szolgálat idejét György angol király, legújabb rendelkezésével a férfiak katonai szolgálati idejét 18-tól 45 évig, a nők honvédelmi szolgálati kötele­zettségét 20-tól 30 évig állapította meg. Száz pengőt kapnak azok a leventék, akik saját költségükön tanulják meg a gépkocsiuezetést A Levente Hírvivő kőnyomatos sajtótudósitó közlése szerint száz pengő jutalmat kapnak azok a le­venték, akik a saját költségükön megtanulják a gépkocsi vezetését. A levente intézmény felkérte az állami gépjárművezető tanfolyam fő­igazgatóságát, hogy kezdje meg & leventék gépjárművezető kiképzé­sét. A száz pengős jutalmat az a le­vente kapja meg, aki a tanfolyamo­saját költségén végzi el és személy-, vagy tehergépkocsi vezetésére jogo­sító igazolványt mutat fel. A tanfolyamnak csak olyan hall­gatója lehet, akit az idén soroznak, őskeresztény és karpaszomány vise­lésére nem jogosait. A tanfolyam hallgatói mentesül­nek a kötelező heti levente kiképzés alól. A tanfolyamok kéthetenkint kez­dődnek és hat-hat hétig tartanak. Miskolcon májusban kerül sor ilyen gépkocsivezető tanfolyamra. Ebben az évben előreláthatólag legalább 2500 leventét képeznek bi, s a levente intézmény igy nyújt mó­dot a honvédség gépesített alaku­lataihoz törekvő leventéknek a gép­kocsivezetés elsajátítására. Újabb mozgalom indult meg a második moziért R&dil Károly indítványára a képviselőtestület kérelmet intézett a belügyminiszterhez A második egri mozi kérdése már régóta foglalkoztatja az egri közvéleményt. Közel húsz esztendő óta nem sikerült ezt a kérdést meg­oldani, pedig ez alatt az idő alatt számos kísérlet történt a második mozijog megszerzésére. Az engedé­lyező hatóság azonban minden eset­ben elzárkózott a kérés teljesítése elől. Az elmúlt év folyamán Radil Károly indítványára a város kép­viselőtestülete intézett kérelmet a belügyminiszterhez a második mozi­jogért a hadirokkantak, hadi­özvegyek és h&diárvák javára. A kérelem teljesítését akkor azzal mellőzték, hogy a mozijog személy­re szóló jogosítvány és így azt jogi személy nem kaphatja meg. Közben a város polgárai közül többen próbálkoztak pályázni, tö­rekvésüket azonban szintén nem koronázta siker. Radil Károly képviselőtestületi tag most újabb beadvánnyal fordult a képviselőtestülethez. Beadványá­ban előadta, hogy ezúttal hasonló nemes és jótékony céi érdekében kívánja a város részére megszerez­ni a második mozijogot, éspedig a szegénygondozás számára. Az indít­vány a többek között a következő­ket mondja: Érthetetlen, hogy ami­kor tíz-tizenötezer lakosú váro­sokban, sőt nagyközségekben két mozi van üzemben, harmine-negyven- ezer lakosú városokban pedig há­rom mozi áll a közönség rendelke­zésére, miért nem kaphatja meg Eger városa a második engedélyt, különösen, ha ilyen nemes célról van szó. Kívánja a második mozijogot a hivatalos város érdeke, de a közön­ségé is, mert az egészséges verseny jótékony hatását érezhetné. A képviselőtestület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és beadvány­ban fordult a belügyminiszterhez. A beadványban a város a szegény­gondozó elnökének nevére kéri a a mozijogot. Felkérte egyben a kép­viselőtestület dr. Petro Kálmán or­szággyűlési képviselőt, hogy dr. Kálnoky István polgármesterrel együtt személyesen is terjessze elő a város közönségének kérését a belügyminiszternek. Tűzharcos táborozás Nagy érdeklődés mellett tartotta meg az Országos Tűzharcos Szö­vetség egri főcsoportja szélesebb körű bajtársi táborozását. A Ke­resztény Iparoskor feldíszített nagy­termében, nagy számmal összese- reglett egyesületi tagokon kívül a város vezető személyiségei is részt vettek. A bajtársiasság felemelő megnyilvánulás&képen történt, hogy az öreg tűzharcosok a m. kir. hon­védség kiküldötteit is körükben üd­vözölhették. Dr. Szabó Gyula főcsoport-elnök lelkes szavakkal vázolta a tűzhar­cosok törekvéseit, rámutatott az egységnek, a bajtársi összefogás­nak és a belső front megerősítésé­nek szükségességére és eme fel­adatokon belül a tűzharcosok hiva­tására. A tűzharcosok ama eltökélt akaratáról biztosított mindenkit, hogy az 1918.-Í gyászos események nem következhetnek még egyszer be. Feszült érdeklődéssel figyelte a közönség dr. Hedry Lőrinc főispán mélyenszántó beszédét, aki a főcso­portnak alapításától fogva lelkes tagja. Gyönyörű felépítésű előadás­ban ismertette a tűzharcos-eszme magasztos értékét és nemzetépítő fontosságát. Kifejtette, hogy hősi katonaeszmények ápolása és min­dent feláldozó, erkölcsileg magas értékű, jellemes férfiak cselekede­tei nélkül nincs újjáépítés é3 nem­zeti feltámadás. Rámutatott a leg­újabb — franciaországi — példára, ahol a legyőzött nemzet nagy ösz- szeomlása után egyedül a tűzhar­cos-eszmén keresztül Iái ja Petain marsall, az államfő, a nemzeti fel- emelkedés lehetőségét. A tartalmas beszédet gyakran szakította félbe a lelkes tapsvihar. Dr. Schönvitzky Bertalan vezető­tiszt és Gyulai Bernát szóltak még az egybegyűltekhez a táborozáson. — A MOVE Egri Bepülő- osztálya március 7-én, szombaton délután gyűlést tart a Torony-utca 3. sz. alatti hivatalos helyiségben. — Razzia volt ma az egri tejpiacon. Ma délelőtt a miskolci állami vegyészmérnök meglepetés­szerű vizsgálatot tartott az egri tej­piacon. Tejet, túrót, vajat és tejfölt vizsgált. A gyanús minőségű áruból mintát vett. Mindazok ellen, akik hígították a tejet, vagy árujuk gyen­gébb az előírt minőségnél, megtorló eljárás indul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom