Eger - napilap, 1941/2

1941-10-31 / 172. szám

2 EGER 1941. október 31. A (PZJ&yfci&Asf R közellátási panaszok orvoslására közellátási bizottságot alakítottak a városházán Besznyák István dr. indítványára legutóbb közellátási bizottságot ala­kított Eger város képviselőtestülete. A bizottság célja az, hogy a pana­szokat meghallgassa és orvosolja. A képviselőtestületben Szajlay Sándor, Csányi József és Csőké Jó­zsef felszólaltak, hogy a bizottságba a közélelmezési szakmák képvise­lőit is beválasszák, azonban dr. Besznyák István, vitéz Subik Ká­roly, Radii Karoly és dr. Szabó Szilárd hangoztatták, bogy a bi­Dr. Hedrg Lőrincné: zottság éppen azért is alakult, hogy az élelmezési szakmák esetleges visszaéléseit megszüntesse. A bizottság tagjai a következők a polgármester elnöklete alatt: Frank Tivadar, dr. Pál Endre, dr. Besznyák István, Kovács István, Friedl Károly dr, Klósz Jenő, Frindt lenő, Simák Endre, Császty Gyula, Csóké József, Bognár János, Szabó Lajos, Ratkóczy János, Erdey Mik­lós, Bajor Antal, Radii Károly, Práff Nándor. „Ha szólítana a kötelesség, nekünk ott a Helyünk, abol a leg­nagyobb áldozat sebesült hőseit kell visszadni a magyar hazának11 Nagy sikerrel vizsgázott a Vöröskereszt második egri önkéntes ápolónői tanfolyamának negyvenkét hallgatója El is rontja '— rossz világításnál. Ne engedjük Kik tették le a vöröskeresztes ápolónői fogadalmat? hát olvasni a gyereket? Dehogy nem — de gondoskodjunk tökéletes világításról. Tungsram Krypton lámpát a csillárba, az asztalra — Így legalább áramot is takaritunk meg. iftjtrrLftftn-rfrrLritfd^fff^rrrr^“* ....... .......» ........—» ** f űszerüzletek nem árusíhatnak ke­nyeret s ezentúl kizárólag csak a péküzletekben kapható kenyér. Miért nem jelentették előre a közönségnek, hogy október 30-ától nem kapható kenyér a fűszerüzle- tekben. Legalább három nappal előbb tudatni kellett volna ezt a lakossággal, akár az újságban, akár hirdetményben. Eger, október 30. Ünnepi díszbe öltözött szerdán délelőtt az Irgaimasrend egri kór­házának előadóterme. Az előadói emelvény fölött piros virágokból ra­kott vöröskereszt pompázott, fenyő­ágakból képzett zöld alapon. A tá­gas helyiséget szebbnél-szebb virá­gok ékesítették, finom női kezek ízléses elrendezésében. A padsorokban a város legbájo- sabb hallgatósága foglalt helyet: hófehér köpenybe öltözött hölgyek, egri asszonyok és leányok, akik megértették sorsdöntő napjainkban a haza hívó szavát és önként fel­ajánlották szolgálatukat a harctér sebesült hőseinek ápolására, gyó­gyítására. Hat heti komoly tanulás után most gyűltek össze záróvizs­gára a Vöröskereszt második egri önkéntes ápolónői tanfolyamának hallgatói, hogy a megjelent vizsga- bizottság előtt tanúságot tegyenek szép hivatásukhoz elméleti és gya­korlati képzettségükről. A hófehér keretbe foglalt kedves arcokon még bizonyos izgalom vib­rál és a hangulat néha olyan forró­nak látszik, mintha érettségi vizsga előtt állnának. A szorongó érzés azonban gyorsan eloszlik, amikor a Szarvas az erdőn A Bükk úgy zúgott, mint egy hatalmas székesegyház orgonája, ha a művész minden hangot megnyit rajta. Alkonyodott.. . A nyugati égen bíborszínű felhők vonultak a végtelenség felé és a magasban mozdulatlan szárnyakkal úszott egy király. Ahogy meglát­tam, királynak kellett neveznem a levegő kemény madarát, a sast, mert szállt, szállt a magasságok felé, korlátok nem léteztek számá­ra és uralkodott a földön, a fán, amelyre fészkét rakta, az erdőn, amely sárgás pirossá kezdett válni, és a levegőn, amely a birodalma volt. A királyi madárból egyre ke­vesebb látszott. No még egy pont, aztán az sem. A földön a fák ku­polával vonták be fent az erdőt és lent kérges derekukhoz szívesen dörzsölték magukat az erdő vadjai. A fák alatt úgy futott medrében a patak, mintha a leszálló alkonyat kergetné. Kilátóhelyet néztem ki magam­nak egy kőtömb mellett, abol meg­szakadt az erdő, és békés nyugalmú rétet ölelt körül a faóriások koro­nája. A patak mikor a tisztáshoz ért, meglassult kissé és csendesen haladt keresztül a közepén. A kő­tömb alatt leheveredtem, hogy kö­zel legyek a földhöz, a fűhöz, a fá­hoz, a vízhez, és úgy éreztem, kö­zel vagyok az éghez és közel az Istenhez is. Az erdő zúgása alábbhagyott és egyre halkabb lett. A madarak el­ültek már a fészkekben, egy-két későnjáró bogár szállt még a rét felett, aztán a hangyák is ntolsót fordultak terhükkel a boly felé. Árnyékok jöttek elő az erdőből, körülszaladták a rétet, majd eltűn­tek a lehajló ágak között. A nap még végignézett a tájon s az erdő búcsúzóul meghajolt feléje, mikor csendben megzördült az avar. Megzördült, aztán csend lett egy kis ideig, majd óvatosan lépkedve, a fák alatt megjelent a királyi vad. Kilépett az erdőből, szétnézett, nem látott semmi gyanúsat, szimatolt, nem érzett semmit, mert felőle fújt a szél. Lassan megindult a patak felé. Jött a vízre. Karcsú, de izmos lábai nyugodtan lépkedtek. Űtköz- Jben a fűből is harapott egyet kettőt, aztán felemelte nemesen ívelt nya­kát és megállt a patak partján. A patak itt kiszélesedett egy kissé és a tiszta vízben látni lehetett a simára koptatott fehér kavicsokat. A szarvas lehajolt és ivott. Elverte szomját, majd felnézett a nap felé. Annak utolsó sugarai megcsillantak a szemében és a víz tovatűnő tük­rén. Fejét előrenyujtotta, pompás agancskoronája hátrahajolt és úgy állt ott a nap felé nézve, mintha szobor lett volna. Ahogy néztem az erdőknek e ki­rályi vadját, eszembejutott, hogy talán ennek a szarvasnak ezredik őse volt az ósmagyarok csodaszar­vasa, amelyik vitte, vezette Hunort és Magort és népüket pusztaságokon és völgyeken, hegyeken és folyókon át az új hazába. Talán ennek a szarvasnak ezredik nagyapja futott gyors lábakon a Meótisz-tó ingová- nyai között és vonzotta eleinket a sóvárgott, jobb, boldogabb élet felé. Talán ennek az őse volt a magyar mondák szent állata, amelynek re­géjét a múltak ködéből megőrizte számunkra az avult krónikák ódon írása és ősapáink szájról szájra adott emlékezése. Ki tudja? A szarvas csak állt, állt a víz mellett mozdulatlanul és körülötte - leszállt az est. Nemesvonalú testé­nek lassan már csak elmosódó kör­vonalai látszottak. Arra gondoltam, mily jó, hogy a csodaszarvas után futott Hunor és Magor nepe és an­nak nyomán kijutott a sötét Ázsiá­ból és lassan ideért a Kárpátok alá, ahol mfgtelepeett örökre. Mily jó, hogy megtaláltuk ezt a földet és hazát teremtettünk rajta, mely több, mint ezer év óta áll és állni fog az idők végezetéig. Nekünk pedig mind békében és nyugalomban, mind vér­ben és viharban itt kell állnunk Kelet és Nyugat kapujában és meg kell fogózkodnunk ebben a földben, erős, acélos izmokkal, mert ez az a föld, amelyen és amelyért mindnyá­junknak élnünk és halnunk kell. Valahol az erdőn megreccsent egy faág, hűs esti szellő vonult át a fák között s a szarvas a hangra villám­gyorsan átugrotta a pataáot és hir­telen eltűnt a sűrűben. Körülöttem a hegyek betakaróz­tak fekete subájukba, azután csend lett és a csend egyre mélyebb. A fűszálak álomra hajtották fejü­ket, az erdő sóhajtott még egyet- kettőt, a patak mintha imádkozott volna, és az égen úgy ragyogtak a csillagok, mint még talán soha. Csillag László.

Next

/
Oldalképek
Tartalom