Eger - napilap, 1941/1
1941-03-10 / 39. szám
4 EGER 1941. március 10. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ — H Kát. Legéngegglet kul- tűrdélutánja. Március 16-án, vasárnap délután 5 órai kezdettel az Egri Katolikus Legényegylet hazafias kultúrdélutánt rendez. Bemutatásra kerül „A 20. dandár bevonulása Erdélybe“ című vetítettképes előadás (színes fényképekkel) Peller Ernő keresk. isk. tanár előadásá- sával. Kedves vendégeit, védnök-, mester- és pártoló-tagjait szeretettel várja a rendezőség. A hústalan napok rendje Egerben A hét napjain a következő árűk kaphatók: Hétfőn: sertés és marhahúst, Kedden: hústalan nap, Szerdán: hústalan nap, Csütörtökön: sertés, marha, borjúhúst, Pénteken: hústalan nap, Szombaton: sertés, marha, borjúhúst, Vasárnap: sertés, marha, borjúhúst szabad árúsítani. A vasárnapi árúsítás természetesen csak a nyári időszakra vonatkozik, mert, mint köztudomású, a húsipar ősszel és télen munkaszünetet tart. Vadhúst, liba és kacsamájst hústalan napokon sem szabad árúsítani. SPORT Edzőmérkőzést tartott tegnap a MESE a Hatvani Vasutasok együttesével. Több elsővonalbeli játékosának hiányát igen megérezte az egri csapat és így 5 :1 arányú veszteséget szenvedett a már jobban összeszokott HVSE-től. A pálya is igen mérsékelt állapotban van és újabb víztömegek elnyelésére már alig képes. Ellenben igen jó formákat lehetett látni az előmérkőzésen. Itt a Kereskedelmi a MESE IIvei játszott és több góllal legyőzte. Talán nem ártana innen felfrissíteni az egri NB csapatot. Újabb három évre a MLSz elnökévé választották meg Gidófalvy Pált. Tegnap tartotta szokásos évi közgyűlését a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Több fontos határozat után került sor az elnökválasztásra. Ezen ismét három esztendőre megválasztották az eddigi miniszteri biztost, Gidófalvy Pál dr.-t. Különben a miniszteri biztos legújabb felhívásában a legszigorúbb takarékosságra hívta fel a játékosokat a labdákkal, valamint a bőrszeges cipőkkel. Csak a teljes elkopás után szabad újat elővenni a bőranyagok legszigorúbb takarékossága szempontjából. Vasárnap rendezik meg Egerben Északmaggarország birkózó bajnokságát. Ötven nevező vesz részt a bajnoki versengen. Vasárnap, március 16-án zajlik le Egerben, a MESE rendezésében Eszakmagyarország birkózó bajnoksága. A bajnoki versenyre nagy számú nevezés érkezett s az északi országrész ötven legjobb birkózója, közöttük a kitűnő egri erők, bocsátkoznak küzdelembe. A versenyt egész napon át a városi színházban bonyolítják le. MEGJELENT a M. Kir. Honvéd Térképészeti Intézet kiadásában Zsebatlasz = 1940. = Ä TÉRKÉPEK SORA: Hazánk Szomszédaink Európa A többi világrészek Ara: 50 fillér. Kapható: az Egri Keresztény Sajtószövetkezetben. Uránia. Hétfőn és kedden csak 16 éven felülieknek: Notredamei toronyőr a szezon óriási sikert aratott filmje. Hétfőn Magyar-híradó, kedden pedig Ufa-híradó. — Szerdán és csütörtökön: Kis fenség parancsa. Főszerepben Shirley Temple. — Fox-híradó. Előadások kezdete egynegyed 7 és fél 9 órakor. Budapesti r6d!ö~mfi$or Hétfő, március 10. 4.15: A görög szobrászat (Felolvasás). 4.45: Időjelzés, időjárásjelen tés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Lengyel Anna és László Imre magyar nótákat énekel, kíséri Toki-Horváth Gyula és cigányzenekara. 5.40: Magyar önismeret. 6.15: Pénz áll a házhoz. Közvetítés a m. kir. Postatakarékpénztár Székházából. 6.40: Gémes Irén hárfázik. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7 20: A mérnökök szakképzettségi adatainak bejelentése az iparügyi miniszterhez. Péch László előadása. 7.35: A belgrádi Filmharmóniai Társaság közvetítése az Operaházból. 8.15: Megemlékezés Iványi-Grünwald Béláról. Réti István előadása. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10: Buttola Ede tánczenekara játszik és a rajkók zenekara muzsikál. 11 : Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11.30: Szórakoztató hanglemezek. 12: Hírek. KÖZGAZDASÁG Be kell jelenteni a romlott kukorica-készleteket. A múlt évi kedvezőtlen időjárás következtében a kukorica sok gazdaságban már penészedik és romlik. Még nagyobb lesz a romlás, ha az idő melegebbre fordul. Az 50 holdon felüli gazdaságok hatóságilag igénybe vett romlott kukoria- tételeinek ipari célokra történő értékesítéséről már gondoskodás történt. Az 50 holdon aluli gazdaságokat most hívják fel, hogy amennyiben legalább 50 mázsa hibás, romlott kukoricájuk van, jelentsék be ezt a Futura legközelebbi bizományosának, aki a bejelentést a központnak továbbítja és ilyen módon gondoskodás történik arról, hogy a kérdéses tételeket a szeszgyárak felvásárolják. Kedd, március 11. 6.40: Ébresztő. — Torna. 7: Hírek. — Közlemények. — Étrend. — Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: Költők jóslatai (Felolvasás). 10.45: Divattudósítás (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Harangszó. — Himnusz. — Időjárásjelentés. 12.10: Szabó Sándor hegedül zongorakísérettel. 12.40: Hírek. 12.55: Dr. Mészárosné Kriz- manits Klára zongorázik. 1.20: Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 1.30: Sivó József cigányzenekara. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Hanglemezek. 3.40: Mit főzzünk? Háziasszonyok beszélgetnek. 4.10: Gyermekdélután. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. SAS: Mindnyájunk gondjai. A Közellátási Szolgálat közleményei. 5.30: Ilniczky Sándor tánczenekara. 5.55: Finomodunk. 6.20: Ádám Jenő előadása. 7[: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Magyar önismeret. 7.25: KITŰNŐ ALKALOM BIZTOS PÉNZBEFEKTETÉSRE 1 ELADÓ Egerben, a Deák Ferenc-utca legszebb helyén, ADÓMENTES rendkívül szolidan megépített KERTES EMELETES VILLA-BÉRHAZ 2X3 szobás, fürdőszobás, teljes komfortos, 1X2 szoba konyhás, 1X1 szoba konyhás lakással és a manzárdban 2 különbejáratú szobával CÍM a kiadóhivatalban. HELLER-órák 1897 . _ mutatják a pontos Időt! Sárközi Gyula cigányzenekara. 8: Finta Zoltán verseiből előad Fáy Béla. 8.10: A Rádió Szalonzene- kara. 9: Kádár Erzsébet elbeszélése. 9,20: A zágrábi „Zvonimir“ kórus hangversenye. Hangfelvétel. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10: A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. 11 : Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11.25: Mursi Elek cigányzenekara. 12: Hírek. Laptulajdcnos: EGBI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEMÉR Felelős kiadó . BADIL KÁROLY. Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóság. 1773/941 tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Szolnoki Hitelbank rt. és csatlakozott társai végrehajtatóknak özv. Békéssy Gynláné sz. Haranghy Erzsébet, dr. Haranghy Lajos, Haranghy István és ifj. Haranghy Imre végrehajtást szenvedők ellen indnott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság az újabb végrehajtási árverést 2000 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Besenyőtelek községben fekvő s a I. besenyőtelki 2429 sz. tkvi betétben A kereszt 1. sorsz. 3511/2. hrsz. alatt felvett szántó a vágott peresi dűlőben ingatlanból a B 85—88 szerint végrehajtást szenvedők nevén álló illetőségekre a C. 1. alatti haszonélvezeti jog fenntartásával 189 pengő 06 f. II. az u. o. 2430 sz. tkvi betétben A I. 3-6. sorsz. 3484, 3485/1, 3485/3, 3485/4. hrsz. alatt felvett szántó a Peresi vágott dűlőben ingatlanból a B. 56 59. szerint végrehajtást szenvedők nevén álló jutalékokra pedig 1.497 P 79 f kikiáltási árban elrendeli. Az árverést 1941. évi április hó 2. napján délután 3 órakor Besenyőtelek községházánál fogják megtartani. Az árverési feltételek a következők: 1. Az árverés alá eső ingatlan illetőségeket ha az árverés megtartását a végrehajtatok közül Szolnoki Hitelbank rt. kéri az I. alattit 400 P, a II. alattit 5342 P, ha dr. Csorba Sándor kéri az I. alattit 38.000 P, ba Disconto Bank rt. kéri a II. alattit a kikiáltási ár 2/3-ánál, ha dr. Sződi Mihály kéri a II. alattit 2320 pengő, ha Kühne Mezőgazdasági rt. kéri a II. alattit 3.071 P, ha Vacuum Oil Company kéri a II. alattit 4342 P, a többi végrehajtató kérelmére pedig a II. alattit 44.000 pengő vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. M. E. sz. rend. 21. §.) Az 1. alattira nézve csak az itt megnevezettek tekintetnek csatlakozottak- nak. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Eger, 1941. évi február hó 4. napján. Dr. Gáspárdy József sk. kir. járás- biró. A kiadmány hiteléül: Wend, kiadó. KISHIRDETÉS A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. Kishlrdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva). 8—4 szobás lakásból álló, jókarban levő házat keresek megvételre a belvárosban a Knézich, Szent János, vagy Érsek utca környékén. írásbeli ajánlatok az ár megjelölésével a kiadóhivatalba küldendők. (39.) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent János-Nyomda, Eger. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly.