Eger - napilap, 1941/2

1941-12-27 / 203. szám

2 EGER 1841. december 27. Reményi Schneller pénzügyminiszter köszöneté az erdélyi Kölcsön Jegyzőinek Reményi-Schneller Lajos pénz­ügyminiszter az erdélyi nyeremény- kölcsön jegyzésének nagy sikeréről nyilatkozott a következőkben : — Az erdélyi nyereménykötvény elhelyezése teljes sikerrel befejező­dött. Talán keveset is mondok ez­zel, mert a siker 100 százalékánál lényegesen jobb volt. De ezt vártam is, mert mint annak idején a kép­viselőházban már alkalmam volt megjegyezni, az erdélyi nyeremény- kötvény sikere tekintetében is op­timista voltam és végeredményben annak van igaza, aki bizakodva tekint a jövőbe. — Az erdélyi nyereménykötvény súlyos világpolitikai helyzetben és nem minden szempontból előnyös időben került kibocsátásra. Éppen ezért tokozott jelentősége van an­nak, hogy a magyar közönség leg­szélesebb rétegei kitűnően állták meg a bizalom és a hazafiság erő­próbáját, felismerve az erdélyi nye­reménykötvények nemzeti, gazda­sági és pénzügyi előnyeit. — Amikor ezúton megköszönöm a közönség támogatását, nem mu­laszthatom el, hogy néhány szót szóljak a névtelen jegyzőkről, az 50, 100 vagy 200 pengőkkel sze­replő kisemberekről, mert a köt­vénynek jóval több, mint a felét köz- és magántisztviselők, kisipa­rosok, kiskereskedők, munkások, szóval kisemberek jegyezték. Le­hetetlen volt meghatottság nélkül szemlélni a kisembereknek ezt a hosszú sorát, amely az elmúlt na­pokban nem azért jelent meg a kötvényeket forgalomba hozó szer­veknél, hogy össz9kupergatott fillé­reit jól elhelyezze, hanem azért, mert testvéri együttérzéssel visel­tetett erdélyi véreink iránt és a történelmi időpontban tanujelét akarta adni a magyar nemzet egy­ségének. — Öiülök, hogy megértettek ben­nünket, megértették a magyar kor­mányzat fáradozását és ebben az értelemben a nyereménykötvény ha­talmas sikere tulajdonképpen sza­vazás volt a tengely és hazánk fontos nagy céljai mellett. A karácsonyfa ünnepély közsé­geihez jelentősebb adományokkal hozzájárultak: dr. Kálnoky István polgármester a város részéről, dr. Vízy Miklós, Gröber Ferenc, dr. Monostory Elek, Fehér József és Wurm Ferenc, amiért az adományo­zóknak ezúton is köszönetét mond a parancsnokság. Az egri vasutasok körében ugyancsak meghitt hangulatú ünne­pélyt tartottak. Az ünnepélyen dr. Kőrfy Loránd, a Kör elnöke mon­dott igen tartalmas beszédet, majd Gyenge Rózsika Bartunek János „Bevezető egy karácsonyfa ünne­pélyre“ című verset szavalta el, Pászti József György gyakornok saját ver­seiből adott elő igen nagy sikerrel. Befejezésként dr. Kőrfy Loránd el­nök úr a vasutas árvák között ka­rácsonyi ajándékot osztott szét. Hirdetésével célt ér, ha az«Eger» napilapban hirdet. Újévi könyvujdonságok: Gulácsy Irén : Jezabel, fűzve. . 10 — kötve ............................................15-— I llyés Gyula : Kora tavasz, kötve 13-60 Rab Gusztáv: Rokonok és isme­rősök, . . . fűzve 8'—, kötve 10'50 v. Somogyváry Gyula: A piros- sapkás kislány, fűzve 6‘50, kötve 9 — Zsigray Julianna: Féltékenység, fűzve 8-—, kötve................... 10 50 Harsányi Zsolt: Whisky szódá­val...............fűzve 11-—, kötve 16 — Székely Tibor: Voltál és leszel, fűzve 7'—, kötve...................... 9-— T abéry Géza : A Frimont-palota, fűzve 5-60, kötve...................... 8'— I na Seidel: Hívtalak, füve 9’—, kötve......................................... ll’SO Cronin: A mennyország kulcsa, kötve........................................ 11-60 B usch: Narvik, kötve............... 7’— S zerb Antal: Világirodalom-tör­ténet, kötve 3 kötet............... 28— M íderspach Viktor : Havasi va­dászataim, kötve...................... 9-60 t ovábbá 100 féle ifjúsági könyv- újdonság. Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedése Eger, Alapítványi ház. — Telefon: 95. A felvidéki városok elhatározták kulturális együttműködésüket Köníjvbarátokat gyűjtenek, folyóiratot indítanak, s művészcsere mélyíti el a kapcsolatokat Egerből a Gárdonyi Társaságot dr. Ágoston Julián főtitkár képviselte az [értekezleten Karácsonyfa-ünnepélyek A Dobó- és a Polgári Asztaltársaság az idén is 10—10 szegény gyermeket ruházott fel karácsonyra Az Egri Dobó István Asztaltársa­ság és az Egri Polgári Aztaltársa- ság az idén is együtt tartották meg karácsonyi felruházó ünnepségüket a Keresztény Iparoskor dísztermé­ben. A kedves ünnepélyre szépszámú közönség gyűlt egybe. Csépány Bá­lint, a Dobó Asztaltársaság elnöke lendületes megnyitó beszédében is­mertette a két egyesület működését és az egyesület nemes céljainak pártolására kérte fel a tagokat. Varga Bennő ciszterci rendi gim­náziumi tanár, az Egri Polgári Asztaltársaság lelkésze megható ün­nepi beszédben emlékezett a segítő szeretet karácsonyi érzéséről. El­mondotta, hogy az idén az egyesü­let nem rendezett mulatságot, s ennek költségét is jótékony célra fordította. Ezután kiosztották a karácsonyi ajándékodat és ennek során 10—10 szegénysorsú iparostanulót ruházott fel. A megajándékozott fiúk köszöneté után Seress László a Polgári Asztal- társaság elnöke Isten segítségét kérte záró szavaiban mindkét egye­sület további működésére. A tűzoltók karácsonyfa ünnepélye bensőséges családias körben zajlott le s azon a város vezető társadal­mából is számosán megjelentek. Russin Ferenc parancsnok rámu­tatott arra, hogy a tűzoltók kará­csonyfáját tulajdonképpen mindönki karácsonyfájának lehetne nevezni» mert e fa alól indul el az a szere­tettől áthatott munka, amit a tűz­oltók végeznek, s amivel szerte a városban segítenek minden olyan házban, ahol bármiféle fenyegető vész fellép. Ezután Daróczy Károly és Molnár Béla önkéntes tűzoltó szavalata kö­vetkezett szép betanulásban. Dr. Vizy Miklós kanonok, egye­sületi lelkész szép szavakkal hang­súlyozta a lelki felkészültséget, amivel a súlyos körülmények kö­zött is megtaláljuk az egyedül bi- tosító békét. A rendkívül szép- és kulturált hangú Farkas Anna^ének- számai következtek Kiss Kálmán zongora- és Brindza Béla hegedű­kíséretével. A bájos kis szavalok Russin Magdnska, Kilián Évike, Tóth Ilonka voltak. A karácsonyi színi jelenetben Csernus Béláné, Csernus Béla, Kilián Magda, Kilián Éva, Russin Magda, Vargha Bandika, Bohács Rózsi és Szepesy József szerepeltek nagy sikerrel. Igen ügyesen konferált Russin Lajos. Karácsonyfagyujtás után a kará­csonyi ajándékok szétosztása követ­kezett, miközben a megjelentek ka­rácsonyi énekeket énekeltek. Az ünnepségen 78 tűzoltó gyermekeket ajándékozott meg a testület, A szép ünnepség rendezésében Ábelt Rózsi és Kristóff János tűn­tek ki. Eger, december 27. A közelmúlt napokban az egész felvidékre ható nagyjelentőségű kul­turális mozgalmat indított el a kas­sai Kazinczy Társaság. Értekezletre hívta össze Pozsonytól Ungvárig az egyes városokban működő irodalmi és művészeti egyesületek vezetősé­gét, hogy Kassa székhellyel meg­szervezze a felvidék szellemi életét. Az értekezletre meghívást kapott az egri Gárdonyi Társaság is, amely főtitkárát, dr. Ágoston Juliánt kül­dötte ki a fontos eseményre. Az ér­tekezleten Komárom, Losonc, Ba­lassagyarmat, Rozsnyó, Rimaszom­bat, Miskolc, Eger, Sátoraljaújhely, Uugvár és Munkács egyesületeinek kiküldöttjei nagy számmal jelentek meg és értékes vitában foglalták össze mindazokat a tennivalókat, amelyek a felvidék szellemi életé­nek elevenebbé tételével kapcsola­tosak. Buczkó Emilnek, a kassai Kazinczy Társaság elnökének megnyitója vá­zolta az összejövetel célját. Rámu­tatott a felvidék legégetőbb problé­máira. Meg kell nyerni a nemzeti­ségeket, és el kell végeznünk azt a feladatot, amit sohasem végezhet el egy tájától elszakadt író. A Kassai Kazinczy Társaság alapszabályai megengedik, hogy bizonyos szem­pontból maga köré tömörítse az egyes társaságokat külön életük veszélyeztetése nélkül. Vitéz Űjváry Lajos a kassai tan- kerület kir. főigazgatója ismertette a megmozdulás szellemi részét. — Egész Észak tele van olyan problé­mákkal, amelyeket nem tudnak Pest­ről megoldani A Pestre szakadt irók, lélekben elszakadva többé nem tud­nak megmaradni azon az erkölcsi alapon, amit a vidéki irodalom je­lent. Cél az, hogy íróknak, művészek­nek az egyesületek összefogása olyan erőt adjon, olyan elismerést és kö­zönséget, hogy érdemes legyen dol­gozni. Tervezete lényegesebb pontjai, amit már több ízben megtárgyaltak nemcsak a Kazinczy Társaság vá­lasztmányában, hanem illetékes kö­rökkel is, a következők: 1. Folyóirat indul 3 ív terjedelem­ben (48 lap) havonkint, ára előre- láthasólag évi 12 pengő előfizetési díjjal. Címe: Észak. Mind tudomá­nyos, mind szépirodalmi s képző- művészeti rész lesz benne. Különösen az Északot érintő problémákkal fog­lalkoznék. Egyik része szlovák és rutén kérdéseket tárgyalna, másik része a két kisebbségi nyelv alkotó nagyságait hozná fordításban. A most megjelenő ruszin Hajnal kiegészítő része lenne ennek, s ezért a ruszin rész esetleg az Északból kimaradna. 2. Megteremtenék újra a könyv­barátok intézményét. Első ilyenül az Erdélyi Helikon indult meg, utáua a Kazinczy Könyvbarátok s csak jóval aztán az Egyetemi Nyomda. A megszállás alatt jelen­tős műveket tudtak adni és sok írót vittek a nyilvános elismerés felé. (Mécs László, stb.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom