Eger - napilap, 1940/2

1940-11-20 / 183. szám

E 6 E R 1840. november 20. rétegek előtt megismertetni és föl­tárni azt az eszme- és érzésvilágot, megszerettetni azt a programmot, amelyet a magyar költő ma sürge­tően időszerűnek tart, s amelytől a magyar élet megváltását reméli. Hagyománnyá vált szokás, kötele­zőnek vélt tartózkodás, az olvasó- közönség szellemi közönye, kedve­zőtlen kiadási viszonyok, a kilátás­talannak tekintett, reménytelennek látott szellemi harc gátlásai aka­dályozzák ma a költőt abban, hogy mindent elsöprő öntudattal, nemzeti irodalmunk legnagyobbjainak bátor­ságával hirdesse egy megtisztul- tabb, igazabb, mélyebb és nemesebb magyar élet igényeit, és felágas­kodjék annak az ősi költői szerep­nek a megvalósításában, amely a romanticizmus évtizedeiben így tu­dott felsikoltani: „Népek hallgassá­tok a költőt! Mikor a világ sötét­ben áll, a lírikus a jövő idők ár­nyait áttöri; tud ítélni, magya­rázni, előre látni, megvilágítja az emberiség útját, ő a csillag, mely Istenhez vezérel királyokat és pász­torokat !“ — Valahányszor hatalmas Íróink égetően időszerűnek megismert szel­lemi, etikai, társadalmi irányítását átvesszük és népszerűsítjük, a ma­gyar művelt osztállyal megismer­tetjük, mindannyiszor irodalmi hi­vatást teljesítünk, az irodalmi tár­saságok feladatait munkáljuk, s egy­ben — ami sokkal fontosabb! — a nemzeti lelket felrázó, a nemzeti közgondolkozást időszerűen átfor­máló lélekújító munkát végzünk. Ezt végezték az elmúlt évszázad folyamán mindig a magyar irodalmi társaságok, vállalva érte még azt a néha felcsattant vádat is, hogy letértek a tiszta irodalmiság útjá­ról. Mintha bizony a bágyadt iro­dalmi öncélúság és az agyonfinomult esztétikai Tart pour l’art volna az irodalmi érdeklődés egyetlen jár­ható útja! Épen ezért Társaságunk is öntudatosan vállalja feladatul, hogy szűkebb hatókörében, városunk szellemi életében erjesztője és élesz­tője, harsonája és harcosa lesz a nagy magyar írók és költők élet- szemléletének, hitvallásának és munkaprogrammjának, s rajta ke­resztül névtelen, de bátor szolgá­lója az űj nemzeti közlélek, meg­tisztult közgondolkodás és időszerűen magyar életforma kialakulásának. A nagy tetszéssel fogadott meg­nyitó után az elnök megemlékezett a társaság halottjáról, dr. Bodnár Andornéról s méltatta írói és újság­írói működését, majd szerencsekívá- natát fejezte ki Breznay Imre al- elnöknek, kormányzói kitüntetése alkalmából. ' _ * ; KESERÜVIZ ■ 7 ' : uUjt !'■ - ^ A társaság ezután betöltötte az üresedésben lévő négy tagsági he­lyet. A Társaság új tagjai egyhangú közgyűlési határozattal a követke­zők lettek: Richter Mátyás ciszt. rendi tanár, a néprajzi és történeti szakiró. Mü­vei : A nemesprónai papok története; A nemesprónai kálvária; A magyar céhvilág; Mester- és legényavatás a céhvilágban. Ezenkívül többszáz tudományos cikk a céhrend szerről magyar és német folyóiratokban. Helytörténeti munkásságáért Német- próna díszpolgárává választotta, or­szágos jelentőségű munkássága elis­meréséül a Magyar Néprajzi Társa­ság tiszteleti tagjai sorába emelte. Petro József dr. apát, kanonok, plébános, a kitűnő dogmatikus és egyháztörténelmi szakiró. — Művei: A szentmise története. Pázmány prédikációinak átdolgozása. A gyer­mekek korai szentáldozása. Ezeu- kívül rendkívül sok tudományos és hitbuzgalmi cikk. Munkásságáért a Pázmány Péter Tudományegyetem bekebelezett doktorává avatta. Dr.iSchönvitzky Bertalan egyetemi magántanár, érseki jogakademiai ta­nár, országos nevű jogi szakíró. — Eger, november 20. A szegénygondozó hivatal össze­állította a nyilvános elszámolás cél­jára a november 11—12—13-i ter­ménygyűjtés eredményét. Az ered meny meglepő, mert kitűnik, hogy az idei rossz esztendőben, amikor a termés jóval kevesebb volt sok ter­ménynél, az adományok végső ösz- szege majdnem megközelíti a múlt évi gyűjtés eredményét, egyes téte­leknél meg is haladja. Kevesebb gyűlt be ruhanemüekből, de majd­nem mégegyszeraunyi az élelmiszer­ből és közel száz pengővel több a készpénz-adományokból. A részletes elszámolás a követ­kező : Természetben: Férfi ruhaneműek: 346 P, női ruhaneműek: 215*20 P, gyermek- ruhanemüek 90T0 P. (Az elmúlt évben a három tétel értéke 1595*40 P volt.) — Edényfélék: 2 — P, két Tekintetes Szerkesztőség! Mint Eger város adófizető polgá­rai és az „Eger“ régi olvasói tisz­telettel kérjük, szíveskedjék sora­inknak az Egerben egy kis helyet szorítani, hátha megértésre talál jogos panaszunk. Az „Eger“ november 16-i számá­ban olvastuk, hogy a város a szó­Művei: Az ítélet jogi természete. Ítélet és jogerő. A peres fél fogalma. Ezenkívül cikkek, bírálatok, jogeset­megbeszélések a Magyar Jogi Szemlé­ben, Vita Academicában és Emeri- cánában. Dr. Tóth József egyetemi magán­tanár, érseki jogakademiai tanár, ugyancsak országos nevű jogi szak­író. — Művei: A rendészetfogalom a nemzeti szocialista államban. A rendészeti ténykedés alakjai. Ezen­kívül cikkek, ismertetések, tanul­mányok, közigazgatási tárgyú szak­cikkek a közigazgatási szaklapok­ban. A Gárdonyi Társaság Eger tudo­mányos szellemének áldozott tehát, amikor a tagsági helyeket betöl­tötte. Ágoston Julián dr. főtitkár jelen­tésében beszámolt a Társaság múlt évi működéséről és életének esemé­nyeiről. Urban Gusztáv dr. alelnök a Tár­saság könyvnapi sikereit méltatta erkölcsi és anyagi vonatkozásban. Kapor Elemér dr. titkár a Wer­ner Adolf dr. emlékének megörökí­tésére megindult mozgalomról szá­molt be. csomag dohány —*48 P. — Élelmi­szerben: 1751*10 P, (a múlt évben 950 58 P). Összesen 2404*88 P. Készpénzben: 938*75 P. Összesen: 3343*63 P az őszi gyűjtés eredménye természet­ben és készpénzben. A hivatal és a szegények hálája fordul a nyilvános elszámolás kap­csán mindazokhoz, akik fáradságot nem kímélve, házról házra jártak a három napon keresztül és egybe- gyüjtötték az adományokat. Első­sorban a negyedmestereket illeti el­ismerés, akik a gyűjtést vezették, de hála és köszönet a ciszterci és állami gimnáziumok, az érseki ta­nítóképző és kereskedelmi cserkész- csapata tagjainak is, akik szívük minden fiatal lelkesedésével tolmá­csolták a szegények kérését. De a köz háláját fejezi ki a hivatal azok­nak is, akik ingyen fuvart adtak a gyűjtés lebonyolításához. ciális alapból ötvenezer pengőt for­dít közmunkákra. Amint a közle­mény feltárja, a város különféle uta­kat és az Eger patakot szándékozik rendbe hozni, de azt amire már számtalanul kértük s amire már is­mételt ígéretet is tett, most újból figyelmen kívül hagyta. Mi, mint egri adófizető polgárok Az idei rossz esztendőben is nagfértékü adomány gyűlt össze a formésgyüjtésnét A Szegénygondozó Hivatal közli a terménygyüjtés részletes elszámolását A Gyóni-utca kiépítését kérik a lakók a szociális munkák keretében — Levél a szerkesztőséghez — nem kívánunk a várostól semmi kü­lön kedvezményt és semmi nagy ál­dozatot, de nyomatékosan kérjük, hogy a város teljesítse a múlt év­ben tett Ígéretét. Mi, Gyóni Géza utcai lakosok már ismételten kér­tük, hogy a város az utcánkat te­gye legalább annyira járhatóvá, hogy kocsival télen is lehessen leg­alább egy-két mázsa szenet haza szállítani. A város múlt évi egyik határo­zatában meg is ígérte, hogy a folyó évi költségvetésbe e jogos kérést felveszi és az utcát leburkoltatja. Sajnos, ez az Ígéret csak ígéret ma­radt. És most mikor meg volna hozzá a mód és alkalom, most is­mét elfelejti a város az ígéretét be­váltani. Ajáljuk, nézesse meg a város ezt az utcát és kocsikázzék rajta végig bárki, reméljük meg lesz győződve róla, hogy ez az utca járhatatlan. Szomorú állapot, mikor egy egész utca lakossága nem képes egy kocsi fát vagy szenet kapni, csak azért, mert az utcába nem hajlandó senki kocsival behajtani. Mély tisztelettel (aláírások). EMERICANA Az Agria corporatio most tartotta curiális ülését. Bajnok Dezső seniori jelentése után Székely László felolvasta tit­kári jelentését, majd Polgár József magister számolt be a rábízott ap- ródokról és Rudnóy István a pénz­tári ügyekről. Ezután Antoni Jenő aerarius tartotta meg előadását a „biztosí­tási ügyről.“ Értékes előadásában hangsúiyezta,hogy különösen ma mi­lyen nagy jelentősége van nemzet- gazdasági szempontból a biztosítás­nak. Az egyén vagyona az állam vagyona is, tehát az egyénnek nemcsak érdeke, de kötelessége is azt ápolni és a véletleneket a mi­nimumra csökkenteni. Ezután még az életbiztosítás nagy fontosságát mél­tatta. Előadása sok tapsot kapott. A következő poharazásnál Erdei Béla mondott jói sikerült komoly­poharat, majd Gyurkó László és Prohászka Viktor szórakoztatták víg poharukkal a jókedvű társaságot. Különösen kiemelkedett Mórász Mik­lós vidám jelenete. MEGJELENT aM. Kir. Honvád Térképé­szeti Intézet kiadásában Zsebatlasz = 1940. = fl TÉRKÉPEK SORA: Hazánk Szomszédaink Európa R többi világrészek. Ara: 50 fillér. Kapható: az Egri KereszténySajtőszövetkezetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom