Eger - napilap, 1941/2
1941-09-26 / 152. szám
2 E G E H 1941. szeptember 26. nak, sehol másült ne mérhessék ki, csak a húspiacon. Ha ugyanis a 23 sertést a húspiac 23 boltjában fogják kiárusítani, akkor megszűnik a kínos sorbanállás és jut mindenkinek. Az eddigi módszer nem vált be, mert a levágott sertések és a zsír igy nem jut mind oda, ahová a közellátás vezetői szánták: a fogyasztó egri közönséghez. Orvosrendőri eljárás volt 6. A vm. területén elhelyezett* 717 államilag gondozott gyermek ellátása ellen kifogás nem hangzott el. Kis gyermek orvosi kezeltetésének elmulasztása miatt 5 esetben (Hevesaranyos, Bükszenterzsébet, Gyöngyössolymos, Mikófalva, Egeresein) indult megtorló eljárás. Az ukrajnai gyűrűkben körülzárt szovjethadseregek megsemmisítése legnagyobbrészt véget ért A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az ükrajnai gyűrűkben körülzárt ellenséges seregek megsemmisítése a gyűrűk legnagyobb részében lényegében véget ért. Ezekben már csak a tisztogatás s a foglyok, valamint a hadizsákmány számbavétele folyik. A gyűrűkön kívül levő hadműveleti területen további fontos pontokat szállottak meg a szövetséges erők. A magyar csapatok arcvonalán nem történt jelentősebb esemény. Az ellenség itt a saját erőink mögött lebocsátott ejtőernyősökkel kísérletezik, akiket romboló feladatok elvégzésére szánt. Ezeket ártalmatlanná tettük. Légvédelmi tüzérségünk visszafordulásra kényszerített néhány bombázásra kiküldött szovjet repülőgépet. Ä Krím-félszigeten harapófogóba zárt két szovjethadsereg sorsa megpecsételődött Róma, szeptember 26. (Magyar Távirati Iroda) A Tele- grafo budapesti tudósítója „A magyar csapatok részvétele az ukrajnai harcokban“ rimü hosszabb cikkében közli a honvédvezérkar főnökének- legutóbbi jelentését, majd megállapítja, hogy & szovjet katonai helyzetének rosszabbodása újabb fontos események árnyékát veti előre. Ezek az események most érlelődnek. Annyi bizonyos, hogy a szovjet egész déli arcvonala a felbomlás állapotában van. A Krimi félszigeten a szovjet két hadsereget vont össze és e két hadsereg már nehezen tud egérutat nyerni a tenger felé. A Budjennij féle védelmi vonal összeomlása gyors iramban halad előre és a szovjet parancsnokságok körében teljes a fejetlenség. A helyzet pedig egyenesen kétségbeejtő. Az ukrajnai arcvonalon egyes körülzárt szakaszokon még harcok folynak, de ezeknek már csak epizód jellegük van. A még harcban álló szovjet erőket a szövetséges csapatok gyorsan és rendszeresen felmorzsolják. Ezekben a hadműveletekben részt vesz a honvédség igen sok egysége is. A magyar csapatok ezenkívül más feladatokat is ragyogóan oldanak meg. A magyar honvédek az egész rájuk bízott szakaszon derekasan megállják helyüket. A Stampa budapesti tudósítója szerint a szovjet arcvonal déli szárnyán a szovjet csapatok sorsa kétségbeejtő. A Krimi félszigeten harapófogóba zárt két szovjet hadsereg sorsa megpecsételtnek tekinthető. „Feltűnőbb számban uérhas Egerben mutatkozott“ A m. kir. tisztiorvos jelentése a vármegye egészségügyi állapotáról Eger, szeptember 26. Czékkel Ferenc dr. m. kir. tiszti- főorvos legutóbb a kővetkezőket jelentette: Heves vármegye közegészségügyi állapota augusztus havában általában kielégítő volt. A heveny fertőző megbetegedések közül: vérhas 32 (3 halál esettel), gyermekágyi láz 3 (2 halál esettel), járványos agy- gerinchártyalob 9 (3 halál esettel), bárányhimlő 5, lépfene 2, kanyaró 5, diphtéria 6, hökhurut 15, vörheny 13, malária 27, hasihagymáz 33 esetben került ha-- tósági észlelés alá. Összesen 150 heveny fertőző megbetegedettből 8 halt meg. Feltűnőbb számban: vérhas (Eger 10, Gyöngyös 5, Abasár 5) és hasihagymás (Eger 7, Felnémet 6) mutatkozott. Orvosaink 23 újabb fertőző gümőkóros megbetegedést jelentettek. A felsorolt betegségeken kívül főleg rosszabb indulatú emésztőcsatorna gyulladások mutatkoztak, A gyermekétkeztetés céljára Szűcsi 150, Hatvan, Gyöngyősoroszi, Bátor, Istenmezeje, Párád 50—50 P-t kapott az ONCsÁ-tól. Az OKI Mátraderecskén 40 m. mély zöldkeresztes kutat furat. Hasi hagymáz ellen 948 egyént oltottunk be. Az egri ÉVI 15, a gyöngyösi 3 uj gümőkór megbetegedést állapított meg. A , zöldkeresztes főzőtanfolyam Gyöngyösön. működik. A zöldkeresztes egészségvédő intézetek 309 tanácsadásán megjelentek: 6252 egyén. A védőnők. 5685 családot, 7111 esetben látogattak meg. A védelemben részesült területeken 40 csecsemő halt meg. Szülők! Ezt nektek írjuk: A serdüléskori bűnözés XXIV. közlemény. A serdüléskori bűnözések mind in- j dítóokaikat, mind előfordulásukat tekintve kétfélék. Vannak tréfából és kalandvágyból elkövetett epizódszerű csinysk, és rossz szándékkal végrehajtott állandó bűnözések. Az epizódszerű bűnözés ártatlanabb formája a csínytevés, amelyet rendszerint társulva, nem ritkán bandába tömörülve követnek el a serdülők. Alapjuk lehet közös bosszúállás és elégtételvétel, de hősködés és rossz tréfa is. A szülők vagy nevelők erélyes beavatkozása, a résztvevők jóaka- ratú megintése, „a banda“ szétszórása és a vezetők leszerelése rendszerint elegendő ahhoz, hogy a csínytevések ismétlődését megakadályozzák. Az állandó bőnözés sokkal egyénibb jellegű és rendkívül nehéz feladat, mert öröklött, vagy környezettől mélyen bevésett tulajdonságokon alapúi. Alkoholista és vérbajos szülők gyermekei között sok a bűnöző. De a széteső és rossz családi élet is melegágya a megdöbbentő fiatalkorú bűnöknek és a nyomukban járó tragédiáknak. Németh Péter dr., a Fiatalkornak Bírái Nemzetközi Egyesületének Elnöke statisztikai adatok alapján megállapította, hogy a bűnözők és züllött fiatalkorúak nagy százaléka abból a környezetből kerül ki, ahol a családi élet szétesett. A ilyen környezetben valami nagy lelki sérelem (trauma) éri a gyermeket. A lelkében mélyen megbántott, a szeretettől megfosztott, a gyűlölt és megvetett gyermek lelki sebe igen nagy és ha nem gyógyul, ha az elszenvedett sérelem jóvá nem tétetik, társadalom-, sőt családellenessé teszi a serdülőt. A bűnözés oka sok esetben értelmi és erkölcsi fogyatékosság. A bűnözők nevelése csak részben családi teendő, nagyobbrészt társadalmi és javítóintézeti feladat. Súlyos és megrögzött esetekben föltétlenül szükség van külső beavatkozásra, mert addigi nevelő környezete hatástalannak, vagy éppen ártalmasnak bizonyult. Lelki sérülés esetében első teendő a kórokozó seb meggyógyítása. Ez csak annak sikerülhet, aki baráti-atyai lélekkel tud közeledni a gyermekhez és teljes bizalmát megnyeri. Az erkölcsileg elhagyatott, vagy környezetében veszélynek kitett serdülőről a fiatalkorúak bírósága úgy gondoskodik, hogy hivatalos pártfogót keres mellé és megfelelőbb környezetről gondoskodik részére. Jó irányba terelheti a serdülő fejlődését az is, ha sikerül megfelelő ifjúsági egyesületbe, pl. cserkészcsapatba, Mária-kongregációba felvétetni s ott idővel szerephez juttatni. Az eltévelyedett fiatalság megmentésében nagy szerepe van a vallásnak. Tapasztalat szerint a bűnözők egyrésze lelki szerkezeténél fogva igen fogékony a vallás erkölcsnemesítő eszméi iránt. Ha az eltévedt léleknek ezt a sokszor lappangó szükségletét sikerül felébreszteni és kielégíteni, a gyermek mentése biztosra vehető. Megrögzött bűnözés esetében javítóintézett neveléssel kell kísérletet tenni, vagy pedig ha értelmi s erkölcsi fogyatékosság a bűnözés alapja, gyógyító neveléssel. A javító- intézet szerepe elsősorban abban van, hogy megakadályozza a bűnös cselekedetek gyakorlását és ezzel a káros hajlamok további megerősödését. Pozitív irányban azzal igyekszik befolyásolni a gyermek fejlődését, hogy komoly munkára szoktatja. A javítóintézet nevelési berendezésében a családot veszik mintának. A beutalt gyermeket legfeljebb 20 főből álló, ú. n. „kísérleti családba“ osztják be, hogy neyelé- sének irányát meg lehessen állapítani. Ennek megtörténte után legfeljebb 30 főből álló „nevelőcsaládban“ helyezik el. A család élén a „családfő“ áll, akinek ugyanaz a szerepe, mint otthon a családapáé, vagy családanyáé. A gyermeknek legalább egy évig az intézetben kell maradnia. Csak akkor bocsátják ki, ha a teljes javulás reménye megvan, vagy ha elérte a 24. életévét. Az elbocsájtás eleinte csak kísérleti. Véglegessé akkor válik, ha két évig nem követ el olyan cselekményt, amely a javítóintézetbe való visszautalását szükségessé tenné. A kísérleti évre lehetőleg családjához adják, de hivatalos „pártfogót“ rendelnek mellé, aki állandóan ellenőrzi magatartását. A bűnöző gyermekek és ifjak megmentése terén sokat tehet a család és a társadalom, a legjobb nevelői intézkedés a megelőzés. Úgy kell élniök a szülőknek, hogy saját hibájukból semmi lelkiterhet ne örökítsenek át gyermekeikre, s hogy a családi otthon ne a fertőzésnek, hanem a test és lélek erőinek legyen a melegágya. A társadalomnak pedig gondoskodnia kell arról, hogy megfelelő tanuló, cseléd- és munkás ifjúotthonok fogadják be az otthont elhagyó, vagy elvesztő ifjúságot. Hirdetésével célt ér, ha az«Eger» napilapban hirde t