Eger - napilap, 1940/1
1940-05-08 / 73. szám
1940. május 8 EGER 3 fiz egri társadalom nagy találkozója lesz az Egyesült Dői Tábor ruhabemutatója Közöljük az est teljes műsorát — Kik lesznek a divatbemutató «modelljei» — Jegyek már kaphatók Eger társadalmi életének ritka és nagy eseménye lesz az Egyesült Női Tábor egri műsoros estje és magyar ruhabemutatója. Magyar- ország asszonyainak leghatalmasabb szervezete, a magyar szívek szervezetének bizonyult, amikor elhatározta, hogy munkásságát most legnagyobb erővel az árvíz szerencsétlenjeinek felsegélyezésére fordítja. Ez a cél vezeti a Női Tábor vezetőségét és a dr. Hedry Lőrincné irányításával lelkesen fáradozó egri rendező gárdát és olyan műsort állítottak össze, amelynek láttán megállapítható, hogy az egri bemutató a társadalom nagy találkozója lesz a Városi Színházban. Mindenkiben őszintén él a segítés vágya s ezt most összekapcsolhatja a kellemes szórakozás lehetőségeivel. A műsor művészi részében sok élményt fog adni a közönségnek. Maga a magyar ruhabemutató, melynek anyagát óriási sikerrel a budapesti Gellert-szállóban mutatták be először, ritka szépségénél fogva a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. Fokozza ezt az érdeklődést az a körülmény, hogy a ruhák a város legszebb asszonyai és leányain jelennek meg, a bemutató tehát kétszeres esztétikai örömet okoz. Az est részletes műsora a következő : Megnyitó, tartja dr. Hunyadi Búzás Endréné. Magyar Hiszekegy, előadja a király- és kormányzódíjas Egri Dalkör, Huszthy Zoltán tb. országos karnagy vezénylete mellett. A magyar nők időszerű feladatairól mond beszédet vitéz Bodorné, Czeke Vilma, az Egyesült Női Tábor Eger, május 8. Eger szíuházkedvelő közönsége számára rendkívül nagy örömet jelentett az a hír, hogy vitéz Bknky Róbert színtársulata május 16-án megkezdi az egri színi idényt. A szinházkedvelök öröme kettős, egyfelől már magában az a tény kelt megelégedést, hogy megnyílnak a színház, vele együtt a színházi kultúra, a nemes szórakozás, a kellemes esték kapui, másfelől különös melegséggel tölti el a város közön"sükäcsF kuliaszállítási és temetkezési vállalat :: Eger. Tel. 115 elővételben országos ügyvezető elnöke. Az egerbocsi gyöngyösbokréta magyar dal- és táncbemutatója, Illés Gyula cigányzenekarának kísérete mellett. Magyar ruhabemutató I. része (reggeli, házi, utcai, délelőtti ruhák). A bemutatót vezeti dr. Szalay Lászlóné, az Egyesült Női Tábor szakosztályvezetője. — Szünet. — Dalok és énekek, előadja Pusztay Sándor, a Magyar kir. Operaház tagja. Zongorán kíséri Huszthy Zoltán. Magyar ruhabemutató II. része (délutáni és estélyi ruhák). Szózat, előadja a király és bor- mányzódijas Egri Dalkör, Huszthy Zoltán tb. országos karnagy vezénylete mellett. A magyar ruhákat bemutatják: dr. Bíró Józsefné, Csatth Edit, Czobor Katalin, Demeter Bélá- né, dr. Erlach Istvánná, Fráter Lászlóné, dr. Hallay Imréné, Hanel Marika, Hedry Beatrix, Hedry Magdolna, Hulin Magda, Inokay Gézáné, Ivanits Aranka, Ivanits Sári, Ivanovich Magda, dr. Joób Gézáné, Joó Lászlóné, Kovács Dezsőné, dr. Kőrffy Lórándné, dr. Lipcsey Attiláné, Lojdl Istvánná, Lokcsánszky Gitta, dr. Magyar Árpádné, dr. Marselek Béláné, dr. Marina Györgyné, dr. Mezey Béláné, Modrai Kovách Antalné, Morandi Gabriella, Muttnyánszky Kata, Négyessy Klára, Németh Éva, Novotny Gitta, Petheő Irén, Szabó Erzsébet, Szegi Kiss Ágnes, dr. Székely Istvánná, dr. Szirányi Ferencné, dr. Vályi Sándorné úrhölgyek. Jegyek május 8 tói kezdve Divi- aczky Gyula drogériájában, Széchenyi u. 12. sz. (Telefon 345.) és az előadás napján este 7 órától a színházi pénztárnál kaphatók. Bégét, hogy éppen vitéz Bánky Róbert társulata hozza ezt a színházi kultúrát Egerbe. Vitéz Bánkyt megtanulhatta becsülni és szeretni Eger városa, mert tanúja volt annak a sok esztendős hősi, becsületes küzdelemnek, amelyet a magyar szóért, a magyar művelődésért harcolt a sokszor elfásult magyar parlagon és megtanulta becsülni azért, hogy hittel dolgozik, hogy okosan és művelten ért a mesterségéhez. Vitéz Bánky színtársulata eddig csak prózai művek előadásával foglalkozott. Most, hogy kinőtt a régi stagione keretekből és az „A“ osztályú társulatok közé emelkedett, kibővült és berendezkedett zenés vígjátékok előadására is, alkalmassá vált tehát a magyar és külföldi klasszikusokon, prózai írókon kívül mulattató és a fül számára is szórakozást jelentő darabok bemutatására is. A társulat most 45 tagból áll, valamennyien kiváló művészi erők. A művészi tartalom mellett a kiállítás is sokat ígér, mert a társulat most már nem függönyökkel, hanem új és szép díszletekkel játszik. A díszletek az őszi idény megindulásakor készültek Básthy Istvánnak, a Nemzeti Szinház tervezőjének elképzelései nyomán és Kassáról, ahol most szerepel a társulat, öt vagonnal indítják útnak őket. A társulat egri játéka 22 napig tart s Korándy Dénes és Alszegi János titkárok ma már meg is kezdték a bérletek gyűjtését. A titkárok minden nap délután 6 órától 748-ig állnak a színházi irodában a közönség rendelkezésére. A bérletek tizes füzetben kerülnek forgalomba és áruk 25 százalékkal olcsóbb a napi jegyeknél. Bizonyos,Jhogy vitéz Bánky Róbert társulatának egri idénye minden szempontból fog sikerülni, Jha Eger közönsége tud annyit — adui, mint amennyit kap. HÍREK Társadalmi naptár. Május i 1 : Az Egyesült Női Tábor magyar estje divatbemutatóval 8 órakor a Városi Színházban. Május 13: Az egri sportrepülők bemutatója a baktai völgyben. Május i4-ig: Meiiinger Dezső festőművész képkiálíítása a Kaszinó nagytermében. Délelőtt 10-től 1-ig, délután 3-tól 8 ig. Június 8: 6 órai kezdettel Gáspárdy Katinka zene-estélye. — Éjszakai szolgálatot tartó gyógyszertárak: május 4-én este 7 órától május 11-én estig Beniczky Miklós Orom u. 2 és Irgalmasok gyógyszertára. — Meiliuger Dezső festőművész kiállítása. Megtekinthető a Kaszinó nagytermében naponta d. e. 10—1-ig és d. u. 3—7 óráig. Belépődíj 50 fillér. A kiállítás élénk érdeklődést keltett és mindenki igyekszik megnézni. Díjnyertes festményét megcsodálják. Híres pasztell téli tájai soha sem voltak olyan szépek, mint most. Élénk az érdeklődés a vásárlás iránt is, mint a Meiiinger kiállításokon mindig, mert művei abszolút művészi értéket képviselnek, árai olcsók és részletfizetésre is megvásárolhatók. Egy hétig látható csak. * Éveken át székszorulásban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő alatt rendbejönnek, ha reggelenként felkeléskor és esetleg este lefekvés előtt is egy-egy félpohár természetes «Ferenc József» keserűvizet isznak. Kérdezze meg orvosát! Nagy társulattal, Mtünö műsorral közűi meg előadásait Egerben májas 16-án ?lt6z Bűnhy Hebert Három hétre tervezik az egri idényt A társulat titkáránál megkezdték a bérletek jegyzését Börbútorfestés S szövet-bútort, szőnyeget, függönyöket vegyileg tisztít és molytalanít JÓTÁLLÁSSAL VIESZT JÁNOS Eger, Kertész utca 26. sz. — ------------Telefon: 171.— A korcsmaipar, valamint az állat- és terméngkereske- dés együttes gyakorlásának eltiltása. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter múlt évben kiadott rendeletével tudvalévőén eltiltotta a korcsmaipar, valamint a termény- és állatkereskedés együttes gyakorlását. A miniszter a rendelet helyes értelmezése tekintetében legutóbb tájékoztató leiratot intézett a miskolci Kerületi Kereskedelmi és Iparkamarához. A miniszter ebben megállapította, hogy a szóbanlévo rendelet alkalmazása szempontjából mit kell érteni mező- gazdasági termények, állatok és állati termékek alatt. Megállapította továbbá, hogy a szatócs és vegyes- kereskedő üzletének szokásos keretein belül mily terjedelemben árusíthatja a szóbanlevő cikkeket. A leirat szerint a korcsmáros külön iparjogosítvány alapján egyúttal mészáros- és hentesipart is gyakorolhat. SPORT Pünkösdvasárnap a Mátravidék jelenlegi bajnoka, a PBÜSE játszik Egerben a MESE- vel. A pálfalvai csapat első a bajnokságban, mindössze egyszer kapott ki és egy döntetlenje van, tehát bárom pont veszteséggel vezet. Az egriek a régi és nagy ellenfelet, — amely ellen talán a legkevésbbé tudtak eredményt elérni — most le akarják győzni Ez a szándék, tekintettel a MESE legutóbbi jó szereplésére, ha nehezen is, de megvalósítható. Nagy és erős mérkőzésre vau kilátás. ElŐmérközósea egy KISOK vegyes csapat játszik a MESE II.-vei. Pünkösdhétfőn, tekintettel a re- pülőnepra, nincs labdarúgó-mérkőzés. Az egri Tanítóképző nehéz ellenfelet kapott a Szent László-kupamérkőzések elődöntőjében; ugyanis Pünkösdvasárnap a jóhírű szolnokiakat kibuktató Losonci Gimnáziummal kell összemérnie erejét, a továbbjutásért. A mérkőzést Losoncra sorolta ki a KISOK. Reméljük, hogy a kiváló diák-csapat ezúttal is méltó lesz az eddigi eredményekhez. Nem eszi meg a moly értékes szőrméjét és téli dolgait, ha RAJNER szűcshöz adja. — Szakszerű gondozás. Kaszinó utca. Nyersbőrök kikészítését vállalom.