Eger - napilap, 1941/2
1941-07-26 / 117. szám
4 EGER 1941. július 26. tett szalonnát nem találta meg a raktárban. Ettől kezdve figyelni kezdte az eseményeket és a tettesek rövidesen kézrekerültek. A tettesekkel együtt több orgazda-gyanús egyén ellen is eljárás indult, akik megvásárolták a zsírt és zsírszalonnát. Ezekhez Fíilöp vitte eladásra az árut, azzal, hogy a hentes „saját zsírjából való“. Általában 3 pengőért vásárolták meg tőle a zsírnakvalőt, Gáspárdy József kir. törvényszéki biró, mint egyesbíró tárgyalta a bűnügyet és & főtárgyalás végeztével Fülöp László egyrendbeli folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt 14 hónapi börtönt, ifj. Bettes László, aki már volt büntetve, 14 hónapi börtöut, Elek Sándor 6 hónapi és Szabó András 10 hónapi börtönt kapott. Az egyesbíró a vásárlókra kisebb pénzbüntetést szabott, mivel legnagyobbrészt kihágásban találta őket bűnöseknek. Az ítélet jogerős. Ugyancsak Gáspárdy József egyesbíró tárgyalta Kameniczki Mihály, Mihály András és Szilágyi Ferenc bűnügyét, akik hasonló zsírügyből kifolyólag kerültek a bíróság elé. Kameniczkinek a főtárgyaláson tett vallomása szerint megegyeztek Mihállyal, hogy féltőnk egy éjszaka Ozsvát Imre hentes Kisvölgy-utcai pince-raktárát, ahol nagymennyiségű sózott szalonnáról tudott. Június 25 én éjszaka be is hatoltak Ozsvát Kisvölgy utca 98. számú pincéjébe, ennek raktárul szolgáló mellékágát feltörték és első ízben 35 - 40 kilogramm szalonnát, másod ízben ugyanennyi mennyiségű szalonnát vittek el. Másodszor Mihály András 15 liter bort is lopott Rázsi Kovács János közeli pincéjéből. A holmikat Mihály kocsijára tette és Szilágyi Ferenc pincéjébe vitte. Szilágyi előbb befogadta a szalonnát, de aztán gyanút fogott és elvitette Mihállyal a szállítmányt. A fótárgyaláson Mihály, aki egyébként már tízszer volt büntetve lopásért, hatósági közeg elleni erőszakért, könnyű testi sértésért és más hasonló bűncselekményért, ke reken tagadta, hogy résztvett volna a lopásokban, de Kameniczki a szembesítéskor szemébe mondta, hogy a lopásokat együtt követték el. A bíróság Kameniczki Mihályt 20 hónapi, Mihály Andrást orgazdaság büntette miatt 7 hónapi börtönre ítélte, Szilágyit pedig kihá gásért 45 pengő pénzbüntetésre. Szilágyi megnyugodott az Ítéletben, a többiek fellebbeztek, részben a bűnösség megállapítása ellen, részben a büntetés súlyossága miatt. A bíróság ízen a délelőttöt! ösz- szesen 71 hónapi börtönt szabott ki a zsírlopás tetteseire. Magyar gyorsalakulatok kiszélesítették legutóbbi eredményeiket A Hévnél három oldalról körülzárt szovjeterők kétségbeesett kitörésekkel próbálnak szabadulni A Magyar Távirati Iroda jelenti: A német kötelékekkel együtt működő magyar gyorsalakulatok folytatják sikeres hadműveleteiket s a legutóbbi eredményeket ismét kiszélesítették. Jól értesült körökben egyelőre tartózkodnak újabb részletek közlésétől, általános tájékoztatásként azonban utalnak arra, hogy a Kiev környékén három oldalról bekerített ellenséges seregtestek kétségbeesett Eger, július 26. Az elmúlt éjszaka a légvédelmi elsötétítés ideje alatt templomrablás történt Egerben. Ismeretlen tettes behatolt a ferencesek templomába és a Szent Antal perselyt feltörte és kirabolta. A tettes, ha kézre kerül, a rögtönitélő bíróság előtt felel majd bűnéért, mert a légvédelmi elsötétítés ideje ala*t elkövetett bűncselekmények a statáriá- lis bíróság elé tartoznak. A ferencesek ma reggel megdöbbenéssel vették észre, hogy valaki betört a kolostorba, feltörte és kirabolta a templom perselyét. A tettes a Pyrker utca felöl, a falon át mászott a kolostor udvarára. A vízlevezető csatornán mászott fel és a templom falán egymástól félméter távolságra lévő mélyedéseket használta kapaszkodásra. így jutott a fal tetejére. A másik oldalon a Mária-barlang tetejére lépett és kísérleteket tesznek, hogy kivonják magukat a mind szűkebbre szoruló körből. A szövetséges hadak azonban egymás után törik meg szívósan védekező utóvédcsapataik ellenállását. Hadifogoly-vallomások szerint a legutóbbi napok vereségének hatása alatt a visszavonuló szovjet erők helyenként rendetlen hátrálásban húzódnak vissza. kényelmesen lesétált az udvarra. Itt két akácfakarót kihúzott. Ezekkel kifeszítette a konyha-ablak rácsát. Bebújt a konyhába. Összeturkált mindent, pénz után kutatott, de nem talált. Egy kancsó borra ráakadt a betörő. Azt mindjárt le is húzta. Nyilván ki volt melegedve. A falra- mászásnál egy nyomot is hagyott és a vakolat megvérezte a kezét. A konyhában végül is egy húsvágó bárdot vett magához, betörésre alkalmas más apró szerszámokkal együtt és a folyosón át behatolt a templomba. A templom jobboldali hajójában a Szent Antal szobornál lévő perselyt durván feltörte és annak tartalmát elrabolta. A ferencesek nem tudják mennyi pénz lehetett a perselyben. A tettest a rendőrség keresi. El- fogatása esetén a statáriális bíróság fog valószinüleg ítélkezni felette. Juhtárót? a BÁEPOSjjuhttiróflzeméfcől Eger, Billán- ■cca 14. sz. Ä Honvéd-csapstkórbáz oooo közelében, oooo (A Baross Szöv. tagja.) Mélla levél a’szutiyogokrul Eger, am 24. Juliuzs. Kaptuk a következő levelet: Méllen disteld fózerkezdö Dr! Eu olvazsd&m aztat a dudomá- uyos folóirad amit irda aza hírezs parlangkutatós Danza ur a zußyo- gokrúl mega maleriárul és megála- pídom hodj a Danza gutadóur az egézhoz nem érti. 1- zör mert a parlangokbaa nem megtalálhadó a zunyog, lekfeljep eíyts egri pinze alaguladogpan és ezeg nem zunyogok megvannag hanem muzslitszág és azog nem zur- nag és csak a borpau és | nem a viztui vannag és csag úgy ogoznag „malert“ hodj a bor imgfan igen trága és kévés van aztat is a muzs- litzág meg iszág. 2- zör menjen a parlanggutadó urasak a padlásogra föl a légo viz- hortóba lehed dalálni anji zunyog hodj ha azdat megnyuszna a Danza ur akor a közelrüllátó hivadalnag a Bobog ural egjüd nem fájna az övég feje hodj honét vegye elő a cíbőre való börd. 3- ikzor a fízueg otgel maratni a badlásou merd ha leesig azdata muzga eitőernös és elájulia az ©sístül ledjeu mifel felocsulni botsánat kéreg hotj iien hipáson írog de meg tsag edj éve vad jók egerbe és nem dutorn jópau mekd>v nulni merd id se nem dudnag jó madjárul csak a Danza ur ö mek mindég csak a parlankokp&n pujgál én bedig inkáb a napon sédálog és halgatog a zunyogog altadó danáiát, Dizteledel Bingbauer József cimz. egri lagos * Ügyvédi hír. Dr. Schwartz Ignác ügyvéd irodáját Szent János u. 7. szám alá helyezte át. * A Franck cikóriakávé fokozza a kávéital zamatét és illatát, valamint szép, aranyosbarna színét. A hústalan napok rendje Egerben A hét napjain a következő árűk kaphatók: Hétfőn: sertés és marhahúst, Kedden: hústalan nap, Szerdán: hústalan nap, Csütörtökön: sertés, marha, borjú húst, Pénteken: hústalan nap, Szombaton: sertés, marha, borjúhúst, Vasárnap: sertés, marha, borjú húst szabad árúsítani. Tarthatatlan helyzetbe kerülnek a Dnyeper kanyar és a Dnyeszter között levő szovjethaderők Vezéri főhadiszállás, július 25. (Német Távirati írod*) A véderő főparancsnoksága közli: A keleti hadműveletek részben kemény küzdelmek közepette az egész arc vonalon tervszerűen haladnak. Naponta rengeteg fogoly és hadianyag kerül kezünkbe. Egyes harci repülőgépek a péntekre virradó éjjel bombázták Moszkva keleti városrészében és a Kremltől északra lévő katonai berendezéseket. Berlin, július 26. A Német Távirati Iroda közli: A német és szövetséges csapatok nyomása Kievtői délre a Dnyeper- kauyar és a Dnyeszter között nyilValamennyi szovjetrádióállomás megszüntette adását Vichy, július 26. (NST) A moszkvai „Komintern“ rádióállomás beszüntette működését és nemsokára erre a többi szovjet rádió is beszüntette adását „technikai Statáriális bűncselekmény történt az elmúlt éjjel Egerben A légvédelmi elsötétítés ideje alatt ismeretlen tettes betört a ferencesek rendházába és a templomban kirabolta a Szent Antal~perselyt ván egyre erősebben érezhetővé válik és lassanként tarthatatlan helyzetbe hozza az ottani szovjet csapatokat. A Szmolenszk és Mogilev körüli térben ezalatt folytatódik az arcvonal mögötti terep megtisztítása. A szovjet csapatoknak a legelöl álló német csapatrészek ellen intézett és német részről várt ellentámadásait a bolsevistákra nézve súlyos veszteségekkel visszaverték. A hatalmas döntő csata keleten a szovjet ukrajnai és Pétervár körüli szárnyaira gyakorolt erős nyomással sikeresen halad előre. (MTI.) okokból.“ Ez a jelentés, amelyről a francia rádió szerzett tudomást, vichy i politikai körökben nagy feltűnést keltett.