Eger - napilap, 1941/1
1941-04-25 / 64. szám
1841 április 25 BOER 3 Egyetlen iskolából 60 diák jelentkezett vitorlázó- repülőnek A miskolci és környéki középiskolás tanulók repülő kiképzése rövidesen megkezdődik. A főigazgatóság az átiratot valamennyi hatósága alá tartozó középiskola igazgatójának megküidötte s már több iskolában megkezdődött a tanulók jelentkezése. A növendékek körében példátlan érdeklődés nyilatkozik meg a vitorlázó tanfolyamok iránt. Tuduak olyan miskolci iskoláról, ahol eddig már 60 diák jelentkezett kiképzésre, pedig a szervezési munka még csak ezután indul meg. A kedvező előjelekből arra lebet következtetni, hogy több taufolyamot kell szervezni a jelentkező tanulók kiképzésére. A vitorlázó repülő tanfolyamokra teljesen önként, szülői beleegyezés mellett minden tanuló jelentkezhet, de csak 15 évtől 18 évig. A jelentkezési iveket a kitöltés és összegyűjtés után f.eldolgozzák és döntenek arról, hogy hol, milyen létszámmal állítják fel a kiképző tanfolyamokat. Ma reggel visszaállították az iskolavonatot Visszaállították a Miskolc felé 417 órakor induló személyvonatot is Hétfői számunkban foglalkoztunk azzal az elviselhetetlen helyzettel, amelybe a Háv menetrendi korlátozásai kényszeritették az Egerbe járó tanulóifjúságot. Az iskolavo- natot legutóbb megszüntették s a tanulóknak hajnalban kelve a legrosszabb viszonyok között kellett naponkint Egeibe utazniuk', hogy teljesíthessék iskolai kötelezettségüket. Cinkünk njomán és az érdekeltségek közbelépésére a Mav azonnal megtette intézkedését, mihelyt a panaszokról tudomást szerzett. Az intézkedés következtében ma reggelre visszaállították a reggel Kaiból induló s Egerbe 7 óra 38 pkor érkező úgynevezett motoros iskolavonatot. A Máv gyors intézkedése általános megelégedést keltett a szülők és p-dagogusok körében. Ugyancsak visszaállították az Egerből hajnalban 4 óra 17 pkor Mukoic felé induló személyvonatot, amely 6 óra 44 pkor érkezik Miskolcra. Cvetkovics zavaros elméjű tábornokokról beszél Cvetkovics volt jugoszláv miniszterelnök nyilatkozott Bulgáriában az Uti’O cimű lapnak. Kijelentette, hogy zavaros eiméjű tábornokok' nem hallgatták meg figyelmeztetéseit. hogy Jugoszlávia nem szállhat KMHBtT.AMft — Rz Emericana egri Jogász Hivatás Curiája pénteken, április 25 én délelőtt tartotta cuiiális ülését. Bajnok Dezső senior megnyitójában hazafias szavakkal emlékezett meg a Délvidék visszacsatolásáról és méltatta az új magyar hősök érdemeit. Ezután dr. Schönvitzky Bertalan dominus magister a jóban való állhatatosságról beszólt. Völgyi Béla tartott végül tartalmas előadást „Galilei- kérdés“ címen. Befejezésül a dominus magister a tanulás és a vizsgázás technikájáról szólott az egybe- gyült curiához. Április 27 és május 4: Délután 7*5 órH kezdettel a Kolping- Leány«gylet operett-előadása: Tatárjárás. TORTARANY beváltás 1897 HELLER órásmesternél ■zömbe a német haderővel. Kijelentette még, hogy ma is Jugoszlávia miniszterelnökének tekinti magát, mert nem mondott le, hanem egy forradalmi csoport eltávolította. — Ä légoltalmi rendeletek megszegése miatt újabb pénz- büntetést szabott ki az egri rendőrkapitányság. Tegnap ismét több légoltalmi kihágás ügyében tartott tárgyalást az egri rendőr- kapitányság kihágási büntetőbíraja. Lusztig Ignác rongy- és ócskavaskereskedő az által szegte meg a légoltalmi rendelkezést, hogy a Harangöntő-mcában lévő háza padlásán gyúlékony anyagokat tartott, a padlást nem takarította le és nem szerezte ba az előírt légoltalmi szereket. Jogerősen 150 pangó pénzbüntetésre Ítélték. — A Dobó utca 5. számú házának csaknem mindegyik lakója a kihágási büiuetőbíró elé került, mert vagy az elsötétítésnél, vagy a padlás le nem takarításánál megszegték a légoltalmi rendelkezéseket. Fejenként átlag 30 pengő pénzbüntetést kaptak. — Ezenkívül még számos kihágási ngyet tárgyalt a rendőrbíró és újabb 20—100 pengős büntetéseket szabott ki elsötétítósi kihágások miatt. Káprázatos keretek között vonul fel a Budapesti Nemzetközi Vásár revü-szín- padán a száz év előtti és a mai női divat. Budapestről jelentik: A hölgy- közönség már tudja, hogy a legtö- kéietesebb divat- és ártájékozódást a tavaszi Nemzetközi Vásár nyújtja. De annyi, női szemnek kedves és férji, vagy spai erszénynek olcsó, igazi divatcsodát még egyetlen egy vásáron sem vonultattak fel, mint éppen az idei, a május 2-án kezdődő Budapesti Nemzetközi Vásáron. Persze a kiállításnak csaknem minden részén akad olyan tárgy, amelyet szívesen szerezne meg magának minden hölgy, s így a soktízezernyi praktikus cikk mind fel sem is sorolható. Hogy mit hoz fel Eidély, a székely megyék, Kalotaszeg, Kárpátalja, Felvidék, Dunántúl, Alföld és a matyók hazája kézimunkákban, az már egymagában is valóságos csoda lesz. A bőrdíszműárusok, a művirág- és műékszerkészítők, a kerámia mesterei, a fazekasok, mind mind a női szívnek kedves tárgyakkal állnak ki. A szegedi bőrtalpú papucsokat utalvány nélkül vásárolhatja a közönség és valósággal mesébe iliik, hogy milyen női lábbelieket remekelt máris a magyar cipőipar, persze olyanokat főként, amelyek megszerzéséhez szintén nem kell utalvány. A leguagyobb látványosságot a vásáron mégis talán a külön revü- színház nyújtja. Ennek színpadán 34 válogatottam szép maneqain 80 előkelő divatszalon 350 modelljét mutatja be, természetesen a modellekhez legjobban illő kalappal, cipővel, retiküllel, nap- és eserayő- vel együtt. Minden modell, minden divatcikk a ma is könnyen megszerezhető anyagokból készült s így nemcsak a legújabb divatot, de az új — kitűnő es ízléses — anyagokat is mimd megismerheti itt a közönség. Megeleveníti ez a színpad egykorú színes rajzok alapján rekonstruálva azokat a női magyar ruhagyönyö- rűségeket, amelyekkel szépanyáiak hódítottak Kossuth Lajos híres és éppen 100 évvel ezelőtt a magyar ipar népszerűsítése érdekében rendezett Védegyleti Bálján. Meglepetéssel várják a hölgyeket azok az újdonságok is, amelyeket az edénygyártó, a konyha- és lakásberendező-iparok produkáltak épp úgy, mint az a rengeteg bájos holmi, ami — játéktól ruhán, gyermekkocsin át gyermek-bútorig — az apróságok részére készültek. A minden menetjegyirodában kapható vásárigazoivány kedvezményével már szombattól, április 26-tól kezdve feláron lehet Budapestre utazni. A vásár májas 2-től 12-ig tart. i»iiiw)n«ii)aw^(iwiixw)»w»iiiai»amaiii»)iia(ii^iiiai»wii>Nii>«iii>niwii»«ii»N)i«Niiainwii>Ni Buzaszentelés Ma reggel, szent Mark napján, hét órakor a főszékesegyházból kö- ayörgő körmenetben indult a búzaföldekre, hogy a katolikus anya- szentegybáz ősi hagyományaihoz híven Isién áldását, bőségét kerje a nemzetet tápláló gabonamezőkre. Nagy számban vett részt Eger kaotikus népe a buzaszentelés meghatóan szép ünnepén. A körmenetet Kemmes József apát-kanonok vezette, s kinn a bnzafóldön végezte a buzaszeutelés szertartását is. A mezőről a fószékesegyházba tért vissza a körmenet s a hazatérő hívek kezében mindenfelé zöldéit a szentelt búza szép, leveles szára. — Rendkívül nagg az érdeklődés a Tatárjárás előadása iránt. A Tatárjárás című operettet, mint megírtuk, április 27-én és május 4 én, két egymásután következő vasárnap adja elő a Kolping L ányegylet a Mesteregyiet és Legényegylet közreműködésével. — Kálmán Imre operettje a békebeli huszárélet pompás jeleneteit örökíti meg és legendás híre vau a magyar könnyű daljátékok sorában. Ez a bír egyfelől, másfelől pedig a Kolping Leányegylet iránt megnyilvánuló rokonszenv és megbecsülés az oka, hogy a város közönsége köreiben rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg az előadások iránt s nem kétséges, hogy mindkét alkalommal zsúfolt ház tapsolja végig a darabot. Az előadások mindkét vasárnap 725 órakor kezdődnek. A Leányegylet új jegysorozatot bocsátott ki az előadásokra; a régi jegyeket beváltani s az újakat beszerezni a Katolikus Legényegyletben lehet délelőtt 11 órától 1-ig és délután 5 óráiéi 6 ig. A hústalan napok rendje Egeiben A bét napjain a következő árúk kaphatók: Hétfőn; sertés és marhahúst, Kedden: hústalan nap, Szerdán: hústalan nap, Csütörtökön; sertés, marha, borjúhúst, Pénteken: hústalan nap, Szombaton: sertés, marba, borjúhúst, Vasárnap: sertés, marha, borjúhúst szabad árúsítam. A TALMUD ismertetése magyarul í t • s Roblinq Ágoston er. Darabja I P. Felelős kiadó: túrkevei Büki y Szabó István. Kapható az Egri Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. /