Eger - napilap, 1941/1
1941-01-20 / 11. szám
2 E G F R ' v»4-1 január 20. Magyar asszonyokat, magyar háziasszonyokat akar nevelni a KALÁSz A KÁLÓT daliás legényei után vasárnap a KALÁSz földműves lányszervezet piros-pozsgás, viruló vírágszálai mutatkoztak be az egyházközségi előadássorozat keretében. Szavalatokkal, népi énekekkel, szépen ringó táncokkal, vidám jelenetekkel állták a műsort s nem maradtak a legények mögött. Ami kis elfogódottság, piroukodás előfordult, az a női nem természetes tulajdonságának szépségével tűnt fel. A közönség nagy megértéssel fogadta a földműves láay-nevelés üj törekvését és hosszasan tapsolta a széles szok- nyájú, fonott hajú egri hóstyai lányokat. A KALÁSz mozgalomról Med- veczky Ilona, a mozgalom egyház- megyei szervező titkára számolt be. Lendületes beszédben kifejtette, hogy a KALÁSz szervezet öntudatos, áldozatkész magyar asszonyokat akar nevelni a hazának. Ez a belső nevelés vonalán a célja. Legyen átitatva a társadalom legkisebb, de legerősebb egysége: a család a nemzeti összetartozás, a nemzeti gondolat erejével, éppen a családanya gondoskodó és fegyelmező sze- reietén keresztül, mert csak igy lesz a társadalom élete nyugodt és kiegyensúlyozott. De van a belső nevelésen kívül sok gyakorlati célja is a KtLÁSz mozgalomnak. A magyar nőnek mélyen vallásossá és hazafiassá alakítása mellett, a jó Eger, január 20. Czekkel Ferenc dr. m. kir. tisztifőorvos legutóbb a következő jelentést adta ki: Heves vármegye közegészségügyi állapota 1940. december havában általában kielégítő volt. A hevenyfertőző betegségek közül hasihagymáz 9 (2 halál esettel), gyermekágyi láz 1, paratyphus 2 (1 h. e.), kanyaró 216, diptheriall (1 h. e.), bárányhimló 17, hökhurut 36, vörheny 20,vérhas: 1, jár. agy- gerincagyhártyalob : 6 esetben került hatósági észlelés alá. Összesen: 319 heveny fertőző megbetegedés közül: 4 volt halálos kimenetelű. A heveny fertőző megbetegedések közül feltűnőbb számban hasi hagy- máz: Egerben 3, kanyaró: Egerben 61, Detken 49, Adácson 46, Gyöngyösön 45, vörheny: Egerben 11, hökhurut: Hasznoson 28, bárányhimló: Párádon 9 esetben fordult elő. Az orvosok 12 újabb fertőző tbc. megbetegedést jelentettek. Felsorolt betegségeken kívül túlnyomóig enyhébb lefolyású légzőszervi gyulladásokat észleltünk. Az egri Sz. Vince kórház idei ápoháziasszony erényeivel is dicsekedni kell. Hogy népélelmezéaünk ilyen rossz, az annak tulajdonítható, hogy a háziasszonyi nevelésre eddig nem fordítottak gondot. De nemcsak a főzésben kell kiművelni a magyar lányokat, hanem minden olyan munkában, amivel megkönnyíthetik a család életét. Ilyenek a szabás, varrás, háziipari munka, háncsfonás, szövés. Végül fejleszteni kell, még pedig magyar szellemben a lányok általános műveltségét. A magyar dal, tánc, ruházkodás nemzetünk olyan fenntartó értékei, amelyeket a nő lelkessége tud legjobban megőrizni. Az értékes előadáson kívül szavalatok, dalok, táncok, jelenetek szerepeltek a műsoron, amelyekben Kocsis Erzsébet, Kovács Rozália, Balázs Rózsi és Fodor József, va- lam;nt a felsővárosi, hatvani és makiári negyedi lányok arattak szép sikert. Az előadássorozat további rendje: Január 21. fiedd. 1. Strauss: Bécsi erdő. Előadja a tanítóképző- intf zet zenekara. 2. Mentes Mihály : Valamit egyszer elhibáztam. Szavalja Szalag Viktor III. é. joghallgató. 3. A földműves ember Istenhite. Elő' adó: Nagy Kálmán a Mári-utcai Földműves Olvasókör elnöke. 4. Mozart: Szerenád. Előadja a tanítóképzőintézet zenekara. Vezényel Bitter Dezső tanár. lási díjait I. osztályon: 10 P, II. o. 6 50 P, III. o. 4'50 pengőben állapították meg. A zöldkeresztes főzőtanfolyam jelenleg Fekőtárkány községben működik. A 15 zöldkeresztes egészségvédelmi szolgálat tanácsadásán megjelent 3012 egyén. A védőnők 1571 családot, 2113 esetben látogattak meg. Iskolás vizsgálat volt: 1607 összesen: 8303. A 10 Stefánia intézet tanácsadásán megjelent 233 terhes, 1204 csecsemő, 1076 kisded; a védőnők meglátogattak : 131 terhest, 131 gyer- mekágyasr, 1248 csecsemőt és 1194 kisdedet, összesen: 5276. Hasi hagymáz ellen 118 egyént oltottak be. A vármegye területén elhelyezett államilag gondozott gyermekek ellátása ellen kifogás nem merült föl. A kórház ellenőrző vizsgálat mind a két egri kórházat rendben találta. Az Irgalmas Kórház vizsgálati jegyzőkönyvéből az alábbi részletet idézem: Örömmel állapítható meg, hogy dacára az igen nehéz gazdasági vi szonyoknak, a kórház felszerelése és berendezése a folyó évben is bővült. Korszei ű fogászati rendelőt állítottak fel, melyet dr. Jerkovich Mihály József, rendi fogszakorvos vezet. A laboratórium es műtő számára több korszerű berendezési tárgyat vásároltak. A ruházat a szükséges pótlást a folyó évben is megkapta. A kórház helyi vezetősége a raktárak megtekintéséből megállapíthatóan nagy előrelátással a lehetőséghez képest ellátási tartalékokról is gondoskodott. A kórházigazgató bejelenti, hogy a fenntartó Rend egri kórházába folyó évben körülbelül 60 ezer pengő befektetést eszközölt. A tulajdonos Irgalmasrend a kórházra az 1939. évben 51,030 pengőt ráfizetett, a nagy áldozatkészséggel és szakértelemmel vezetett kórház 1940. évben is minden tekintetben és teljesen kielégítő módon állott Heves vármegye és Eger megyei város közönségének rendelkezésére. A kórház ez évben is sok lengyel menekültet ápolt. A Szent Vince Kórház vizsgálati Budapest, január 18. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a Magyar Nemzeti Bank hirdetményét, amely szerint a bank 1 és 2 pengős bankjegyéket hoz for- fjrg-lomba. A Magyar Nemzeti Bankuak ez az intézkedése átmeneti jellegű és a keleti és erdélyi ország részek visszacsatolásával áll összefüggésben. Az új magyar területen forgalomban levő román bankjegyek beváltása után ugyanis a legközelebbi napokban sor kerül a román váltópénzérméknek a magyar péazEger, január 20. Megírtak, hogy az elmúlt napokban a nagytályai vasútállomástól Eger felé mintegy nyolcszáz méternyire megfagyott csecsemőt találtak a vasúti sínek mellett. A csecsemő egy-két hónapos lehetett s hogy élve tették ki a fagyba, mutatta az, hogy körülötte, teste melegétől megolvadt a hó. A csendörség azonnal megindította a nyomozást és megállapította, hogy a cs-csemőt nem dobták ki a vonatból, hanem a nagytályai állomásról vitték a helyszínre. A tettes lábnyomai felismerhetők voltak a hóban. A nyomozás ezután gyors ütemben folyt és nemsokára eredményre vezetett. A csendőrök Miskolcon őrizetbe vették Sós Mária disznós- horváti születésű háztartási alkalmazottat. TÖRTARANY beváltás 1897 HELLER irásmesternél 1 jegyzőkönyvéből az alábbi részletet mutatom be: A fertőző osztály folyó évi április 1-én megindult. Az osztályán folyó évben 1930 ápolási napon 96 fertőző beteget ápoltak. Ezek közül 6 beteg szenvedett járványos agy- genncagyhártyalobban. E betegek közül 1 halt meg. az ellátmány felemelése 1941-re megtörtént, de még mindig nem elég arra, hogy belőle a kórház felszerelésének tökéletesítésére rész- letet fordítsou. Örömmel állapítja meg a vizsgálat, hogy a kórház korszerűen és minden tekintetben elismerten, megfelelően működik, hogy orvosi, gazdasági vezetése, felszerelése és üzeme. minden tekintetben kifogástalan. re való átcserélésére. Ez az átváltás természetesen nagymennyiségű magyar váltópénzt igényel. Bár az állami pénzverő már huzamosabb idő óta teljes ütemmel dolgozik, ilyen nagymennyiségű váltópénz verése mégis hosszabb időt vesz igénybe, ezért a Magyar Nemzeti Bank átmenetileg 1 és 2 peDgós banjegye- ket, hoz forgalomba. Amint a pénzverő megfelelő mennyiségű fém váltópénz verésével elkészül, a bank az 1 és 2 pengős bankjegyeket a forgalomból kivonja. A lelketlen anya, akinek már van egy gyermeke, mindenáron meg akart szabadulni fél hónapos csecsemőjétől. Útnak indult Miskolcról, hogy körülnézzen, hol hajthatja végre zavartalanul sötét tettét. Eljött Egerbe, itt a váróteremben még táplálta gyermekét, majd a következő vonattal visszament Nagytájáig. Ott leszállt, majdnem egy kilométernyire visszagyalogolt és elhagyta a szerencsétlen kis gyermeket, majd gyalog ment FüzesFERENCJÓZSEF KESERÜVIZ fiz elmúlt hónapban a kanyaró uolt a uármegye uralkodó betegsége Vizsgálati jegyzőkönyvek a két egri kórházról. Átmenetileg 1 és 2 pengős bankjegyeket hoz forgalomba a Nemzeti Bank Kézrekerítették az eger—füzesabonyi vasútvonal mellett megfagyott csecsemő anyját A lelketlen leányanya meg akart szabadulni gyermekétől