Eger - napilap, 1940/2

1940-07-27 / 118. szám

1940. július 27. EGER 3 kozók részére ezt a bizonyítványt a középiskola igazgatója állítja ki); 4. közhatósági bizonyítványt a szülők vagyoni helyzetéről, állásá­ról, foglalkozásáról, illetőségéről és arról, mióta laknak jelenlegi lakó­helyükön, azelőtt hol laktak és mi­vel foglalkoztak; 5. ha a folyamodó hadiárva, er­ről szóló hatósági bizonyítványt, ha pedig a folyamodó atyja harctéri szolgálatot teljesített, a Károly-csa­patkereszt elnyeréséről tanúskodó igazolványt; 6. azok, akik legalább egy éven át mint karpaszományosok katonai szolgálatot teljesítettek, ezt a tényt csapatparancsnokságuk bizonyítvá­nyával tartoznak igazolni. Szegénysorsú, kiváló szorgalmú, jó előmeneteli! s kifogástalan maga- viseletű hallgatók 26%-os, 50%-os és 75#/o-os tandíjkedvezményben ré­szesülhetnek ; a minden tekintetben érdemes és rászoruló folyamodók a Menza Emericanán kedvezményes étkezést, illetve ellátást nyerhetnek, j Tandíjmentességért és menzai el- átásért legkésőcb szeptember hó 12-ig kell benyújtani a Jog- és Ál­lamtudományi Karhoz intézett és kellően indokolt s új keletű szegény­ségi bizonyítvánnyal felszerelt fo­lyamodványokat. Házfőnökváltozás az egri szervitáknál. Bensőséges ünnepség színhelye volt tegnap az egri szervita rend­ház. P. Jäger M. Rafael atyát, a távozó priort, kit a rend új plébá­niájára, a veszprém-egyházmegyei Sur községbe helyeztek, búcsúztat­ták rendtársai. A teológusok részé­ről magyar, latin és német nyelven elhangzott beszédek részben a tá­vozó P. Ráfaelt búcsúztatták, rész­ben az új priort üdvözölték. A nö­vendékpapok meleg szavai után, melyekből őszinte szeretet és ra­gaszkodás csendült ki, szólásra emelkedett az új prior, P. Wimmer M. Anzelm, a közismert egyházi szónok és író: „Minket szerzetese­ket, jóllehet néha el kell válnunk egymástól, nem tölt el szomorúság­gal a válás — mondotta többek között — mert a vinculum carita- tis fűzi össze lelkünket és külön­ben is egy rend, egy nagy család és testvérek vagyunk 1“ A továb­biak során meleg szavakban emlé­kezett meg arról a közel huszonöt éves kapcsolatról, mely ót a távozó priorhoz és a szintén áthelyezett P. Laluk M. Bonifácius atyához köti és arról az evangéliumi test­véri viszonyról, amely a sokszor nagy távolságban élő szerzeteseket egymáshoz fűzi. Majd új priori mi­nőségében üdvözölte a rendtársa­kat, kihangsúlyozva minden közös­ség és együttélés alapvető feltéte­lét, a kölcsönös megértést és sze- retetet az imádság szellemében. P. Wimmert — a tőle megszo­kott mély és értékes szavai után — meleg ünneplésben részesítették rendtársai, majd általános, szűnni nem akaró lelkesedés közepette emelkedett szólásra P. Rafael, a távozó prior, aki keresetlen sza­vakkal köszönte meg a rendtár­sak szeretetét és ragaszkodását, s meghatottan kötötte mégegyszer lelki fiainak szivére a kereszt tö­vében álló fájdalmas Szűz Anyának buzgó tiszteletét és az 0 szellemé­nek minél reálisabb megvalósítását! A szavalatokban és zeneszámok­ban gazdag ünnepség, melyet a szervita kispapok rendeztek, haza­fias zeneszámmal ért véget. HÍREK Társadalmi naptár. Július 27: Este 7*1.0 órai kezdettel Anna-bál Parád-gyógyfürdőn. Augusztus 5: A Magyar Vörös- kereszt Egylet hövesmegyei vá­lasztmányának rendes évi köz­gyűlése délelőtt 11 órakor a vár- megyeháza kistermében. Betegség miatt... Egy különös, a maga nemében ritka képbemutatás lesz augusztus hó 1-éu és 2-án a Korona-szállóban. Egy országosnevű pesti festőművész, aki a legelőkelőbb budapesti szaló- nok állandó kiállítója, a környéki falvakban festett képeit valóságos értéküknek 10 százalékáért akarja áruba bocsájtani, mert — hirtelen megbetegedett, sürgős kórházi ápo­lásra van szüksége. Mondhatnók művészsors, de annak is szokatlan jelenség ez. Nemrég még Csók Ist­vánnal és Aba-Novák Vilmossal tartotta képzőművészeti beszélgeté­seit a rádió mikrofonja előtt, küzd­ve a dilettantizmus és az ál-mű­kereskedelem ellen, úgyszintén a nagy magyar napilapok hasábjain is állandó harcot folytatott a képző­művészeti élei tisztaságáért. Bel- és külföldi múzeumokban láthatók a művei, valamint neves gyűjtőink szereztek tőle igen magas áron egy e?y alkotást. És most „sürgős szükségből“ — így mondja ő — kénytelen elkótyavetyélni képeit, mert Svédországban szerzett ischiása kiújult, azonnali gyógykezelésre van szüksége. Ha nézzük képeit, meg kell döb­bennünk. Komoly értékrombolásnak tartjuk egy ilyen felkészültségű ma­gyar mester érett alkotásainak 60 pengős árait, még ha a legnagyobb szükség diktálta is azokat. Intéz­ményesen kellene biztosítani, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő, hogy az alakuló Képzőművészeti Kamara gondoskodjék majd tagjai­nak istápolásái ól, ha megbetegsze­nek, ne legyenek kénytelenek el­kótyavetyélni drága műveiket. Né­hány képbarát azonban jól fog jár­ni, ha ezeket az alkotásokat gyűj­teményébe sorozhatja. — Éjszakai szolgálatot tartó ggóggszertárak: Július 27-én este 7 órától augusztus 2-án estig Pán- czél Almagyar-utca 5. és Velcsey Hunyadi-tér 5. gyógyszertára. — Dr. Hindg Zoltán Eger­ben. Tegnap Egerbe érkezett dr. Hindy Zoltán, a MABI elnöke és dr. Kálnoky István polgármester, továbbá Frank Tivadar városi fő­jegyző társaságában megtekintette Felnémet mellett az almárvölgyi nyaralótelepet, ahol a MABI fővá­rosi hölgytagjai üdülnek. * Üggvédi hír. Dr. Kőrösy Gyu­la ügyvédi irodáját dr. Kállay Zol­tán u. 3. sz. alól augusztus hó 1-től Jókai Mór u. 3. sz. (a Dobó-nyom­da féle házba) helyezte át. * Esküvő. Tóth Gizella áll. ta­nítónő, néhai Tóth Sándor rendór- alkapitány leánya és Hoblyák János áll. tanító folyó hó 26-én délelőtt 11 órakor tartották esküvőjüket a kassai dómban. — Adománg. Fülöp Mátyás 2 pengőt juttatott szerkesztőségünk­be az egri Vöröskereszt javára. KITŰNŐ ALKALOM BIZTOS PÉNZBEFEKTETÉSRE 1 ELADÓ Egerben, a Deák Ferenc-utca legszebb helyén, ADÓMENTES rendkívül szolidan megépített KERTES EMELETES VILLA-BtRHAZ 2X3 szobás, fürdőszobás, teljes komfortos, 1X2 szoba konyhás, 1 X 1 szoba konyhás lakással és a manzárdban 2 k ü 1 ö n b e j á r a t ú szobával. CÍM a kiadóhivatalban. — Részleges szesztilalmat rendelt el a belügyminiszter. A belügyminiszter pénteken reggel részleges szesztilalmat rendelt el a fővárosban és vidéken. A rendelet értelmébeu tilos mindennemű sze­szes italok kiszolgáltatása a pálya­udvarokon és a pályaudvarok közvet­len környékén. A részleges szesz- tilalom értelmében a többi italmérési helyiségek tovább szolgáltathatnak ki szeszes italt. A rendőrség szigo­rúan ellenőrzi a rendelet betartását. KERESEK jólelkű idősebb magányos asszonyt vagy házaspárt, aki magányos fentjáró- beteg, ngugdi|as férfi ápo­lását havldijazás vagy lakás ellenében szeretettel vállalná. Cím a kiadóhivatalban. * A M. kir. Földművelésügyi Minisztérium rendeleti úton sza­bályozta a burgonyaértékesítést az egész ország területén. A burgonya­ellátásba a Belföldi Burgonyakeres­kedelmi Egyesülés (Budapest, V., Gr. Tisza István utca 6. Telefón 18—28—70) is bekapcsolódik. Az Egyesülés a vármegyék székhelyein vidéki eladó bizományosi szerveket létesített. A vármegye egész terü­letét a Belföldi Burgonyakereske­delmi Egyesülés bizományosa látja el. Akinek tehát vagontételben van szüksége burgonyára, az for­duljon a vármegye székhelyén lévő Futura bizományoshoz, vagy kiren­deltséghez, mint a Belföldi Burgo­nyakereskedelmi Egyesülés eladó bizományosához. — Az Ú] élet regéngtárának hetenként megjelenő 10 filléres fü­zetei kaphatók a Kér. Sajtószővet- kezet könyvkereskedésében. Eladó 7. kiadó1 _____: négyszobás, kong­h ás, naggpincével saroküzletház 6200 pengőért. = Átvehető P 4500 vei Pacsirta-u. 48. — Előterjesztés a doháng- kertészek szabadságolása ér­dekében. A dohány beérési idejé­nek közeledtével az érdekelt do­hánytermelő gazdák nyugtalanságá­ra és érdekeire tekintettel a Tisza- jobbparti Mezőgazdasági Kamara előterjesztéssel fordult a földmíve- lésügyi miniszterhez, s szerződéses dohánykertészeknek augusztus hő 5-e és szeptember hó 15-e közötti időben & dohány törési és főzési munkálataira 4 heti időtartamra szabadságoltatását kérte. Mivel a nemzetgazdaság szempontjából fon­tos, hogy a földművelésügyi mi­Eladó 1 kishold kitűnő csemege- ■■■■ szőiő 60 darab termő gyü­mölcsfával, a Vöröskereszthez közel, kirándulóhelynek alkalmas, jó ivó vizű kökúttal. —- '■ Cím a kiadóban. niszter a kamara kérését magáévá tegye és a honvédelmi miniszternői eredménnyel pártfogolja, a kamara előterjesztéséről a M. Kir Dohány­jövedéki Központi Igazgatóság ér­tesülést szerezve az előterjesztésben foglalt kérelmet teljes egészében magáévá tette. FERENCJÓZSEF KESERŰ VIZ MEGBETEGEDÉS MIATT Országos nevű bel- és külföldi múze­umokban képviselt budapesti festőművész sürgőses eladná a környéken festett öo-xőojs 60X00 olajfesfményéi rrjeretu néhány J' ■ ■ — keret és szállítási kötelezettség nélkül darabonkint 60— P-óri A művek katalógus értéke bizonyíthatóan-© 600—700*— P. 9 jYTüértők, és gyűjtők előnyben, képkereskedők és spekulánsok kizárva, bemutatás kizárólag . , ­augusztus 1-én és 2-án a KORONA SZÁLLÓBAN naponta este 7 óráig I. emelet 1. alatt. E hirdetés adatainakvalisdgdril lapunk fél. szerkesztője meggyőződést szerzett. TTT

Next

/
Oldalképek
Tartalom