Eger - napilap, 1940/1

1940-05-24 / 82. szám

1940. május 24 E G E B 3 i r— tanítást mutatott be az új egységes zsinórírásból. Alapos és logikailag igen szépen felépített, módszeres tanításával osztatlan elismerést ara­tott. Béky Pál füzesabonyi r. k. ta­nító az Y. osztályban az összhang- zatos lágy hangsort ismertette. Az aránylag eléggé elvont anyagot sa­ját szerkesztésű ötletes szemléltető eszközei segítségével élénken, ered­ményesen tanította. Mindkét mintatanítás a legtelje­sebb elismerést és jegyzőkönyvi di­cséretet érdemelt és a megjelentek osztatlan elismeréssel adóztak a két kiváló tanítónak. A két mintatanitás között gyer­mekénekkari hangverseny volt. A besenyőtelki, dormándi és füzesabo- bonyi r. k. iskolák gyermek-ének­karai szerepeltek nép- és műdalok előadásával és meglepő felkészült­ségéről tettek tanúságot. A sok szép egy-, két-, háromszólamú és káoonszerű énekek bemutatásán, mely az iskola udvarán foly le, a község lakossága is nagy számmal volt jelen. Az ősi füzesabonyi nép­viselet bemutatása is nagy tetszést aratott a tanítóság és a nép köré­ben. A pedagógiai szeminárium ta­núságot tett arról, hogy a körzet tanítósága egyik feladatának tekinti a magyar dal és az ősi magyar népviselet megkedveltetését. A gyer­mekénekkarok betanításáért Korsós Nándor besenyőtelki, Várhegyi Fe­renc dormándi és Béky Pál füzes­abonyi tanítóké az érdem. A füzes­abonyi népviselet-bemutató sikere a füzesabonyi rk. tantestület hölgy­tagjainak köszönhető. Szentgyörgyi Gyula iskolafelügyelő záróbeszéde és a Himnusz elhang­zása után a gyűlés megtekintette a füzesabonyi rk. tantestület szemlél­tető eszközeiből, gyűjteményeiből praktikusan és módszeresen csopor­tosított kiállítását, mely gazdagsá­gával és jól rendezettségével álta­lános tetszést aratott. E kiállítás azt is bizonyította, hogy a tanító­ság szakértelmével, leleményességé­vel és lelkesedésével a maga ere­jéből is mindent elkövet, hogy a tanítás megkönnyítéséhez múlhatat­lanul szükséges szemléltető eszkö­zök rendelkezésére álljanak. A gyű­lést meghitt hangulatú közebéd kö­vette. — Heves vármegye közigaz­gatási bizottságát bizta meg a belügyminiszter egy miskolci fegyelmi vizsgálattal. Miskolc­ról jelentik: A Miskolc és a Villa­mossági Tröszt között 1931-ben meg­kötött szerződés jóváhagyását a be­lügyminiszter megtagadta, a szerző­dést érvénytelennek nyilvánította és a szerződés megkötésével kapcsolat­ban elrendelte a fegyelmi eljárást Hodobay Sándor dr. polgármester ellen. Miskolci jelentés szerint a belügyminiszter a Hodobay Sándor dr. ellen megindult fegyelmi vizs­gálat elrendeléséi 1 Heves vármegye közigazgatási bizottságát bízta meg. HÍREK Társadalmi naptár. Május 25: Este V49 kor a közép­iskolások nagy énekkari nagy hangversenye a Licenm udvarán. Június 8: 6 órai kezdettel Gáspárdy Katinka zene-estélye. — Éjszakai szolgálatot tartó gyógyszertárak: május 18 án este 7 órától május 25-én estig Pressler Ä. Széchenyi-u. 14. és Velcsey, Hunyady- tér 5. gyógyszertára. — A hőmérséklet emelkedik. Várható időjárás a Meteorológiai Intézet jelentése szerint: Mérsékelt északkeleti szél, néhány helyen még délutáni záporeső és zivatar. A hő­mérséklet emelkedik. — Halálozás. Mély részvéttel vettük a hírt, hogy benedekfalvi Kiszely Imre ny. katolikus lelkész, az Angolkisasszonyok érseki tanítónő- képzőintézetének volt igazgatója, zsinati bíró május 22 én életének 63. évében hosszas betegség után elhunyt. Temetése május 25-én, szombaton délután 4 órakor lesz a Fájdalmas Szűzről nevezett temető kápolnájából, az engesztelő szent­mise áldozatot ugyancsak szombaton reggel mutatják be lelke üdvéért az Angolkisasszonyok kápolnájában. Az elhunyt hosszú ideig volt igoz- gatója a tanitónőképzőnek és veze­tése alatt a magyar élet nevelőinek kitűnően képzett nemzedékei nőt­tek fel. — Szép ünnepség keretében nyújtották át dr. Korom Lajos ny. poroszlói körorvosnak a Signum Laudlst. Dr. Korom Lajos poroszlói ny. körorvosnak, vármegyei tb. főorvosnak a kormányzói elisme­rés jelvényét, a Signum Laudist, dr. Ficzere Jenő, a tiszafüredi járás fő- szolgabirája ünnepélyesen átnyúj­totta. A poroszlói községi képviselő- testület ünnepi közgyűlést tartott, amelyen dr. Ficzere Jenő szép be­szédben méltatta a kitüntetettnek gazdag és eredményes munkásságát. Dr. Németh Lajos községi főjegyző meleg szavakkal üdvözölte dr. Ko­rom Lajost Poroszló község nevé­ben. Dr. Korom Lajos meghatottan köszönte meg a kitüntetést és a meleg ünneplést. — Rendelet a zsidók csopor­tos kivándorlásáról. A hivatalos lap csütörtöki száma kormányren­deletet közöl a zsidók csoportos kivándorlásáról. A rendelet értel­mében a zsidók csoportos kivándor­lásának megszervezésével és le­bonyolításával üzletszerűen, vagy egyébként hivatásszerűen foglal­kozni csak belügyminiszteri enge- délz alapján lehet. Minden egyes csoportos kivándorlásról részletes tervet kell készíteni és ezt jóvá­hagyás végett a belügyminiszternek be kell mutatni. Jóváhagyás előtt nem szabad a kivándorlás lebonyo­lítását megkezdeni. Az engedélyes tevékenysége felett a felügyeletet és ellenőrzést a belügyminiszter gyakorolja. Ötven Jeles Budára tart... Non scholae séd vitae discumus... Talán váratianabbul sohasem iga­zolta ezt a tételt az élet, mint az egyik ismert fővárosi áruház szel­lemes reklám-akciója. De tartsunk C3ak rendet.. . Az ország valamennyi középisko­lája levelet kapott az áruháztól, melyben bejelenti, hogy az intézet legjobb eredménnyel végző növen­dékét egy Tüdős Klára által ter­vezett és igen nagy népszerűség­nek örvendő magyaros ruhával, egy remekbe szabott Parádéssal aján­dékozza meg. Nosza lett erre nagy találgatás a lányok között, ki lesz a jeles, kit ajánl az iskola mint legjobban végző növendéket a Parádés ruhá­val való megajándékozásra. Ripor­terünknek sikerült kinyomozni, hogy városunkból az egri érseki r. k. leánygimnázium növendékét, Fa­ragó Klára kisasszonyt és az egri Angolkisasszonyok érseki r. k. ta- nitónőképző növendékét, Liktor Má­ria kisasszonyt találta alkalmasnak a megajándékozásra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az illető az in­tézet egyik legjobban végző növen­déke. Gratulálunk nekik! Na, de most, jött egy másik le­vél. Kapták a fentnevezett hölgyek és az iskola, az áruház közli, hogy az akciót kiszélesíti, a kijelölt nö­vendékeket meghívja Pestre és egy zsúfolt kedves programmot állított össze a következő formában. A ruhákat a ruha tervezője, Tü­dős Klára Öméltósága személyesen adja át az ország legjobb fejű lá­nyainak, ami után egy divatbemu­tató végiggyönyörködése követke­zik. Utána a lányokat az áruház vendégül látja a városligeti Gun- del-étteremben ebéden (Pest egyik legdivatosabb étterme), azután egy autóbusz-körutazás során végigné­zik Pest nevezetességeit, majd az autóbusz a Margitszigeten köt ki, ahol a Palatínus-étteremben meg- uzsonnáztatják a lányokat. De ez mind nem elég, uzsonna után fel­kerekedik a karaván, onnan a Nem­zeti Színházba mennek, Donna Di­ana című klasszikus vígjátékot meg­nézni (Bajor Gizi, Uray Tivadar, Jávor Pál együtt: jó fogás). Majd utána az elegáns Royal-étteremben vacsora következik, és ezzel a Pro­gramm be is zárult. Bezzeg nagy volt a lányok ámu­lata e gazdag programm hallatára, amelynek költségeit természetesen az áruház vállalta, megajándékozván ez­zel az élménnyel azokat a lányokat, a- kik kitűnően helytállónak az iskola padjaiban. Azt a szólás-mondást is iga­zolj a egyben az áruház, amit saját­maga terjeszt a Parádés ruháról: a Parádés jó kabala és szerencsét hoz viselőjének. (Biztosak vagyunk abban, hogy az érettségiző lányok ezek után csak Parádésban vizs­gáznak és a bankettre sem vesznek más ruhát fel!). Jól értesült helyről hallottuk, hogy a programm minden egyes pontja külön élményt jelentett a lányoknak, akik nem győztek há­lálkodni az áruház vezetőségének, azért a szeretettel és gonddal ös­szeállított bőkezű gondoskodásért, amellyel az egyes intézetek legjobb növendékeit ellátta. A két nappal azelőtt még szur­koló diákok ugyancsak megszerették a Magyar Divatcsarnokot (ez ugyanis a szóbanforgó áruház), csak úgy, mint a Parádés ruhát, amely ezút­tal tényleg olyan előnyhöz juttatta őket, amit tisztán szorgalmuknak, tehát önmaguknak köszönhetnek, tartalmat adva cikkünk elején em­lített közmondásnak, amely azt ál­lítja, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak . . . Ezúttal valóban így volt és re­méljük, hogy az árúház nagylelkű­sége sok új hívat szerzett a magya­ros öltözködés gondolatának és a lányok növendék társai is igyeksze­nek majd minél előbb Parádéshoz jutni, abban a nem titkolt feltevés­ben, hogy hát ha nekik is jó ka hala a Parádés. * Amatőr fényképfelvételek leggyorsabb kidolgoztatása az új­fajta Kodak papíron Lusztig Sándor útján érhetők el. — A távbeszélő előfizetők figyelmébe. A kassai postaigaz­gatóság arról értesült, hogy a táv­beszélő előfizetőket ügynökök kere­sik fel és a „Budapest és Környéki Betűrendes Fonetikus Telefonkönyv vidéki szaknévsora Budapest, VI., Nagymező u. 36.“ című cég részére hirdetéseket és a névsorba címfel­vételeket gyűjtenek. Eljárásukkal azt a látszatot keltik hogy a m. kir. posta bízta meg őket. — A posta- igazgatóság szíves tudomásul közli a távbeszélő előfizetőkkel, hogy a fenti című telefonkönyv kiadása magánvállalkozás, amelyhez a m. kir. postának semmi köze nincsen. — A hivatalos kiadású távbeszélő névsor részére hirdetéseket gyűjtő egyének a m. kir. posta személyzete jóléti alapítványa által kiállított fényképes igazolvánnyal vannak ellátva s azzal magukat igazolni kötelesek. —A MTE Egri Bfikkosztálya kirándulása május 26-án: Eger­vár — Felnémet (vasúton), Berva- tető — Mészvölgy — Homonnatető— Telekesy-menedékház — Monosbél— Eger. Találkozás 3/i8 órakor Eger­vár állomáson. Vezető: dr. Dékány Mihály. * A meghűléses betegségek, a tüdő és a légutak hosszadal­mas megbetegedései kezelésé­ben a természetes «Ferenc Jőzsef« keserüvíz sok esetben fontos segéd­eszköz, mert a gyomorbélcsatornát alaposan kitisztítja és méregteleníti s az emésztőszervek további műkö­dését hathatósan előmozdítja. Kér­dezze meg orvosát!

Next

/
Oldalképek
Tartalom