Eger - napilap, 1941/1

1941-02-10 / 23. szám

EGE» 'M41 február 10 kázamaták verejtékkel faragott kö­vei, erről a karcsú/minaret, amely­nek ég felé szökellö csúcsán, a fél­hold fölé tűzött kereszt diadalmasan hirdeti nyugat győzelmét kelet bar­bársága felett, s végül erről beszél a síkhegyi és az agárdi szőlőtő, amelynek rozsda-barna levelén, öz­vegyek és árvák könnyén törik meg a szivárvány minden színében az őszi napsugár. — Mélyen tisztelt Fertálymester Uraim! — Ebben a városban, ezen a föl­dön, amelynek göröngye 30 gene­ráció bölcsőjét ringatta, 30 generáció életét táplálta, s amelynek hantja 30 generációnak örök nyugovóra tért elődei fölött domborodik, ez a fel­adat nem lehet nehéz és nem lehet elviselhetetlen. — Ápolják ezt a szellemet, amely a múlt történelmi emlékeiből és le­vegőjéből Önök felé árad, s áldoza­tos lélekl^l és magatartásukkal mu tassanak követendő példát mind­azoknak, akiknek a bizalma ma Önöket, a polgári erények meg­becsülése gyanánt, a fertálymesteri tisztséggel felruházta. — S ha ezt a szellemet az erköl­csi és etikai erők dinamikája és a nemzeti összetartozandóság gondo­lata hatja át, úgy azokat a nagy eredményeket, amelyeket az elmúlt esztendő, mint minden igaz magyar leghőbb álmát valóra váltotta, nem csak megtarthatjuk, de fokozhat­juk is. — S ne felejtsenek el egyet soha és pedig azt, hogy túl minden szenvedésen, s túl minden megpró­báltatáson, csalódáson és kishitűsé­gen, kell. hogy minden igaz magyar ember lelke mélyén ott rejtőzzék a remény, ami nélkül sem egyén, sem nemzet életsorsának a felemel­kedése el nem képzelhető. — Az Isten hozta, az Isten se­gítse és az Isten tartsa meg Önöket mélyen tisztelt Fertálymester Uraim! A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Nagy Kálmán gazda köszönte meg a beiktatást. Ennek a testü­letnek a tagjait mindig a város pol­gárainak egyeteméből választották, osztály és felekezeti különbség nél­kül, ezért tudott hatalmas tölggyé fejlődni évszázadok folyamán. Ez a tölgy ma is teljes erejében van; és évről évre új hajtásokat hoz. Mi a testület ezídő szerinti új hajtásai, arra fogunk törekedni, hogy ne csa­lódjanak bennünk. Mi tudjuk, hogy a fertálymesterség nem hivalkodás, cifrálkodás, hanem komoly hivatás, és kettős célt szolgál, segíteni mun­kájában a városi elöljáróságot, se­gíteni az özvegyeket, szegényeket, elhagyottakat és megőrizni a ha­gyományokat, példaadó élettel meg­őrizni az új hajtást. Tudjuk, hogy a fertály mesterségnek nem a köpö­nyeg és szalagos bot ad tekintélyt, hanem a tisztességgel végzett munka becsülete és szeretete. A mikor mun­kánkat felajánlom a köz szolgála­tára, Isten áldását és a város ve­zetőségének támogatását kérem. Az ünnepséget az egri áll. polg. fiúiskola énekkarának lendületesen megoldott énekszáma és a Himnusz f-jezte be. Az eskütétel után tartotta tíz éves jubileumi díszközgyűlését a Negyedmesteri Testület. A díszköz­gyűlésről legközelebb számolunk be. tése tehát a munkásság szabad ide­jét hosszabbítja meg. Elektromos áramban is megtaka­rítást jelent a nyári időszámítás. Amennyiben ősszel s esetleg télen is megtartják a most elrendelt nyári időszámítást, elektromos áramban, il­letve szénben nagy megtakarítást érhetnek el. A nyári időszámítás bevezetése maga után vonja a vasúti menet­rend teljes átdolgozását. Az állam- vasútak számos tisztviselője úgy Eger, február 10. Szombaton és vasárnap mutatta be a ferencesek fehér termében a 20. dandár erdélyi bevonulásáról készített színes felvételeit Horváth János fényképész. A több száz kép­ből álló sorozat elbűvölő szépség­gel örökítette lemezre az egriek és a székelység találkozását, a válto­zatos és gyönyörű erdélyi tájakat. Történelem és riport vegyült a fotó­művészet új fogásával, a színes felvételekkel szinte valóságot, sőt több, mint valóságot lehellő képe­ken s Horváth János ezzel a soro­zattal csak öregbítette azt a meg­becsülést, amelyet már sok magyar és nemzetközi díj szerzett kiváló tehetségének. Peller Ernő érseki kereskedelmi középiskolai tanár kísérte magyará­TÖRTARANY beváitAs 1897 jüELLEB órásmesternél | szólván éjjel-nappal dolgozik már ezen. A magyar vasúti menetrendet többek között összhangba kell hozni a körülöttünk levő országok menet­rendjével. Az átdolgozott új vasúti menetrend május elseje előtt ké­szül el. zattal a megjelenő képeket és idéz­te vissza a bevonulás történetének menetét és sok, színes epizódját. A közönség nagy figyelemmel hall­gatta az emlékezéseket s legnagyobb sikere a csikverebesi templom fel­iratának volt, amely a székely ész­járásra jóízűen jellemző. A templom lelírása a következő: „Ez a csik­verebesi templom. Épült itt hely­ben, Csatószegen.“ A felirás mögött a csatószegiek nagy sérelme húzó­dik meg. A két községet egyesítet­ték a csatószegiek ellenzése dacára s a felháborodott csatószegiek így örökíttették meg községük degra- dálását. A gyönyörű felvételek s maga az előadás témája — valljuk meg — sokkal nagyobb közönséget érdemel­tek volna meg. ,Jm jrrr nrr_rrtr .rí .................— —-..............— ......................... ................- *— —> — K omoly tudásról tanúskodó vizsgával fejeződött ke az ötbetes téli szőlősgazda­képző tanfolyam iw»wneiiie<iwiwii^)i)wiiwiiwiiwiwneiiieiiiwneiiieiiwii»»)ii»wi»w»w>>i»«iii»)ii»)))wi „Ez a csikverebesi templom. Épült itt, helyben, Csatószegen.“ fl rendőrség Egerben is megkezdi a lakónyiluántartó könyuek ellenőrzését Minden lakóról nyilvántartást kell vezetni Eger, február 10. A legújabb belügyminiszteri ren­delet szerint minden háznak lakó­nyilvántartó könyvet kell vezetni február 1-től kezdődőleg. A rendelet szerint a lakóházak­ban állandóan vagy ideiglenesen lakó személyekről, a lakók korára való tekintet nélkül, pontosan fel­tüntetett adatokkal betűsoros, az előírásnak megfelelő nyilvántartó könyvet kell vezetni. Minden lakóváltozást, akár ideig­Eger, február 8. Amint már megírtuk, a kormány rendeletet adott ki, amely szerint az egységes középeurópai időszámítás ez év május 5. napjától kezdve to­vábbi rendelkezésig akként módo­sul, hogy az új időszámítás a kö­zépeurópai időszámítást egy órával megelőzi. Ehhez képest május 5. napja, hétfő, — az egységes közép­európai időszámításban kifejezve — lenes is az, a betűsoros névjegyzék­ben fel kell tüntetni. A nyilvántartó könyvecskéket bizonyos időközök­ben a rendőrség ellenőriztetni fogja. Az ellenőrzés a közeli napokban már megkezdődik. A rendőr-őrsze­mélyzet utcánként fogja ellenőrizni, hogy minden házban megvan-e a lakókról vezetett nyilvántartás. Amelyik háztulajdones elmulasztja a kötelező lakónyilvántartás veze­tését, kihágást követ el s a rend­őrség szigorúan megbünteti. már május 4-én, vasárnap éjjel 23 órakor kezdődik. A nyári időszámítás bevezetésével a kormányt két szempont vezette. Az egyik a szociális, a másik a ta­karékossági szempont. Ha korábban kezdik a munkát, akkor korábban is fejezhetik be és a munkásság szá­mára rendkívül nagy jelentőségű, ha a hosszú nyári délutánokon sza­bad. A nyári időszámítás beveze­Eger, február 10. Két évvel ezelőtt még csak tizen­hármán hallgatták végig az öthetes téli szőlősgazda képzés tanfolyamát, ma huszonnyolcán. Ez is haladás Egerben, nagy haladás és azt je­lenti, hogy a tudás értékét kezdi becsülni a város szőlősgazda és sző­lőmunkás rétege. Azt jelenti, hogy a két év előtti tizenhárom munká­ját meg lehetett különböztetni a többitől, eredménye látszott, s most, hogy huszonnyolcán kerültek ki a tanfolyam híres bizonyítványával a vincellériskolából rengeteg új isme­rettel, nagy elméleti és gyakorlati képességgel, újabb növekedése vár­ható a tudás iránti szomjúságnak a szólőhegyeken. Mert valóban szép tudásról tanús­kodtak azok a feleletek, amelyek az idei tanfolyam szombaton délután 4 órakor lezajlott záróvizsgáján el­hangzottak. A tanfolyam záróvizsgá­ján megjelentek a földművelésügyi miniszter kiküldötteként Petro Kál­mán dr. országgyűlési képviselő, gazdasági főtanácsos, továbbá dr. Kálnoky István polgármester, a hegyközség képviseletében Vámos András hegybíró, Császti Gyula, a Lajosváros lelkésze és még többen a város érdeklődő közönsége közül. Komolyan és elfogódottan álltak fel a hallgatók az érkezők üdvözlé­sére, fiatalok, öregek, köztük egy servitarendi páter, aki egyébként jutalmat, is kapott, azután egy nő, akit ugyancsak könyvjutalommal tüntettek ki a tanfolyam sikeres hallgatásáért. Jankó István szőlészeti és borá­szati főfelügyelő, a tanfolyam igaz­gatója néhány közvetlen szívességű szóval üdvözölte a megjelenteket, majd felkérte dr. Petro Kálmánt a vizsga megnyitására. Petro Kálmán tolmácsolta a földművelésügyi mi­niszter üdvözletét, és megkezdődött a vizsga. A borkezelésből maga az igazgató, szőlőművelésből Darnay Ernő szőlészeti és borászati fel­ügyelő, általános gazdasági ismere­tekből és közigazgatási ismeretek­ből dr. Isó Andor, gyümölcsterme­lésből Simonies Antal GyOE-intézö kérdezett. Amit az ötféle tudományból öt hét alatt el lehetett sajátítani, az- val fel voltak vértezve a hallgatók, FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom