Eger - napilap, 1941/2

1941-11-21 / 183. szám

1941. november 21. EGER 3 Stierund Ernő felügyelő ellen, az­zal vádolván őket, hogy a csillé­nek a siklón való leeresztésekor az óvó rendszabályokat nem tartották be, a csillét nem támasztották meg megszaladás ellen, a futófékre nem kapcsolták fel s így gondatlansá­guk folytán okozói lettek Cseke András halálának. Az ügyet az egri törvényszék dr. Szabótanácsa tárgyalta. A vádlot­tak és a tanúk vallomásából kide­rült, hogy a csillét rakodás előtt szabályszerűen tartó vasakkal ki­támasztották s a futófékre is rá­kapcsolták, azonban a tartó vasak, valószínűleg a nehéz széndarabok okozta rázkódástól meglazultak és kiestek. Fokozta a bajt, hogy rö­viddel a szerencsétlenség előtt uj sodronnyal látták el a pályát s a kötél még zsíros volt és csúszott. A bíróság megállapította, hogy a vádlottakat nem terheli felelősség a szerencsétlenség előidézésében s így őket felmentette. Fecsegett, jósolt a gyöngyösi orvos Rémhírterjesztésért 300 pengőre ítélték Dr. Tóth József izraelita vallású 51 éves gyöngyösi gyakorló orvos ez évi július 1-én, a légoltalmi első­segélyhelyen teljesített szolgálatot és ott több személy előtt jóslásokba bocsátkozott a szovjetháború kime­neteléről. Kijelentései miatt a bíró­ság elé került valótlan hír terjesz­tésének vétsége címén. Az egri törvényszék dr. Szabó Ignác tanácsa a rémbirterjesztő orvost jogerősen 300 pengő pénzbüntetésre ítélte. Munkában a német hadsereg hadi geológusai A keleti hadjáratban az orvosok mellett a tudomány másik ága, a hadigeológia is fontos szerephez ju tott. A szovjetorosz háború kitörése óta számos német geológus értékes munkát fejt ki az ivóvíz vizsgálata és a kutak elhelyezése terén. Ha meggondoljuk, hogy egy hadsereg legkevesebb fogyasztás mellett is napi kétmillió liter vizet használ el, azonnal megértjük e munka nagy jelentőségét. A had-geológusoknak ezen túlmenőleg még talajkutatás is feladatukhoz tartozik. A mocsár­vidékek teherhordóképességénél vég­zett megállapításaik a hadseregtes­tek előretörése szempontjából rend­kívül fontosak. Kísérleti eredmé­nyeik az aknamezők lerakása és új hidak építése körül szintén nélkü­lözhetetlenek. Szent Erzsébet ünnepély az Angolkisasszonyok intézetében Az Angolkisasszonyok érseki le­ánygimnáziuma, tanítóképzője és kereskedelmi szaktanfolyama ben­sőségesen szt-p ünnepélyt rendezett az intézet dísztermében Szent Er­zsébet ünnepe alkalmából. Az ün­nepség iránti érdeklődés zsúfolt házban jutott kifejezésre, a hálás közönség tapsai pedig azt a vissz­hangot mutatták, amelyet a műsor egyes számai keltettek a gyönyör­ködő lelkekben. Az ünnep jelentő­ségét és Szent Erzsébet egyénisé­gét Sántha István hittanár mél­tatta s különös hangsúllyal emelte ki az árpádházi szent asszonynak a szegények iránti segítő szeretetét. A műsor rendjén a női hangok üdeségével zengő karének után Tö­rök Judit színes, szép és komoly előadói képességekre valló szavalata, majd Kiss Klára finom zongoraszá­ma, Betes Edit szép éneke s Bár­dos Edit és Bécz Magda jól össze­vágó hegedűkettőse következett Scharbert Kató zongorakiséretével. Az este hangulatát a bemutatott Szent Erzsébet-szindarab mélyítette el. A festői díszletek, a mama- ílmok legszebbjeként megjelenő ídvarhölgy-csoport, a plasztikus tán- jok s a simán gördülő versek kereté­ben Szent Erzsébet életének egy epizódja lelent meg értékes ékszer­ként. Erzsébet alakját Benkó Júlia személyesítette meg sok áhítatos és drámai szépséggel, mellette Szabó Margit és Niese Anna, Bóta Erzsé­bet, Erdős Éva, Dankó Katalin, Herbály Rózsi,-Hét éüyi Margit, Iva- nits Borbála, Márkus Margit, Maár Magda, Montvai Erzsébet, Papp Mar­git, Sághy Márta, Valkóczy Anna, Veres IréD, és Vincze Éva ragyog­tak, mint udvarhölgyek. Zsófiát Voj- nich Teréz, Ágnest Várkonyi Mária alakította nagy készséggel és igen sikerültén. A regősök szerepében: Kovács Irén, Laki Ilona és Szabó Mária arattak sikert. Az énekszá­mokat Szalay Lajos főszékesegyházi karnagy vezényelte igen szépen. — Az a magas színvonalú szellem, amellyel a Hid íróit meg­válogatta, ezen a héten is érdekes és kellemes meglepetéssel szolgál olvasóinak. A Hid e heti számát P. Ábrahám Ernő krónikájával ve­zeti be, Rozványi Vilmos, Tabéry Géza, Németh László, József Jolán stb. írásai, Graham Greene regé­nye s a Hid állandó rovatai ismét bizonyságot tesznek arról, kogy a Hid minden száma meglepetés ol­vasóinak. Főszerkesztő Zilahy Lajos. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal: Budapest, VII. Er­zsébet körút 7. Előfizetési ár: Egész évre 24 P, félévre 12 P, ne­gyedévre 6 P, egy hónapra 2 P, egyes szám ára 50 fillér. ' KÉKÜK NOVARUm ' xm, Leo Pápa szociális és társadalomújító szózatának hatása Szent István Magyar Birodalmában 1891—1941. Emlékkönyv a Rerum Novarum félszázados jubileumára. Előjegyezhető és kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, , Eger, Széchenyi utca 2. szám. . HÍREK ^Társadalmi naptár. November 22: Az egri jogász- hivatáscuria Katalin-táncestélye a Koronában. November 23: Délután 6 órakor a Gárdonyi-Társaság felolvasó ülése a ciszterci gimnázium torna­termében. November 23: Este fél 9 órakor az Egri Katolikus Legényegylet Katalin táncestje a Legényegylet nagytermében. November 30-tól dec. 5-ig: A Kolping-lányok Mikulás vásárja a Legényegyletben. November 30-tól december 5-ig: A Szegénygondozó Hivatal karácsonyi vásárja a Kaszinó nagytermében. — Az egri gyógyszertárak éjjeli szolgálata. November 15-én szombat déltől november 22-én estig: Pánczél Almagyar-u. 5. gyógyszer- tára. — A vármegye egész terü­letéről nagy érdeklődés nyil­vánul meg a jogászok Katalin táncestje iránt. Az egri jogász hivatás-curia Katalin táncestje iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvá­nul meg. A vármegye minden ré­széből igen sokan jelentették be részvételüket, úgy, hogy a bál a jelek szerint felülmúlja az eddig megszokott kereteket. A Katalin a most társaságba lépő lányok bemu­tatkozása is egyben s hir szerint az uj gárda csinos, friss és bájos. Bár a rendezőség hangsúlyozta, hogy a nehéz időkre való tekintet­tel nem ragaszkodik a hosszú es­télyi ruhákhoz, mégis lázas előké­születek folynak a leányszobákb&n és a varrónőknél, hogy a bálki- rálynő-várományosok minél szebben kerüljenek a színes forgatagba. Táncosokban sem lesz hiány, mert az egész egri fiatalság felvonul az estre, úgy, hogy a Katalin a leg­szebb és legzavartalanabb hangula­tot ígéri. A rendezőség napok óta tervezi és készíti a terem díszíté­sét s a bálozó közönség számára meglepetésként fognak hatni a Ko­rona termei, Hirdessen az „EGER“-ben Megkezdte működését az árdrágítás! ügyek új fellebbezési tanácsa. Eger, november 21. Október elején lépett hatályba a kormányrendelet, amely az uzsora­bírósági, főként pedig az árdrágítá- si bűnügyek eljárási szabályait mó­dosította. Eddig minden uzsorábíró- sági ítélet ellen bejelentett jogor­voslatot közvetlenül a Kúria bírált el. Az új rendelet szerint az árdrá- gítási ügyek felülvizsgálati fóruma a tábla, amely végérvényesen dönt árdrágítási bűnügyekben. A budapesti táblán az ügyek le- lárgyalására új büntetőtauácsot ál­lítottak fel, amelynek elnöke Tokay Gyula dr. kúriai bíró. A csütörtöki tárgyalás megnyitása után, amelyen az új táblai ítélőtanács megkezdte működését, Mankovich Antal dr. ügyészségi alelnök emelkedett szó­lásra és üdvözölte a tábla új bün- büntető tanácsát. Ezután megkezd­ték az első ügy érdemleges tárgya­lás átl — Pancsovára helyezték Csik- bánfalvi Kelemen minorita a- tgát. A minorita rend főnöke Csik- bánfalvi Kelemen minorita atyát az egri rendbázból Pancsovára helyezte át. Ezen a területen most a német közigazgatás működik s a lelkes egri páterre az ottani magyarság lelki gondozásának és társadalmi össze­tartásának felemelő munkája hárul. — Adomány Pánczél Árpád 20 pengőt küldött szerkesztőségünk- köz a kormányzóné segélyakciója javára. Az adományt rendeltetési helyére juttatjuk. — Sokgyermekes katona­viseltek elsőbbséget kapnak a közmunkáknál. Debrecenben az iparosok érdekes indítványt fo­gadtak el és terjesztettek a ható­ságok elé. Javasolták, hogy a köz­szállításokat intéző hivatalok min­den közmunkában elsősorban azokat a katonaviselt kisiparosokat részesít­sék előnyben, akiknek nagy családjuk van. A pályázatoknál vegyék elsőren­dűen figyelembe a pályázó családi állapotát, gyermekei számát és azt, hogy milyen mértékben teljesített katonai szolgálatot. A javaslatot el­küldték az ország valamennyi ipar­testületének hasonló állásfoglalás céljából. Debrecen város vezetősége kedvezően fogadta az iparosok indít­ványát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom