Eger - napilap, 1940/2
1940-08-07 / 124. szám
1940. augusztus 7. E G E H 3 KITŰNŐ ALKALOM BIZTOS PÉNZBEFEKTETÉSRE! ELADÓ Egerben, a Deák Fereuc-utca legszebb helyén, ADÓMENTES rendkívül szolidan megépített KERTES EMELETES VILLA-BÉRHÁZ 2X3 szobás, fürdőszobás, teljes komfortos, 1X2 szoba konyhás, 1 X1 szoba konyhás lakással és a manzárdban 2 különbejáratú szobával. CÍM a kiadóhivhthlbhn. Néhány nappal később egy delegáció terjesztette a határozatot Bukarestben a király elé. 1919 decemberében & román törvényhozás a gyulafehérvári határozatot ratifikálta, illetve annak csak az első pontját, amely Erdély annexióját mondja ki, a nagyszerű alapelvekről azonban sem akkor, sem később nem vett tudomást. így jött létre ténylegesen a Romania Mare, jogilag azonban ezt a helyzetet a párisi békekonferenciának kellett szentesítenie. A román delegáció Bratianu miniszterelnök vezetésével érkezett Parisba 1919 tavaszán. A román delegációra jeges zuhanykényt hatott az a közlés, hogy az antant hatalmak a Romániával kötött szerződést semmisnek és érvénytelennek tekintik, mert Románia kifejezett szerződéses kötelezettsége ellenére különbékét kötött a központi hatalmakkal. — Ilyenformán az antant hatalmak belátásuk szerint dönthettek a román igényekről. így történt, hogy bár a szerződés A Miskolc—Lillafüred—Eger— Budapest között közlekedő MÁVAUT társas-gépkocsi vasárnap délelőtt 9 óra 40 perckor, a menetrendszerinti időben érkezett Egerbe, vezetője azonnal rendőrt hivott és mentőkért telefonált. Az autóbusz ugyanis az Eger—lillafüredi műúton, a 38. kilométerkőnél két súlyosan sérült férfit talált az út szélén s felvette és Egerbe hozta őket. A két sebesült: Majáik Béla 34 éves miskolci szabóA hivatalos lap vasárnapi számában — mint megírtuk — rendelet jelent meg a közszolgálatban felmerülő személyzeti hiányok pótlásáról. A rendelet úgy intézkedik, hogy az állam, akár ideiglenesen, akár véglegesen nyugalomba helyezett alkalmazottait, továbbá az állammal a nyugellátás szempontjából viszonosságban álló önkormányzati testületek és egyéb intézmények kötelékébe tartozó ideiglenes és végleges nyugdíjasokat szolgálatteljesítésre kötelezheti, ha a tényleges alkalmazottak létszámában katonai szolgálatra, vagy egyéb kötelezettség teljesítésére való igénybevétel folytán hiány áll be. Nem lehet szolgálatteljesítésre kötelezni azt a nyugdíjast, aki 70. életévét betöltötte, vagy azt, aki egészségi, vagy szellemi állapotánál fogva képtelen a munkára. A rendelet ismerteti az illetékességet, az alkalmazás módját és heaz egész temesi Bánságot Romániának ígérte, a békekonferencia a terület felét mégis Jugoszláviához csatolta, ami a románokat mód felett felháborította és elkeserítette. Még nagyobb volt felháborodásuk, amikor arra akarták kényszeríteni Romániát, hogy írja alá az úgynevezett kisebbségi szerződést, amely hivatva lesz a területén élő nemzeti kisebbségek jogait biztosítani. Bratianu erre semmiképpen sem volt hajlandó. Az volt a véleménye, hogy ez a kikötés sérti a román állam szuverenitását és tekintélyét. Any- nyira megmakacsolta magát, hogy emiatt kormányválság keletkezett. Hosszas vajúdások után végre megalakult az új román kormány Vajda- Vojvoda Sándor elnöklésével. Yajda-Vojvodának már nem voltak aggályai, ő ünnepélyesen aláírta a kisebbségek védelmét szolgáló szerződést is. Neki volt igaza. Úgylátszik, ő már tudta, hogy a nemzeti kisebbségek védelme úgyis csak holt betű marad. mester (Miskolc, Széchenyi u. 6. sz.) és Borbély Sándor 20 éves szabó- segéd (Miskolc, Gulyás u. 8. sz.). Elmondották, hogy kerékpáron indultak Egerbe, de egy sötét szinű személyautó elütötte őket és szó nélkül tovább robogott. Közelebbi felvilágosítást, vagy leírást azonban nem tudtak adni a gépkocsiról. — A sebesülteket a mentők beszállították az irgalmasok kórházába. Sérülésük húsz napon túl gyógyul. lyét, a szolgálati viszonyt és a díjazást. Az olyan nyugdíjasnak, aki lakóhelyétől két kilométernél nem távolabb eső községben vagy városban teljesít szolgálatot, havi 140 pengő összegű díjazásra van igénye, ha nyugalombahelyezése időpontjában betöltött állása főiskolai végzettséget kívánt meg, ha érettségit — akkor havi 110 pengőre, ha négy középiskolát, akkor havi 80 pengőre. Ugyancsak a vasárnapi hivatalos lapban jelent meg az 5700—1940. sz. miniszterelnöki rendelet, amely a honvédelmi kötelezettséget teljesítő közszolgálati, köztestületi, közintézeti és közüzemi alkalmazottak illetményeinek és egyéb jogviszonyának szabályozásáról rendelkezik. Kimondja többek között a rendelet, hogy a tisztviselőt, vagy egyéb alkalmazottat katonai szolgálatának teljesítése miatt polgári állásában az előléptetésnél mellőzni nem lehet. A honvédelmi kötelezettség teljesítésére bevonult alkalmazottra nézve a katonaságnál eltöltött időt úgy kell számítani, mintha azt polgári állásában töltötte volna el. A rendelet előnyöket biztosít a közalkalmazásban azoknak, akik katonai szolgálatot teljesítettek. Részletesen megállapítja a katonai kiképzésre és közérdekű munkaszolgálatra bevonult alkalmazottak illetményeire vonatkozó kérdéseket is. Az erre vonatkozó intézkedéseknek az a céljuk, hogy a katonai szolgálat alatt az állami alkalmazott a kincstártól ne élvezzen több jövedelmet annál, mintamennyit polgári foglalkozása után kap. Tehát amennyiben katonai rangja után járó illetménye nagyobb, mint polgári fizetése, úgy polgári fizetése a katonai szolgálat ideje alatt szünetel, mert hiszen ez alatt az idő alatt a katonai rang után járó nagyobb jövedelmet élvezi. Amennyiben pedig a polgári fizetése nagyobb, mint a katonai rang után járó, akkor polgári fizetéséből csak azt a különbözetet kapja, a- mely akkor áll elő, hogyha abból a katonai fizetést levonják. A rangfokozatnélkülieknek és a tiszteseknek változatlanul folyósítani kell a polgári foglalkozásuk után járó fizetésüket. HÍREK — Várható időjárás a következő 24 órára: Mérsékelt szél, kisebb felhő-átvonulások, legtöbb helyen eső nélkül, de néhány helyen még lehetnek kisebb záporok. — A hőmérséklet nem változik. — Éjszakai szolgálatot tartó gyógyszertárak: Augusztus 3-án este 7 órától augusztus 10-én estig Dr. Galambos Deák Ferenc-utca 74. és Irgalmasrend gyógyszertára. — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres fü zetei kaphatók a Kér. Sajtóazövet- kezet könyvkereskedésében. Emlékezz a honvédelmi miniszter szavaira: Legutóbb 6000 magyar nő ajánlotta fel vérét a gyógyítás céljaira. Most nem vért, hanem ennél sokkal kevesebbet: pénzt kérek tőletek! Adakozz a Vöröskereszt javára! SZÍNHÁZ Heti műsor: Szerda: Zimberi Zombori Szépasszony. Mérsékelt helyárakkal. Csütörtök: Erzsébet. Eger nap. Péntek: Handa-Banda. Eger nap. Szombat délután: Piroska és Lekvár Matyi kalandjai. Filléres helyárakkal. Szombat este: Ezüsttükrös kávéházban. Rendes helyárak. Vasárnap délután: Zimberi Zombori Szépasszony. Mérsékelt helyárakkal. Hétfő: Mosoly országa. Eger nap. Kedd: Zimberi Zombori Szépasszony. Eger nap. Szerda: Csók hercegnő. Rendes helyárak. Csütörtök délután: Csók hercegnő. Rendes helyárak. Csütörtök este: Csók hercegnő. Rendes helyárak. Ä színházi iroda hírei. Augusztus 7-én, szerdán Zimberi- Zombori Szépasszony. Mérsékelt helyárakkal. — Csütörtökön közkívánatra Eger újság akciós előadásban „Erzsébet“, J. Fehér Er- zsók felléptével. — Pénteken: Eger újság akciós előadásban „Handa- banda az egész társulat felléptével. — Szombaton és vasárnap ősbemutató ! Színre kerül Kőrössy Zoltán és Erőss András új nagy operettje: „Ezüsttükrös kávéházban.“ Az operett slágerszámai: „Én úgy szeretnék részeg lenni . . .“ és „Ha tudnám . . .“ Kőrössy Zoli nagyszerű táncszámai felejthetetlenné teszik a darabot. — Hétfőn: „Mosoly országa.“ Dalmady Géza, Czillér Ilona, Kőrössy Zoltán felléptével, Eger újság akciós előadásban. __FI ILIÜL__ * Uránia. Szerdán és csütörtökön: Elsodort asszony, a könny és mosoly filmje. Főszereplők: Magda Schneider és Petrovics Iván. — Ejtőernyős vadászok és Fox-hiradó. — Előadások kezdete V«7 és V29 órakor. Két súlyosan sebesült miskolci kerékpárost talált a műúton az eger—lillafüredi autóbusz 90—110—140 pengő fizetést kapnak az igénybevett nyugalmazott közalkalmazottak Rendelet szabályozza a bevonultak illetményeit is