Eger - napilap, 1939/2
1939-07-08 / 106. szám
1939. július 8. EGER 3 tartási engedélyeket bevonták, hogy senkise pusztítsa a vadat, ilyenformán teljesen védtelenek vagyunk. Ügy hujjoDgattuk ki a medvét, jó nagy állat volt, volt benne vagy hat mázsa, karókkal, mivel, míg elment. Október elsejére kellene lemennünk, de még szeretnénk tavaszig itt maradni. — Csakhogy haragszanak magukra Hevesben — vetjük közbe. — — Bizony, mi is haragudnánk — értik meg a dolgot — ha a mi Megírtuk, hogy az egercsehi báoya- kantinban Tompos Ernő 28 éves lakatos egyetlen pofonnal megölte Kis Márton Pál nevű 35 éves munkást, aki a gyermekjátékszerül használt, úgynevezett „ijesztő-porral“ megijesztette. Békés kártyajáték közben történt a halálosvégű baleset. Tompos Ernő este 10 óra körül néhány társával szórakozott az egercsehi üzemi kantinban, s közben Kis Márton Pál ijesztő port robbantott el a füle mellett, amitől a lakatos úgy meglepődött, hogy ülőhelyéből fel sem ugorva, „vissza- kézből“ arcul ütötte barátját. Kis Márton Pál az ütés erejétől megtán- torodott, elesett és eszméletét vesztve terült el a vendéglő padlózatán. Megkísérelték magához téríteni, orvost hívtak, aki azonban már csak a beállott halált állapíthatta meg. A tragikus végó pofon után a fiatal lakatos elkeseredésében öngyilkosságot akart elkövetni, de végzetes tettét idejében megakadályozták. A tragikus haláleset után dr. Imregh Lajos, az egri törvényszék Eger, július 7. Kegyetlen bosszút állt haragosain egy Pocok Ödönné nevű 26 éves nagyiváni asszony. Szóváltás közben borotvával úgy megvagdalta haragosait : Balog Józsefné 47 éves asz- szony és két lánya, Jónás Béláné sz. Balog Margit 19 éves és Balog Irma 21 éves ugyancsak nagyiváni nők arcát, hogy azok életük végéig viselni fogják az összetűzés emlékét. Pocokné és a férje hosszabb ideje haragos viszonyban voltak Balogék- kal és napirenden volt közöttük a hangos összetűzés. A haragra egy korábbi peres ügy adott okot, amelyben a két család elkeseredetten Többrendbeli szobabútor, csillárok, egyéb berendezési tárgyak és Wertheim kassza elköltözés miatt jutányos áron eladó. Megtekinthetők Ernst villában, Mindszenty Gedeon út, délelőtt 11-től. Érdeklődni lehet Verbőczy u. 3. ez. alatti trafikban. földünkre idegenből hoznának telepeseket. Négy órai beszélgetés után elhagyjuk a falut. Mindenütt csend van, kutya nem ugat sehol. Mert kutya nincs egy udvarban sem. Úgy látszik, a kutyákat a vadőrök lövik le, hogy ne bánthassák a vadat a határban. Itt csak a medve szilvázhat az udvarokon. Úristen! Hol vagyunk ? ! vizsgálóbírája kiszállt a helyszínre a halálosvégű játék körülményeinek, a váratlan haláleset okának megállapítása céljából. A megejtett boncolás megállapította, hogy Kis Márton Pál halálát agyrázkódás okozta, amit esés közben szenvedett, úgy, hogy zuhanás közben egy szék sarkába ütötte a fejét. A vizsgálat minden részletében tisztázta a tragikus baleset körülményeit is, a halálosvégű pofont még csak szóváltás sem előzte meg, s a munkás, — aki egyébként egészséges szervezetű ember volt — a szerencsétlen esés következtében elszenvedett agyrázódás folytán halt meg. Mivel azonban a Tompos által adott arculütés és a haláleset között okozati összefüggés állapítható meg, a fiatal lakatos ellen halált okozó súlyos testi sértés miatt tovább folyik az eljárás. Tompost a vizsgálóbíró kihallgatása után elbo- csáj tóttá s így szabadlábon várhatja be a törvényszéki főtárgyalást, amely dönt ügyében. Eger- csehiben a nem mindennapi haláleset általános részvétet keltett. szembenállt egymással. Április 16-án a nagyiváni hetipiacon Pocokné a férjét kereste s ketten hazafelé indultak. Az asszony egy élesre fent borotvát rejtegetett, amit, a csendőrök előtt tett vallomása szerint, azért vitt magával, hogy haragosait megsebesítse. A piacon találkozott is Balognéval és két lányával. Az egyik lány állítólag sértő megjegyzést tett rá, mire Pocokné előkapta a borotvát és azzal mindhárom haragosa arcát összevagdalta. A véres összetűzés közben Balog Józsefné a szemétől egész arcán keresztül, az álláig húzódó vágást kapott, a két lány szintén hosszú sebekkel, véres arccal került ki az asszonyháborúból. Balogék feljelentésére a harcias menyecske súlyos testi sértés bűntettével vádolva került a tiszafüredi járásbíróság elé, amely azonban az ügyet illetékességéből áttette az egri kir. törvényszékhez. Dr. Balázs Andor büntetőbíró tegnap tartott helyszíni tárgyaláson Pocok Józsefnét csupán vétség miatt 15 napi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. HÍREK Társadalmi naptár. Július 7 : délután 5 órakor a Jótékony Nőegylet választmányi gyűlése, utána 6 órakor közgyűlése az árvaházban. Július 9 : A Magyar Turista Egyesület Egri Bükkosztályának osztályünnepe a várkútnál. Július 16: Az Egri Katolikus Legényegylet zártkörű kirándulása az Almárvölgybe. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Élénk nyugati, északnyugati szél, több helyen zivatar, az ország középső és keleti részein a meleg csökken, nyugaton a hőmérséklet ma nem változik, holnap emelkedik. — Egerben ma reggel 7 órakor 22'8 fok, a talajmentén 13*8 fok, a tegnapi maximum 28 0 fok volt. A légnyomás 7647 mm., süllyedő. — Esküvő. Dr. Barsy István és felesége Babocsay Ilona leányát Ilonkát július 5 én reggel Va8 órai nászmise keretében, annál az oltárnál és abban az órában, ahol a szülök 31 évvel ezelőtt tartották esküvőjüket, vezette oltárhoz az egri főszékesegyházban, dr. Marina Győző nyíregyházi törvényszéki bíró és felesége Dienes Mária fia dr. Marina György kir. bírósági gyakornok. A misét és esketést a menyasszony testvére Barsy István végezte. — Kire nem vonatkoznak a légoltalmi intézkedések. A Honvédségi Közlöny közli a honvédelmi miniszter rendeletét, hogy kikre nem vonatkoznak a légoltalmi intézkedések. A rendelet szerint az intézkedés nem terjed ki az államfő személyére, a királyi hercegekre, valamint azok lakóhelyéül szolgáló épületekre, személyzetükre, a területenkívüliséget élvező személyekre és azok hivatalos helyiségeire és lakóhelyeire. Ezeket a személyeket légvédelmi és légoltalmi gyakorlatok elrendelésekor, a légi támadás elleni eredményes védekezésre szükséges riasztás és elsötétítés végrehajtására a polgármesternek, a honvédelmi miniszter útján külön kell felkérnie. A területenkívüliséget élvező személyeket a honvédelmi miniszter a külügyminiszter útján kéri fel. * A prostata megbetegedéseinek kezelésében a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral — gyakran nagyfontosságú szolgálatot tesz azzal, hogy igen könnyű, lágy székletétet biztosít és az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg orvosát! Magyarország áj térképe 1:7 50.000-es 1 pengőért kapható az Egri Keresztény Sajtó- szövetkezet könyvkereskedésében ::::: — Iparosok figgelmébe. A hajdöszoboszlói gyógyfürdőben ;ked- vezményes helyeket biztosít az iparosság és hozzátartozóik részére az IPOK. Igénybe venni szándékozók sürgősen jelentkezzenek az Ipartestületnél. — Megindul országszerte a lótörzskőngvelés. Az OMGE ló- tenyésztési bizottsága július 3-án gyűlést tartott. A gyűlésen megjelent nagyszámú lótenyésztő gazdák egységesen állást foglaltak amellett, hogy jóhírű lótenyésztésünk fenntartásának, ^fejlesztésének és minőségi | emelésének egyedüli útja az lehet, ha lótenyésztő és törzsköny- veló egyesületek alakulnak, amelyek azután szövetségbe tömörülnek. — Toldy Miklós előadó titkár ismertette a gyűlésen az országos lótSrzs- könyvelés fejlesztésére és a lótenyésztő egyesületek alakítására vonatkozó tervet. A gyűlésen megjelent gazdák tudomásul vették, hogy az OMGE a legutóbbi katonai lóbehívásokkal kapcsolatosan átiratban fordult a honvédelmi miniszterhez és a felmerült panaszok orvoslását kérte. A földmívelésügyi minisztérium képviseletében megjelent Thiringer Vilmos m. kir. jószágfelügyelő általános érdeklődés közepette jelentette be, hogy a földmívelésügyi minisztérium lótenyésztési főosztálya már meg is indította az országos lótörzskönyvelés szervezésére a kezdeményező lépéseket. A gyűlés ezután egyhangúan állást foglalt amellett, hogy minél előbb meg kell alakítani a gazdák bevonásával az országos központi ló- törzskönyvelő szervet. SZÍNHÁZ Heti műsor: Péntek: Kiskomárom, Nagykomá" rom. Ketten egy jeggyel. Szombat délután: Egy bolond százat csinál. Szombat este: Víg özvegy. Operett. Kurucz Ernő búcsúja. Vasárnap délután: Ezredes kisasszony. Operett. Vasárnap este: Cigánybáró. Operett. Laurisin Lajos felléptével. Hétfő: Dorozsmai szélmalom. Operett. 50 #/o-os „Eger“-est. Kedd: Halálos szerelem. Színmű. Makay Margit és Tímár József felléptével. dr. k. e. Esés közben székbe ütötte fejét és agyrázkódás köoetkeztében halt meg Egercsehiben a baráti tréfa áldozata Borotvával vagdalta össze, hogy örökre elcsúfítsa haragosait egy nagyiváni asszony