Eger - hetente négyszer, 1942/1

1942-02-18 / 28. szám

AR R 8 FILLÉR Eger, L11L évfolyam, 28. szám, ♦ Szerda # Trianon 23; 1942, február 18 . "'W11111«111”"111 kUU»%^VWi .r, E LŐFIZETÉSI DÍJ) *§0 hónapra I peug5 SO f, v* évre 4 P, fél­évre 8 P. Egyes számi iéiköstsap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. TKi W& ''^KKT wftéifi áÉlllp1 POLITIKAI LAP, MEGJELENIK BETEHKÉBVT NÉŰYSSEK SZERKESZTŐSÉ« Líceum fsz. 5. Tel.: 11. KIADÓHIVATAL: Szent János-Kgosná«. Telefoni 176. szám. Csekkszámla: 54.658. Előkészületek a kormányzó- helyettes megválasztására Eger, február IS. Az országbázb&n javában folynak az előkészületek a kormányzóbe-, íyettest választó ülésre, amelyet ünnepélyes külsőségek között csü­törtök délelőtt 11 órakor a kupola- csarnokban tartanak meg. A kupo­lacsarnokban hagyományos szokás szerint, az oszlopokon belüleső kör alakú részt a törvényhozás tagjai számára tartják fenn. A képviselő- ház tagjainak száma ezidószerint 373, a felsőházé 269. Ebből a szám­ból a törvény szerint legalább 386 törvényhozónak kell jelen lenni. A nagy érdeklődés miatt feltehető, hogy á képviselőház és a felsöház tagjai csaknem teljes létszámban lesznek jelen, ilyen nagy létszámú gyülekezetnek pedig ülőhelyet nem tudnak biztosítani. Ezért a törté­nelmi együttes ülésen a törvényho­zók állva veszuek részt. A történelmi időkre való tekin­tettel a kormányzóhelyettes válasz­tásánál minden pompát mellőzni kí­vánnak és a képviselők és felsőházi tagos nem díszmagyarban, hanem fekete ünnepi ruhában jelennek meg az együttes ülésen. Miután a Kormányzó ur a tör­vényben biztosított jelölési jogával nem élt, mert azt akarta, hogy a nemzet egyetemét képviselő ország gyűlés óhaja teljesen szabadon nyilvánuljon meg, a jelölés fel­adata ilymódon az országgyűlés tagjaira hárult. Jelölt csak az lehet, akit az együttes ülésen jelenlévő legalább 150 országgyűlési tag sa­játkezű aláírásával jelölt. Számí­tanak arra, hogy az országgyűlés tagjainak egyetlen jelöltje 150-nél jóval több ajánlást kap. Már pedig ha az aláírások száma a jelen­lévő törvényhozók számának két­harmadát is meghaladja és a titkos szavazás elrendelését nem kérik, az együttes ülés elnöksége a jelöltet megválasztott kormányzóhelyettes­nek jelenti ki. A választás megtör­ténte után a kormányzó a megerő­sítést megadja és a megválasztott kormányzóhelyettes az együttes ülés előtt esküt tesz. Ezután az ország- gyűlés még törvényjavaslatot fogad el a kormányzóhelyettes megválasz­tásáról és eskütételéről. Ezzel be­fejeződik a nagyjelentőségű alkot­mányos cselekmény. h Iiurmányzóhelyettes megválasztását és eskütételét közvetíti a rádió A magyar rádió csütörtökön dél­előtt 10 óra 55 perckor az ország- ház kupolacsarnokából közvetíti a két Ház együttes ülését, amelyen megválasztja Magyarország kor- mányzóhelyettesét. Ezt a közvetí­tést a rádió este 20 óra 30 perckor megismétli. A Japánok ma megkezdték a döntő támadást Jáva szigete ellen A Stefani Iroda jelentése szerint a japánok megkezdték a döntő tá­madást Jáva szigete ellen. Tokióból még nem érkezett hír a japáu előre­törésről, azonban a rádió szerint komoly erők szálltak partra a szi­get keleti részén és állandó harcban állnak a holland és ausztráliai csa­patokkal. Wavel tábornok, hír sze­rint, minden rendelkezésre álló erőt a szigetre összpontosított, mert a sziget az angolszász érdekek máso­dik erődvonala a Csendes-óceánon és Ausztrália szempontjából is nagy- jelentőségű. Rövidesen megindul a Rangoon elleni támadás Burma fővárosa, Rangoon ellen I elvágják a kommunista Kínának rövidesen megindul a nagy japán szánt amerikai hadianyag küldemé- támadás. A város kézrekeritésével nyékét. Hétfőn 335 járművet semmisített meg a német légierő a keleti front középső szakaszán A német elhárító harcok állandó sikerrel folynak a keleti arcvonalon. Hétfőn az arcvonal középső szaka­szára tolódott a német légierő tá­madásainak középpontja és ezen a részen 335 bolsevista járművet sem­misítettek meg a német támadások. Sikerrel támadtak a német gépek szovjet repülőtereket is. rint ez a piogramm a japán hajó­állománynak 15 millió bruttó re­giszter tonnára való kiterjesztését tervezi. Az Egyesült Államok irre­ális terveivel szemben a' japán terv a szükséges nyersanyagokat és a munkaerőt illetőleg egyaránt biztos alapokon nyugszik. A továbbiakban a miniszter ki­fejtette, hogy bár Japán hajóállo­mánya pillanatnyilag csak nehezen tud megfelelni a megnövekedett szállítási szükségleteknek, ez nem ad okot semmiféle borúlátásra. — A kormány a rendelkezésre álló hajótér felhasználásának elbírálásá­ra külön haditengerészeti hivatalt állított fel. A hajógyárak és »lkai mazottaik ugyancsak a haditengeré­szet állandó ellenőrzése alatt állanak. A kisiparosok maguk állapíthatják meg termelvény eik árait Eger, február 18. A közellátási miniszter fennható sága alatt működő árkor mány biztos legújabb rendelkezése alapján újra szabályozzák a kézművesipari ára­kat. Az új rendelkezés lényege az, hogy a kisiparosok ezentúl saját- magúk állapíthatják meg lermelvé- nyeik árát. A kiszámítás alapja az, hogy a tényleg kifizetett munka­bérek Djers- és segédanyagok, vala­mint az általános rezsiköltség révén falszámítható önköltségi árhoz hozzá kell számítani, a hivatalosan meg­állapított, illetve megállapítandó százalékos nettó hasznot. Az új rendelkezés tulajdonképpen már nem is ismeretlen nálunk, mert az első világháború idején is ez a számítási alap volt érvényes az ipar­ban és a kereskedelemben. Az akkori körülmények között általában bevált és a rendkívüli viszonyok kénysze­rítő hatása alatt a lehetőséghez ké­pest alkalmas volt az árszínvonal fenntartására. Az Ipartestületek Országos Köz­pontja most körlevélben felszólította az összes Ipartestületeket, hogy a rezsikulcsok kiszámításának munká­latait kezdjék meg. Az új rendelke ­zés végrehajtásának részleteit az összes Ipartestületek együttes érte­kezletén fogják megállapítani már a legközelebbi hetekben. Ettől függetlenül a Budapesti Ke­reskedelmi és Iparkamara is foglal­kozik az új ár megállapítási rendel­kezésekkel és részletós tájékoztatót kíván kibocsátani az érdekelt kis­iparosság számára. A Kamara külön felhívással figyelmezteti az érdekelt kézművesiparosokat arra, hogy a rendelet, szerint kialakuló új árakat, a hatóságok szigorúan ellenőrizni fogják. A vármegye kisgazdáit vonja be a lótenyésztésbe a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület újonnan alakult szakosztálya Régen érzett hiányokat akar pó tolni az az intézmény, amelyet a föld­művelésügyi minisztérium intenciói szerint és Babics Gyula ezredes, gyöngyösi méntelep-parancsnok kez­deményezésére a Heves vármegyei Gazdasági Egyesület igazgató vá­lasztmánya GyőrffyKálmán elnöklete alatt a múlt héten, február 13-án tartott ülésén hívott életre. Ezen a gyűlésen a lótenyésztés istápolá- sára, az elszórtan folyó tenyésztői munka egy táborba való tömörítése és a tagok munkájának előmozdítása érdekében megalakították az egye­sület Lótenyésztési Szakosztályát, amely a számára alkotott szervezeti és működési szabályzatok alapján a lótenyésztési kérdésekben teljesen önállóan fogja végezni e fontos állat- tenyésztési ágazat tenyésztési, törzs­könyvi előjegyzésbe és törzskönyv­be vételének felbecsülhetetlenül fon­tos munkáját. A szakosztály a megyében folyó tenyészberületeknek megfelelően fogja a lótenyésztő gazdákat tömö­ríteni a közös munkára és minden­kor a legfőbb állami intézmények és a méntelepparancsnokság közre­működésével, a Lótenyésztő és Törzs­könyvelő Szervezetek Országos Szö­vetsége és az Országos Törzsböny­velő Bizottság hevesmegyei helyi szerveként funkcionálva fogja or­szágosan egyöntetűen megállapított irányelvek szerint a törzskönyvelési munkálatokat végezni. Az újonnan alakult szakosztály elnökévé dr. Dőry Gyula atkári földbirtokost, a He vés vár megyei Ál­lattenyésztő Egyesület elnökét vá­lasztották meg, társelnökké pedig poroszlói Graefl Károlyt, a várme­gyei lótenyésztőbizottság elnökét és kiváló tenyésztőt, valamint Oko- licsányi Imre alispánt, a lótenyész­tés melegszívű támogatóját válasz­totta meg a szakosztály, melynek ügyvezetését Balogh István a Gaz­dasági Egyesület szakavatott és a szervezés tekintetében bizonyára ki­elégítő eredményeket felmutatni tu­dó igazgatója fogja intézni. A szakosztály megalakulását Ba­bics Gyula ezredes a lótenyésztés irányitó szervei nevében szeretettel üdvözölte, szép és gazdag működési területet jelölve ki a lótenyésztés érdekeit igazán felismerni tudó és a lótenyésztés áldozatos munkáját megértő lótenyésztő gazdák számára. Bejelentette, hogy helyesebbnek látta a meglévő, patinásmúltú egye­sület kebelében életrehívni ezt a szakosztályt, mint tetemes költsé­Japán máris megkezdte a fokozott hajóépítést (MN) Terashiaa japán közleke­désügyi miniszter a tokiói képvi* selóházban kijelentette, hogy a kor­mány máris gondoskodott arról, hogy még ebben az évben igen je­lentős számú új hajó kerülhessen vízre. Az immár megvalósítás alatt álló hajóépítő programmot a japán hajógyártás történetében tel­jes joggal lehet korszakalkotónak minősíteni. Más forrásból származó hírek sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom