Eger - napilap, 1941/1

1941-01-25 / 14. szám

1941 január 25. EGER 5 A felrobbant cellulofú megölt egy ttzennégyéves leányt es súlyosan megsebesített Hét munkást Halálosvégű robbanás Gyöngyösön Gyöngyösön, eddig még kiderítet­len okokból, halálos végű robbanás történt szombaton Hajagos Nándor műköszörűs- és galvanizálómester Rózsa-utcai műhelyében. A műhely­ben két fiú, továbbá ifjű Hajagos Nándor és Sipka László munkás, a szomszédos helyiségben pedig Ha­jagos Erna tartózkodott, mikor a hatalmas erejű robbanás megtörtént és rémületbe ejtette a szomszédos házak lakóit és az utcán járó-kelő­ket. A robbanás ereje kinyomta a műhely ablakait és lángtengerbe bo­rította az egész műhelyt. Kétségbe­esett kiáltással, jajgatva rohantak ká a bent tartózkodók. A tizennégy esztendős Hajagos Erna már csak a lángtengeren keresztül tudott az utcára menekülni és borzalmas égési sebeket szenvedett. Két alkarja, keze és egyik arca megégett, a haja megpörkölődött. A fiatal leány a rögtön nyújtott orvosi segítség elle­nére is belehalt súlyos sebeibe. Sú­lyos égési sebeket szenvedtek még Sipka László munkás és az egyik fiatal fiú is. Valószínűleg valaki cigaretta vé­get vagy égő gyufát dobott a Sipka Lászlótól körülbelül 70 centiméter­nyire levő ládába, melyben nagyobb mennyiségű celluloid hulladék és por volt felhalmozva és amely tel­jesen fedetlen volt. A műhelyben három különböző helyen tekintélyes súlyú, táblákban levő celluloid lap is volt raktározva, melynek felrob­banása még csak fokozta a tűz nagyságát. A vizsgálat folyik. HÍREK Társadalmi naptár. Január 26: Kolping Leányegyesü­let műsorral egybekötött tea­délutánja a Katolikus Legény- egylet dísztermében délután 5 órakor. Február 1: Az Emericana tánc­estélye a Koronában. — A Cifranegyedi Hóm. Kát. Olvasókörben január 26-án, va­sárnap délután 5 órakor dr. Vizy Miklós prépost, kanonok, olvasóköri díszelnök tart előadást. — Dr.Urbán Gusztáv előadása a Keresztény Iparoskörben. Az Egri Keresztény Iparoskörben va­sárnap délután 5 órakor dr. Urban Gusztáv érseki jogakademiai tanár tart előadást »A nemzetnevelés eszközei« címmel. Az előadáson kí­vül kis színdarabok és a kör zene­karának számai alkotják a műsort. — Ifj. dr. Horváth Mihály ügyvéd letette az esküt az egri Ügy­védi Kamaránál, és Deák Ferenc u. 1. szám alatt megnyitotta ügyvédi irodáját, atyjával dr. Horváth Mihály ügyvéddel társult. — Áthelyezés. A pénzügymi­niszter vitéz Monostory Géza egri dohánygyári aligazgatót a szolgálat érdekében a szentgotthárdi m. kir. dohánygyárhoz helyezte át s egy­ben annak ideiglenes vezetésével is megbízta. * Az Egri Kereskedők Egye­sülete február 2-án, vasárnap d. e. 11 órakor tartja rendes közgyűlését, melyre tagjait ezúton is meghívja az elnökség. pár napig vá­rosunkban lesz, magas áron vásárol viselt férfi- vala mint egyenruhákat. Címeket kérjük — «Ruhák» jeligére a kiadóba. ZZ Igmändi keseríiviz a természetes gyorshashajtő elég 3 ujjnyi — Honvédségi védői meg­bízás. A honvédelmi miniszter dr. Kőrösy Gyula egri ügyvédet felvette a honvédségi védők jegyzékébe. — Rendkívüli érdeklődés előzi meg az Emericana-bált. Az Emericana Agria-Eszterházyana corporációja február 1-én, szomba­ton este fél 10 órai kezdettel ren­dezi meg hagyományos farsangi tánevigalmát a Korona termeiben. A táncmulatság iránt rendkívüli méretű érdeklődés nyilvánul meg. j Az Agria-Eszterházyana bál eddig j is az egri társadalom nagy talál­kozója volt, most pedig, hogy a hosszú farsang alatt alig egy-két táncos alkalom nyílik, rekordkö­zönségre lehet számítani. — Megjelent az új péksüte­mény : sósrúd, fele búzaliszt­ből, fele burgonyából. Az ötle­tes egri pékek a korlátozások után azzal segítettek a sóskifli-hiányon, í hogy új süteményt találtak ki, j olyat, amilyent a mai rendeletek i szerint is szabad előállítani. így jelent meg az egri piacon a sós­rúd, amely 50 százalékban búza­lisztből, 50 százalékban burgonyá­ból készül, de vaj és cukor is van benne. Nagyon ízletes, külseje is kellemes és nagy örömmel fogadták a sörözők. — A szerviták január 19-i jótékonycélú tomboláján nem vették át a nyereményeiket a 88, 86, 80, 66, 57, 46, 31, 198, 4 szá­mú, zöldszínű jegyek tulajdonosai. A nyereménytárgyak a jegy felmu­tatása mellett a Széchenyi u. 42. sz. alatti trafikban vehetők át. * A „Ferenc József“ keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és an­nak mindenféle káros következmé­nyeinél ; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kér­dezze meg orvosát! — Elvesztette Zoltán Alajos hegedűtanár összegyűjtött 20 pen­gőjét, amelyet borítékban őrzött zsebében, kéri a becsületes megta­lálót, hogy a borítékot, amelyen neve fel volt jegyezve, a pénzzel együtt adja be az Eger szerkesztő­ségébe, ahol illő jutalomban részesül. Hintan az EGER napilapban. „Saját érdekében" már most javíttassa traktorját. Csiszoltassa hengerét és tenge lyét pontos svájci csiszológépünkkel. Traktorjavításokat szakszerű­en, kedvező árban készítünk I Jutányos ajánlattal készséggel szolgálunk. Szilágyi és Diskant gépgyár. Miskolc. — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres fü­zetei kaphatók a Kér. Sajtószövet- kezet könyvkereskedésében. KÖZGAZDASÁG Mivel permetezzünk? E lap 8. számában ismertettem a bordói levet (meszes rézgálic-oldat) helyettesítő mészkénlé főzését és említettem, hogy a higitást a táb­lázat szerint kell végezni, még­pedig pontosan. Az alábbiakban közlöm a táblá­zatot : Téli hígítást! Nyári hígításé oldathoz oldathoz Ha a torzióidat 16 B °-os, akkor minden literét 2 ‘/a liter 30 liter vízzel hígítjuk n n 11 17 n r> ii „ 2 V* r> 32 n n n V »1 n .18 V n 11 „ 3 jj 34 11 „ „ n ii ii 19 11 n „ n 3 7. n 36 72 11 11 ii n n 20 11 ii r> „ 3 7a n 39 72 n 11 „ n n ii 21 „ n n ii 3 7. 11 42 72 11 n ii n „ 22 rí n 11 4 7. 11 45 72 „ n n ii 11 V 23 n n n n 4 72 n 48 72 r 11 11 ii n V 24 ii ii n n 5 » 52 n 11 11 „ /V-- ír 25, ii ' ,} „ n ■< . ii 5 73 n 5 ,5 7a n V ■ ,-n. n 26 ii ii ii ii 5*/. » 59 n n „ n ii ii 27 ii n n n 6 V 62 n 11 n n n ii 28 „ ii 11 ii 672 V 65 72 n n n ii ii ii 29 11 ii ii ii 6»/. 11 68‘/a 11 11 11 30 ii ii n „ 7 7« 11 72 7, „ 11 11 n ii ii 31 « n ii 7 »/* n 75 72 n n n ii ii ii 32 n ii ii 11 8 11 80 n 11 n ii ii 33 ii ii ii „ 8 7« 11 83 n 11 11 n ii „ 34 ii „ ii.. 8 72 11 86 72 „ 11 „ » n ii 35 ii „ r> n 9 V 90 n n A táblázat előírásait különösen nyáron kell pontosan betartani, mert ilyenkor könnyen perzselődik első­sorban a gyümölcs, de a lomb is. Ez természetesen a bordói lénél is így van, ha rosszul közömbösítjük. Perzselést okozhat a rosszul fő­zött, a helytelenül tárolt lé is. Kü­lönösen utóbbi fordul elő gyakran. Gyakori hiba, hogy az elkészített permetléból másnapra is marad. Ez az arzénes szerekkel való keverés esetén jöhet számításba. Az arzén­nel kevert levet ugyanis nem lehet másnapra hagyni, azt még aznap ki kell permetezni. Sőt kívánatos ez esetben a keverővei ellátott gép használata, mert gyorsan ülepedik az arzén. Ez természetesen vonat­kozik a bordói lére is. Mármost, ennyi nehézség láttán felmerül a kérdés : melyiket a kettő közül? vagy egyiket se? Vannak, kik csupán megszokásból maradnak a bordói lénél és minden lehető és lehetetlen dolgot elkövetnek, csak­hogy rézgálichoz (kékkő) jussanak. Kár a fáradtságért és kockázatért. Fölösleges, mert a mészkénlé telje­sen pótolja és jóval olcsóbb, minta bordói lé, hatása pedig ugyanaz, sőt egyes gyümölcsnemeket nem is lehet nyáron, tehát lombos állapot ban, bordói lével permetezni. Tehát nyugodtan lehet a mész- kénlevet használni. Hitelesített vagy háztartási mérlegeket és súlyokat nagy választékban, olcsón, a készítőnél vegyen. Használt mérlegeket és sú­lyokat veszek és eladok. — Régi mérlegét és súlyait kijavítom vagy becserélem. RÓDLIK csőbútorok, gyermekágyak stb. nagy választékban. JAKAB JÓZSEF lakatos- és mérlegáru-üzeme és vasáru-kereskedése Tel. 339. EGER, DOBÓ-UTCA 5. Tel.: 339.

Next

/
Oldalképek
Tartalom